Magyarország, 1975. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1975-05-04 / 18. szám

Építészet Szoba a szabadban­­ Terjednek a teraszházak ! Szerencsés kompromisszum A budai hegyoldalakon és a Ba­laton északi partján egyre több, szokatlan formájú épület bújik ki a földből. Magasabb szintjeik foko­zatosan hátraugranak, elöl jókora helyet hagyva a hatalmas erkély­nek. A teraszház, amelyet néhány szakíró a hetvenes évek építészeti divatjának nevez, bennünket is elért. S a jelek arra vallanak, hogy nem múló hóbortról van szó. A Német Szövetségi Köztár­saság építésügyi minisztériumának tavaly közzétett tanulmánya közel négyszáz oldalon elemez néhány megépült és még több elképzelt „lakódombot”. Következtetése az, hogy az új háztípus meglepően szerencsés kompromisszumot je­lent. Más a szerepe Egy reprezentatív felmérés sze­rint a nyugatnémetek 63 százalé­ka kertes családi házban laknék — ha tehetné. Az arány Magyar­­országon még ennél is magasabb lehet. A vágy azonban aligha vál­hat valóra: a belső területen a telkek már gyakorlatilag elfogy­tak, terjeszkedésre csak a városok peremén van lehetőség. Eltekintve attól, hogy a családi ház önmagá­ban is a viszonylag legdrágább építési forma, a közlekedési háló­zat fejlesztése, a közművek fek­tetése, a bolthálózat megteremtése révén az egyéni álmok költsége a közösségre hárul. De beszorítani sem szabad az embereket kaptárszerű kolosszu­sokba, lakásuk négy fala közé. A „kitörést” Le Corbusier óta szá­mos, haladó építész úgy képzelte, hogy az egyénileg használt szobá­kat közös tetőterasz, társalgó, já­tékterem egészíti ki. Ám a lakók többsége nem tudott vagy nem is akart feloldódni a véletlenszerűen létrejött közösségben. Ezzel szem­ben a teraszos kialakítás azt je­lenti, hogy­­ a sűrű beépítettség ellenére — minden család önálló kertecskéhez jut, jobb híján egy másik épületrész tetején. A vízesésszerűen lezúduló tera­szok ugyanis alapvetően más sze­repet töltenek be, mint a szoká­sos, hurkaszerű erkélyek és log­giák, ahol legfeljebb egy nyug­ágyat lehet felállítani, jó esetben behúzott lábakkal kint reggelizhet a család, rosszabb esetben pedig van hová kiteregetni a frissen mo­sott fehérneműt. A lakódomb 20— 40 négyzetméteres terasza tulaj­donképpen egy újfajta „szobát” kapcsol a lakáshoz. Az így nyert tér lehet egyidejűleg gyerekszoba, ahol szabad levegőn játszhatnak a kicsinyek, dolgozóhely vagy az a terület, ahol a család tagjai zavar­talanul hódolhatnak különféle hobbyjaiknak. A teraszház mit sem sejtő lakó­ja, persze, olykor érthető csodál­kozással értesül, hogy azért, mert az egyik szobája tető nélkül ma­radt, az ő életmódja is korszerűvé vált. „Buja növényzet telepedhet meg a tetőkön, bokrokat, kisebb fákat, akár három-négy méter magasságig is lehet kiültetni” — írja Le Corbusier egy gyakran idézett cikkében. De sokan azt kérdezik, indokolt-e olyan „szo­bákat” építeni, amelyek legfel­jebb áprilistól októberig használ­hatók, és akkor is csak szép idő­ben. Másrészt nyilvánvaló, hogy a szintek fokozatos eltolása az alapterület csökkenésével jár. A sok szabad felület megnöveli a fűtési költségeket. És mégis, az új épületfajta terjedőben van. Szokatlan feladatok Az első, mai értelemben vett te­raszház, az úgynevezett Scheu­­villa 1912-ben épült Bécs mellett. Tervezője, a brünni születésű A. Loos ezt írta alkotásáról: „Az emberek joggal kérdezik, miért ál­talános a teraszos építési mód Ke­leten, a mi égövünkön pedig nem. Egyszerű a válasz. A korábban is­mert anyagok ,és szerkezetek csak a fagymentes zónákban engedték meg lapos tető kialakítását. Csak a cement és az aszfalt felhaszná­lása nyitotta meg a lapos tető és így a teraszok építésének lehető­ségét.” A teraszházak újabb hulláma azonban további 45 esztendőt vá­ratott magára. 1957-ben kezdte meg két svájci mérnök, F. Stucky és R. Meuli a Zug felett emelke­dő hegy beépítését. A régóta üre­sen álló, meredek lejtő igénybe­vételét Zürich közelsége és a zugi kantonban fizetendő alacsony adók indokoltak. A tervezőknek a nagy terepelés mellett figyelemmel kel­lett lenniök még egy helyi tör­vényre is, amely a háztulajdont összeköti a telek birtoklásával. Így született meg az a különleges épü­letsor, amelynek elemei hátoldalu­kon a hegybe vájva, lépcsősen tornyosulnak egymás fölé. Az el­rendezésből adódott, hogy a lej­jebb fekvő épületek teteje egy­ben a felsők teraszául is szolgált. A zugi példa hamarosan másutt is követőkre talált. Érdekes