Magyarország, 1975. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1975-05-04 / 18. szám
Építészet Szoba a szabadban Terjednek a teraszházak ! Szerencsés kompromisszum A budai hegyoldalakon és a Balaton északi partján egyre több, szokatlan formájú épület bújik ki a földből. Magasabb szintjeik fokozatosan hátraugranak, elöl jókora helyet hagyva a hatalmas erkélynek. A teraszház, amelyet néhány szakíró a hetvenes évek építészeti divatjának nevez, bennünket is elért. S a jelek arra vallanak, hogy nem múló hóbortról van szó. A Német Szövetségi Köztársaság építésügyi minisztériumának tavaly közzétett tanulmánya közel négyszáz oldalon elemez néhány megépült és még több elképzelt „lakódombot”. Következtetése az, hogy az új háztípus meglepően szerencsés kompromisszumot jelent. Más a szerepe Egy reprezentatív felmérés szerint a nyugatnémetek 63 százaléka kertes családi házban laknék — ha tehetné. Az arány Magyarországon még ennél is magasabb lehet. A vágy azonban aligha válhat valóra: a belső területen a telkek már gyakorlatilag elfogytak, terjeszkedésre csak a városok peremén van lehetőség. Eltekintve attól, hogy a családi ház önmagában is a viszonylag legdrágább építési forma, a közlekedési hálózat fejlesztése, a közművek fektetése, a bolthálózat megteremtése révén az egyéni álmok költsége a közösségre hárul. De beszorítani sem szabad az embereket kaptárszerű kolosszusokba, lakásuk négy fala közé. A „kitörést” Le Corbusier óta számos, haladó építész úgy képzelte, hogy az egyénileg használt szobákat közös tetőterasz, társalgó, játékterem egészíti ki. Ám a lakók többsége nem tudott vagy nem is akart feloldódni a véletlenszerűen létrejött közösségben. Ezzel szemben a teraszos kialakítás azt jelenti, hogy a sűrű beépítettség ellenére — minden család önálló kertecskéhez jut, jobb híján egy másik épületrész tetején. A vízesésszerűen lezúduló teraszok ugyanis alapvetően más szerepet töltenek be, mint a szokásos, hurkaszerű erkélyek és loggiák, ahol legfeljebb egy nyugágyat lehet felállítani, jó esetben behúzott lábakkal kint reggelizhet a család, rosszabb esetben pedig van hová kiteregetni a frissen mosott fehérneműt. A lakódomb 20— 40 négyzetméteres terasza tulajdonképpen egy újfajta „szobát” kapcsol a lakáshoz. Az így nyert tér lehet egyidejűleg gyerekszoba, ahol szabad levegőn játszhatnak a kicsinyek, dolgozóhely vagy az a terület, ahol a család tagjai zavartalanul hódolhatnak különféle hobbyjaiknak. A teraszház mit sem sejtő lakója, persze, olykor érthető csodálkozással értesül, hogy azért, mert az egyik szobája tető nélkül maradt, az ő életmódja is korszerűvé vált. „Buja növényzet telepedhet meg a tetőkön, bokrokat, kisebb fákat, akár három-négy méter magasságig is lehet kiültetni” — írja Le Corbusier egy gyakran idézett cikkében. De sokan azt kérdezik, indokolt-e olyan „szobákat” építeni, amelyek legfeljebb áprilistól októberig használhatók, és akkor is csak szép időben. Másrészt nyilvánvaló, hogy a szintek fokozatos eltolása az alapterület csökkenésével jár. A sok szabad felület megnöveli a fűtési költségeket. És mégis, az új épületfajta terjedőben van. Szokatlan feladatok Az első, mai értelemben vett teraszház, az úgynevezett Scheuvilla 1912-ben épült Bécs mellett. Tervezője, a brünni születésű A. Loos ezt írta alkotásáról: „Az emberek joggal kérdezik, miért általános a teraszos építési mód Keleten, a mi égövünkön pedig nem. Egyszerű a válasz. A korábban ismert anyagok ,és szerkezetek csak a fagymentes zónákban engedték meg lapos tető kialakítását. Csak a cement és az aszfalt felhasználása nyitotta meg a lapos tető és így a teraszok építésének lehetőségét.” A teraszházak újabb hulláma azonban további 45 esztendőt váratott magára. 