Magyarország, 1900. november (7. évfolyam, 288-313. szám)
1900-11-01 / 288. szám
t tessék, mely különösen a magyarországi trónöröklési rendre nézve beállhatna. A miniszterelnök aztán a törvénykönyvvel a kezében bizonnyítgatta, hogy a főherczeg nyilatkozatával semmi változás a jelenleg érvényben lévő trónöröklési renden be nem következett, hogy az 1723. és II. t.-cz. tartalma és intencziói szigorúan betartattak, és hogy a trónörökös cselekménye nem páratlan, a nyilatkozata nem tartalmaz újítást, ha ennek daczára a magyar törvényhozás elé hozatik, annak oka az, hogy ezúttal a trónörökös cselekményéről volt szó, mely körülményt a miniszterelnök elég fontosnak tartott arra, hogy azzal a törvényhozás foglalkozzék. Utal több főherczegnek nem egyenrangú hölgyekkel megkötött házasságára, melyek egészen hasonló elbírálás alá kerültek volna, ha az illető főherczegek trónörökösök lettek volna. A morganatikus házasságok intézménye, igaz, nem felel meg a modern jog követelményeinek, de az uralkodó családok szabályaiban századok óta fennálló gyakorlat meghonosította ezt az intézményt és minthogy bármely családnak joga van, senkit sem sértő, az országos törvényekbe nem ütköző családi szabályokat megalkotni, ezt a jogot az uralkodóháztól sem lehet megvonni. A «Hausgesetz» nem tartalmaz semmit, a mi törvényeinkbe ütköznék, nem is törvény az, hanem gyűjteménye az uralkodói házban érvényben levő házassági, vagyoni és családi intézkedéseknek. Ezeket a házi szabályokat minden miniszter ismeri és hogy megnyugtassa a Házat is arra nézve, hogy a házassági szabályokba semmi olyasmi nincs, ami az ország törvényeibe ütköznék, felolvassa ezeket az intézkedéseket. Nagy mozgás keletkezett, midőn a miniszterelnök további fejtegetéseiben kijelentette, hogy az ő nézete szerint, a trónörökös neje, sajnos, sohasem lehet magyar királyné. Nem lehet azzá, nem a nemzet akarata miatt, hanem olyan akadályok miatt, melyeket erős elhatározással maga a férje elismert és fölállított. Ez azonban nem akadályozza meg majd a nemzetet, hogy annak idején az a legmelegebb érzelmekkel övezze körül azon díszes palemon, melyen hivatása leend, a jövő király családi szentélyét őrizni. Beszéde végén még a néppárt módosításával foglalkozott, melyet el nem fogadott. Kijelentette, hogy az abban foglalt princzipiális kijelentéseket ő is macáévá tette, de azoknak a ható ártatlanságában ... és most éppen ő neki, a kiválasztottnak kellett biztatni, hogy a más karjába vesse magát . . . Óh ennek a gondolatnak a mártíromsága! . . . Ő a hóhér, aki a biztos megsemmisülésnek adja oda áldozatát. Vagy talán lenne még idő reá, hogy új életet kezdjen vele, valahol messze, idegen országban? Lehetséges volna-e, hogy ez az angyal megtisztítsa régi bűneitől? Vájjon feltalálná-e még újra a hívők mosolyát a bálványa lábainál? .... Forró, száraz szemeit kétségbeesetten emelte az égnek felhőtlen azúrjára ... És ő, aki régen nem hitt már Istenben, ő, aki nem riadt vissza semmi szentségtöréstől, most kegyelmet várt a félelmetes Végtelentől... De az a nagy, határtalan Semmi rejtelmes és mozdulatlan maradt, és akkor ő, az elkeseredés keresztjáró útjának utolsó stácziójára ért, agyongyötrött ember, szivében megátkozta ennek a kifürkészhetetlen, szeplőtelen kékségnek a hidegségét . , , Fel akart ugrani a helyéről, hogy elfelejtkezzen mindenről, hogy a leánynak lábai elé boruljon és odakiáltsa neki egész szenvedélyét. — Szeretlek, szeretlek tégedet. . . Szeretlek mint az örült a rögeszméjét, és ez a szerelem fáj nekem, beteggé tesz, megöl ... Ki akarlak vetni a lelkemből, a gondolataimból, a véremből, mert félek, hogy nem lesz erőm lemondani rólad. . . Szeretlek, amióta legelőször megláttalak, és nem mertem kimutatni előtted, amit érezek, mert érdemetlen vagyok reád, mert féltem, hogy szerencsétlenség jár nyomomban. . . És inkább kívántam élni melletted, nem érintve téged , mint barátod, semhogy megtudva a valót, undorral forduljon el tősem tiszta lelked. . . És most, hogy ezt megtörvényben nincs helyük, éppen mert csak elvi jelentőségűek és nem sarkalatos tételei a törvényjavaslatnak. Majd felkérte a Házat, hogy kerülje az érzelmi összeütközéseket. Hagyjuk azt a szentélyt, melynek meg lesz az a bol- dogsága, melyet minden magyar ember melegen óhajt A jobboldal zajosan tapsolt a miniszterelnöknek, minisztertársai és barátai üdvözlésére siettek és szívélyes tüntetést rendeztek mellette. Az ülés végén még Endrey Gyula interpellált a helységnevekről szóló törvény végrehajtása dolgában. Részletes tudósításunk a következő: Elnök Perczel Dezső: Az ülés kezdete 10 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése után következik a napirend: A trónörökös házassága. Rátkay László: Minden lemondást tudomásul kellene venni, ha szabad rendelkezésünk van. Mindent, amit mondani fog, a hazaszeretet mondatja vele. (Helyeslés.) Mit akar a kormány ? Azt akarja, hogy a trónörökös nyilatkozatát a magyar törvényhozás beiktassa. Igaza van Holló Lajos képviselőnek, aki tegnapi beszédében azt mondotta, hogy nem lett volna szabad a nemzetet befejezett tény elé állítani. A kormányt éri ezért a felelősség, mert az 1867. IIL t cz.-et figyelmen kívül hagyta. 1723-ban, midőn megalkották a törvényt, azt hitte a nemzet, hogy a trónöröklés kérdése úgy van szabályozva, mint a csillagok járása, azt hitte a nemzet, hogy márványba van vésve e törvény és most arról kell meggyőződni, hogy ez vita tárgyát képezheti, hogy ez nincs márványba vésve. E tárgy megbeszélésénél három vezérfonalat tart szem előtt: kutatja, mik voltak azok a viszonyok, milyen volt a nemzet helyzete, midőn az 1723. törvényeket megalkotta; másodszor, mi volt a vezérlő gondolat, mely ezt a törvényt megteremtette, harmadszor mi a törvény lelke? Festi a múlt században történt eseményeket, amiknek vázolása után arra a konklúzióra jut, hogy a nemzetet nem a Habsburg-ház iránti szeretet vezérelte, midőn e törvényeket megalkotta, hanem vezérelte az az adott helyzet s az a törekvés, hogy a nemzetet megkíméljék a belvillongásoktól és biztosítsák a nemzet békéjét. Áttér ezután magára a törvény magyarázatára, melyet egyes jogászok igen ferdén s nem a nemzet jogai szerint magyaráznak, mert nézete szerint minden törvényt csak magyar törvények alapján lehet magyarázni. A törvényben pedig a házi törvényre történik hivatkozás, amelyet a magyar törvényhozás nem ismer és soha be nem czikkelyezett. Ez nem lehet irányadó a magyar nemzet előtt. Szeretné tudni a miniszterelnök véleményét arra nézve, hogy a jövendőbeli király felesége ki■rályné lesz e ; igen vagy