Magyarország, 1993. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-01 / 1. szám
KARÁCSONYI — ÚJÉVI INTERJÚ A MINISZTERELNÖKKEL Béke és gazdasági egyensúly ének 55-60%-a Magyarországra jött. Ennek következménye a mi politikai és gazdasági stabilitásunk. Van, aki azt állítja, hogy ez az előző időszak eredménye. Egyrészt ez igaz — már akkor is előrébb álltunk, mint a többiek, bizonyos lehetőségeket megadtak, ezt kár lenne tagadni. Ugyanakkor 1990 áprilisában a külföldi valutatartalékok kivonása világosan jelezte, hogy a hitelezők a politikai stabilitást tekintették kulcskérdésnek. A választások után olyan mértékben szállt alá az ország valutatartaléka (a 800 millió dolláros kritikus pont alá), hogy a Németh Miklós vezette kormány utolsó napjaiban közösen kellett írnunk Brady amerikai pénzügyminiszternek, s nekem a hét vezető tőkés ország bankárainak ülésén a Nemzeti Bankban kellett előadást tartanom arról, hogy miként fogjuk stabillá tenni az országot. Ez az összeg azóta ötmilliárd fölé növekedett. Tehát a stabilitás gazdasági-politikai alapkérdés. Külföldi útjaim során számtalanszor tapasztaltam, hogy a bankárok és az IMF képviselői soha nem gazdaságpolitikai előadást akartak tőlem hallani Tokiótól — hogy jobb értelemben használhassam ezt a városnevet — New Yorkig, mindig politikai dolgokról kellett beszélnem. Arról, hogy Magyarország stabilitást nyújt, jogbiztonságot kínál, hogy ide érdemes beruházni. Erre a bizalomra van szükségük. S eredménynek látom még azt, hogy a minimális szociális ellentételezést is biztosítani tudtuk ebben az évben. — Kikívánkozik belőlem egy megjegyzés, amit lehet kritikusnak vagy aggályoskodónak minősíteni. Magyarországon minden olyan belpolitikai mozzanat, ami az instabilitásra utal, végül is oda vonható, hogy egy súlyosan tőkehiányos, egy meglehetősen tőkeszegény országban, a kevés tőke valamiféle újraelosztására vannak-e a politikának eszközei? Vagy a stabilitás, a gazdaság működőképességének fenntartása érdekében a tőke csöndes megegyezést keres a politikai elittel? Innen nézve, nem kérdéses e a választáskor elsőrendű célként hangoztatott szociális távlat: a magyar vállalkozói osztály, a kisburzsoázia, a civil-polgári középrétegek létrejötte? Még egyszer hangsúlyozom: rendkívül fontosnak tartom, hogy létrejöjjön egy nagyon széles középréteg. Ehhez természetesen megfelelő hitelkonstrukcióra van szükség. Ezért tekintem nagy feladatnak a földhitelintézetek létrehozását, az olcsó hitelforrások biztosítását. Két és fél éve már annak, hogy Magyarország visszanyerte a szabad állam státusát és helyét a demokrata nemzetek sorában. S itt a harmadik karácsony, amely a békés együttlét keretei között lehetővé teszi a meditációt múltról és jelenről, nemzetünk lehetőségeiről és személyes esélyeinkről. Örömmel nyugtázhatjuk mi, a Heti Magyarország olvasói és szerkesztői is, hogy évvégi kérdéseinket, gondjainkat, apró örömeinket olyan valakivel oszthatjuk meg, akit még politikai ellenlábasai és konkurensei is kivételes képességű államférfiként tartanak számon, s aki valóban és oly sok tekintetben a történelemtől meghatározott személyiség. Ez a harmadik karácsony körüli alkalom, hogy dr. Antall József miniszterelnök úrral egy asztal mellé ülhetünk. Egy nagyon nehéz év után, egy kemény leckéket kínáló új esztendő előtt — egy hosszú munkás nap csöndes estéjén. Arany, Batthyány, Kossuth és a többiek portréinak figyelő és fegyelmező tekintete alatt. A miskolci pályaudvaron Emberi értékek — nemzetpolitika — Témánk mi más lehetne, mint az elmúlóban lévő év, és 1992 Magyarországa? Milyen hazánk egyenlege a miniszterelnök úr szerint? — Amit a kezdet kezdetén el kell mondani, s ami sikerként könyvelhető el, az az, hogy Magyarországon érvényesült a stabilitás. Ezt állandóan hangoztatjuk, de hogy mi ennek a jelentősége, arról aligha lehet eleget beszélni. Itt nemcsak arra gondolok, hogy az összes többi országban hány miniszterelnök és hány kormány volt ebben a szakaszban, hogy milyen belső problémákkal kellett megküzdeniük, hanem abban az értelemben is, hogy Magyarországon sikerült fenntartani a gazdaság egyensúlyát, a válságágazatok, a válságövezetek, az ipari össztermék visszaesése ellenére is. Továbbá megőriztük a politikai intézményrendszer működőképességét és az ország biztonságát. Az egyes ember életére lebontva ez úgy jelenik meg, hogy nézve a televíziót, látja: az élet alapvető értelme, az ember legszemélyesebb javainak megóvása is kérdésessé válik azoknál, akik kénytelenek elmenekülni, vándorbotot fogva kezükbe a környező országokból. Aki Szarajevóból gyermekét, néha halott gyermekét ölében tartva menekül el, attól meg lehet kérdezni, hogy mi az élet értelme, hogy mi a fontos. A magyar volt az utolsó kormánydelegáció, amelyik végigment Dubrovnik üres utcáin, s ma sem felejtem azt a szarajevói házaspárt, aki felismert, s odajött, hogy egy közös fényképet csináljanak rólunk — velük mi lehet? Mi éppen ezért