Magyarország, 1991. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-04 / 1. szám
Tudatzavar Tessék, most már a rendőrség is! Róluk is kiderült. Mármint az identitászavar, amivel küzdenek. Lásd: a volt belügyminiszter nyilatkozatát a Híradónak, távozása okairól... Hát így állunk! Ezt a lassú, de biztos léptű kék egyenruhás csapatot is utolérte korunk közép-kelet-európai lelki kórsága, az identitászavar. Hol vannak már azok az idők, amikor ezt a mélyen intellektuális csengésű fogalmat még csak szociológusok, esszéírók pedzegették, lehetőleg jó vastag társadalomtudományi szakzsargonba vattázva, nehogy túlságosan nyilvánvalóvá váljék az adott rendszer természetrajza, s a belőle fakadó egyik nyilvánvaló törekvés: az azonosságtudat szétforgácsolása. Biztos pontok, szerepzavaroktól mentes emberek és foglalkozások persze akkor is akadtak. Elsők között is a rendőrséget sorolnám ide. Igazán nem az utólagos piszkálódás miatt, pusztán a tünet előzményeinek megvilágításáért: gondoljunk csak a sok szép, fesztelen légkörű március idusára, az emlékezetes lánchídi gumibotos ütközetre, a vízágyúk koszorúzta október huszonharmadikainkra . . . Vagy mondjuk, a Brassóért szervezett, alig két esztendővel ezelőtti — mert, Thomas Mann-nal szólva, mélységesen mély még a (közel)múltnak kútja is — Thököly úti tömegtüntetés szétverésére. Aki látta akkor a pajzsos, gumibotos, yamahás (béevés?) legények lendületes hadmozdulatait, annak sokminden eszébe juthatott akkor, egyvalami azonban biztosan nem! Az identitászavar. Meggyőződés volt ott kérem, erő és lendület! S tessék, most két évre rá hova jutottunk! Az emberbaráti gerjedelmektől pirosló akkori arcok most sápkórosan, karikás szemekkel — meglazult szerelvény, elcsúszott derékszíj, félrebillent pisztolytáska — fürkészik tétován az elvesztett identitástudat halvány nyomait. Megjegyzem: én már a taxisblokád idején megsejtettem ebből valamit. (Nem volt nehéz.). Amikor elhangzott a kormányfőt helyettesítő belügyminiszter nyilatkozata, s rá negyedórára a BRFK parancsnokáé, homlokegyenest ellenkező tartalommal, már gyanítani lehetett, hogy a máskor oly olajozottan működő gépezetbe ezúttal porszem, zavar, vagyis mint utóbb kiderült identitászavar került. Azt nem tudom bizonyosan, bár roppantul kíváncsi volnék rá, hogy a fejlett nyugati civilizációkban miként kezelik az efféle tudati rövidzárlatokat. Azt mondják, ott nagyon fejlett a pszichoterápia. De azt is mondják, hogy legalább ennyire fejlett az államrend, s az ehhez erős támasztékot nyújtó jogrend. Amiből viszont az is következik, hogy aki az utóbbi ellen vét — mondjuk úgy, hogy egy fegyveres testület tagjaként egyszercsak identitászavara támad —, azt rendszerint felelősségre vonják. Nálunk viszont távozott a belügyminiszter. Egyfajta megoldásként ez sem érdektelen. Arra nem vennék mérget, hogy a jogrendünk ettől sokat tisztult vagy izmosodott volna. Egy figyelemre méltó precedenssel azonban tagadhatatlanul gazdagodtunk, így aztán jómagam már csöppet sem csodálkoztam azon a hús-vér valóságot feltáró dokumentumfilmen, amit minap sugárzott a televízió egy kései órán. Az alaphelyzet — kicsinyített méretekben ugyan, de — legalább olyan drámai és áttételes, mint a taxisblokádnál. A film egy önkényes lakásfoglalás után a hatósági kiköltöztetést, illetve az arra tett kísérletet követte nyomon. Egyik oldalon az önkényes lakásfoglalók — népes cigánycsalád, teljes