lakó­domb született például a Német Szövetségi Köztársaság egy kísér­letező kedvű kisvárosában, Mari­ban. Az ötletet állítólag egy fel­­gyűrődött szőnyeg ráncai adták. Budapest első teraszházát Iványi László alkotta, a Tulipán utca előtti meredek törés hasznosításá­ra aligha találhatott volna szebb és jobb megoldást. Az új épülettípus ugyanis nem csupán az életmódot érintő kérdé­seket vet fel, sok tekintetben szokatlan feladatok elé állítja a tervezőt. Mivel az egyes szintek általában nem egyenlők, az alap­rajzok változóak. A „vizes helyi­ségek” például aligha kerülhetnek egymás fölé. A tetőre hulló csa­padék elvezetése olykor csak er­kélyről erkélyre, kaszkádszerűen lehetséges. További probléma, hogy a kéménylyukak és szellőző­­kürtők már a közbenső szinteken a felszínre buknak, és­ füstjüket a felsőbb emeletek lakóinak orra alá pöfékelik. Szokásos módon aligha képezhető ki az épület teljes ma­gasságában végigmenő lépcsőház vagy lift. Az egyes lakások csak oldalról közelíthetők meg. Sík terepen is ? Felvetődhet a kérdés: nem köny­­nyelműség-e a teraszházakat ki­zárólag lejtős terepekre korlátoz­ni. Mérések és elméleti számítá­sok­­ egyaránt igazolják, hogy a visszaugratás kedvező változásokat hoz a városi viszonyokban. Csök­ken az utcai zaj a visszhangot ve­rő, sima házfalakhoz képest. A szűk utcaszurdokok V-alakban va­ló kitágítása javítja a „benapo­­zást”, és megkönnyíti a levegő áramlását. Mindez hozzájárul, hogy megszűnjék a háztengerek sajátos, egészségtelen mikroklímá­ja. Sík terepen teraszhoz? A fel­adat csak első hallásra tűnik kép­telenségnek. Nem kell mást ten­nünk, mint hogy kilépjünk a víz­szintesekben és függőlegesekben való gondolkodás merev rendsze­réből. Az ebbe a családba tartozó házak voltaképpen két, egymás­nak döntött kártyalapra emlékez­tetnek. A lakásokat alkotó sejtek részben egymásra, részben a belső vázra támaszkodnak. Efféle konst­rukció tartotta a montreali világ­­kiállítás sok vitát kavart Habitat­ját is, amelyet szívesebben fény­képeztek elölről, mint az ormótlan teherhordó gerendák oldaláról. Ez, a belül képződő, kihaszná­latlan tér az, ami sok esetben még idegenkedést ébreszt a lakó­dombbal szemben. Nem mindig sikerül a feladatot olyan ötletesen megoldani, mint például egy most épülő, Kakukk utcai társasház esetében. Itt a tervezők a gará­zsokat az épület belsejében he­lyezték el, és azok e belső folyo­són közelíthetők meg. Külföldön kisebb ipari üzemek, raktár, film­színház, bevásárlóközpont is helyet kapott már teraszházak gyomrá­ban. H. Sauvage 1925-ben egy pompás hullámfürdő építését ja­vasolta egy párizsi épületben, a szibériai Norilszk fejlesztésére ki­írt pályázat egyik díjnyertes ter­ve pedig, amelyet a Sipkov házas­pár nyújtott be, az időjárás vi­szontagságaitól védett fórumot képzelt el a hatalmas lakópiramis alatt. Rosszalló fejcsóválás Történelmi kuriózumnak számít, hogy az első teraszházat teljes értetlenség fogadta. A. Loos írta visszaemlékezéseiben: „A Scheu­­villa mindenütt rosszalló fejcsóvá­­lást keltett. Az a vélemény ala­kult ki, hogy efféle épületek Al­gírban talán megállnák a helyü­ket, Bécsben azonban semmikép­pen sem. Valójában a tervezés so­rán eszembe sem jutott a Kelet világa. Kizárólag arra gondoltam, milyen jó lenne, ha az első eme­leti hálószobából az ember egy szép nagy, közös teraszra léphet­ne ki Algírban éppen úgy, akár­csak Bécsben. A szokatlan és rendellenes abban állt, hogy ez a terasz egy bérház második emele­tén is megismétlődött. A városi tanács ülésén egy interpelláló azt követelte: az építési hatóság azon­nal intézkedjék, hogy ilyesmire többé ne kerülhessen sor.” Az építészeti ízlés azóta nagyot változott. Ahogy néhány évtized­del ezelőtt az építtetők még kö­zépkori várkastély vagy barokk kúria imitálását kívánták meg, ma a mediterrán teraszoknak van „piacuk”. Természetesen a túlzá­sok sem maradnak el. Arra is akad példa, hogy az enyhén emel­kedő terepen a házat félig beás­sák a földbe, sőt, hátul még fel­töltést is készítenek. Igaz, a szo­bák egy része így nem kap ter­mészetes fényt, védekezni kell a talajnedvesség beszivárgása ellen, de hát mit meg nem tesz az em­ber a „korszerű” lakásért! SEBŐK FERENC AZ OROM UTCA 14. SZÁMÚ HÁZ MODELLJE (TERVEZŐ: BÁN FERENC) „Eszembe sem jutott a Kelet világa” MAGYARORSZÁG 1975/18 Olvasószolgálatunk ügyfeleink kérésére este 6 óráig nyitva. Hírlapkiadó Vállalat olvasószolgálata Budapest Vill., József körút 7.

Next