nem? Mert a trónörökös mondtam neked, egyúttal búcsúzom is tőled: csak a lelked egy zugába rejted el a tudatot, hogy úgy, olyan mélyen, olyan lángolan szerettelek, ahogy már nem is akartalak, s hogy számot vetve a saját nyomorúságommal, az isteni és az emberi törvényekkel, a legszebb, legédesebb, legszentebb emlékeimmel, ez az érzés boldogtalanná tenni mégsem tudott... Mindezt meg akarta neki mondani, egyszer, egyetlen egyszer, hogy tudja, ő is szenved érte, miatta. De azután mégis erőt vett rajta a félelem ; hátha meg fogja vetni, ha mindent megtud? Az ő ártatlan lelke nem érti még meg a a húsnak csábító szavát... Felállott helyéről és megfogta a fiatal leánynak mind a két kezét. — Az élet fizikai kérdés, Margit — szólott tompa, színtelen hangon — s egész filozófiája abban áll, hogy a tények aprólékos pácait és az alapelvek stabilitását helyesen felismerjük. A jelen pedig csak előszava annak a könyvnek, melyet egykor unokáink fognak olvasni. És az végeredményében egyre megy, ha ez az előszó fekete, vagy rózsaszín tintával van is megírva. A Török Géza oldalán nyugalom, jólét, kényelem vár reá. Ha nem lesz sok napsugár az életében, egyben bizonyos lehet: zivatar sem lesz. És ez magában véve is sokat ér. Az egyforma halvány fényhez meg majd hozzászokik a szeme s egy idő múlva már el sem bírná a lángoló napnak emésztő tüzét, vakitó, déli világosságát . . . Barátságomra hivatkozott, amikor tanácsomat kérte, ennek a barátságnak a nevében mondom én most magának, édes Margit. Török Géza olyan ember, aki ki fogja tudni érdemelni becsülését — fogadja el ajánlatát . . . És erőszakosan kitépve jobbját a leány gyenge kezei közül, elfutott, luiat egy őrült, nyilatkozata szerint nem lesz királyné, mert morganatikus házasságot kötött. De a magyar házasságjog nem ismer morganatikus házasságot, ezt a magyar nép milliói nem értik meg. Emlékeztet arra, hogy a karok és rendek, mielőtt megalkották volna a törvényt, küldöttséget akartak meneszteni az osztrák örökös tartományokhoz, azokkal együtt akarván megkötni e kérdést, de III. Károly felvilágosította őket, hogy ő abszolút hatalommal képviseli az örökös tartományokat. Be lesz-e czikkelyezve a törvény, daczára annak, hogy az nem felel meg a magyar közjognak ? Elég-e nekünk a miniszterelnök azon kijelentése, hogy e törvények úgy vannak meg, amint ő mondja? Törvényről lévén szó, nekünk nem elég a miniszterelnök nyilatkozata. nekünk okmányok kellenek, mert különben felelősek leszünk utódaink előtt. Nem akar foglalkozni a nyilatkozat alaki hibáival, bár azokhoz szó fér, s reméli, hogy ebbe nem folyt be a miniszterelnök, aki bizonyára másképp fogalmazta volna meg a nyilatkozatot. Hiszen ez a nyilatkozat lerlázza az apát a gyermek előtt, a hitvest a hitves előtt. (Igaz! Igy van!) Ez a nyilatkozat most a trónörökös magánnyilatkozata, de amint bezikkelyeztetik, akkor már az törvény. Hát midőn Árpádot a vezérek felemeljék a pajzsukra, akkor egyúttl megállapították talán a felesége származását is? Minden magyar asszony úgy születik, hogy királyné lehessen. (Taps.) Hát hol a szabadság, az egyenlőség gondolata? Miért? Talán azért, mert van az uralkodóháznak egy házitörvénye ? Hát mielőttünk, szabadságszerető nép előtt többet ér a gothai kalendárium, mint a magyar törvény ? Mi