Magyarország, 1995. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1995-11-03 / 44. szám
Idén ősszel menetrendszerűen megkezdődtek a tárgyalások a reprezentatív vasutas-szakszervezetek és a MÁV Rt. vezetősége között. S úgy tűnik, menetrendszerűen ismét kudarcba fulladnak. Akkor pedig könynyen megtörténhet: a ’93. novemberi, a ’94. decemberi és az idei áprilisi sztrájkok után a vasutasok ismét Teherelosztó tárgyalások Az idei ősztől senki nem jövendöli, hogy forrónak ígérkezik, ugyanis már most is az. A kormány körmére éghet, hogy hatalomra kerülése után nem kötötte meg a maga egyezségét a munkavállalókkal és a munkaadókkal, ez utóbbiak sorában egyebek mellett saját magával. A mostani helyzet sajátossága, hogy a soron következő bértárgyalásokon a jelek szerint bekeményítenek a hatalomhoz ez idáig lojális szakszervezetek is. Az MSZOSZ nincs abban a helyzetben, hogy szó nélkül vagy némi duzzogással lenyelhesse a jövő évre tervbe vett további reálbércsökkentéseket. Érvnek érv, de nem eléggé hatásos, hogy az önkorlátozás a bértárgyalásokon végső soron a munkavállalók számára is előnyös, mert segít letörni az inflációt. A restrikció ugyanis sokak szerint a belföldi kereslet olyan mérvű visszaesésével jár, amely már az exportot is veszélyezteti, s ellehetetleníti magát a gazdasági stabilizációt is. Azoknak, akiknek a belföldi kereslete úgymond visszaesik, persze a legkevésbé az fáj, hogy nem javul például a külgazdasági egyensúly. A családi költségvetés ellehetetlenülésétől inkább tartanak. Jelenleg nem látszik, hogy a kormány a munkavállalóktól várt önmérsékletben maga járna elöl jó példával. A központi s a központ által gerjesztett áremelések — a vonatokkal ellentétben — menetrendszerűen érkeznek, s ez aligha tesz jót az egyébként kívánatos megegyezésnek. Megegyezni persze leginkább azért nehéz, mert a munkavállalók nem értenek egyet azzal, ami a gazdaságstabilizálás égisze alatt történik. Túl messzinek tűnik az a dátum, amikor az életkörülmények javulását ígérik. A maguk módján a messzit közelíteni szeretnék, s nem biztosak abban, hogy a piacgazdasági átmenetnek titulált folyamatban (is) csak nekik kellene terheket vállalniuk. k. a. A kalauz sípjába fújt Bértárgyalások a MÁV-nál élni fognak a „munkavállalók leghatékonyabb eszközével”. Szeptember 19-én ültek le először tárgyalni a felek, amelyek még tavaly ősszel állapodtak meg: pontosan egy év múlva kezdik meg az 1996-os béregyeztetéseket. Tíz forduló zajlott le azóta a Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) keretében. Az eredmény lényegében nulla. Az államvasutak megbízottai ragaszkodnak ahhoz, hogy a MÁV jövőre csak 15 százalékos bérfejlesztést adjon alkalmazottainak. A tárgyalásokon mindössze annyi engedményt tettek, hogy e számon belül 12-ről 13-ra módosították az alapbéremelés arányát. — Ez kevés — szögezte le elégedetlenül Simon József, a Vasutasok Szakszervezete osztályvezetője és Bíró Tibor alelnök. A vasutasok mintegy 45-46 százalékát tömörítő érdekképviselet azt mondja: a MÁV legföljebb két-három hétig kötheti az ebet a karóhoz. A VSZ ezután abbahagyja a beszélgetést, és „más módszerekhez” fordul. — 25 százalékos alapbéremelést kívánunk — tette hozzá Simon. — Emellett szükség van további 4 százaléknyi, szintén az alapbérekre fordítandó bérrészre, amely a fizetési tarifabesorolások módosításához szükséges. Vissza kell hozni a 13. havi fizetést is, amely a jelenleg hatályos kollektív szerződésben egyébként szerepel is. Ez további 8 százalékos növekedést jelent. A nemrég megalakult vasúti nyugdíjbiztosítási pénztár költségeihez pedig — amellett, hogy a dolgozók is odaadják fizetésük 2 százalékát — a MÁV-nak is hozzá kell járulnia további 2 százalékkal. — Nem véstük kőbe követeléseinket, így lehetséges a kompromiszszum — mondják a VSZ-nél. De az alapbérek jelentős emelését minden érdekképviselet követeli. Miért? A vasutasok bérpozíciója minden más társadalmi rétegnél rosszabb. Idén például mindössze bruttó 13-14 százalékkal (azaz nettó nyolccal) növekedtek a fizetések a MÁV-nál. Ez valójában 17-18 százalékos reálbércsökkenést jelent. Hasonló zuhanást a