Magyarország, 1898. április (5. évfolyam, 91-119. szám)
1898-04-01 / 91. szám
6 MAGYARORSZÁG Budapest, 1898. péntek, április 1. publikánus párt két vezérférfia szólt a sürgősség ellen. — 52 republikánus szenátor nem ért egy ki Mac Kinleis halogatást politikájával. Mindenütt nagy tiltakozó tüntetésekre készülnek az elnök békés politikája ellen. London, márczius 31. New Yorkból jelentik. Sagasta spanyol miniszterelnök tegnap átvette Woodford amerikai követ jelentését és a válaszra 48 órai időt kért. Mac Kinley tehát legkésőbb holnap már biztosat fog tudni. London, mérc. 81. Az Egyesült Államok valamennyi városában nagy tüntetéseket rendeznek az elnök ellen. A színházakban kifütyölik Mac Kinleyt s elégetik az arczképét. Készülődés. Madrid, márczius 81. Ama jelentés, mely szerint a régenskirályné a kormány indítványára a spanyol banktól fölveendő új kölcsönt aláírta volna, alaptalan. Az Epoca szerint Lagasta miniszterelnök ama kijelentést tette, hogy nem hiszi, hogy a béke reménye teljesen eltűnt. Kuba kormánya elhatározta, hogy több városban támogatni fogja a koncentrációkat, akik az amerikai segélyt visszautasították. Washington, márcz. 31. A képviselőház 179 szavazattal 139 ellenében elfogadta a Ház elnökének ama határozatát, hogy Bailey indítványa, hogy jelentsék ki Kuba függetlenségét és üzenjék meg a háborút Spanyolországnak, nem helyénvaló. Többen indítványokat nyújtottak be, a Ház azonban nem foglalt állást ezekkel szemben. Washington, márcz. 31. Mae Kinley elnök egy küldöttség fogadása alkalmával megjegyezte, hogy éppen Woodford távirataira vár, amelyektől sok függ. Reméli, hogy a kongresszus nem fog elhamarkodva cselekedni. London, márcz 31. A washingtoni tengerészeti hivatal azt a hírt kapta, hogy 3 spanyol hadihajó Kubába indult. London, márcz. 31. Madridban és egész Spanyolországban a nemzeti fölhevülés legnagyobb fokú megnyilatkozásai tapasztalhatók. Városról-városra járnak az indítványok, hogy minden spanyol egy napi keresményét a haza oltárára áldozza föl. A madridi operában ma hazafias díszelőadást rendeznek a flottaépítési alap javára. Az összes helyeket óriási áron vásárolták meg. Maga a nemesség ezer frankjával vásárolt minden karzati helyet, de nem veszik igénybe azokat, hogy még egyszer eladhassák. Egynegyed millió pezeta jövedelmet várnak a mai előadásból. Havannában hasonló előadást rendeztek, a jövedelme 42.000 dollár volt. Tíj terv, London, márcz. 31. New Yorkból jelentik : Mac Kinley két napi halasztást kért, míg Spanyolországtól megkapja a választ a Kubára vonatkozó előterjesztésre, mely azt kívánja, hogy Kuba maga vegye meg függetlenségét. Spanyolország elfogad ezért 200 millió dollárt, fegyverszünetet köt a felkelőkkel és lehetőleg rövid idő alatt visszavonja csapatait Kuba szigetéről. Alig hiszik azonban, hogy Spanyolország elfogadja ez előterjesztést, daczára annak, hogy a hitelezői is pressziót gyakorolnak rá. Intervenczió. London, márczius 31. Ha megtörténik a halálmak intervencziója, az nem a kubai kérdésre fog vonatkozni, hanem csak a Maine katasztrófájára. '—' Levél báró Atzél Bélához, Olgyai Olgyay Ferencztől. Deutenhofen, Bajorország. Elküldhetném önnek, báró úr ezt a levelet postán, de inkább ez utat választottam, mert hasznosnak tartom a mi közönségünkre nézve, ha minél többet olvas a nemes lakásberendezésről, melynek méltóságod oly hivatott harczosa, s ha tán tévedés fordulna elő itt-ott soraimban, legyen szabad megjegyeznem, hogy én mint szerény piktorember csupán a théma iránti szeretetből írom e pár sort, s nem vindikálok magamnak szakértői tudást, tehát számítok méltóságod jóakaró