is tudjuk azt, hogy mit jelent a hatszázezres munkanélküliség, s mit jelent, hogy közben közel háromszázezer munkahelyet sikerült teremtenie a magyar gazdaságnak ebben a két és fél éves időszakban — ezek mind a munkanélküliek számát növelnék. Politikailag és társadalmilag stabil maradt az ország — mindig sikerült az érdekegyeztetésnek a kellő fokát elérni. A másik, amit eredménynek kell elkönyvelni, az az infláció tíz százalékos csökkenése. Annál inkább fontos tény ez, mert Magyarország elöl jár a piacgazdálkodásra való áttérésben.Egyes helyeken az, hogy az infláció nem ugrott meg, az a piacgazdálkodás fejletlenségét jelzi. Nálunk ma 30% körülire tehető a gazdaság privatizált része — ez 1989-ben 10% körül volt. Lehet beszélni arról, hogy ez gyors vagy nem gyors, én mindenesetre arra emlékszem, hogy Thatcher asszony, aki nem éppen az állami tervgazdálkodás híve, azt mondta, hogy igazán gyorsan hajtjuk végre a privatizációt. Náluk csak néhány iparágat kellett privatizálni a munkáspárti kormányzás után — és az is éppen elég időbe telt. Morálisan, sőt azt mondanám, nemzetpolitikailag elfogadhatatlan az az álláspont, amelyik azt mondja, hogy mindenki vigye az állami vagyont olcsón, akár semmiért, a fő az, hogy menjen a termelés. A másik véglet azoké, akik rettegnek minden külföldi tőkétől és minden külföldi beruházástól, és ha valami külföldi kézbe kerül, azt már a hazaárulás jelének tekintik. Ez egyszerűen tudatlanság és ostobaság. Ennek megítéléséhez nem kell a XX. század végén élni. A „kapitálisok hiánya”, ahogy a reformkor és a neoabszolutizmus korának gazdaságpolitikusai mondták, tehát a forrásbevonás szükségszerűsége alapkérdés már a múlt században is. Széchenyi egész Hitele ekörül forog. Aki csak a külföldi tőke mellett voksol ma itt, aki nem törődik azzal, hogy kialakuljon egy széles magyar középréteg, akinek nincsen társadalompolitikai stratégiája arra, hogy a gazdaságpolitika egyben a magyar vállalkozóréteget erősítse, az nem biztosítja a magyar középrétegek létrejöttét. A középosztály a demokrácia záloga Márpedig demokrácia nem működhet ott, ahol nincs széles középréteg — a szakmunkástól a kiskereskedőn át az egyetemi tanárig. A harmadik világban bizonyos helyeken ezért nem lehet a demokráciát működtetni, vagy azért lehet olyan könnyű megdönteni, hiába másolják le az íratlan angol, vagy az írott amerikai alkotmányt. Indiának ezzel szemben százmilliós középosztálya van, ezért működőképes — rövidzárlatokkal — az indiai demokrácia. A másik körülmény az, hogy Magyarország a kommunista korszak után nem rendelkezik kellő mennyiségű belső tőkével. Akik ezzel rendelkeznek, azok három kategóriába tartoznak: a volt pártfunkcionárius rétegbe, az ezekkel kollaboráló, privilegizált vállalkozói körbe és a valóban tehetséges és sikeresen működő üzletemberek csoportjába, akik a második és a harmadik gazdaságból az új gazdasági mechanizmus időszakában ezt meg tudták teremteni. Nagyon helytelen összekeverni ezt a három réteget. A külföldi tőkét pedig be kell hozni, és nagyon nagy eredmény, hogy a keletnémeteket nem számítva, de a Szovjetuniót beleértve, az egész térségbe behozott külföldi tő- 2 • 1993. január 1. HETI MAGYARORSZÁG A politika mint érdekrendszer 1988—89-ben, amikor ezekről a kérdésekről nyugati politikusokkal beszéltem, mindig azt mondtam, hogy a gazdaságot sokkal könnyebb talpraállítani, mint az emberi gondolkodást megváltoztatni. Rá fognak jönni, hogy mennyivel erősebb ezekben az országokban a szocialisztikus-kommunisztikus gondolkodásmód, mint amilyennek ők azt a saját propagandájuk alapján hiszik. Ezekben az országokban mindenki szabadságot szeretett volna, s olyan világot, amilyent Bécsben látott, ha odajutott; de mindenki az alapreflexeiben hordta azt a mentalitást, amiben itt élt. Ha igazságról volt szó, akkor egyenlőségre gondoltak, az egyforma lehetőségekre, a hierarchiára. El nem hitték, hogy milyen belső rend van egy nyugati gyárban, egyetemi intézetben, mit jelent az, hogy bizonyos időre szól a munkaszerződés. A keletnémetek számára azért nagy sokk az, hogy máról holnapra bekerültek egy olyan életformába, aminek a televízión keresztül csak az egyik oldalát látták. Hogy az uralkodó politikai elit „összefonódott-e”? Lehet, hogy van, aki „összefonódott”, mert a vállalkozók egy része is tudja, hogy neki politikai képviseletre, a politikusnak viszont háttérre van szüksége. Szükségszerű így, hogy kialakulnak a lobbyk. A politikához sokféle adottság kell. A politika nem művelhető szervezőképesség, ítélőképesség és szenvedély nélkül , de a politikai rendszerek átlaga érdekrendszereken alapul. A lényeg az, hogy ez jogilag rendezett formában működjék. A politikusokat nyilván becserkészik a vállalkozók érdekeik érvényesítése érdekében — és fordítva is. Nekem személy szerint először nagyon furcsa volt, hogy külföldi államok nagykövetei akár egyesével, akár csoportosan megjelennek lobbyzni vállalatok, befektetések vagy