Magyarország, 1982. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1982-04-04 / 14. szám
Népgazdaság Ernyő nélkül Vállalatok válás után Herend nyereséges lett Négy éven át egyetlen fillér nyereségrészesedést sem tudott fizetni dolgozóinak a Herendi Porcelángyár. Holott minden esztendőben látványosan növelte nyereségét, termékeinek döntő részét dollárért értékesítette. Bérfejlesztési esélyei hasonlóak voltak más porcelángyárakéhoz.Még akkor is, ha ez utóbbiakról nemigen tudott a világpiac, vagy éppenséggel gazdálkodási gondokkal küszködtek. Az ok a nagyvállalati keret — pontosabban annak „nagy kalapja” — volt, amelybe ugyan egymástól eltérő mértékben tettek, de belőle Vissza egymástól el nem térően kaptak. Kockázatvállalás A 70-es évek elején és közepén a magyar gazdaság szervezeti kialakításakor előtérbe kerültek a nagyvállalatok. Elsősorban annak érdekében, hogy növekedjék a magyar versenyképesség a nemzetközi piacokon, s hatékonyabban tudjanak eleget tenni a hazai igényeknek, mégpedig a korábbiaknál gazdaságosabban, jövedelmezőbben. Azösszevont vállalatoknál ugyanis jobban összpontosulhattak a műszaki, technológiai, technikai fejlesztések, az anyagi és szellemi erőforrások. A világgazdaságból érkező kedvezőtlen hatásokat is jobban kivédhették együttesen, és egymásra támaszkodva belső gondjaikon is gyorsabban lehettek úrrá. A kezdeti időszakban az összevonások látványos sikereket hoztak. A korábban hosszú éveken át önálló, nemegyszer súlyos értékesítési, gazdálkodási gondokkal küzdő vállalatok magukra találtak, megerősödtek. Sok helyütt hozzáláttak a termelés nagyüzemesítéséhez, korszerűsítéséhez, másutt az ésszerűbb termékszerkezet-alakítás lehetővé tette, hogy az erőket a tőkés exportra koncentrálják, a termékszerkezetet a nagy nyugati partnerek igényeihez igazítsák. S ez akkor sem okozott gondot, ha esetleg jövedelmezőségi és gazdálkodási problémákkal járt, hiszen a nagyvállalaton belül kiegyenlítődött a nyereség és veszteség, a siker és kudarc. Az anyagi és szellemi erők egyesítése a vállalatok számára egyenként és összességében jó néhány évig előmozdította a fejlődést. S mi tagadás, a gyáregységek viszonylag kényelmesen élhettek az utasításos rendszerű nagyvállalati keretek között. Kockázatuk általában műszaki, termelési jellegű volt, gazdasági kockázattal alig kellett számolniuk. A tröszti és nagyvállalati „ernyő” védelmet nyújtott a külvilág viharai ellen. A vállalatok keveset érzékeltek az alkalmazkodás kényszeréből, önálló vállalkozásra szinte egyáltalán nem volt módjuk. Napjainkban azonban már megengedhetetlen ez az üvegházi állapot. A világgazdasági kihívással csakis akkor lehet hatékonyan szembeszegülni, ha minden gazdálkodó egység közvetlenül is érzékeli a piac hatásait, a gazdasági környezet nyomását, ha megfelelő összhang teremtődik a gazdasági munka egészére kiterjedő kockázat és a gazdasági érdekeltség között. De nemcsak népgazdasági érdek a nagyvállalatok érzéketlenségének, kevésbé rugalmas voltának, nem megfelelő szervezeti méreteinek felszámolása. Mindez ugyanis a vállalatok számára is egyre több ártalommal jár. A nagyvállalatoknál elburjánzott adminisztráció és bürokrácia mellett — amely sok esetben nem volt képes, vagy nem is akarta hatékonyan védeni egységeinek érdekeit a külpiacokon — erősödtek a feszültségek a trösztök és nagyvállalatok jövedelemelosztó, kiegyenlítő tevékenysége miatt is. Az egyes vállalatoknál végzett munka, mint azt a bevezetőben említett herendi példa is bizonyítja, egyre kevésbé került összhangba a vállalatok érdekeltségi alapjaival. Ez is kényszerítette és kényszeríti a népgazdaságot arra, hogy a vállalati szervezeteket tovább korszerűsítse, hogy méginkább kihasználja avállalati önállóságban rejlő lehetőségeket. A kormányzati szervek döntése nyomán ezért megszűnt több nagyvállalat, tröszt, és mintegy 150 gazdálkodó egység az önállóság biztató, de rögös útjára lépett. Vagyonmegosztási viták A válás persze, korántsem ment könnyen. Igen sok gondot okozott a vagyonmegosztás, amely a továbbimunkának, a talpon maradásnak egyik döntő feltétele. Ráadásul a vagyonmegosztás rendkívül hosszadalmas művelet volt. Alapja ugyanis a mérleg, amit előzőleg el kellett készíteni. Erre pedig rendszerint az önállóvá válás utánkét-három hónappal került sor. Nagy vitákra adott alkalmat a megosztási elvek kialakítása is. Mert mindenütt érdekösszeütközéseket okozott a fejlesztési hitelkötelezettségek, az alapok, a forgóeszköz-állomány megosztása. A legtöbb felbomlott nagyvállalat például súlyos fejlesztésialap-hiánnyal küzdött, tehát elvileg szétosztani való sem volt. A vagyonmegosztási vitákban akadtak, akik keményen a sarkukra álltak — az előző év kiemelkedő eredményeire hivatkozva —, s a továbblépéshez megfelelő anyagi alapokat követeltek és kaptak is meg. Mások viszont mérsékeltebb álláspontra helyezkedtek — jobb a békesség alapon —, az elviselhetőség határáig átvettek némi adósságot a nagyvállalattól. A „se harag, se pénz”-szerű elválás után az önállóság útjára lépő vállalatoknak mindenekelőtt pénzügyi bizonytalanságokkal kellett szembenézniük. Új lehetőségek Az indulás tehát eltérő körülmények között történt. S ez természetes is, hiszen a nagyvállalatok keretében is különböző sikerekkel vagy kudarcokkal dolgoztak ezek az üzemek. Az első lépéseket egyébként a korábbi évekkel lényegében azonos feladatok szervezése és irányítása mellett a vállalati szervezetek átalakítására összpontosították. Szinte mindenütt felülvizsgálták, miként felelnek meg a vezetők az új feladatoknak. Ennek során lehetőség nyílt több személyi változtatásra, a fiatal, törekvő szakemberek előléptetésére, a munkában elfáradt, a feladatokkal már megbirkózni nem képes vezetők kicserélésére. Létrehozták egyúttal azokat a funkcionális osztályokat is, amelyek korábban csak a nagyvállalatoknál voltak, illetve másokat igyekeztek kellően megerősíteni. Az önállóság adta új lehetőségek és jogok megváltoztatták a különböző szervezetekhez, bel- és külkereskedelmi partnerekhez fűződő kapcsolatokat is. Hiszen most már nem kellett tekintettel lenni a korábbi nagyvállalat érdekeire, stratégiai, taktikai meggondolásaira. A függetlenné válással szinte valamennyi exportáló vállalat felmondta a külkereskedelmi cégekkel kötött addigi szerződéseit. Az úgynevezett bizományosi forma helyébe egy fejlettebb, társasági vagy társulási szerződéssel körülhatárolt együttműködés lépett. Ez jobban megteremti a közvetlen beleszólás, az érdekazonosság kialakításának lehetőségét „együtt sír-nevet” alapon, a nyereségben, a veszteségben egyaránt reálisan teszi érdekeltté, érintetté a termelőt, a külkereskedőt. A megnövekedett jogkörök és lehetőségek persze önmagukban még nem szavatolják a sikereket, az eredményeket. A saját lábukra állt vállalatok cselekvési készségét illetően nincs ok aggodalomra. Valamennyinél az eltelt egy évben meggyorsult a gyártmányszerkezet korszerűsítése, megélénkült a műszaki fejlesztés, a piackutatás, többen felülvizsgálták a korábbi szervezeti keretben kialakított és jóváhagyott beruházási elképzeléseket, és az előzőnél takarékosabb megoldásokat kerestek. Egyszóval vállalkozóbbak lettek. Egy év persze nem nagy idő. S bár sokrétűen gyarapodtak az önállósult vállalatok lehetőségei, eszközei, amelyekkel — mint azt az eddig leírtak is bizonyítják — éltek is, a messzemenő következtetésektől tartózkodni kell, öszszességükben a tapasztalatok kedvezőbbek. A termelési tervek teljesítésében például sehol sem volt tapasztalható fennakadás. Az exportra is dolgozó önállósult vállalatok ugyanakkor jelentősen fokozták külföldi szállításaikat. A több termelés, a termelékenység javítása, a takarékosabb gazdálkodás eredményeként pedig szembetűnően nőtt a vállalati nyereség. Bér és nyereség Mindez szavatolja, hogy a dolgozókat „zsebbe vágó” érvekkel is meggyőzzék az önállóság létjogosultságáról. A korábbi mérsékelt s joggal kifogásolt nagyvállalati bérfejlesztés helyett az önállósult vállalatok többsége 6,7 százalékkal emelte a béreket. S bár a fizetési borítékokatközvetlenül nem érinti, de nem kevésbé jelentős, hogy az eredményes munka nyereségéből képződő fejlesztési alapok több helyütt lehetőséget nyújtanak a szociális feszültségek megszüntetésére is. Ezek az alapok persze jórészt a jövőt s a továbblépést hivatottak szolgálni. Ezért a termékszerkezet korszerűsítését, a gyártmányfejlesztést lehetővé tevő beruházásokra — a jó, a most már önálló gazda módjára — rendkívül nagy figyelmet szentelnek az „elvált” vállalatok. "Vagy úgy, hogy azonnal hozzáláttak ezek megvalósításához, vagy úgy, hogy tartalékolják pénzeszközeiket. Igaz, sok akadályt le kellett gyűrni az eltelt egy esztendőben az átmeneti fizetésképtelenségtől kezdve a szakemberhiányon, a piac nem kellő ismeretén át egészen az új csatornákat igénylő anyagellátási, beszerzési gondokig. Mert „válás ide, válás oda”, nagyközösségben vagy egyedül csak az boldogul, aki hatékonyan, gyorsan, gazdaságosan oldja meg feladatait. Példa rá, a bevezetőben említett Herendi Porcelángyár, ahol a korábbi „közös kalapból” visszakapott fejlesztési alapnak éppen a tízszeresével gazdálkodhattak tavaly, immár önállóan, s a munka eredményeként kétheti nyereségrészesedés illeti meg a dolgozókat. ANDRÁSSY ANTAL „ITT KELL SZÉTVÁGNI!" - KOROLOVSZKI ANDRÁS RAJZA Lehetőség nyílt személyi változtatásra MAGYARORSZÁG 1982/14