Magyarország, 1911. június (18. évfolyam, 128-153. szám)
1911-06-01 / 128. szám
FL f' Budapest, 1919. csütörtök, junius MAGYARORSZÁG A katonai perrendtartás közjogi sérelmei I Irta : Dr. Dobos László. ;f Budapest, május 31. A munkapárti tanfolyam első estéjén panaszkodva említette az igazságügyminiszter hogy az ellenzéki sajtó a katonai perrendtartásnak csak nyelvi rendelkezéseivel foglalóik s megfeledkezik a törvényjavaslat egyéb részeiről, amelyek pedig bőven kárpótolnak bennünket a nyelvi sérelmekért. Azóta tüzetesen átnéztük az egész törvényjavaslatot s megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a törvényjavaslat legtöbb rendelkezése a magyar közjog egyenes arctulcsapását jelenti s e mellett a modern bűnvádi eljárás legfontosabb alapelveinek súlyos megsértését foglalja magában. Az utóbb említett rendelkezésekkel lesz még alkalmunk tüzetesen foglalkozni, ezúttal csupán a törvényjavaslat súlyos közjogi sérelmeire mutatunk rá. 1. A magyar közjognak sarkalatos alaptétele az, hogy a magyar állam területén a bírói hatalmat a magyar király gyakorolja. Más szavakkal: a magyar közjog alaptétele szerint a bírói hatalom gyakorlása a magyar király felségjoga, amelyet a többi felségjoggal együtt a nemzet ruházott rá a koronás uralkodóra. Önként következik ebből, hogyez a bírói hatalom semmiféle más állam uralkodójának felségjogával kapcsolatosan és semmiféle más állam uralkodójának bírói hatalmával közösen nem gyakorolható. A törvényjavaslat 6. §-a teljesen elsikkasztja a magyar közjognak ezt a sarkalatos alaptételét s egy teljesen új, közös felségjogot akar törvénybe iktatni, amidőn a 307. §. 1. pontjával kapcsolatban akként rendelkezik, hogy a közös haderő bíróságai ítéleteiket «Ő Felsége Ausztria császára és Magyarország apostoli királya» nevében hozzák. S ezt az intézkedést nem lehet az 1867. évi XII. t.-cz. 11. §-ának erőszakos magyarázásával sem megokolni, mert az csak kétségtelen, hogy a katonai büntető bíráskodás a hadseregnek sem egységes vezérletébe, sem egységes vezényletébe, sem egységes belszervezetébe bele nem fér s hogy ennek folytán a katonai igazságszolgáltatás az uralkodónak nem katonai felségjoga, nem is közös ügy, hanem a magyar király külön felségjoga, a melyet nem a császári felségjogával közösen, hanem a magyar törvények értelmében alkotmányosan kell gyakorolnia. 2. Minden önálló állam közjogának sarkalatos alaptétele az is, hogy a saját területé elkövetett bűncselekmények tettesei fölött saját bíróságai útján gyakorolja a büntető igazságszolgáltatást s abba semmiféle más állam büntető bíróságának beleszólást nem enged. A birói hatalomnak ez a teljesen önálló, minden más államtól független gyakorlása az állami önállóságnak annyira fontos attribútuma, hogy az az állam, amelynek birói hatalma nem szuverén, egyáltalán nem tarthat igényt arra, hogy önálló államnak tekintessék.Valósággal állami önállóságunk ellen irányuló merénylet tehát a törvényjavaslatnak az a rendelkezése, amely a bírói hatalom gyakorlását legfelső fokon egy közös bíróság, az úgynevevezett legfelsőbb katonai törvényszék kezeibe teszi le. 3. Állami önállóságunk elleni merénylet a törvényjavaslatnak a katonai büntető bíráskodás terjedelmét meghatározó fejezete is, mert a büntető bíráskodás terjedelmének meghatározásánál teljesen mellőzi a magyar állam területét, a katonai büntető bíráskodás terjedelmét az osztrákmagyar monarchia egész területére vonatkozó hatálylyal szabályozza .Vagyis a törvényjavaslat Ausztria és Magyarország közjogilag teljesen különálló területeit közös területté teszi a katonai büntető bíráskodás terén. 