elnézésére. Méltóságod a magyar bútoripart akarja föllendíteni, s ezt úgy véli elérhetni, ha angol-magyar bútoripart teremt. Megengedem, hogy óriási kitartással ez sikerülni fog, de ez után iparosaink egyéni önálló dolgot teremteni sohasem fognak. Meg fognak maradni mindig a kópiáknál, s 50 év múlva ismét ott leszünk, ahol ma, a szép minták visszafejlődnek, s a kópiák kópiái épp oly általánosak lesznek, mint a mai pesti ipar barokk, német, göth, keleti stb. átnemzetesített bátorszörnyetegei. Pedig ez nem az ön czélja, báró úr! Méltóságod egyike azon kevés magyar embernek, ki átérzi a szép lakás, a szép otthon nemes hivatását. És az az óhaja, hogy ezt végre minden műveit magyar ember épp így megértse. Méltóságod magyar otthont akar teremteni, olyant, mint amilyen van az angolnak. S ez oly szép czél, s oly nagy horderejű és fontos munkálkodás, hogy minden műveit embernek tisztelettel kell meghajolnia előtte. De engedje meg, báró úr, hogy azon megjegyzést tegyem, hogy a módot, melyet választott, nem tartom czélszerűnek. — Az angol stílus sem támadt egyszerre. Román és góth mintákból fejlődött azzá, a mi. Nem volt nemzeti alapja, és ma mégis nemzeti. Mert az angol beletette a saját énjét. Az angol évszázadokkal ezelőtt állt a kezdet kezdetén, ott, ahol mi ma állunk. S legnagyobbá lett azáltal, hogy nem maradt meg az utánzásnál. Ez csak a dolgok természetes fejlődése. És mi ma sokkal gazdagabbak vagyunk, mint az angol volt akkor. Nekünk öt-hat évszázaddal több mintánk van és sokkal nagyobb alapból indulhatunk ki. Miért fogadjuk tehát el tisztán az angol bútort, mint végső szépet ? S miért állapodjunk meg ott, hol mások még tovább haladni iparkodnak? Ön, báró úr azt írja hogy az angol bútor a szépek szépe, tehát fogadjuk el ezt. Igaz, ennél szebbet én sem ismerek. De angol érzéssel csak az angol bír. Ebben tehát mi magyarok náluk szebbet sohse fogunk alkothatni. Mert nekünk más az egyéniségünk, más az ízlésünk. Mi nem vagyunk angolok, s a külföldi angol bútort nem nálunk fog venni, hanem az angoloknál. Mi pedig tovább fogjuk keresni a magunkét. Lám, az angol piktúra, mely nem sok idő előtt még semmise volt, ma első helyen áll. És ez a sok nagy angol művész nem otthon tanult, hanem Párisban, Münchenben, Olaszországban, de csak azzal tudott nagygyá lenni, hogy megmaradt angolnak. S ma van olyan nemzeti festészete, hogy a többi nemzetek tőlük tanulnak. Még a francziák is legméltóbb versenytársukra akadtak bennük s nem mindig ők a győztesek! S ebben vegyük mintául az angolt. Tanuljunk tőle jó ízlést s maradjunk meg magyarnak. Ne nyugodjunk meg abban, hogy ők oly nagyok, hogy mi sohase lehetünk akkorák. Talán tényleg igaz ez, de próbáljuk meg legalább megközelíteni őket! Ne gondolja méltóságod, hogy én imádója vagyok a magyar stílusnak. Nagyon éretlen gyerek még az, gyönge, lekvárosarczu, hosszuhaju parasztgyerek, nem sok nemes formával, kiből nehéz urat nevelni. De sok csúnya gyerekből lett már szép ember és sok néma gyerek megtanult beszélni. Neveljünk hát ebből a parasztgyerekből urat! Mossuk meg, öltöztessük először szebb gúnyába s adjunk melléje angol, franczia nevelőnőket, de azért neveljünk belőle azt, aminek született, jó magyart. Hogy ha nagyra nő, elmondhassuk majd: lám, lett valami ebből a kis ficzkóból és a mi vérünkből való. És ebben tér el az én nézetem a méltóságodétól. Annak a pár motívumnak, amit ma magyar stílusnak nevezünk, azt hiszem, nagy jövője van. Ha még ma kissé ízléstelen is, és tarka-barka, de máris igen sok szép kísérletet láthatunk, mely életképességét igazolja. Ilyen különben a magyar közönség is