Magyarország, 1900. június (7. évfolyam, 149-177. szám)
1900-06-01 / 149. szám
MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1800. JUNIUS 1. PÉNTEK, VII.ÉVFOLYAM 149. SZÁM Előfizetési ár: negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes számára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő: Holló Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Teréz-körút 19. szám Hirdetések nonpardiile számítással díjszabás szerint. Az angolok Pretoriában. Budapest, május 31. Ma a távíró szomorú hírt hozott. Az angolok bevonultak Pretoriába. Az agg Krüger elhagyta székhelyét és Waterwaldovenbe ment, a főváros lakossága pedig, amelyben nagyon sok az uitländer, nagy népcsoportokba verődve várta az angolok megérkezését. A háborúnak ezzel körülbelül vége van. Világos után harczolhat még Bem, védheti Komáromot Klapka, de az ügy, a függetlenség, a nemzeti önállóság ügye, veszve van. Ilyen Világosuk a szegény búroknak Pretoria eleste. Erkölcsi hatása nagyobb, mint a stratégiai. A koodosrandi katasztrófa óta olyan gyors hanyatlásnak indult nemzeti ügy harczosainak soraiba a balsors úgyis belehozta a maga elmaradhatatlan társait: a csüggedést, a reményvesztettséget, a kitartás csökkenését, a szétzilálódást; ezt a processzust Pretória eleste teljessé és tökéletessé teszi. Minek ott harczolni, vérezni, szenvedni, ahol nincs remény? És lehet-e reménye a nemzetnek, amelynek szívébe hatolt az ellenség, szétdúlta szervezetének góczpontját, elszakította a szálakat, amelyek a nemzeti önvédelem bajnokait szerves egészszé, hős és diadalmas hadsereggé fűzte össze ? Még küzdhetnek a délafrikai paraszt tanyák hősei egyenként, kis csoportokban, de ez már nem háború, nem nemzeti önvédelem, hanem guerilla-harcz, amely csak szenvedést és pusztulást okoz, czél és haszon nélkül. A délafrikai tüneményes háború be van fejezve. És most mi következik ? Édes Istenem, hát mi következhetnék, ha a zsarnokok győznek ? Vae victis ! Az elbukott nemzet elveszti országát, szabadságát, intézményeit. Területe beolvasztatik a nagy angol világbirodalomba. Kormányzata élére kinevez az angol kormány egy kormányzót, helytartót, vagy mit tudom én mit. Szabad intézményei, volksraadja kaszszáltatnak. Hősei Szent Ilona gigászi emlékű, sivár szikláinak lakói lesznek. Csak éppen az akasztófa marad el, mert hiszen az angol még sem sülyedhet annyira, mint az osztrák. Egyébként a biablon ugyanaz: elkobzása minden történelmi jognak, széttépése minden szerződésnek, felállítása a «jogvesztés» teóriájának. Megmondja ezt máris a nagyon tiszteltreméltó Salisbury lord: ő nem vállalt kötelezettséget arra, hogy Anglia nem fog területet annektálni. Dehogy is nem fog, mikor e területen aranybányák, gyémántmezők, dústalaju földek, gazdag legelők vannak, amik mind alkalmasak arra, hogy Londonnak a világ minden részeiből összehordott gazdagságát gyarapítsák. Mit nyom ezzel szemben a latban az a körülmény, hogy egy nemzettel kevesebb van a világon ? Anglia annyi nemzetet pusztított már el, hogy egygyel több vagy kevesebb már keveset változtat azon a terhen, amely lelkiismeretét nyomja! . . Várjon vigasztalhatja-e azt a mindent veszítő kis népet a nemzetek általános részvéte ? Sírjuknál a népek millióinak szemében gyászköny ül, de a hivatalos világ nem mozdul segítségükre, ezután még kevésbbé, ha eddig nem mozdult. Angliának sok a hajója, nagy a hatalma, barátságát keresik a kormányok, kivált most, amikor győzött. De téved, aki a nemzetek rokonszenvét vagy gyűlöletét kevésre becsüli. Anglia ezzel a háborúval nagyon sokat veszített; sokkal többet, mint amennyit az a terület ér, amelyet most annektál. És jöhetnek idők, amikor ezt a veszteséget, amelyet most nagy magabiztosan semmibe se vesz, nagyon drágán kell megfizetnie. A történelem megerősíti a hitünket abban, hogy van Nemezis : Világos után Sebastopol, Solferino és Königrátz következett. Hát Pretoriára mi fog következni ? Zikczene-zakczene. „ Budapest, május 31. Némely tudósítás szerint a háborgó egyetemi ifjúság a