Magyarország, 1970. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-01 / 5. szám
Transzszexualizmus Metamorfózis „Ha az agy nem akar alkalmazkodni...” Melle fejlődni kezd Charleston szigorú erkölcsű, csendes kisváros Dél-Karolinában. Lakói prűdek, hűvösek, zárkózottak. Nehezen melegednek fel, s nehezen jönnek ki a sodrukból. Gordon Langley Hallnak nemrégiben sikerült, ami eddig csak keveseknek: idegen létére beférkőzni a charlestoniak szívébe, majd olyan vihart kavarni, hogy szinte kifordult sarkaiból az egész város. Rögtön beleszeretett Ez a 32 éves úriember hét évvel ezelőtt Margaret Rutherford színművésznő fogadott fiaként érkezett ide. Megvásárolt a Society Streeten egy XIX. századi házat, renováltatta, s korabeli bútorokkal rendezte be. Néhány apró különcsége, kifinomult érzéke az antik tárgyak iránt, különösen pedig írói babérja — tudniillik életrajzokat ír jeles hölgyekről, például Jackie Kennedyről, Margit hercegnőről stb. — megkönnyítette számára, hogy megnyerje a helyi társaság rokonszenvét. Hanem azután egy szép napon eltűnt a városból, és hónapokkal később nővé változva, női ruhában, Dawn Pepita Langley Hall néven jött vissza bizonyos John Paul Simmons nevezetű, 22 éves néger fiatalember karján. God Almighty! Ilyet még nem látott Charleston! „Az írás csak narkotikum volt számomra” — mondta mély, alt hangján az újdonsült menyecske egy újságírónak. Elmesélte, hogy gyermekkora óta transzszexuálisként élt, fizikailag tehát határozott nemi jegyekkel, pszichikailag azonban abban a meggyőződésben, hogy a másik nemhez tartozik. Amikor azután hallotta, hogy a Johns Hopkins Egyetem mellett „Gender Identity Clinic” nyílt, ahol a transzszexuálisok nemét — pszichiátriai és hormonkezeléssel, plasztikai műtéttel — az ellentétes nemmé alakítják át, tüstént jelentkezett felvételre. És 18 hónapi procedúra árán végbement a szexuális metamorfózis. „Eddig mintha beteg lettem volna — jelentette ki hazaérkezésekor —, most pedig nagyszerűen érzem magam. Gordon meghalt, szerencsére.”A kezelés idején orvosi utasításra már női ruhákat hordott, és igyekezett nőiesen viselkedni. Ekkor történt, hogy Simmons meglátta, és rögtön beleszeretett. A következő alkalommal óriási virágcsokorral jelent meg nála, s megkérte a kezét. Az orvosok felvilágosították, hogy kiről van szó, s milyen műtét előtt áll „menyasszonya”, ő azonban kitartott elhatározása mellett. Azóta megtörtént az esküvő is. Nem Charlestonban, mert itt a felzaklatott hangulatban bombamerénylettel fenyegették meg a helybeli baptista templomot. A menyasszony szülőföldjén, az angliai Sussexben kelt egybe a szerelmespár. S a család — felejtve a nász minden szépséghibáját — örült, hogy nem baptista pap áldotta meg a frigyet. öncsonkítást követ el 1966 nyarán nyílt meg az Egyesült Államok egyik legtekintélyesebb egészségügyi intézményének említett új osztálya Harry Benjamin, egy New York-i endokrinológus, az Erickson Educational Foundation és más szervek alapítványából. Célja a transzszexuális magatartás okainak alanos tanulmányozása, és — ha minden más próbálkozás eredménytelen — a nem műtéti átalakítása. Dr. John E. Hoopes, a klinika igazgatója: „Ha az agy semmiképp sem akar alkalmazkodni a testhez, akkor meggondolandó, nem inkább a testet kell-e az agyhoz igazítanunk.” Véleménye szerint az USA-ban sok ezer transzszexuális él (nem a transzvesztitákról van szó, akik csak erotikus izgalmat találnak a női ruhák viseletében). Külsőleg nem lehet megkülönböztetni őket normális emberektől. Nehézmegállapítani tehát, milyen mértékben azonosulnak lelkileg az ellenkező nemmel. Tíz közül legalább három öngyilkos lesz, s egykettő öncsonkítást követ el, ha nem kap sebészi segítséget — állítja dr. Hoopes. Minden jelentkező először gondos fizikai és pszichológiai vizsgálaton esik át, amely kiterjed a családi körülmények legapróbb részleteire is. A kiválasztott személy azután rendszeres nemihormon kezelést kap. Ha férfi az illető, akkor oestrogént, amelynek hatására testszőrzete csökken, melle viszont fejlődni kezd, csípője kikerekedik. Majd három-négyórás műtét során eltávolítják heréjét és penisét, s ennek érzékeny, „barlangos” részéből mesterséges