harci elszántsággal —, a másik oldalon a határozatot végrehajtani próbáló tanácsi alkalmazott — törékeny, fiatal, szőke nő — egy szál magában. Utóbbi tehát a hatóság. Középen, vagy inkább körkörösen a pártatlan magyar sajtó munkatársai: napilapok, hetilapok tudósítói, rádió, tévé ... Régebben hídavatásokra, legfeljebb nagyon jól terített szállodai sajtótájékoztatókra gyűlt össze ennyi eseményre kiéhezett kolléga. Egyikük már vezércikket ordít, remegnek az aládúcolt bérház nyomorult támasztóoszlopai, kisebbségi jogokról, faji diszkriminációról, megbélyegzésről szól a beszéd. Mindennek ugyan semmi köze az önkényes lakásfoglaláshoz — maguk az érdekeltek is egy darabig bizonyos tétova távolságtartással hallgatják furán indulatos prókátorukat. Időbe telik, míg rájönnek: nem ellenük szól. Erre azonban már tökéletes lincshangulat alakul ki a tanácsi nő körül. Már csak a kellő ütlegelés lenne hátra. És ekkor lép színre a demokratikus rendőrség, ha jól azonosítottam a rangot, egy alezredes képében. Az illető minden jel szerint a végrehajtáshoz kirendelt két vagy három fős osztag parancsnoka. Ha úgy vesszük tehát, az adott helyzetben a tanácsi ember beosztottja. Ha úgy vesszük . . . Ha viszont kellően tájékozottak vagyunk, akkor tudjuk, hogy identitászavar is van a világon. Ezért aztán szemünk se rétiben, amikor a rendőrtiszt pedagógiai célzatú fejtegetésekbe kezd. Szó sincs róla, nem az önkényesen beköltözőket leckéztetik ,ez túl szokványos lenne. Hanem minden bajok kétségtelen okozóját, vagyis a tanácsi embert. Azt viszont irgalmatlanul. Na már most a találós kérdés a következő. Hogyan foglal állást ilyen esetben a törvénytisztelő derék honpolgár? Ha a szivére s a sok lúd disznót győz elvre hallgat, akkor ugye azonosul a rendőr identitászavarával. Az viszont már nem azonos a ... ERDÉLYI ANDRÁS Kérdések 1991-ben Jól szilvesztereztél? Mondd, hogy s mint vagy így 1991-ben? Boldog új évet ugye kívántál Te is? Mit gondolsz, boldog lesz? Vajon elég-e kívánni csupán? Ugye még emlékszel, hogy a tavalyi év is jókívánságokkal, jó reményekkel kezdődött? Aztán mire jutottunk? Tudod-e, mi zavar engem leginkább? Az,hogy nem sejtem, vetted-e ezt a Magyarországot — amiben most az írásomat olvasod —, vagy találtad, és éppen takaródzolvele valamelyik aluljáróban, vagy pályaudvaron? Nyilván tapasztaltad, hogy ágyneműnek nem a legjobb, mert ugye elég kicsik az oldalak? Ha aludni nem jó rajta, kérdés, mire jó ez az újság egyáltalán? Arra, amire a többi is, nevezetesen, hogy okos, Téged érdeklő dolgokról tájékoztasson, ugye sejted, hogy így van? Kérdés, Téged például manapság mi érdekel? Talán nem tévedek, ha azt mondom: az Öböl-válság és benne a mi „jelképes mértékű” — kb. harmincfős — részvételünk? Te is hallgattad a rádiót, és benne egy kollégám e tárgyú tépelődését, miszerint fölösleges volt a kormány többórás zárt ülése, hiszen a fő kérdés az: „megtanulunk-e végre habozás nélkül a jó oldalra állni”? Csak hát mi az a „jó oldal”? Melyik az? Merre található és mihez képest? Te például tudod? Mit gondolsz, ők tudják? Esetleg tudták már 1956-ban is? És tudták 1968-ban is, hogy kell a „jó” oldalra állni? Vagy már régen is az volt a baj, hogy „habozás nélkül”? Mit nem mondok, gondolkozás nélkül? Meglehet, legalább „habozni" illett volna egy kicsit, mielőtt... ugye érted? Hiszed-e, hogy szinte hallom, mit mondasz erre? Ugyan kit érdekel az Öböl-válság, amikor