Magyarország, 1919. október (26. évfolyam, 116-141. szám)

1919-10-11 / 124. szám

lenem. Minthogy most minden komoly po­litikusnak az ország igazi bajaival kell foglalkozni és ennek orvoslására kell szen­telni minden erejét és idejét, ki kell jelen­tenem, hogy ezekkel a kicsinyes, alaptalan és rosszindulatú hazugságokkal és rágal­makkal nem foglalkozom. A Nemzeti Függetlenségi Párt csalódása Ismeretes, hogy Balla Aladár vezetésével a negyvennyolcas­ függetlenségi párt szélső irányzatot képviselő csoportja a párt szeptem­ber huszonegyediki közgyűlésének határozata után kilépett és „Nemzeti függetlenségi negy­vennyolcas párt“ néven új pártot alakítottak. Az új párt a keresztény-blokkhoz jelentette be csatlakozását, ahol azonban — úgy látszik, ~~ nem találtak kedvező fogadtatásra. Emellett szól, hogy a keresztény-blokk végrehajtó bi­zottságába e kis párt­ ócska egyetlen képviselője sem került be. Az elnökségnek sehot lett tagja közülök senki, úgy, hogy szerepük a blokkban a lehető legminimálisabbra redukálódott. A blokknak ugyanis velük szemben az volt a felfogása, hogy a nemzeti fügetlenségi párt — mint ilyen — jóformán semmit sem jelent, részvételüket nagyon­­szívesen látják egyénen­ként akár­melyik pártban is, de a pártot a maga összeségében csak valódi jelentősége sze­rint hajlandók értékelni. Most aztán az a terv merült fel, hogy a párt a Bethlen-féle alaku­lásnál keres újra elhelyezkedést. J1 „Magyar Királyság Pártja" szervezkedése Néhány nappal ezelőtt­­jelentek meg először a főváros utcáin a ..magyar rosrdista párt*' pla­kátjai. Azóta egyre szélesebb körben, folyik a párt szervezkedése, mely az ország nehéz helyzetéből a •Ivivozé'5 utat ?. királyság visszavu­lásával véli meg talá!hat®i. Köpitalokat adnak ki, híveket toboroznak. A párisik egyelőre még nincs, politikai ve­­zéré, sem liftulihemyisége. Az Eszterhásy-utca 25. szám alatti házban Sajtjaik, összejöveteleik..­, de rövidesen a párt­élitet is lehetővé­­akarják tenni nyilvános pár likőr feláll ihlaival. A rasslista párt progranm­ját a 'kövekn­e-’o­k­­ben ’k­övetnalazta m­unkatár.c­ uxok előtt az uj poli­tikai ala­kulat egyik zzszxme Inyjs: Kiindulási pontjunk az, hogy Károly király lemondása és a magyar-osztrák monar­chia fölbomlása következtében. Magyarország, visszanyerte szabad királyválasztási jogát. Ezzel a jogunkkal élnünk is kell, ha hazánkat meg akarjuk menteni a teljes zülléstől. A királyság bukása óta történt események igazolják a leg­jobban, hogy Magyarországon központi erőre van szükség, hogy a politikai nyugalom, a köz­biztonság és a zavartalan munka fenntartható legyen.­­ Pártunk liberális alapon áll, programunk a monarchikus formát összeegyezteti a demokra­tikus fejlődés törvényeivel. A legkülönbözőbb politikai és társadalmi rétegek támogatják a pártot, mely egyelőre még a szervezkedés stá­diumában van. A belpolitikai szempontokon kí­vül meggyőződésünk az, hogy külpolitikai érde­keink is azt kívánják, hogy Magyarország a ki­rályság államformáját válassza. ­ Foghúzás irta: ILLY JANOS Benke a fogorvostól jött. Kétheti­­kínló­dás után végre megszabadult ez át­kos csolúdarabtól, mely tüzes, hasító fájdalmával kegyetlenül markolt bele apró­­életörömeibe, megmérgez­te munkakedvét, tehetetlen, nyö­szörgő bábbá aljasítatta benne a lobogó aka­raterőt. De most végre megszabadult tőle! Az utcán édes, bizsergő melegséggel terült el a déli nap, mint egy lusta, heverő szép leányzó és Benke úgy érezte, hogy az emberek tulaj­­donképen bolondok, ha komor arcdal, a meg­­szokottság­ szürke, unalmas fintorával veszik tudomásul a napsugarat, a