Magyarország, 1908. január (15. évfolyam, 1-27. szám)
1908-01-01 / 1. szám
BUDAPEST 1908 JANUÁR 1._______________SZERDA _________XV ÉVFOLYAM 1.'sZA Előfizetést éri negyedévre ? trón», cgfzsz ívre 28 korona. Kjszerkeszto: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Teréz-kerut I Egyed, számára helyben és vidéken *0 fillér. Holló Lajos: Hirdetések mtriméter számítással díjszabás szerint. Ellenségeink. Budapest, deczember ül. Állapodjunk meg egy pillanatra , tekintsünk szét a nagyvilágon és tartsunk szemlét ellenségeink fölött. Szép számmal vannak tagadhatatlanul. Itt vannak mindenekelőtt a horvátok, akiknek elszakadási törekvéseik naprólnapra nyilvánvalóbakká lesznek és akik most már nyiltan a magyar állam egysége ellen törnek. Kevésbbé nyiltan, de ugyanerre a czélra törekszenek a nemzetiségi izgatók, akik ugyancsak hazánknak magyar nemzeti mivoltát akarják megbuktatni és helyébe a darabokra töredezett, föderalisztikus, többé már nem magyar „Hungáriát“ akarják tenni. Tökéletesen egykoron pendül velük a magyarországi szociáldemokráczia, mely immár egész határozott magyar-ellenes irányzatot követ, úgy hogy jelenlegi küzdelme mnár nem is annyira a társadalom gazdagi rendjének megváltoztatásáért, mintkább az ország magyar nemzetijellenek megbuktatásáért folyik. Ugyanezt ezért tűzi ki maga elé a nagyiztrák mozgalom, mely lázító röpítokat csempész be az országba é különösen a hazafiságát mindeddig megtett magyarországi németséget iparodik a magyar nemzeti eszme ellen ilázítani. Hozzászámíthatjuk még ellenségeinkhez a külföldi sajtónak azt a nem jelentéktelen részét, melyet ellenségeinknek sikerült rendszeres, tervszerű hazudozásaikkal ellenünk hangolni. Még mindig nem vagyunk készen, mert itthon a letört Tisza- és darabantféle elemek közörvendve nézik ellenségeink szaporodását, és lesben állanak, hogy mikor lehetne a magyar nemzeti gondolat vagy a magyar alkotmányosság romjain önző uralmukat visszaállítani. Ezek a lesben állók persze azt hirdetik, hogy mindezeket az ellenségeket a magyar nemzeti, függetlenségi törekvések zúdították a nyakunkra. Meglehet, hogy igazuk van. Valóban, a szabadelvű rendszer alatt nem volt ennyi ellenségünk , de miért is lett volna ? A hű és jó szolgának nem szoktak ellenségei lenni. A magyar nemzet akkor igazán nem alkalmatlankodott senkinek, nem tolta előre a maga érdekeit és engedte, hogy minden más érdek az övéi rovására érvényesüljön. Hullák voltunk, meglapultunk az osztrák császárság köntöse alatt, észre sem vettek bennünket. Most tényezők akarunk lenni; természetes, hogy ez az akaratunk beleütközik számos olyan érdekbe, mely eddig zavartalan érvényesültellenünk. Kénytelenek tehát észrevenni bennünket. A régieknek volt egy jó szavuk a magyar nemzet jogos törekvései által előidézett ellenhatás megjelölésére és „Te vagy a Jóság és a Hatalom, A Béketűrés, örök Irgalom. A porba sújt, mit rám szent kezed mért, De te sújtottál, te tudod, hogy mért ?“ „Szivemből immár csak egy ima fakad: Vedd kegyelmedbe — ott lenn — fiamat." ez a szó még ma is nagyon iderül ez a reakczió. • Ezt a reakcziót mindig szembe látta magával a nemzet, amikor akarta bontani szárnyait és amikor jes erővel ki akarta fejteni a nem létben rejlő összes erőket. A legutó történelmi alkalommal, 1848-ban rohamosan támadtak ellenünk a bő és külső reakczió elemei, a horvát zadástól kezdve a muszka czár szűrői erdejéig, hogy nemzeti életünk katar tréfáját idézték elő. A katasztrófát hevertük, de tanulságait elfelejteni, nem szabad. A reakcziót, igenis, simításba kell vennünk, de az a kérdé hogy lemondjunk-e a kedvéért azokra törekvéseinkről, amelyek nélkül igaz biztosított, virágzó nemzeti lét nem lehetséges ? Lemondani nem lehet, egyszerűen azért, mert a nemzet egészséges életösztöne azt meg nem engedi. A nemze tönkrezúzta azt a többségi pártot, még a lemondást politikai elvül tűzte ki mert fölismerte, hogy a lemondás egyet jelent a jog