Magyarország, 1966. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1966-12-25 / 52. szám
A Május 1. Ruhagyár varrodát rendezett be az egyik siófoki szálló luxustermében: ősztől tavaszig, az idegenforgalmi idény zárásától a nyitásig a pincérek, a szakácsnők, a kézilányok varrnak, most például a keresett orkánkabátokat készítik. A Divatcsarnok vezetői elmondották: már hónapokra előre foglalt a nemrégiben restaurált Lotz-terem. Különféle iparvállalatok kiállításokon mutatják be ott legújabb termékeiket, s egyben véleménynyilvánításra kérik „az utca emberét”. A gyártásnál figyelembe akarják venni a köz ítéletét és esetleges kívánalmait, ötleteit. A Richards Finomposztógyár a győri állami áruházban szövetosztályt nyitott, s az áruház levelezőlapokat mellékel, kérve: értesítsék az ipart és a kereskedelmet arról, hogy az új cikkek miként váltak be a gyakorlatban. A gyár kilátásba helyezte, hogy a panaszokat, soron kívül orvosolják. A könnyűipar területén is új szelek fújnak: megkezdődött a felkészülés az új gazdasági mechanizmus teljes bevezetésére. A könnyűipar a tárcák közül aránylag a legkedvezőbb viszonyok és formák között készülődik 1968. január 1-re. Kevés tervmutató Már 1957 óta mindössze ötféle tervmutatót szabnak meg a vállalatok részére. Ez idő óta nincs —, hogy csak a legfontosabbakat említsük — a minisztérium által megszabott bruttó termelési érték, nem írják elő a cikkenkénti termelési mennyiséget, a minisztérium immár hosszú évek óta csak az értékesítést irányozza elő, vagyis mennyit szállítsanak termékenyből a vállaltok a bel- és a külkereskedelem számára. A könnyűipari vállalatok vezetői maguk határozzák meg, hogy például az előrt pamut- vagy cipőmenpintérből milyen választékot készítsenek. Kötelező tervmutató van még az anyagkeretre, a béralapra (ezen belül a prémium-alapra), a beruházásokra és az alaprentabilitásra (magyarán: a nyereségrészesedés mutatójára). A minisztérium nem írja elő tervfeladatként a létszámot, a termelékenység-ervelés vagy az önköltségcsökkentés százalékát. Ugyanakkor fontos elvként kéri számon az üzemektől: szerződés nélkül ne termeljenek, ne gyarapítsák az elfekvő áruk mennyiségét, hanem olyat készítsenek, ami kelendő, ami divatos, amire szükség van. A minisztérium szervezete az utóbbi években átalakult, leegyszerűsödött. Megszüntették az összes iparigazgatóságot (11 működött), a vállaltokat erőteljesen centralizálták és profilírozták. Két tröszt működik a könnyűiparon belül: a Nyomdaipari és a Rövidáruipari Tröszt, (ezek tevékenységének felülvizsgálatára is sor kerül hamarosan ( az új gazdasági mechanizmus szellemében), s rajtuk kívül 57 nagyipari vállalatot hoztak létre, amelyeket a középszervek kikapcsolásával a minisztérium közvetlenül irányít. A minisztérium mindössze nyolc főosztályból áll. Az új gazdasági mechanizmus megvalósítása idejére várható a minisztériumi tevékenység további egyszerűsítése, hiszen egyes feladatok — így például az anyagkiutalás — kikerülnek majd a minisztérium kezéből. A KIM 40 pontja A minisztérium 48 pontból álló intézkedési tervet dolgozott ki az új gazdasági mechanizmus gördülékeny bevezetése érdekében. Természetesen ezek közül jó néhány esetben még nincs kialakult, legfeljebb kla a'',’tóban levő ál lá'pont. A kéthetenként megtartott „mechanizmusviták” éppen ezek tisztázását segítik elő. A jövő év első negyedében a minisztériumi és vállalativezetők, majd egyre szélesebb körben a beosztott munkatársak intézményes oktatását kezdik meg. Mit is jelent munkájukban az új mechnizmus? Szinte egységesnek tekinthető az álláspont a könnyűipar területén az áruforgalom új rendjének kialakításáról. E határozott vélemény szerint a könnyűipari cikkek forgalmazásában még átmeneti időre sem szükséges, vagy lehetséges az anyaggazdálkodás vagy bármilyen kontingentálás fenntartása. Ennek értelmében meg kell szüntetni az elosztási és értékesítési tervfeladatok kiadását, az áruellátás éves szintű, tárcák közöli egyeztetését, az előzetes minisztériumi igénybegyűjtést, a vállalati gyártási programok minisztériumi koordinációját. Mi is késztette a minisztériumot e határozott állásfoglalásra? Főként az a tény, hogy — megítélésük szerint — a könnyűipar termékeiben elsősorban nem mennyiségi, hanem választékhiány van. A vevők is azt tapasztalhatják, hogy minden üzletben bőségesen található például cipő, legfeljebb nem a keresett színben, fazonban, kivitelben. Ezt a