Magyarország, 1985. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-22 / 51-52. szám
Társadalom Nyugdíj külföldről Láthatatlan szálak Panaszok és előnyök A magyar történelem úgy alakult, hogy több hulláimban, különféle okokból mintegy kétmillió honfitársunk elhagyta az országot, kezdve a Világos utáni emigránsoktól a századfordulót követő években külföldre tántorgó szegényekig, a fehórterror és a háború előli meneküléséig, majd az 1956- ban hirtelen megnyíló határokon át kitóduló disszidensekig. A hazatérés indítékai Vannak, akik visszajönnek, de sokan kitartottak újonnan választott hazájuk mellett, keményen dolgoztak és megpróbáltak gyökeret ereszteni. A visszatelepülők között évenként több ezren kérik, hogy nyugdíjas évekre hazatérhessenek. A nyugdíjba vonulás a legtöbb embernek megrázkódtatás, még akkor is, ha önként döntenek úgy: ideje pihenniük. Megrázkódtatás anyagilag és érzelmileg egyaránt. Elvesztik szoros kapcsolatukat a saját korábbi életkörülményeikkel és társadalmi környezetükkel, az évek hosszú során át begyakorolt mozdulatok, kialakult gondolkodási mechanizmusok céltalanná, feleslegessé válnak. A munkás hétköznapokból a nyugdíjaslétbe való átszakadással járó talajivesztést fokozottan éli meg az, aki úgy érzi: idegen még az a talaj is, amely kicsúszik a lába alól. Gyatra nyelvtudása, ami nem tűnt föl a munkáiban töltött évek alatt, most hirtelen a társadalmi együttélés és az önmagára találás gátjává válik. Ha egyedül marad, többé már semmi sem láncolja aktív életének színteréhez, lassan felfedezi azokat a látható és láthatatlan szálakat, amelyek — a honvágy és az itthon élő rokonok — ide kötik őt, Magyarországhoz. Ezek a hangosan is kimondott legfőbb érvek és indítékok, amelyek hazahozzák — úgymond: meghalni — az idős korú, idegenbe szakadt hazánkfiait. De ha csak kevesen vallják is be, gondolataikban ott motoszkál még egy motívum, amelyet mi tréfásan úgy szoktunk mondogatni: a pénzt nyugaton érdemes megkeresni és idehaza elkölteni. Vagyis: az a nyugdíj, amelyik egy-egy nyugati országban éppen csak fedezi a megélhetést, itthon színvonalasabb életvitelre ad módot. Mostanában megélénkült a hazatérési kedv, különösen a tengerentúlról, tehát Kanadából, Ausztráliából, az USA-ból. Úgy tűnik föl, a nosztalgia egyenes arányban nő az országtól való távolsággal. A magyar állam álláspontja az, hogy mindenki visszatérhet, aki magyarnak vallja magát és nincs ellene olyan kizáró ok, amelynek alapján nemkívánatos személlyé kellene nyilvánítani. Visszafogadják őket, függetlenül attól, hogy mi húzza haza magyarjainkat: a szívük, a kötöttségeik vagy éppen az érdekeik — ezeket az okokat amúgy sem könnyű különválasztani. Nem úgy fogadják őket, mint megtért tékozló fiúkat, nem virágcsokorral, de emberségesen, megalázás és kifosztás nélkül. Vélt sérelmek akadnak, akik úgy gondolják, persze, hogy megnyílik számukra a hazafelé vezető út, hiszen vagyonukkal, forintra átváltott nyugdíjukkal jelentős valutabevételhez juttatják az országot, tehát viszszatérésük feltétlenül gazdasági érdek. Már-már elcsépelt közhely, de ettől még igaz: ez az ország nem szorul rá az így befolyó valutára, ez az összeg szinte csak aprópénz a devizagazdálkodásunkban. Jó, ha van, de nem létkérdés, hogy legyen. És persze azokat is visszafogadják, akik nem hoznak magukkal semmiféle vagyont, csak van hol lakniuk és a nyugdíjuk elegendő a megélhetésükre. A külföldről hazatelepültek nyugdíjának összege nagyon változatos. Többnyire néhány száz dollár, de vannak kivételesen nagy, 1000 dolláron felüli nyugdíjak is. A többségnek tisztes, sőt színvonalas megélhetésre ad lehetőséget, színvonalasabbra, mintha ugyanezt a pénzt a második hazájukban költenék el. A nyugdíjak összege nemcsak nagy szóródást mutat, hanem évenként változó is. A legtöbb kifizető ország figyelembe veszi az inflációs rátát, így a kiutalt öszszeg évről évre nő. Olyan nyugdíjas is van, aki több helyről kapja a pénzt, hiszen jó néhányan magán- vagy vállalati biztosítás alapján is élveznek nyugdíjat, járadékot, s ennek a kifizetését — az állami nyugdíjjal ellentétben — általában semmiféle feltételhez nem kötik a kifizetők. A külföldről kapott nyugdíjcsekket, illetve átutalásokat az Általános Értékforgalmi Bank Rt., a mindenkori hivatalos árfolyamon, forintban fizeti ki. Ugyanakkor a visszatelepülők nyugdíjuk egy részét — persze korlátozott mértékben, a realitások figyelembevételével — devizaszámlára kérhetik, s ezt utazási vagy más célra hasznosíthatják. Mégis akadnak közöttük elégedetlenek, akik úgy gondolják: a teljes nyugdíjukkal valutában, szabadon kellene rendelkezniük. Mert