Magyarország, 1908. december (15. évfolyam, 287-312. szám)

1908-12-01 / 287. szám

'-­ den!“ — ezt a biztatást olvassuk foly­tonosan azokban az orgánumokban, melyek közel állanak a külügyi hiva­talhoz és informálva vannak az ottani felfogásokról. De hogy hogyan for­duljon jóra minden, arról egy ötletet, egy egészséges tervet, egyetlen gondo­latot nem képes produkálni. Szó sincs róla, a diplomácziában a flegma, a nyugalom igen értékes tulaj­donság, de csak akkor, ha ügyesség­gel, előrelátással és gondossággal pá­rosul. Csakhogy ebben az egész bonyo­dalomban ezekkel a tulajdonságok­kal a mi diplomácziánk vezetőségét a legjobb akarat mellett sem lehet meg­vádolni. Abban a módban, ahogyan Bosznia és Herczegovina annexióját előkészítették, az előrelátásnak és a köteles gondosságnak még csak a nyo­mait sem lehet fölfedezni. Csodálatos dolog, de úgy van, hogy olyan férfiak­nak, akik évtizedeken át a diplomác­iai pályán működtek, fogalmuk sem volt a jelenlegi európai konstellácziókról. Mintha csak a holdból csöppentek volna ide, any­­nyira tájékozatlanok voltak az iránt, hogy milyen hatást kelthet az annexió a szomszéd népeknél, a közvetlenül ér­dekelt Törökországnál és az európai nagyhatalmaknál. Kezdjük hinni, hogy nem tréfa, hanem becsületes, naiv őszinteség volt az, amikor Aehrenthal báró azt kérdezte a függetlenségi körben : — Wo ist Belgrád? Magyar miniszterek Bécsben. Bécsből je­lentik nekünk, hogy a magyar kormány tagjai va­sárnap délelőtt 11 órakor Wekerle Sándor mi­niszterelnök vezetésével testületileg tisztelegtek a királynál, hogy uralkodói jubileuma alkalmával üd­vözöljék. A miniszterek közül Zichy Aladár gróf már pénteken este Bécsbe érkezett. Szombaton dél­után, a hét órakor érkező vonattal jött meg J­e­k­e­­­­falussy Lajos honvédelmi miniszter, este kilencz órakor Andrássy Gyula gróf belügyminiszter,­­Wekerle Sándor dr miniszterelnök, Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter, D­a­­rányi Ignácz földmervelésügyi miniszter,­­Gün­ther Antal igazságügyminiszter és Josipovich Géza horvát miniszter társaságában vasárnap reg­gel érkezett Bécsbe. Kossuth Ferencz keres­kedelemügyi miniszter betegsége miatt maradt tá­vol a tisztelgéstől. Délelőtt tizenegy órakor hajtat­tak le a korm­ány tagjai Schönbrunnba, ahol a király együttesen fogadta őket. Az üdvözlés után a király egyen kint hosszasabban elbeszélgetett a kabinet minden egyes tagjával. A miniszterek ez­után visszatértek a bankgassei magyar házba, a­hol Vértessy Géza állam­titkár tett rövid­ láto­gatást Wekerle Sándor miniszterelnöknél. A kormány tagjai ezután együtt ebédeltek a Sacher­­ben s Jekelfalussy Lajos honvédelmi minisz­ter a két óra 40 perczkor induló gyorsvonattal, Wekerle Sándor miniszterelnök és a kabinet tagjai pedig négy óra 40 percskor visszatértek Budapestre.­­ Schönbr­unn­ból távíratozzák a «Bud. ind.x­­nak. A magyar minisztereknek a királynál való fo­gadtatása rendkívül szívélyes volt. A király lát­hatóan megörült, hogy a pia gyar miniszterek meg­ragadták az alkalmat szerencsetdvánataik tolmá­csolására. Ez az öröm az uralkodónak rögtönzött válaszában is kifejezésre jutott, amelylyel a gra­tulációért köszönetet mondott. A király a kabi­net minden egyes tagját szíves szavakkal szólí­totta meg. Élénken tudakozódott a magyar ügyek felől. Ez alkalommal azt is közölték a királylyal, hogy Kossuth Ferencz kereskedelemügyi minisz­tert makacs betegsége még mindig ágyhoz köti. A király élénken érdeklődött a kereskedelmi minisz­ter hogyléte iránt Az egész