Magyarország, 1991. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-04 / 1. szám
Alaptalan félelmek A tárgyalások fonalát Angyal Ádámtól az Állami Vagyonügynökség által 1990 szeptemberében kinevezett vállalati biztos, dr. Vásony Gergely vette át. Bankszakmában járatos pénzügyi szakember — válságmenedzser —, akinek a pénzügyi csőddel kell megbirkóznia, alternatívákat találva a gyárakra és a szigetre. Az ÁVÜ illetékesei a dán ötletet elfogadhatónak ítélték — különféle módosításokkal —, ám annak hátrányos pénzügyi megoldását elvetették. Másféle javaslatokat ugyancsak megvizsgáltak. A korábbi szigethasznosítási pályázatra jelentkezett a svéd JIMM Shipping AB hajózási társaság, amely meghagyná, felújítaná, korszerűsítené a gyárat. Ellátná rendelésekkel, ugyanakkor az ökológiai értékek védelme mellett alakítana ki idegenforgalmi és szabadidő-központot a szigeten. Vállalkozása mintegy egymilliárd dollár értékű lenne. A felújított üzemben tengeri konténerhajókat állítanának elő. A svéd tervet sem fogadták el: a GELPOUTIKA Hajógyár kényszerpályán Mi lesz a vasmacskával? Talán csak az a szomorú fekete, ottfelejtett vasmacska marad meg az Óbudai Hajógyár Rt.-ből ipartörténeti ereklyeként? A jókora tárgy most a főbejárat közelében fekszik. Fáy András ügyvezető igazgató naponta elmegy mellette, és mindannyiszor felteheti a kétségbeesett-bizonytalankodó kérdést magának. A nagy konfliktus A harc kezdete 1988. április 25-höz kötődik, amikor Angyal Ádám, a Ganz Danubius Hajó- és Darugyár vezérigazgatója bejelentette, hogy eladja az óbudai gyárat. Elhatározását — bár jelentős késedelemmel — bizonyára motiválta a hat gyár igazgatóinak korábbi javaslata: szét kell szakítani a konglomerátumot, önállóan működtetni az üzemeket — életképesen, nyereségesen. Két és fél év alatt kötetnyi sajtóanyag is megörökítette az események kronológiáját. Ma úgy látszik, az igazgatók megnyerték a csatákat, ám háborújuk vesztésre áll. Megszerezték függetlenségüket — és a partizánakciónak minősített privatizációs megoldásokba Angyal Ádám belebukott. De az ügyet kényszerpályára helyezte, már nem lehet visszafordulni... Az önállóvá vált gyáraknak több mint egymilliárd forintos nagyvállalati adósságon kellett osztozniuk, sorsukat megpecsételő kölöncként hordozzák magukkal. A GDHD holdingként működik azóta, s egykori gyárainak részvényese. Az Állami Fejlesztési Intézettel, a Magyar Hitelbankkal és több más részvényessel osztozik a tulajdonjogon. De csak az óbudai és a tiszafüredi gyár részvénytöbbségét élvezi a vagyonkezelő központ, azaz a GDHD. (Tehát a váci, az angyalföldi, a népszigeti és a balatonfüredi gyár esetében csupán ajánlásokat tehet az adósságtörlesztés fejében tulajdonossá tett részvényes társainak.) A nagy konfliktust az Óbudai Hajógyár Rt. jelenti, méretei, gyártmányai és elhelyezkedése miatt. Mintegy kilencszáz embert foglalkoztat, és a 118 hektáros óbudai szigetből 32 hektárt foglal el. Páratlan műemlék felett lüktet az üzem — Hadrianus császár palotája még feltáratlan, a még felbecsülhetetlen értékek napvilágra kerülését az ipari tevékenység gátolja. Egyszerűen csak „angyali tervként” emlegetik az exvezérigazgató egyik tárgyalópartnerének ajánlatát: a dán Baltica Finans As és a JPC Enterprise As 800 millió dolláros elképzelése nyomán lebontanák a gyárat, és idegenforgalmi centrummá változtatnák a szigetet, családi vállalkozás nem bizonyult kellően tőkeerősnek. Az ajánlattevők sorában egyébként angol, német, japán cégek is állnak. Ám mindig figyelembe kell venni a környezetvédők és a nemzeti értékeinket védő más társadalmi szervezetek szempontjait, érveket és tényeket gyűjt. Kilencszáz ember sorsáért aggódik. Azt mondja: kötelessége védeni a gyárat, munkatársainak holnapját, életterét. Hozzáteszi: az óbudai sors a magyar ipar jövőjét előrevetítő modellként is szolgálhat. Piackutató munkatársainak segítségével több külföldi céget talált, amely évekre ellátná megrendeléseivel a gyárat. A Szovjetunióból is fogadott érdeklődőket, akik dollárral fizetnének. Sajnos azonban ezek még nem szerződéses