elvesztésével. De másrészt nem akar a nemzet újból katasztrófát sem előidézni. Így született meg a magyar nemzeti politikának mostani vezérlő gondolata: a nemzeti függetlenségnek fokozatos, tervszerű, lépcsőzetes megvalósítása. Ettől a politikától ellenségeink, bármennyibe megszaporodjanak is, eltért a sírt, könyörgött, bizonykodott, hogy ez az igazi, az utolsó. Menthetetlenül meghal, ha hozzá nem adják, így lett a magas, fekete, rongyos emberé, akit a dicsőség csak rögös utakon vezetett eddig. Jó szerencse, hogy nem mindig a maga csizmáját viselte, különben egész vagyont szakított volna el a rögökön. Még egy félév se telt el azóta, s már itt van a holdváltozat: az új kiábrándulás. A festő határtalan gyűlöletnek örvend, a válóper pedig vígan folyik... Ilyen körülmények között csacsiság lett volna komolyan venni a Giza beszédét. A következő héten már nyughatatlan volt Giza. Mindig az ablaknál leskelődött. Az ember ment, mint valamely sötét fellegdarab; észre se vette, hogy édes, forró tekintet világítja meg az útját. Mindig magába mélyedt, mindig küzködött valakivel s arczára egyre mélyebb nyomokat vésett a küzdelem. Nem igen vette észre a jövő-menőket, bár itt-ott ritmikus, édes ruhasuhogás muzsikált előtte, utána. Giza boldogan nézte ezt a részvétlenséget és mondotta: — Milyen komoly, határozott... igazi férfikarakter ... Isten bizony szerelmes vagyok belé. Iekaczagták. Oh, te kis esztelen, griffölnöd kellene a férfiakat, akik léhák, könnyelműek, futóbolondok, miként a festőd. Ideje, hogy már megismerd a világot, s az életet. Giza egészen mást beszélt a., kor- My erkölcsi tanítás után. — Hallottam,, hogy feleség«_ nem ^ ,félte hozzá. Egy modern Xantipré aki legújabb divat szerint öltözik, de j*ο4£dásra férfikönyeket használ. Isteni jótétemény volna felderitni bánatos napjait. v × e r g ö d é s. Irta : Dahlia. Ó, szánjon engem minden, ami érez, fisz’ testemből tesz s az én véremből vér ez. M’adtam mind, mi legjobb volt énbennem Ég le kellett a hideg térdbe tennem.. ..Hogy kértelek előtted térdrehullva, Mély alázattal arczomra boraivá, Hogy végy el engem az ártatlan helyett, —e neked is csak az ártatlan kellett !“ ) sülte, soha senkinek se vétett h tercusraVerted minden szenvedésed, Hogy itt téstét kínosan vonszolja, X:\ii túlvilági, mely mindezt kárpótolja?“ t*:!;o 11 az anya szörnyű keservében És összeroskad a feszület tövében. ''em történt smmi. Csak ahogy föltekintett, Szenvedő Krisztus neki talán intett Nagy Máriának a kereszt tövében résztvev.) könny lény j ott a szemében. HM látta, hogy őt oly szendén nézi Ahogy csak szenvedő tud szerv*"dőre nézni: Mint ijarmateser-ptö! felödült a lelke ttt ő a keresztfát buzgón átölelte. „Uram segíts ! Hatalmas Istenem, Az eszem vette el a gyötrelem. Mit te mértél reám, a bánatot Enyhíteni csupán csak te tudod.“ Csak szeszély volt. Irta: Szabó Ferencz.* Giza merengve nézte ablakából a férfit, aki lehajtott fővel, gondolkodva haladt az utczán. — Ez egy hős... ez egy mártír, — mondta magasztaló hangon a kis csitrinek. — Ne légy esztelen. Hiszen nős, — botránkozott meg a húga, aki csak most végzi a felsőbb leányiskolát, azonban már tudja a társadalom konvenczionált illemtanából, hogy nős férfihoz vonzódni legalább is — esztelenség. Pedig ebben a tiszteletreméltó iskolában talán nem is tanítják ezt a fontos életigazságot. Giza, a teljes szépségében ragyogó , elvált asszony, könnyelmű fel nem vevéssel rángatta a vállát. — Azért mégis legkülönb a férfiak között. Én vonzódom hozzá, ha tetszik valakinek, ha nem. Anyjuk is feallotta a vitát, de szigoru elveivel nem elegyedett közbe. Bolond, szeszélyes asszony a lánya, a Sold fezerirat változtatja érzelmeit. Mintha bizony csak szerelemből, csak hóbortokból állana az élet. Lám, az a csinos, hazug, minden izében rongyos festő hogy elcsavarta egyszer a fejét, s mi lett a vége?... Akkor, egy napon, kézen fogva hozta haza és Lapunk mai száma 32 oldal