1957-ben kezdte meg két svájci mérnök, F. Stucky és R. Meuli a Zug felett emelkedő hegy beépítését. A régóta üresen álló, meredek lejtő igénybevételét Zürich közelsége és a zugi kantonban fizetendő alacsony adók indokoltak. A tervezőknek a nagy terepelés mellett figyelemmel kellett lenniök még egy helyi törvényre is, amely a háztulajdont összeköti a telek birtoklásával. Így született meg az a különleges épületsor, amelynek elemei hátoldalukon a hegybe vájva, lépcsősen tornyosulnak egymás fölé. Az elrendezésből adódott, hogy a lejjebb fekvő épületek teteje egyben a felsők teraszául is szolgált. A zugi példa hamarosan másutt is követőkre talált. Érdekes lakódomb született például a Német Szövetségi Köztársaság egy kísérletező kedvű kisvárosában, Mariban. Az ötletet állítólag egy felgyűrődött szőnyeg ráncai adták. Budapest első teraszházát Iványi László alkotta, a Tulipán utca előtti meredek törés hasznosítására aligha találhatott volna szebb és jobb megoldást. Az új épülettípus ugyanis nem csupán az életmódot érintő kérdéseket vet fel, sok tekintetben szokatlan feladatok elé állítja a tervezőt. Mivel az egyes szintek általában nem egyenlők, az alaprajzok változóak. A „vizes helyiségek” például aligha kerülhetnek egymás fölé. A tetőre hulló csapadék elvezetése olykor csak erkélyről erkélyre, kaszkádszerűen lehetséges. További probléma, hogy a kéménylyukak és szellőzőkürtők már a közbenső szinteken a felszínre buknak, és füstjüket a felsőbb emeletek lakóinak orra alá pöfékelik. Szokásos módon aligha képezhető ki az épület teljes magasságában végigmenő lépcsőház vagy lift. Az egyes lakások csak oldalról közelíthetők meg. Sík terepen is ? Felvetődhet a kérdés: nem könynyelműség-e a teraszházakat kizárólag lejtős terepekre korlátozni. Mérések és elméleti számítások egyaránt igazolják, hogy a visszaugratás kedvező változásokat hoz a városi viszonyokban. Csökken az utcai zaj a visszhangot verő, sima házfalakhoz képest. A szűk utcaszurdokok V-alakban való kitágítása javítja a „benapozást”, és megkönnyíti a levegő áramlását. Mindez hozzájárul, hogy megszűnjék a háztengerek sajátos, egészségtelen mikroklímája. Sík terepen teraszhoz? A feladat csak első hallásra tűnik képtelenségnek. Nem kell mást tennünk, mint hogy kilépjünk a vízszintesekben és függőlegesekben való gondolkodás merev rendszeréből. Az ebbe a családba tartozó házak voltaképpen két, egymásnak döntött kártyalapra emlékeztetnek. A lakásokat alkotó sejtek részben egymásra, részben a belső vázra támaszkodnak. Efféle konstrukció tartotta a montreali világkiállítás sok vitát kavart Habitatját is, amelyet szívesebben fényképeztek elölről, mint az ormótlan teherhordó gerendák oldaláról. Ez, a belül képződő, kihasználatlan tér az, ami sok esetben még idegenkedést ébreszt a lakódombbal szemben. Nem mindig sikerül a feladatot olyan ötletesen megoldani, mint például egy most épülő, Kakukk utcai társasház esetében. Itt a tervezők a garázsokat az épület belsejében helyezték el, és azok e belső folyosón közelíthetők meg. Külföldön kisebb ipari üzemek, raktár, filmszínház, bevásárlóközpont is helyet kapott már teraszházak gyomrában. H. Sauvage 1925-ben egy pompás hullámfürdő építését javasolta egy párizsi épületben, a szibériai Norilszk fejlesztésére kiírt pályázat egyik díjnyertes terve pedig, amelyet a Sipkov házaspár nyújtott be, az időjárás viszontagságaitól védett fórumot képzelt el a hatalmas lakópiramis alatt. Rosszalló fejcsóválás Történelmi kuriózumnak számít, hogy az első teraszházat teljes értetlenség fogadta. A. Loos írta visszaemlékezéseiben: „A Scheuvilla mindenütt rosszalló fejcsóválást keltett. Az a vélemény alakult ki, hogy efféle épületek Algírban talán megállnák a helyüket, Bécsben azonban semmiképpen sem. Valójában a tervezés során eszembe sem jutott a Kelet világa. Kizárólag arra gondoltam, milyen jó lenne, ha az első emeleti hálószobából az ember egy szép nagy, közös teraszra léphetne ki Algírban éppen úgy, akárcsak Bécsben. A szokatlan és rendellenes abban állt, hogy ez a terasz egy bérház második emeletén is megismétlődött. A városi tanács ülésén egy interpelláló azt követelte: az építési hatóság azonnal intézkedjék, hogy ilyesmire többé ne kerülhessen sor.” Az építészeti ízlés azóta nagyot változott. Ahogy néhány évtizeddel ezelőtt az építtetők még középkori várkastély vagy barokk kúria imitálását kívánták meg, ma a mediterrán teraszoknak van „piacuk”. Természetesen a túlzások sem maradnak el. Arra is akad példa, hogy az enyhén emelkedő terepen a házat félig beássák a földbe, sőt, hátul még feltöltést is készítenek. Igaz, a szobák egy része így nem kap természetes fényt, védekezni kell a talajnedvesség beszivárgása ellen, de hát mit meg nem tesz az ember a „korszerű” lakásért! SEBŐK FERENC AZ OROM UTCA 14. SZÁMÚ HÁZ MODELLJE (TERVEZŐ: BÁN FERENC) „Eszembe sem jutott a Kelet világa” MAGYARORSZÁG 1975/18 Olvasószolgálatunk ügyfeleink kérésére este 6 óráig nyitva. Hírlapkiadó Vállalat olvasószolgálata Budapest Vill., József körút 7.