jobb üzlet volna számukra, ha mindig csak a legszükségesebb valutamennyiséget váltanák át a megélhetésük fedezésére, a többit viszont tartalékolnák, esetleg még forgatnák is — nem feltétlenül törvényes úton. Hiszen a feketén eladott valuta árfolyama nyilvánvalóan magasabb, mint a valuták hivatalos átváltási ára. Hiába, akit egyszer a business szelemegcsapott, az nem egykönynyen zökken bele a magyar nyugdíjasok extrabevételektől mentes, pénzügyileg csöndesen folydogáló életébe. Ám ne csak szívet, hanem zsebet is cseréljen az, aki hazát cserél — vagy visszacserél. Tudomásul kell hát vennie, hogy Magyarországon a forint a fizetőeszköz — no meg a kifizetőeszköz. Helyzetük, panaszaik megítélésében nagyok a társadalmi nézetkülönbségek. Van, aki úgy gondolja, már az is hiba, hogy mindenkit visszafogadunk, túlságosan elnézőek vagyunk. Éppen elég igazságtalanság, hogy avisszatelepültek jobban élnek az átlagos magyar nyugdíjasnál, élvezik a társadalmi és a szociális kedvezményeket, noha vajmi keveset tettek vívmányainkért. Mások viszont úgy vélik, hogy nem fizetünk mi rá erre a megbocsátó szellemre, végül is a befogadottakat nem mi tartjuk el, még valutát is hoznak, nem szabad hát úgy gondolkodni, hogy kerül, amibe kerül, csak senki ne járjon jól. Mindez azonban nem annyira pénzügyi, mint inkább politikai kérdés: aki magyar állampolgár és a hazájában él, annak nem lehet több joga és kevesebb kötelessége (legfeljebb néha több pénze), mint a mindvégig itthon maradt honfitársainak. Ebből a meggondolásból persze a visszatérők minden olyan előnyt is élvezhetnek, amely amagyar állampolgárságból fakad: az olcsó művelődési lehetőségektől az ingyenes orvosi ellátásig. Előbb tájékozódni A magyar állam részéről tehát az esetek többségében nincs akadálya annak, hogy az idős korúak hazajöjjenek — ne csak meghalni, hanem élni is. Mégsem célszerű, hogy a hazavágyók csak úgy nekivágjanak az útnak és itthonról próbálják meg érvényesíteni vélt vagy valós jogaikat. Mert az áttelepülés komplex kérdéskörét csak a szocialista országokkal rendezik államközi egyezmények, a többi országban a belföldi jog az irányadó, kaphat-e a más országba települő nyugdíjat. A kép igen változatos. Van ország, ahol a jogosultak körét, s van, ahol a kifizethető összeget korlátozzák. Az egyik az állampolgárságtól, a másik az ott eltöltött évek számától, a harmadik a munkaviszonytól, a helyben lakástól és az életkortól egyaránt függővé teszi a nyugdíjfolyósítást. A feltételekről tehát mindenképpen az illető ország nyugdíjintézete adhatja a legmegbízhatóbb tájékoztatást. Mindez nem jelenti azt, hogy a magyar pénzügyi szervek, így például az Általános Értékforgalmi Bank ne informálná szívesen az áttelepülni szándékozókat. Prospektusokkal, illetve a konkrét kérdésekre adott, testre szabott válaszokkal igyekszik elérni, hogy minél kevesebb legyen a félreértés és az utólagos sértettség, netán a tudatlanságból fakadó szabálysértés. Célszerű is megkeresni a bankot, még jóval a hazatérés előtt, hiszen senkinek sem jó az, ha a visszahonosodó itthon a semmiről kénytelen elkezdeni új életét. Korábban megesett, hogy a hazaérkező honpolgár kilenc hajókofferját a pénzintézet portáján csapta le, követelvén, hogy azonnal mutassák meg neki az új otthonát. Lehetőség van rá, hogy egymásfél évvel a tényleges áttelepülés előtt — opciószerződés alapján — ingatlant vásároljon a viszszatérő. A letelepedettek a továbbiakban is az ÁÉB-vel tartják a kapcsolatot pénzügyeikben. Akár kormánycsekken, akár nemzetközi pénzesutalványon vagy más formában kapják meg az átutalást, a bankban azonnal, késedelem és csonkítás nélkül kifizetik számukra a pénzt. Nem vonnak tehát le egyetlen fillért sem, sem kezelési költség, sem adó címén. Pedig a banknak jó néhány tényleges kiadása van és néha tetemes munkája fekszik az ügyek intézésében. Például a Magyarországról történő nyugdíjimegállapítás és -folyósítás kezdeményezése, továbbá amelyik ország igényli, annak rendszeresen elküldik az úgynevezett életbenléti bizonyítványt, hiszen természetes, hogy a fizető ország időről időre valamilyen módon ellenőrizni kívánja, él-e még a nyugdíjasa. Bizony előfordult már, hogy a rokonok szerették volna még egy pár évig élvezni a halott nyugdíját (esetenként kigondolva hozzá még a megfelelőnek vélt ideológiát, az államérdeket is), ezeket a manővereket azonban az Általános Értékforgalmi Bank szigorúan ellenőrzi és a pénzt minden esetben visszautalja a kifizető országnak. HORVÁTH ÁGNES VISSZATELEPÜLŐ - DALLOS JENŐ RAJZA Nincs akadálya, hogy hazajöjjenek, ne csak meghalni, hanem élni is MAGYARORSZÁG 1 9 8 5 5 1 — 52 40