Magyarország, 1905. június (12. évfolyam, 133-158. szám)
1905-06-01 / 133. szám
2 úgy helyén marad, mint most a Tisza-kormány. Ezzel akarják simán, minden nagyobb rázkódtatás nélkül őszig kihúzni a dolgokat. Azt hiszik, hogy a nyár hősége megöl minden nemzeti felbuzdulást és a nyár folyama alatt majd könnyebben lehet valami kijátszást találni. Meg ma is az az egyetlen fantom szemeik előtt, hogy a szabadelvű párt közreműködésével kell a disszidensek és új pártiak bevonásával új többséget csinálni. Azt hiszik, hogy a magyar főurak, akik ezekben a pártokban részt vesznek, majd ráunnak a további huzavonára és hajlandók lesznek előbb-utóbb Bécsnek kegyeiért a nemzet kívánalmaitól elállani. Úgy látszik, még újabb csalódások szükségesek a bécsi udvarnál arra, hogy vakságától megszabaduljon. Az ellenzék köréből. Az ellenzéken el vannak szánva rá, hogy Tisza „még egy ideig“ maradni fog. Eltelt ugyan már a „visszavonhatatlanul legeslegutolsó előadás is", mint akárcsak valami vidéki komédiás truppnál, de azért ki tudja, meddig ül még helyén a Tisza-minisztérium. Indokul azt hozzák fel, hogy Bécsben nem engedik őket távozni. De kár, hogy boldogult Keglernek nem volt miniszter, mert bizonyosan meghalni se engedték volna Bécsben. — A miniszter úrra szüksége van a császárnak, tehát ne tessék távozni, — ezt mondották volna Bécsben és Keglernek még ma is ott ülne a helyén. Úriembernek lehet a szavával játszani? Lehet közreműködni, hogy Bécs így kijátszsza és kiforgassa lényegéből az egész magyar alkotmányt ? Mindehhez segédkezet lehet nyújtani, mert azt úgy kívánja a császár. Százszor úgy kívánhatná lsz azt alkotmányos érzésű embertől az udvar. Ha nem akarna, egy perczig sem maradna tovább helyén. Hazája alkotmánya ellen önmagát kijátszani és fegyverül használni nem engedné. Semmi áron és semmi esetre. Ha pedig az udvar fel nem akarná menteni, hát akkor csatlakoznék nyíltan és egyenesen az alkotmányt védők táborához, hogy így egy test és egy lélek legyen az egész magyar társadalom. A jövő miniszterei. Jósika mellett még más nevek is vannak forgalomban. Legkomolyabban emlegetik ezek között Cziráky nevét, akiről mint az udvar kedveltjéről beszélnek. Széchen gróf vatikáni nagykövetről nem hiszik, hogy képes lenne vállalkozni ilyen misszióra. Forgalomban vannak továbbá azok a nevek is, akiket még Fejérváry állítólag összerekvirált, de ezekről komolyan senki se beszél. A képviselőház még egy-két napig foglalkozik a vámtarifa kérdésével, azután áttér újólag a hevesi felirat kapcsán a politikai helyzet megvitatására. Az új miniszterek bemutatkozása — már ha lesz is belőle valami — csak a jövő héten történhetnék meg. Támadás a tisztviselők ellen. Rendkívül fájdalmasan esik most Tiszáéknak, hogy a magyar tisztviselői kar nem volt kapható a magyar alkotmány megsemmisítésére. Már a választásoknál bevádolták őket, hogy bukásuknak legfőbb okozói a magyar tisztviselők voltak, akik nyíltan és titokban ellenük fordultak. Az teljesen igaz, hogy a tisztviselői kar a november 18-iki és december 13-iki alkotmánysértések miatt szembehelyezkedett Tiszáékkal és ez okozta azok vesztét is. Az is igaz, hogy most a magasabb tisztviselői kar szintén szembehelyezkedett az alkotmány szándékolt megsértésével és ez okozta a Fejérváry-kabinet csúfos kudarcát. De mindezért a tisztviselői kar nem gáncsot, hanem az egész nemzet őszinte elismerését érdemli meg. Hiába toporzékolnak Tisza hívei, hogy ilyen gyávák és olyan gyávák a tisztviselők, akik meghajolnak az ellenzék preszsziója előtt. A