fogadást rendkívüli szívélyesség jellemezte. A király, mint nekünk Bécsből jelentik, vasárnap délelőtt egynegyed tizenkét órakor magánkihallga­­tásora fogadta Andrássy Gyula gróf belügymi­­nisztert. A kihallgatás közel egy óra hosszat tartott, kell zárnia. Milyen jó is lesz! — biztatta ma­gát. Kölcsönös megbocsátás szenteli meg fri­gyüket, igazság és megbocsátás. De felmerült a kisértés is. Talán mégsem kellene elmondania? Hogy is fogjon hozzá.? Könnyű a férfiúnak elmondani, hogy más- mást is szeretett. Könnyű még azt is, hogy már gyermeke is volt. Kivált, h­a már mind a ketten halottak. De leánynak! Hiszen a leány egészen más. Elgondolta aztán a Sándor ragyogó művelt­ségét. Az ilyen lélek a legnagyobb­ botlásban is meglátja a nemes mozzanatokat és meg­bocsát. Igen. Sándor neki meg fog bocsátani. Bízott benne. De hogyan fogja neki elmondani? Talán így. Ülnek egymás mellett a pamlagon. Egymás­hoz simulva, egymá­st átkarolva. Ő majd el­kezdi : — Sándor, szeret-e engem? Ő nem fog felelni, csak mélyen ránéz, s mo­solyog. — De mindenestől, úgy, ahogy vagyok? — fogja ő folytatni. — Mindenestől — lesz a felelet. — Úgy, ahogy vagyok ? — Úgy! — A múltammal együtt? — Persze. De mi közöm nekem a múlthoz? Igen, ez az, — Így szól majd. — Én a jelent és a jövőt akarom magával élni. Múlt! Mi az a múlt? Hol van? Micsoda? Csak jelen és jövő van. Elgondolta hát ilyenképpen. Máskor aztán másmiképpen. S amikor találkoztak, mégsem volt ereje elmondani. Pedig beszéltek róla. ő maga hozta elő. Andrássy Gyula gróf egyelőre Bécsben ma-­­racít és a mai nap folyamán több személyiségnél­­ látogatást tett. Wekerle Sándor miniszterelnök vasárnap dél­ben 12 órakor látogatást tett Aehrenthal-Lexa Alajos közös külügyminiszternél. A két államférfi tanácskozása mintegy háromnegyed óra hosszat tartott. B­é­c­s­b­ő­l táviratozzák, hogy Zichy Aladár gróf a király személye körüli miniszter egyelőre Bécs­ben maradt, hogy a deczember 2-án tartandó ün­nepségeken mint a magyar kormány képviselője je­len legyen. Zichy Aladár gróf a svéd­ királyi pár tiszteletére deczember 5-én rendezendő udvari ün­nepségeken is képviselni fogja a magyar kormányt A horvát bán a királynál. Bécsből távira­toztak, hogy Rauch Pál báró horvát bán szombaton több, mint félóra hosszat tartó kihallgatáson jelen® m­eg a Sirálynál. Rauch bár­ó a királynak a horvátor­szági helyzetről és hangulatról tett jelentést s egy­úttal­­ugy a saját, mint a ho­rvát országos kormány kitüntetett horvát főispán. A hivatalos lap mai száma közli, hogy Hideghéthy Imre Szerénái főispánnak a király a Lipóti-rend lovag­­keresztjét adományozta. A kitüntetett egyike azon keveseknek Horvátországban, akik évtizedeken ke­resztül törhetetlen hűséggel a magyar államcszme iránt, mindig a horvát-magyar barátság istápolá­sán munkálkodtak. A királyi ki­rat így hangzik: Személyem körüli magyar miniszterem előterj­esz­­tésére Hideghéthy Imrének, Szprém vármegye és Zimony város főispánjának, kitűnő szolgálatai elismeréséül, Lipót-rendem lovagkeresztjét díjmen­tesen adományozom. * Kelt Bécsben, 1908. évi november 18-án. Budapest, november 30. A képviselőház holnap délelőtt 10 óra­kor ülést tart, melyen folytatja az 1909. évi költségvetés tárgyalását. Laterényi államtitkár beszámolója. Szte­­rényi József államtitkár, a brassói II. választó­kerület képviselője táviratilag­ tudatta, hogy rövi­desen Brassóba érkezik, hogy beszámolót mond­jon, hát elmondom azt is, hogy szép volt. Vagy féltékeny ? — Oh, dehogy! — felelt Milike. ! — Nem is volna rá ok. Már nem is él, ré­gen meghalt. A gyermekével együtt. A leány nagy, kérdésre nyilt szemmel né­zett Sándorra. — Igen, — folytatta. — A gyermekemmel együtt. Lássa, Milikém, van a múltamban bűn. Ez az. Ma már senkinek sem tartozom róla számadással, csak magának. Bűnös voltam, vétkeztem. — De megbünhődött érte, — vágott sza­vába a leány. A férfiút nagyon meglepte a várat!,?.