Magyarország és a Nagyvilág, 1880 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1880-05-09 / 19. szám

300 lenni, de nem tudtam. Ez arczképet és e sorokat csak akkor olvassák kegyetek, mikor a haldoklótól a bocsánatot meg nem tagadhatják. Oly rosszul vagyok, hogy látom a sirt megnyílni. Ne dobjanak elém, hanem csak koporsómra göröngyöket.« Tovább nem tartott az irás. Mindkettőnk szí­me meggyűlt könnyekkel. Pipacs kezet nyújtott nekem s csak ennyit szólt: — Szerette ön, uram, Amandát ? — Szivem mélyéből! — Miért nem vallotta be neki ? — Nem reméltem szerelmét! — Legalább egyikünk boldog lehetett volna ; most boldogtalanok vagyunk mind aketten — Jóságos az Isten! — Reméljünk! Pipacs Fábián megtörve hagyott oda, hanem azért bánata alig vetekedhetett az én bánatommal. Elővettem az arczképet és nem tudtam, a hal­dokló szép vonásait vagy megható sorait csókoljam-e többször. A vallomásokat, miket nem volt bátor­ságom Amandának elmondani, elrebegtem ennek a bájos képnek. Úgy tetszett, mintha egyszer a kép meg is mozdult volna és rám mosolygott volna. Elhatároztam, hogy Amandát látnom kell, ha meg is halok. Az orvos nem ellenezte a látogatást, sőt lehetőnek mondta, hogy az öröm enyhítni fogja testi fájdalmának elviselését. Amanda egy perezre megismert és üdvözült arcc­al kérdezte: »Olvasta már?« — Én megfeledkezve mondtam: »Olvas­tam !« — »Akkor közel a halál!« — »Nem hal meg!« — mondom és letérdeltem ágya előtt. Már nem ismert meg. Az orvos kijelentette, hogy most nagy izga­tottság vett erőt a betegen, mely sietteti a válságot. Soha nem imádkoztam oly igazán, mint most-Megtért boldogságom azott a sír szélén. Csak egy lépés hátrafelé és el van temetve szegény Amanda, és el vagyok temetve magam is. Alig tíz percz múlva, mely egy örökkévalóság­hoz hasonlított, az orvos az ütetet tapintotta, a hévmérőt a beteg testéhez illesztő s aztán megmu­tatta nekem is a hőfokot. Láttam, hogy a láz alább szállott. »Én azt hiszem, meg van mentve!« — »Meg! Örülhet kollega, a válságon túl vagyunk!« Amanda csakugyan meg volt mentve. A láz mindinkább alászállott, úgyhogy másnap már a szép leány meg is ismert. — Ön mentett meg Kálmán! — Oh nem! A házi orvos úr! — A bokrétával, melyet lakodalmamra kül­dött. Az okozta, hogy megbetegedtem és nem let­tem a Pipacs neje. — Ha tudtam volna, hogy ily bajt okozok! A KÉPZŐMŰVÉSZET REMEKEI: van dyck »madonna«-ja. ^Magyarország is a Nagyvilág, 19. Szám.

Next