tisztviselők alkotmánytisztelete magasan áll mindenek felett és érdemeiket ebben a nagy nemzeti küzdelemben bizonyára a történelem fogja megörökíteni. Perczelt felelősségre vonják. A képviselőház számvizsgáló bizottsága ma kimondotta, hogy a darabantok fizetésére és ruházatára elköltött 31.000 korona erejéig Perczel Dezső volt képviselőházi elnököt szavatosságra vonják. Semmiféle törvényes alapja nem volt Perczelnek arra, hogy 31.000 koronát ezekre kiadjon. Se a képviselőház, se a költségvetés, se semmiféle határozat őt erre föl nem jogosította. Ennek következtében a számvizsgáló bizottság kívánja, hogy ezen összeg elköltéséért Perczel szavatosságra vonassák. Csávossy Béla 4000 koronát adott ki, melyről saját elismerésén kívül semmiféle elszámolás és nyugta nincs. A bizottság megállapította, hogy Csávossy ez összegről elszámolni köteles. Andrássy gróf álláspontja. A Reue Freie Presse mai számában a következőket írja: Andrássy Gyula gróf a disszidensek klubjában előadott beszámolójában elég világosan utalt arra, hogy ő a koronának, eltekintve a koalíczió programmjára és álláspontjára vonatkozó közlésektől, nem hallgatta el saját véleményét sem a krízis megoldásának lehetőségét illetőleg. Rendesen igen jól informált körökben azt beszélik most, hogy Andrássy Gyula gróf a királynak a következő ajánlatot tette: Adjon az uralkodó a leendő kormánynak — amelyet ő, Andrássy kész volna megalakítani — felhatalmazást egy olyan kijelentés megtételére a parlamentben, hogy a vezényleti nyelv kérdése egy későbbi időpontban rendeztetnék. Ez a javaslat azonban nem talált kedvező fogadtatásra, mert ez a mód nem volna alkalmas sem az általános megnyugtatásra, sem a kérdés megoldására, hanem csak oda vezetne, hogy ezt a kérdést hivatalosan is állandósítsák. Beszélnek arról is, hogy a korona, még ha elhatározná is magát a koalíció követeléseinek teljesítésére, nem volna abban a helyzetben, hogy ezt az elhatározását keresztül is vigye. Az osztrák hivatalos köröknek és a hadseregnek hangulata, továbbá a szövetségesekhez való vonatkozások akadályokat gördítenének az ilyen kísérletnek az útjába. Mi úgy tudjuk, hogy ez a közlés nem felel meg Andrássy Gyula gróf felfogásának. Andrássy Gyula gróf ugyan hajlandó lett volna a saját nevében is előterjesztést tenni, de a király álláspontja oly merev és elutasító volt, hogy még csak reá sem került a sor semmiféle közvetítő indítvány tételére. De Andrássynak a hadsereg magyar részének nemzetivé tételére vonatkozó álláspontja oly szilárd, hogy még közvetítő indítvány formájában sem térne el ezen álláspontjától. Carolus Durand — az apja régi barátja,— mondta Annellenek: „Na Tarne d’artiste.“ (Művészlelke van.) Az is lett belőle. A nagy mester vezetése alatt alig huszonkét éves korában elnyerte a római díjat. De ezt már a szép Annelle nem érte meg. Ő elköltözött első, egyetlen szerelme után. A „korcs“, a kis Paul Bernier összerakva palettáit, három évre a Villa de Medicisbe ment. Az igazgató, Carolus Durand lelkes örömmel fogadta a mindig szomorú, folyton a magány után epedő, de nagytehetségű tanítványát, akinek nagy jövőt jósolt s akiben a saját magáénál is nagyobb tehetséget látott. És Paul dolgozott. Igazgatója és az Académie des Beaux Arts meg lehettek elégedve működésével. De Durand-ot egy kicsit bosszantotta a fiatalember aszkéta élete. — Egy délután elvitte magával Tivoliba. —Leültek. Pár percz múlva két hölgy foglalt helyet velük szemben. Egy nagyon fiatal leány és egy nagyon idős asszony. Carolus Durand megemelte