­* fordulat. — Azzal, hog­’­ meghalt a gyermeke, — ma­gyarázta a leány szavait. — Képzelem, hogy fájt az magának, hogy megsiratta! Ugy­e? Aztán tovább faggatta, tovább kérdezőskö­dött. Milyen volt a gyermek? Finom, szöszke volt-e a haja, vagy bodor, fekete? Hasonlí­­tott-e hozzá? Kövér volt-e, vagy sovány? Mi­től volt a betegsége? Hogyan temették? Mi­lyen virágot tett a kis koporsóra? Kifogyhatatlan volt az ilyen kérdésekben. Sándornak nagyon jól esett, kiérezte belőle a megbocsátást. Hiszen szinte öröm hangzott a sok apró kérdésben. • Szerelmüknek legszebb' estéjét élték' akkor. Mikor elváltak, Milike így szólt: — Legközelebb én gyónom meg a múltamat. — Oh, a maga múltja, édes! — lelkendezett a férfiú. — Mi van a maga múltjában gyónni való? Legfölebb csak rózsaszínű futó indulat színezi a fehér álmokat Tudja, úgy, mint az alma virágot Miikének azonban gyötrelmet okozott a múlt. Akárhogyan lelkesítette is magát, hogy fel ! A magyarság győzelme Sopronban. Sop­ronból jelenti tudósítónk : Tegnap folytak le Sopronban a városi képviselőválasztások. A függetlenségi párt, amely most reform­párt czím alatt foglal helyet a városházán, a városi pártnak, amely a régi rendszert képviseli, minden jelöltjével szemben a maga pártjából is jelöltet állított, valamint jelölteket állított a radi­kális párt ellen is, amelynek élén Zsombor Géza áll. Eddig már négy kerületben ejtették meg a választást és ebből három kerületben a reformpárt (függetlenségi párt) győzött nagy — Hát nem kiváncsi a gyónásomra? Sándor felelete meglepte. • — Nem. Magam el tudnám mondani Isme­rem az ilyen leánynak a múltját. Hallgassa­, elmondom. S dévaj hangon mesélgetett ártatlan, dobó kisl­ányos szerelemről. A leánynak nevetnie kellett, olyan jóízűen mesélte. Pedig sirt, resz­ketett a lelke, mert nagyon fehérek, nagyon ártatlanok voltak a bűnök. — Lássa, Milike, — szólt a férfiú — maga csak ilyen bűnöket mondana el. Nem, kiváncsi nem vagyok rájuk. De azért majd mondja el. Olyan szép az, ha egy finom női lélek ilyen bohóságok miatt bűnösnek vallja magát. Tudja, majd ha lesznek szürke napjaink, akkor el­meséli. S a lególmosabb ős­zi hangulatba is, tudom, friss, tavaszi illat csapódik. — Előbb el fogom mondani, — felelt a leány — de csak egyszer. Azontúl többet soha­sem. Azzal el is temetjük. Csak akkor lesz olyan múlttá, amely már nincsen, csak volt. A férfiút mégis gondolkodóba ejtették a ko­moly, majdnem szomorú szavak. A leány meg készülődött a vallomásra. S mennél gyorsabban készülődött, annál in­kább érezte, hogy nem tudja elmondani, amit­­ elhallgatnia nem szabad. Elhatározta, hogy majd írásban mondja el. Tollal, papiroson köny­­nyeseb lesz a szó. Nem hangzik. De bizony na­gyon reszketett kezében a toll, amikor meg­próbálta. Arczán meg tüzes szégyen égett. Nem is csak egyszer írta. Sokszor újra, meg újra kezdte. Sehogy sem tudta a kellő szavakat­­ megtalálni. Végre mégis csak megírta. És akkor olyan emelkedést érzett magában, hogy szinte új vi­lágba ragadtatott. Boldogság, béke, nyugalom KAQYAEORSZAG Budapesti 1908. kedd, deczemb­er­­IV FERENCZ JÓZSEF s. k. , Zichy Aladár gróf s. fc. jij -------- ij

Next