vaginát alakítanak ki az immár nővé vált ember számára. Később a rrtellét polietilén-injekcióval nagyobbítják meg — ezt kapják egyes toplesstáncosnők is, hogy formáik kellőképp kidomborodjanak. Szülni, persze, nem tud, bár esetleg anyai igénye támad, de — később férjhez ment „nők” tanúsága szerint — a kéjérzés, az orgazmus teljes. Hasonlóképp a nőből férfivá operált személy esetében (a méh és a mell eltávolítása után), jóllehet a hasi bőrből formált penis nem képes betölteni normális funkcióját. No persze. Amikor néhány évvel ezelőtt George Jorgensen, az amerikai hadsereg volt közlegénye Dániába utazott, hogy nővé operáltassa magát, neves pszichiáterek — az általános megdöbbenéssel egyetértésben — kijelentették: ez bűnös csonkítás. Dr. Charles W. Locarides New York-i pszichoanalitikus pedig így nyilatkozott: az ilyen ember voltaképp homoszexuális, aki a műtét révén próbál szabadulni megoldhatatlan belső konfliktusaitól. „A műtét azonban a teljes csődbe vezet, mert nem oldja fel, sőt inkább súlyosbítja a személyiség kibékíthetetlen ellentmondásait.” Mások viszont azt állították, hogy a műtéten átesett személyek boldogabbak, elégedettebbek és hasznosabb tagjai a társadalomnak, mint korábban voltak. Kiknek van igazuk? Az Orvosi Hetilap ez évi első számában dr. Buda Béla referálja a Journal of Nervous and Mental Disease egyik közelmúltban megjelent számának cikkeit, amelyek a transzszexualizmus és a nemátalakító műtétek témakörével foglalkoznak. (Dr. Buda: „A szakirodalom régtől fogva számon tartja, hogy vannak olyan férfiak, akik a kasztráció igényével keresik fel a sebészt. Ugyancsak ismert, hogy vannak emberek, akik maguk kísérlik meg vagy hajtják végre a kasztrációt. Az ilyen eseteket korábban egyértelműen elmebetegség megnyilvánulásának tartották. Csak az utóbbi években derült fény arra, milyen sok embernek — férfinak és nőnek — igénye, hogy biológiai nemét műtétileg megváltoztassa. Ezek egy része a műtét érdekében súlyos áldozatra is hajlandó.”) C. Hamburger, az első műtét leírója rövid időn belül 485 kérést kapott hasonló operációra (négyszer annyi férfitól, mint nőtől). A Johns Hopkins klinika kétéves fennállása alatt 1500 kérelemmel foglalkozott, és több tucat műtétet hajtott végre. Ezek a számok is jelzik, hogy a transzszexualizmus jelensége nem ritkaság. A kérelmezők között orvos, teológus, egyetemi tanár is volt. Akadt olyan női transzszexuális, akinek felesége is támogatta átoperálási igényét. Általában az indok: az illető gyermekkorától a másik nemhez tartozónak érezte magát, vágyaiban, igényeiben, szexuális fantáziaéletében egyaránt, s meggyőződése, hogy biológiai neme valamiféle fejlődési rendellenesség, „szervezeti hiba”. Az esetek többségében semmilyen személyiségzavar vagy elmebetegség nem volt kimutatható, sokan sikeres pályát adtak fel nemük megváltoztatása érdekében .Ilyen adatok alapján — írja dr. Buda Béla — számos közhelyszerű nézet válik kérdésessé, többek között a szexuális viselkedés biológiai meghatározottságának tétele.) Fantomérzés? Csakhogy a dolog nem ilyen egyértelmű. Az említett folyóiratban Lawrence S. Kubie, a dinamikus pszichiátria kiváló művelője és B. Mackie (Baltimore, Maryland Egyetem) a nem megváltoztatását célzó műtétekkel kapcsolatos kritikus problémákat tárgyalja. Jelenlegi ismereteinket nem tartják elegendőnek ahhoz, hogy a transzszexualizmust megbízhatóan el lehessen különíteni a homoszexualitástól. Szerintük a műtétet kérőket célképzet vezeti, s ez meghamisítja közléseiket olyan irányban, amelytől kívánságuk könyebb teljesülését várhatják. Tájékozottak lévén a transzszexualizmus irodalmában, tudják, hogy az igazi transzszexuális mindig ellentétes neműnek érezte magát, és ez a nézete semmiféle kezeléssel nem változtatható meg, tehát így is nyilatkoznak. A szerzők részletesen bizonyítják, milyen nehéz megbízható felvilágosítást kapni a műtétre jelentkező és a műtéten átesett személyektől. Különösen érzéseikre vonatkozóan. Két munkacsoport vizsgálta például, hogy van-e a penis amputációja után fantom-penis érzés. Az egyik munkacsoport G. L. HALL A MOSTOHAANYJÁVAL ÉS D. L. HALL A VŐLEGÉNYÉVEL „Gordon meghalt, szerencsére” MAGYARORSZÁG 1970/5