az embernek napról napra nagyobb válságba kerül a pénztárcája? Ezek szerint jobban érdekel a költségvetés? Ugye már maga a szó is milyen randa: költségvetés? Elképzelted-e már vajon, mit arat az, aki költséget vet? Szerinted is inflációt? Tartasz tőle te is? Hiszed-e, hogy nem ok nélkül? Mondd, hallgatod-e még esténként hét elején a parlamenti összefoglalókat? Mit szóltál például a képviselőnőhöz, aki közölte: a nyugati államoknak tudomásul kell venniök, hogy az Antall-kormány nem köteles kifizetni azt a hatalmas államadósságot, amit az előző rendszer hozott létre? Jó, mi? Nem ébredt benned valami enyhe kétely a képviselőnő szakértelmét és alkalmasságát illetően? Vagy meglehet, hogy választói annak idején őt is csak úgy, habozás nélkül...? Nem kellett volna habozni kissé inkább? Apropó, alkalmasság, mi a véleményed az átalakulóban lévő kormányról? Csak nem jutott eszedbe Neked is a kaleidoszkóp? Tudod, az a rázogatós gyerekjáték, amibe ha belenézel, láthatod, hogy az ismerős papírdarabkák újra és újra másként rendeződnek el, ugye ismered? A játékot is, meg az összerázott kormány szereplőit is? Szilveszterkor Te is ürítettél sikereikre kupát? Persze mit lehet várni például Kupától? Tudod mit mondtak a gyerekei? „Apa, te nem vagy eszeden, miért éppen most vállalod el?” Lehet, hogy éppen azért? Talán nem tévedek, ha úgy gondolom — az adórendszer kialakításával kapcsolatban —, ugye Te sem gondolsz túlságosan forró hálával Kupa Mihályra? Megmondtam, én mikor kedveltem meg mégis? Tudod mit mondott indoklásul, miért fogadja el a fölkínált pénzügyminiszteri tárcát? Azt nevezetesen: untam már, hogy a főnökeim hülye utasításait hajtsam végre, mégiscsak jobb ugye, ha esetleg rólam beszélnek majd így a beosztottjaim? Lehet, hogy egész jó fej ez az ember? Tán még humora is van? Ugye szerinted is minden viszonylagos? Meglehet, hogy a kupas szakértelem végül is kiemelkedőnek lesz mondható? Gondolom, Te is úgy véled, igazán ráfér erre az országra néhány kiemelkedő szakember? Tárcával? Tárca nélkül? Bár ugye nem csodálkozol, ha azt mondom — amilyen a mai közbiztonság —, bármelyik miniszterrel előfordulhat, hogy egy sötét utcasarkon tárca nélkül marad? Amúgy mi a szakértői véleményed a közhangulatról? Ugye Te is hallottad, hogy a világkiállításról szólva mást körvonalaz a szakértők véleménye, és megint: most a közhangulat? Szerinted a kettő közül melyik a demagógia? Amúgy kifizetted már a villanyszámlát? Hát a gázszámlát? Nem vagy elmaradva a lakbérrel? Esetleg megvetted a lakásodat? Azt hiszed, jól jártál? A közös költségekből mennyi a részed? Megjavíttattáitok már a tetőt? Ugye tatarozni is kéne? Fölmostad már a lépcsőházat? Vagy ebben a hónapban nem Te vagy a soros? Na, jó tulajdonosnak lenni? Hallottad hírét, hogy Fa Nándor — az új kormánnyal — már úton van megint? Hogy megpróbálja behozni lemaradását, hogy folytatja a versenyt, hogy nem adta föl? Mondd, nem találod úgy, hogy sorsa, helyzete, hozzáállása már-már jelképesnek mondható? Hogy az Antarktisz felé sodró viharnak hátat fordíthat az a hajó, hogy a működésképtelen kormány kicserélhető, hogy a félig megfagyott hajóskapitány — ha el is sírja magát keserűségében a kudarcok miatt — azért még versenyben maradhat, ugye szerinted is ezt példázza a magányos magyar hajós története? Mondd, az 1991-es esztendőben nem kéne tanulnunk Tőle? Te is úgy véled, volna mit? ElIEDECS ÉVA MAGYARORSZÁG3