ajánlatok. Ugyanakkor a folyamatban levő pénzügyi vizsgálatok azt bizonyítják, hogy egyébként sem lennének elegendőek az adósságállomány visszafizetésére. A nagy buzgalom és lelkesedés kevés a megmaradáshoz. A múlttól örökölt totojázás, a döntések elodázása, a tulajdonosok önkorlátozása pénzügyi és munkaellátottsági ellehetetlenüléshez vezetett. Számos jó szakember már elhagyta a gyárat. Jugoszláv hajóépítők alkalmazzák őket, valahol Pulában. Mit kezdhetnek azok, akik maradtak? Mit kezdhetnek a jelenlegi technikai színvonallal, berendezésekkel? A napi veszteség most már egymillió forintra rúg... Magasból ilyen az óbudai hajógyár (Fotó: Bozsán) A lelkesedés kevés Fáy András ahhoz az ártatlan leányhoz hasonlítja helyzetüket, akit úgy akarnak férjhez adni, hogy közben rossz hírét keltik. Szerinte már a társaság alapításakor halálra ítélték a gyárat, a szerződéskötési korlátozás ez év júniusi eldöntése pedig csak pont volt az i-re. Az óbudai gyár a magyar könyvviteli szabályok szerint nyereséget mutatott ki 1989-ben, annak ellenére, hogy 200 millió forint alapítási adósság terheli. A pozitívumként elkönyvelhető összeg az állami támogatás levonása után azonban már eltűnik. A KGST összeomlásával összefüggésben megszűnt a szovjet piac, a termékek első számú igénylője. Bár e tényhez hozzátartozik, hogy a nagy keleti megrendelő különben elégedett a termékekkel, a hajókat még sokáig gond nélkül használhatják. A hajógyáriak úgy ítélik meg, hogy a gyáreladás ügyében folytatott két és fél éves sajtókampány következményeként elveszítették jelentős hajómegrendelőik bizalmát. 1990-t 400 millió forintos veszteséggel zárják. Vajon a gyárkapukat is? És örökre? Dr. Vásony Gergely vállalati biztos megítélése szerint a hajógyártás egyébként is nehéz jövő elé néz. Az elmúlt két évtizedben az európai cégeknek csaknem a fele tönkrement. Fáy András konok ember, küzd a gyárért. Elkeseredett hangulatban Dr. Vásony Gergely körültekintően végzi a reá bízott feladatot. Minthogy a holdingnak összesen hét munkatársa van, hazai és külföldi szakértőket egyaránt bevont az alternatívák vizsgálatába. Német és angol tanácsadók segítenek versenyt futni az idővel. Sürgősen döntést kell hozni, hiszen egyre gyorsabban ketyeg a csőd-pokolgép órája. Fontos a nyilvánosság: Dr. Vásony közvéleménykutatókat hívott, public relation tevékenységet végeztet, speciális külső cégeket ugyancsak bevont a válság kezelésébe.Párbeszédet folytat a hajógyáriakkal, időről időre találkozik velük. A döntések előkészítésébe bevonja őket, érdekegyeztető tanácsot hoztak létre. A napokban megszervezett munkaügyi-jogi tanácsadó szolgálat egyenként és egyénenként törődik a dolgozókkal. Dr. Vásony Gergely és Fáy András között az ellentét látszólagos. Kicsinyes személyes ellentétek nem terhelik kapcsolatukat. A legszerencsésebb az lenne, ha együtt találnák meg a megoldást. Mindketten tudják: a csődtömeget már nem tudják önerőből elhárítani. Makacs tény: a hajógyártás jelenleg veszteséges, amit az is tetéz, hogy gyorsan emelkedik az inflációs ráta az iparbarátnak aligha nevezhető közgazdasági környezetben. Aztán holnap talán Magyarország vásárol hajókat a szomszédból, lehet, hogy olcsóbban, mintha itthon állítanák elő. És még senki sem tudja, mi lesz azzal a vasmacskával. * • * Az Óbudai Hajóépítő Rt. részvényesei december 17-én megtartották rendkívüli közgyűlésüket. Módosították a részvénytársaság 1988. évi alapszabályát, amely most döntési jogkörrel ruházza fel az igazgatóságot. E vezető testületbe új tagokat választottak. Ügyvezető igazgatói tisztségéről — szerződésének lejártára is tekintettel — Fáy András lemondott. Az új igazgatóság dr. Gremsperger Gézát, az Rt. eddigi igazgatóhelyettesét választotta ügyvezetővé. A felügyelő bizottságot megerősítették pozíciójában, végül a hajógyár sorsát érintő határozatokat hoztak. Bár a dánokkal folytatódnak az üzleti tárgyalások, de a szigethasznosítás ügyében végleges döntés csak 1991 harmadik negyedévére várható. Most azt sem tudják, hogy 1991. január végén miből fizetnek bért. SIMÁNYI JÓZSEF