megrongált magyar korona körül elénekelte tegnap a himnuszt s azután a kisebb rész rázendített a zikczene-zakózenéra. A himnusz éneklése megható és fölemelő gondolat volt. A másik nóta gyerekes, ha pajzánságból történt; gyűlöletes, ha türelmetlenség volt az indítója. Abban, hogy az ifjúság, korához méltó szenvedélylyel igyekszik a megsértett nemzeti érzületnek elégtételt keresni, hazánk jövendőjének nemes és megnyugtató biztosítéka foglaltatik. Koronánkról valamely bűnös kéz letördelte a keresztet. Ezzel kitörte szent jelvényünkből a legfényesebb és legjellemzőbb alkatrészt. Mert az a kereszt a korona fölött nem felekezeti szimbólum, hanem hazánk egységének, történelmi függetlenségének és keresztyén jellegének hirdetője. Egyformán drága az minden jó honpolgár szemében, felekezeti és fajkülönbség nélkül. Éppen ezért jaj volna nemzetünknek, ha e bűnös merénylet nem hozná lázba ifjúságunk szívét, lelkét, vérét. De már abban, ha az ifjúság puszta gyanúval valamely nem katholikus felekezetet, legyen az protestáns vagy zsidó, vádolna meg az igazságszeretetnek olyan botlása jelentkeznék, amely méltatlan volna a jóra fogékony és az igazságért hevülő ifjú korhoz. A rongálás kétségen kívül szándékos. Ha véletlenségből történt volna, már eddig megtörtént volna a jelentkezés. De a véletlenség itt ki van zárva. Nemcsak azért, mivel minden emeleten jóformán valamennyi korona megrongáltatott, hanem főleg azért, mivel ezek a koronák az ízléstelenségnek csodálatos óvatosságával egytől-egyig a lépcsőzet oszlopai mögé vannak elrejtve. A szemlélő zavarba jön a czél iránt. Dekoratív czért szolgálnak-e ezek a koronák vagy nemzeti jelvényül állíttattak oda ? De akár hisznek, akár az államiságnak okából, az örökkévaló titkok titkát képezi az a kérdés, miért kellett azokat úgy eldugni, hogy a leggondosabb néző is csak akkor lássa meg, ha valaki odatereli figyelmét? «Hadonászó» mozdulatokkal azokat az eldugott koronákat megrongálni nem lehet. A szándékossághoz kétely nem férhet, mert a falba illesztett koronát védi a lépcső oszlopa. Ügyes rendőrök dolga kinyomozni a bűnöst. A publicisztika dolga szembeállani az előítéletekkel. Nem könnyű a rendőr feladata sem. Az előítéletek leküzdése még sokkal nehezebb. Talán legokosabban cselekszik, aki nem bolygat kényes kérdéseket, mert nyugtalanságoktól kíméli meg önmagát. Csakhogy a közügyet nem az olyan ember szolgálja a leghűségesebben, aki a legkényelmesebb utón jár. Mikor a világosság áldozattal jár, akkor az áldozatot meg kell hozni, mert világosság nélkül nincs haladás. A história arra tanít, hogy a nemzetek szenvedésének és erőcsökkenésének legfőbb forrása a felekezeti türelmetlenség. A felekezeti harcznak nem edző, hanem sorvasztó hatása van. Balsors ütött bélyeget az olyan országra, hol a kormányzás felekezeti jelleget öltött. Ha az ifjúság felüti az emberi tanulságok nagy könyvét, megtalálja az elriasztó példákat. Ez a mi szegény, független államiságot nem élvező, nemzetiségi eldarabolással fenyegetett hazánk merőben képtelen volna kiállani egy szenvedélyes felekezeti harczot. Ez a harcz lekötne sok jó erőt s a legégetőbb érdekektől terelné el a nemzeti munkásságot. Nem érhetne nagyobb szerencsétlenség, mintha pártjaink felekezeti irányzatokat írnának zászlóikra. A zikczene-nóta súlyos, bizonytalan és keserves jövendőnek az előrevetett árnyéka, ha azt jelenti, hogy ifjúságunk antiszemita érzülettel van telítve. Osztrák nyomokon ne járjunk, mert vészes lejtőre lépünk, mihelyt tőlük tanulunk politikát. Nem tagadható, hogy bizonyos mértékben mindenütt létezik zsidókérdés, különösen ott, ahol feltűnő számarányban él a zsidóság. De ez nem felekezeti, hanem gazdasági, etnikai és nemzeti kérdés. A forrásnak, melyből származik, nem vallási, nem is faji, hanem kizárólag történelmi eredete van. Létrehozta ezt a forrást kétezer évnek egymásba kapcsolódó rendszere s éppen ezért el is fogja enyésztetni a szabadságban, testvériségben és egyenlőségben nyilvánuló új rendszer. .Lapunk mai száma 18 oldal.