lesz akkor, ha a trónörökös, mint király, azt a törvény is meg akarja változtatni? Hentaller Lajos: Akkor visszaczikkelyezik. (Derültség.) Rátkay László: De azért azt mondja a nép: az én nagy gondolataimat még a királyi családnak sem vetem alá. A javaslatot nem fogadom el. (Éljenzés a baloldalon.) Buzáth Ferencz jegyző: Polczner Jenő. Beszkey Gyula: Hát az udvari tanácsosok nem beszélnek. A czímet meg kell érdemelni. (Derültség.) Polczner Jenő: Tisztelt Ház! (Nagy zaj. Fölkiáltások balról. Ne beszélj addig, míg odaát diszkurálnak.) Elnök: A képviselő urak ne zavarják a saját szónokukat. Olay Lajos: Majd ha a miniszterelnök beszél, mi fogunk társalogni Polozner Jenő: Ez a javaslat nem más, mint túlhajtott lojalitás. Nem akarják meghallgatni az igazságot csak azért, hogy a trónhoz dörgölődzzenek. (Igaz! ügy van!) Azt akarják beczikkelyezni, hogy az uralkodóházban ősidőktől fogva fennállónak mondott házirend a magyar nemzetre is kötelező erővel bírjon ; azt akarják beiktatni, hogy Ferencz Ferdinánd főherczeg nem kötött egyenrangú házasságot. Hát ez a felfogás ellenkezik a magyar magán- és közjoggal és a magyar nemzet szabadságszeretetével. (Helyeslés.) Ehhez a beczikkelyezéshez egyetlen egy hazafinak sem szabad hozzájárulnia. A trónörökös lemondhat saját trónöröklési igényéről, de felesége, jövendő gyermekei igényeiről lemondani joga nincs és nem is lehet ! (Igaz! ügy van!) Minden magyar asszony egyenjogú a férjével, hát csak a magyar királyné ne lehessen az? Azt akarják törvényezikkbe beczikkelyezni, hogy a trónörökösödés rendjét ne a magyar országgyűlés, hanem a házi törvény állapítsa meg, amely pedig nálunk soha kihirdetve nem volt! A javaslatot nem fogadom el. Az elnök az ülést 5 percre felfüggeszti. A miniszterelnök beszéde: Széll Kálmán miniszterelnök, T. képviselőházi (Halljuk ! Halljuk !) Midőn először megvillant agyamban ez az eszme, hogy ezt a nyilatkozatot, amelynek beczikkelyezéséről szó van, a magyar törvénykönyvbe be kell iktatni és ez iránt megtettem javaslatomat, azon meggyőződésben voltam, hogy nem alkotmányunk sérelmével és megrontásával, nem közjogunknak félrelökésével, hanem alkotmányunk szellemében és értelmében járok el, és közjogunk integritását tartom fenn, amidőn eképpen járok el. (Helyeslés jobbfelől) És azok, amiket én e kétnapi vita alatt hallottam, és azok, amiket olvastam, ebben a meggyőződésemben engem megingatni képesek nem voltak. (Helyeslés a jobb- és baloldalon. Felkiáltások a szélsőbaloldalon. Gondoltuk.) Én azt hiszem, hogy a törvényhozás iránti tiszteletnek adtam legfényesebb tanújelét akkor, a midőn ezt az álláspontot foglaltam és elejétől fogva; a midőn elhatároztam, hogy oly javaslatot teszek, hogy ide kell hozni a kérdést: ebbe a terembe; én a törvényhozásnak ítélete, elhatározása alá akarom szubmittálni azt, vizsgálja meg: ez a nyilatkozat, amelyről szó van, egyezik-e alkotmányunkkal és azokkal az alaptörvényekkel, amelyekkel egyeznie kelL (Helyeslés jobbfelőL Mozgás és felkiáltások a szélsőbaloldalon: A mikor már fait accomplit! Zaj. Halljuk! Halljuk' Elnök csenget.) Akkor, a midőn ezt a tiszteletet írulvai el, akkor, bocsánatot Budapest, 1900. csütörtök november 1. MAGYARORSZÁG — I Mill ............................... .................................... — 3