vasútnál dolgozók már nem tudnak elviselni. Ezért a VSZ minimális célja, hogy legalább jövőre ne csökkenjenek a reálbérek. A béralku során azért mondanak ennél nagyobb számokat, hogy valamiképp ellentételezhessék a dolgozók idei fizetéscsökkenését. A szakszervezetnél egyébként (a Pénzügyminisztériumtól kapott adattáblázatok segítségével) azt is kiszámították: ha elfogadnák a MÁV ajánlatát, a havi bruttó 60 ezer forintot kereső vasutas nettó bére másfél százalékkal növekedne(!) meg jövőre. Az érdekképviselet szerint a MÁV a béremelésekkel együtt is teljesítheti üzleti tervét. Az rt. jövőre 28,8 milliárd forintot kap az államtól, s további 9 milliárdos veszteségét hitelekből fedezi. A kormány korábban többször nyomást gyakorolt az államvasutakra: az maga teremtse elő az állami támogatás egy részét. — Nem tudom szépírásként elfogadni, hogy a MÁV ennyi állami támogatást kapjon — nyomatékosította Simon úr. — Miért mindig a bér a legpuhább kiadási forrás? Miért nem például a villanyszámla nem fér bele a MÁV üzleti tervébe? Sztrájkfelhívás előtt az érdekképviselet írásban megkérdezi vasutasait: kiállnak-e a munkabeszüntetés mellett? Biztosan sokan csatlakoznának, hiszen szaporodnak az egyéni sérelmek. — Egyes szakaszokon embereink már ötszáznál is több túlórát teljesítettek — sorolták a szakszervezetisek. — A törvény maximum kétszázat enged évente. Ezért nyugodtan föl lehetne jelenteni a helyi szolgálati főnököt, vagy meg lehetne tagadni a munkát. A MÁV idén 800 millióval csökkentette veszteségeit, vagyis eredményesen gazdálkodott. Az rt. emiatt jutalmat akar kiosztani. Tavalyi megállapodásunk viszont úgy szól: jó teljesítmény esetén a cég az éves fizetés négy százalékát bérkiegészítésképpen adja oda az alkalmazottaknak. — A tavaszi sztrájknál a társadalom többsége inkább szolidáris, mint elítélő volt — vélte az osztályvezető. Sokan ugyan nem örültek a kellemetlenségnek, mások pedig azt mondták: „könnyű nekik, ők kizsarolhatják”. A támogatás ellenére a Vasutasok Szakszervezete mindent megpróbál a munkabeszüntetés elkerüléséért. — A VÉT-en először is javasoltuk: változzék határozatlan időre a kollektív szerződés hatálya — kezdte Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezete alelnöke. — A MÁV leépítéseket is tervez. Kértük, hogy a végkielégítéseket a mai, a törvénynél kissé jobb feltételekkel fizessék ki. A szakszervezetek harcoltak ki a miniszterelnök úrnál annak idején, hogy a MÁV — költségvetésén túl — kapjon egymilliárd forintot eree a célra. Természetes magatartás, hogy ezek után mi is tartjuk a markunkat. A mozdonyvezetők is ragaszkodnak a 13. havi fizetéshez s a nyugdíjpénztárhoz, ők viszont 30 százalékos alapbérnövelést követelnek, s 15 ezer forintban határoznák meg a bértábla alsó határát. A mozdonyvezetők számára néhány napi pótszabadságot és a rendkívüli vasúti vezénylés esetén — pótlékot is akarnak. — Sohasem béremelésről, hanem bérmozgásról vagy veszteségcsökkentésről beszélek — jelentette ki Borsik. — Az előbbi fogalom csak az infláció feletti emelésekre értendő. Az alelnök szerint a MÁV szakmailag csapnivalóan, felkészületlenül tárgyal. — Nincs felelős poszton álló személyügyi igazgató a vállalatnál — tette hozzá Borsik —, a vezérigazgató úr pedig nem vesz részt a megbeszéléseken. Emiatt (is) konfliktushoz közeledünk. — Kádár-kori filozófia volt, hogy „csak azt tudjuk elosztani, amit megtermelünk” — szögezte le az alelnök a MÁV gazdasági helyzete kapcsán. — Az állam az utóbbi években nem fizetett tisztességesen a vasúti szolgáltatásokért. A vasutasok nem kérnek sokat, csak a munkájuk értékét. A mozdonyvezetők például ma leromlott munkakörülmények közt, stresszben, veszélyes gépeken dolgoznak. Mi nem szórakozunk a munkabeszüntetésekkel, hanem szabályozott keretek közt lépünk fel. A pedagógusokkal, az egészségügyi dolgozókkal, más közalkalmazottakkal együtt az államhatalom a mi vállunkról is irányítja az országot. A többi érdekképviselet viszont ma nem igazán kész a sztrájkra. Ma a vasutasok határozzák meg a tiszta szakszervezeti modellt. Binder István Sztrájkra váltanak? 1995. november 3. • MAGYARORSZÁG Hazai élet 11