a kalapját, majd felugrott helyéről s fiatalos könyedséggel futott a hölgyek asztalához s élénk társalgást kezdett a mosolygó leánynyal. Paul ámulva nézte azt a rózsás, nevető, életvidámságtól sugárzó bájos leányarezet, minőhöz fogható szépséget ő eddig nem álmodott soha, s melyhez hasonlót nem látott sem a Louvre, sem a Vatikán, se a Borghese képei között. Képtelen volt levenni róla a szemeit. Egyszerre elpirult. A leány is ránézett. Nagy, mosolygó, pajzán szemeit több ízben a fiatal festőre emelte, aki Csak kísérlet volt. . . — A Magyarország eredeti tárczája. — Irta: Floride. Paul de Bernier grófnak, az 5-ös lovasvadászok századosának a természet nemcsak rengeteg becsvágyat és büszkeséget oltott az ereibe, hanem azonfölül annyi regényességet és szentimentalizmust, ami már egy lovastiszthez egyáltalán nem illett. Ilyen viszonyok között nem csoda, hogy egy kis trottin, egy nagy áruház mannequinje elvette az eszét, s szíve egész forró szerelmével belebolondult a kis leányba, aki szintén nem tudott ellenállni a déli hadfi égő vallomásainak s mihamar odaborult a vadászkapitány zsinóros dolmányára. A gróf egy tiszta, ártatlan, de rajongó szerelemmel teli szivet kapott. Eleinte azt hitte, hogy csak az érzéki vágyat vitte a játékba, de lassanként az együtt töltött édes órák alatt, amint megismerte a kis Annelle Rives fehér lelkét, ártatlan és mégis pajzán, kacsagó kedélyét, kezdte érezni, hogy szívével is szereti a leányt. Sokáig nem akart e szerelemről tudomást venni, mert mint nagyon olvasott ember a Niebelung-dalból is tudta, „hogy minden szerelemből csak babámat fakad el. El akarta hitetni magával, hogy az egész csupán egy kis intermezzo, egy édes álom. S csak akkor ébredt fel, mikor Anielle és ő közéje oda furakodott egy rózsás arcra, szöszke kis baba, akinek éles sivitása, gügyögő kaczagása az álomnál is édesebb valóra ébresztette a kapitányt. Amig térdein ringatta, lovagoltatta a kisfiút, s tiszta, nevető kék szemeit nézte s vidám csicsergését hallgatta, lelkében lassanként megért a gondolat, hogy nem méltó hozzá ez az élet, hogy rendezni, törvényesíteni kell e viszonyt és a kis Paul helyzetét. De nem adtak rá időt. Váratlanul jött a parancs, amely a kapitányt a Dodd ezredes dahomeyi expedicziójához osztotta be. Mintha érezte volna a sorsát, a búcsúnál egy kétszázezer frankról szóló hegyet hagyott a könyárban úszó Annelle kezében s aztán ment a végzete után. Alig hagyták el Bendiagarát, az első portyázás alatt Bernier grófot leterítette egy dahomeyi golyó. Nem is kelt fel többé. Annelle pedig gyászt öltött, amit nem vetett le soha. Az a kis trottin, aki pár évi iskola után csak a regényekből ismerte az életet, mikor anya lett, lelke előtt egész uj világot látott s amig szerelmesét siratta, azon törte szegény gyötrött szivét, szép, kicsi fejét, hogy fiából apjához méltó embert nevelhessen. A szenvedés sok mindenre megtanítja a legtapasztalatlanabb asszonyt is, csak arra nem, hogy mily rosszak az emberek. — És ha Annelle nem tanulta ezt meg, a kis Paulnak volt része benne elég. Golgotha volt egész gyermekkora. — Kis iskolásfiúkorában már „korcs“ volt a neve. Félt a pajtásaitól — hiszen a gyerek mind irgalmatlanul kegyetlen. Magába vonult, nagyon félénk fiú lett belőle, akinek csak egy barátja volt: az édes anyja. — Neki nem voltak játékai. Csak messziről nézte a Luxembourgban a többi gyerekek vidám játékát, aztán vitte az anyját a múzeumokba s órák hosszat elálldogált egy-egy kép előtt. magyarország Budapest, 1905. csütörtök, junius 1.