4. Igen nagyfontosságú közjogi alaptétel az is, hogy bűntett vagy vétség czímén az államnak minden polgára csak olycselekmény miatt vonható bűnvádi eljárás alá, amelyet az állam az őt megillető szuverén joga alapján törvényben nyilvánít bűntettnek vagy vétségnek s bűntett vagy vétség miatt senki sem büntethető más büntetéssel, mint amelyet arra, elkövetése előtt a törvény megállapított. Egy önálló állam katonai perrendtartása tehát mindig feltételez egy előzőleg megalkotott katonai büntető tö гVény könyvet s így a magyar államban is csak akkor lehet katonai perrendtartásról szó, ha előzőleg alkotmányos uton a katonai büntetőtörvénykönyv megalkottatik. A törvényjavaslat 7. §-a azonban ezen a nagy fontosságú közjogi kérdésen is túlteszi magát A kimondja, hogy a közös haderő bíróságai a bíráskodásuknak alávetett egyénekre a közös haderő számára érvényben álló büntetőjogot alkalmazzák. A közös haderő számára érvényben álló büntetőig pedig az indokolás szerint is nem egyéb, mint az 1855. évi január 15-én, tehát a legsötétebb abszolút korszak idején kibocsájtott császári nyílt parancs, amely elsősorban is nem törvény, másfelől pedig szintén közös területté teszi Ausztria és Magyarország közjogilag teljesen különálló állam területeit, holott a katonai büntetőtörvény megalkotása éppúgy nem lehet közös ügy, amint nem lehet közössé tenni j a fent kifejtett okokból a katonai büntetőbíráskodást. Ily, súlyos közjogi sérelmek konstatálása után valóban csodálkoznuunk kell azon, hogy az igazságügyminiszter azt mondotta, hogy, a törvényjavaslat egyéb rendelkezései bő kárpótlást nyújtanak a nyelvi sérelmekért, mert eme közjogi sérelmek ellen, amelyek egyenes állami önállóságunk lényeges attribútumait veszélyeztetik — épp úgy fel kell venni a legélesebb harczot, mint a sérelmes nyelvi rendelkezések ellen és minden eszközzel meg kell akadályozni azt, hogy ezek a sérelmes rendelkezések törvénybe iktattassanak. 11 . Alfonz (iszonyú zavarral): Milyen ostobán építik ezeket a házakat... (folyton csengetnek.) Champonnet: Ez már tűrhetetlen! Megnéztem, vájjon ki lehet? Alfonz (eléje ugrik, ijedten): Nem, nem engedem! (Mi együtt reggelizünk... mit törődünk most idegen emberekkel? (folyton csengetnek.) Champonnet: Bizonyosan nem tudja a szerencsétlen, hogy az öreg nő süket! Alfonz: Ez valószínű! • Champonnet: Kimegyek és megmondom neki! (Kimegy.) Alfonz (vissza akarja tartani, a kabátja szárnyát fogva): Champonnet, esküszöm neked, hogy ő ártatlan! (Kimerülten egy székre rogy.) Nyomorult gazember vagyok! Megöli Georgettet és lén tehetetlenül, gyáván ülök itt!... Champonnet (visszajön): Látod, hogy mégis csak nekem volt igazam... a te ajtóidon csengettek... a cukrász elhozta a megrendelt süteményeket! Alfonz (megkönnyebbülten fellélegzik): A cukrász... a süteményeket?... (flélre.) Hála Istennek, mégsem ölte meg! Champóimét: Amint látom, nagy inyencz lettél, kedves barátom?! Alfonz (zavartan): Igazad van... (fél- Ге.) Talán el se jön! Édes, jó Istenkém, én olyan ritkán kérek tőled valamit! De most könyörgök, gátold meg, hogy Georgette idejöjjön hozzám!... (leülnek az asztalhoz.) .. Qhimppfinet (széttgríti asztalkendőjét): Hát ez mi? Egy költemény! (olvassa.) Nagyon csinos... te faragtad? Alfonz (szerényen): Én... Champonnet: Gratulálok... igazán szép... ! De hogy került ideaz asztalkendőbe?... ! Alfonz: IMerő véletlenségből... Champonnet: Mondd csak, Alfonz, nem ismersz te valami vén szamarat, aki a feleségemnek udvarol? Alfonz: Nem... de ezt én meg se engedném... ha a te helyedben volnék! Champonnet: Én se tudom, ki lehet. A feleségem nem akarta elárulni... Csak anynyit mondott: «Egy vén majom udvarol nekem, larki legbizalmasabb barátaid közé tartozik? ...» Alfonz (nyugtalankodva): Legbizalmasabb barátaid közé?... Champonnet: Nem sejted, vájjon ki lehet? Alfonz: gén majom?... úgy mondta?... Nem, igazán nem sejtem, ki lehet! Egyebet nem mondott róla? Chlamponnet: Annyit mondott még: «Hogyha elárulnám, még ostobaságokat követhetnél el. Majd megleczkéztetem én magam, úgy hogy örökre emlékezetében marad. Miután olyan arczátlan volt, hogy mára légyottra hívott, most meg akarom bossulni magamat! És, hogy a bossumra kellően előkészülhessek, mára elmehetnél Alfonz barátodhoz reggelizni...» Alfonz: Tehát a feleségednek támadt ez a pompás ötlete? Champonnet: ügy van... Azt mondta: «Keresd fel Alfonz barátodat, aki most úgyis hossabb utazásra késül...» -џ? Alfonz (felugrik): Mi az? Champonnet: Azután így folytatta: «Ha a visszatértedkor nem leszek megelégedvea boszuval, melyet a nyomorultnak szántam, akkor elárulom neked a nevét is!» Alfonz: Kitűnő! Igazán... Kolosszális! Champonnet: Derék, jó asszony, ugy-e? Nemsokára tehát megtudom én is a gazember nevét... Alfonz (szepegve): Nem tudom,’ elutazásom előtt lesz-e annyi időm, hogy tőletek elbúcsúzzam... azért, kérlek... add át kedves nődnek szívélyes üdvözletemet... Champonnet: Köszönöm, kedves őré,/ gém! (az óráját nézi.) Az ördögbe... Alfonz:Mi baj? Champonnet: Haza kell sietnem.... Képzelheted, milyen kiváncsi vagyok... Alfonz: Fölösleges kíváncsiság! Legtanácsosabb az ilyesmiről tudomást se venni. Champonnet: Reményem, nem feledkezel meg rólunk s majd írsz néha... Alfonz: Természetesen... Champonnet: Hová utazol tulajdonképpen? . 1 Alfonz: Úgy tudom, hogy délután négy órakor indul Brüsszel felé a gyorsvonat! 1 Champonnet: Én is Úgy tudom! Alfonz: Akkor elvárom poste restante le-i veledet Bordeauxban. Champonnet: Tehát Isten veled, öreg barátom! Szerencsés utat! (indul.) Alfonz (keserűen utána kiált): Tisztelem a becses nődet! (Dühösen becsapja utána az ajtót és bostusait kiáltja): Most csomagolhatok' és utazhatom' ezért a nyomorult, hitvány... légyottért!...- A kultuszvita. A széiviselőház ülése. - tr: Saját tudósítónktójef Budapest, május 31. A kultusztárcza vitájában ma Bakonyi Samu bizonyságot tett arról, hogy lehet a felekezeti béke megzavarásának legcsekélyebb veszedelme nélkül is a felekezeti kérdésekkel foglalkozni. Láttuk, hogy nem «puskaporos» felekezeti kérdésekben sem a levegő, csak nem kell büszkét vetni a felekezetek közé. Bakonyi beszéde elején csak röviden lés mindenekfölött higgadtan, de kellő határozottsággal utasította vissza Rakovszky István beszédének azt a részét, amelyben egy képviselőtársa vallási, sőt faji konstelláczióit élezte ki. A felekezeti kérdéseket — mondotta—is csak a közérdekkel való vonatkozásban lehell a törvényhozó testületben tárgyalni. Az új egyetem elhelyezéséről szólva, beha sonl