választékhiányt nem lehet „előregyártott” mutatókkal megoldani, nyilvánvaló, hogy ehhez rugalmasabb gyártás, alaposabb piackutatás, a vevők igényének, kívánságának megismerése, a mindenkori divat gyors és ésszerű követése szükséges. Mindebből következik: lehetővé kell tenni, hogy a vállalatok olyan mennyiségben vásárolhassák meg termékeikhez az alapanyagot, amilyenben akarják. Nyilván határt szab majd a vállalatok vásárlási szándékának saját pénzügyi erejük és a szükség. A minisztérium egységes álláspontja: az új gazdasági mechanizmus — és ezen belül az ésszerű gazdálkodás — képes leghamarabb megfelelő készleteket teremteni a most még hiányzó cikkekből. Sokat vitatott kérdés: legyen-e a könnyűiparnak saját kiskereskedelmi hálózata? Egyre nagyobb tért hódít az a nézet: általában nincs szükség erre olyan feltételek esetén, amikor az ipar az áruját bármely kiskereskedelmi vállalatnak, áruháznak vagy a nagykereskedelemnek szabadon eladhatja. Az „ipari bolt” gondolatát és ötletét is főként a hiány-pszichózis vetette fel. Vagyis: legyenek olyan boltok, ahol a „hiánycikkek” is kaphatók, s leghelyesebb, ha ezeket az illető gyár tartja fenn, hiszen ő rövid úton — a kereskedelem kikapcsolásával — biztosíthatja ilyen cikkekből a folyamatos, gyors áruellátást. Ha viszont nem lesz hiánycikk, az ipari boltra sem lesz szükség. Az ipari vállalat nem minden esetben vállalkozhat arra, hogy saját termékeit olyan széles körben ossza szét, amint azt a kereskedelem teszi. A Könnyűipari Minisztérium ennek ellenére fenn akarja tartani a jogot arra, hogy az ipari vállalatoknak engedélyezzék a közvetlen kiskereskedelmi holmnitást, de ezzel csak szükség esetén éljenek. Külkereskedelem A könnyűipar nem akarja a külkereskedelem kenyerét sem elerni, gyártmányainak exportját, a gépmag anyagszükségleteinek importját a továbbiakban is a külkereskedelmi vállalatok bevonásával, tehát általában a közvetlen export-import jog megadása nélkül kívánja intéztetni. S ezt is főként abból kiindulva, hogy mindenki végezze a maga dolgát. A könnyűipar csak abban az esetben lépne fel az önálló exportimport jog megszerzéséért, ha a külkereskedelem nem engedné, hogy az ipar szabadon választhasson, mikor, milyen értékesítési formában (adás-vétel, bizományosi, ügynöki eladás) adja el termékeit az exportpiacokon. A könnyűipar vezetői azt tartják fontosnak: kötelezően egyik formát sem lehet előírni, mint ahogy a külkereskedelem állami monopóliumát sem lehet továbbra is csak a külkereskedelmi vállalatok monopóliumaként felfogni. Az iparvállalatoknak első lépésként a piackutató, árelemző, közgazdasági adatokat gyűjtő és számító részlegek kialakítására kell törekedniük, s ezzel segíthetik tájékozódásukat és eredményes részvételüket a világpiaci versengésben. De ahol erre a feltételek megérnek, szó lehet arról is, hogy közvetlen külföldi eladóhálózattal is rendelkezzenek. Kell-e verseny? A versengés — mint az eddigiekből is kitűnt — a vevőért folyik, a hazaiért éppúgy, mint a határokon túliért. Nem mindegy azonban, hogy milyen a „versenypálya”. A Könynyűipari Minisztérium a jövőben több lehetőséget kíván nyújtani az iparvállalatoknak a versengésre abban is, hogy a mainál szélesebbé teszi a vállalatok tevékenységi körét. Felmerült az az aggály, ha a vállalat — saját és sajátos érdekei miatt — kiszélesíti gyártmányai körét, odalesz az eredeti cél: a profilírozás értelme, felemás helyzet áll elő, amikor a vállalatok egymást keresztezik termékeikkel. A Könnyűipari Minisztérium nem ért egyet ezzel a nézettel, hiszen — az általános gyakorlat is azt bizonyítja — a versenyben azok a vállalatok törhetnek tartósan az élre, amelyek néhány alapvető tevékenységre szakosodnak, olyan profilt alakítanak ki, amelyekben a legjobbak a „riválisok” között. Nem véletlen tehát — az új út első jele —, hogy a könnyűipari vállalatok tekintélyes része máris rugalmasabban a divat változásai, a kereslet igényei szerint igyekszik dolgozni. Ezért varrnak a pincérek orkánkatátot a siófoki szálló éttermében a téli holtidényben, ezért versengenek a vállalatok a Lotz-teremért s más kiállítási helyiségekért, ezért egyre szélesebb körűek a piackutatások. BENKŐ TIBOR Népgazdaság Reform-szelek a könnyűiparban Előzmények és tervek Harc a Lotz-teremért Széles körű piackutatás GYÁRTÁS KIS SOROZATBAN A MINŐSÉGI CIFŰGYÁRBAN A választékhiányt nem lehet „előregyártott” mutatókkal megoldani MAGYARORSZÁG 1966/ 5 2