általánosságban, ízléstelen, de gyerek még és nevelhető. Éppen összeillenek. S a közönség máris ragaszkodik hozzá. Már minden magyar kisebb úri és polgári házban látunk egy-egy magyar darabot. Az angol iránti szeretetet még csak meg kellene honosítani, a magyar iránti már megvan. Már kezd divatba jönni. S ha a magyar formákat nemesítjük, ezzel lassan, észrevétlenül nemesítjük a magyar ízlést is. Pedig ez kell. És ez a czélja önnek is, báró úr, ezt akarja elérni, de más után. Oly után, mely mesterségesen van építve, s kacskaringős, hosszú, melynek vége tán nem is ott van, hová méltóságod jutni akar. Menjünk hát toronyirányt neki a czélnak ! Méltóságod iskolát akar csinálni. De angol iskolát. Ne ezt ! Folytassák méltóságtok eddigi munkásságukat, s hozzanak be mindent, a mi igazán szép és ízléses, hogy legyen alapunk, melyből kiindulhatunk, s mely az ízlést fejleszti, s ne hagyják abba a gyűjtést. Mert minél több szépet látunk, az önálló nézetek a szép iránt annál jobban erősödnek. S ezért a magyar bútoripar nagy hálával fog tartozni önöknek. S az iskola, mely a méltóságok bőkezűsége folytán önmagától alakulni fog, nem lesz angol, hanem magyar, s a czélja a szép lesz. Semmi egyéb. Hogy aztán angol, franczia, karacsadál, vagy milyen stílusban készíti a tárgyait, az legyen mellékes, de törekedjék a legszebbre. S ha valakinek éppen kedve lesz a magyar stílust ez alapon tovább fejleszteni, ne mosolyogjunk azon, s ne mondjunk le előre róla, s reméljük, hogy idővel ez lesz a legszebb. Hisz egy stílus sem született meg egyszerre ! S ily czélok mellett alkothatnak majd önök, báró úr, nagyot. Mert a modern művész mindent önmagából merít. S a mi bútoriparunk, mely ma csak mesterség, idővel így szintén művészet lesz, mint az angol. A művészetek iskolája pedig csak szabad lehet. E nagy czélt azonban csupán idegen szép bútorok importálásával s rezek másoltatásával sohse fogjuk elérni. Aztán a Park-klub végre is egy zárt kör, melynek ajtaja nincs nyitva mindenki előtt — legalább is nincs nyitva hosszas ott tartózkodásra, pedig ez kell arra, hogy valaki a szellemébe beleélhesse magát s a formák finomságát és nemességét idővel felfoghassa. A Park-klub tehát úgyszólván csak a saját tagjai ízlését nemesíti, amire ugyan általánosságban szintén szükség van, mert — nem szemrehányáskép mondom, csak mint tényt regisztrálom — a magyar társadalom elsőholmi magasabb miízlésről még nem sok tanúságot tettek — de a nagyközönség körében egymagában missziót nem teljesíthet. Az ízlést általánosságban kell nemesítenünk elsősorban. S ha ön, báró úr ezzel bővíti szép programmját, úgy dupla hálára kötelezi a későbbi magyar társadalmat, mert a mai nagyrészt még ott van, hogy csak a vállát fogja vonogatni erre.1z Az angol társaságban ma valóságos versengés van abban, hogy a régi angol lakásberendezést felújítsák, ismét divatba hozzák s oly apparátussal dolgoznak, hogy nemsokára minden angol öntudatára fog ébredni annak, hogy mily értéke van a szép otthonnak. Csak végig kell lapoznunk pl. a Studio pár évfolyamát, hogy lássuk mit tesznek ők e téren. Építészek, festők szobrászok versengenek egymással — a műveit angol pedig megtervezteti előbb a szobáját, s aztán csináltatja meg — s ezekben a szobákban épp úgy benne kell lennie az egyéniségnek, mint ahogy az igazi művész képeiben is ott az ő énje. Nem lehet korlátot szabni annak, hogy ki mit csináljon, mily alapon alkosson újat. Minden embernek más a fölfogása, ízlése és mást kíván. Aztán meg a tiszta angol bútor, bármennyire is rajongó érte, belátom, nem illik mindenhová. Amint hogy minden ember nem pászol minden