pattanó rügyeket, az egész gyönyörű életet. Hát egy ilyen kínzó fog kell ahhoz, hogy észrevegye az ember ezt a ragyogó száp tavaszi napot, melynek minden csöpp öröme szédületes mámorral nehezedett most Benke agyára, megfojtotta benne a jó­zanságot . . . részeggé tette ... és mindezt a gyönyörűséget egy kihúzott fognak köszön­hette . . . Oh, milyen jó volt most örülni az életnek! Sohasem hitte volna, hogy minden apró, jelentéktelen dolognak így lehessen ör­vendeni. Egy kirakat előtt megállót!. Bámulta a kitett csecsebecséket, női raanikürszerszámo­­kat, parfümös üvegcséket, a női hiúság ezer­nyi csalafinta, kendőző szerszámát. És ekkor eszébe jutott a felesége. Fehér-finom, selymes­ bőrű asszonyka; olyan, mint egy kényeztetett házi c. ’u. Az ura minden kívánságát tel­jesí­tette. Az asszony pedig minden örömet hízel­kedő duruzsolással fogadott. Benke hirtelen megállóit! Hm! Lássuk csak! Mióta bekötö­zött fejjel, nyöszörögve járkált a lakásban, azóta, mintha már el is felejtette volna az asszonyka hozzásimulásának, meg csókjának izét . . . Mintha idegenekké váltak volna egymás számára ez alatt a két hét alatt­ úgy érezt­e, mintha hosszú, fáradt útról csókra éhesen térne meg és már az után maga elé idézné az asszony puha, rózsás száját, . . . mély a fáraz nő, hosszú út jutalmai*';) az övé lesz nemsokára. A hasitó kegyetlen fájdalom mintha kiölt volna belőle minden gyengédsé­get, mely azelőtt úgy olvadt belőle, mint a birs vizű rejtett erdei patakocska íszelib csobo­gása . . . Hirtelen megtorpant! Igen, most már tisztán emlékszik rá, hogy egy délutánon, mikor nyöszörögve hánykolódott,a pamlagok, az asszony finom, diszkrét parfümillatával odabújt melléje és azt susogta a fülébe: —­- A belvárosba megyek drágám! Valami dolgom van! . . . A hangja melegen csapódott hozzá, ő rosszkedvűen legyintett a kezével, mintha azt akarná mondani: Bánom is én, akár­hova megy is, csak a fogam ne fájna! . . . Igen! Csak a fogam ne fájára! Ebben az egyetlen sajtos mondatban volt összezsúfolva akkor minden életfunkciója! Semmi egyét­ nem érdekelte az életből, ami körülötte tör­tént. . . . A lélek tikos, finom húrjait vastag szürke pókháló bontotta be ez alatt a két hét alatt, csak a test kínzó fájdalma tombolt minden csöpp életremegésében! . . . Egy má­sik alkalommal pedig mintha az asszony na­gyon soká, nagyon is kacéran próbálta volna a kalapját a tükör előtt! Benke kelletlen ajk­­bigyesztéssel igyekezett szabadulni ezektől a k­ínzó képzetektől titkos, elfojtott haraggal lobbant, fel benne a keserűség. Hát már sem­­mink sem léttel igazán, zavartalanul örülni ebben az életben? Még e mögött a csöpp öröm mögött, egy kínzott fog édes, zsibbasztó kéje mögött is ott lapul, ha nem is valami pozitív nagy fájdalom, de a gyanú, a kétkedés kaján ördöge, mely nem hagyja nyugodni az embert és leront minden szépen felépített örömet! . . . Benke kiment a zajos belvárosi utcákból a korzóra. Mosolygó, pirosára!, szép fehérre vasalt kötény­es gyermekleányok ízléses kis kocsikban tolták a babákat ... a csöpp kezek •belemarkoltak az édes, mákonyos tavaszi le­vegőbe ... és Benke egy pillanatra megint elfelejtette a felesége melegen lihegő, furcsa suttogását, a kacér kalappróbát ott a tükör előtt ... és csak a kihozott fognak, meg a tavasznak örült! . . . Egy fordulónál Bánóéival találkozott. Cifrálkodó, léha fráter volt, aki egy­ jól sza­bott ruhánál, egy szenzációs színű nyakkendő­nél, meg néhány r­ckegő nevetésnél egyebet nem tudott nyújtani az embereknek. — A szervusz ... szervusz, . . . hevá­­hova . . . he-he-he ... Benke néhány színtelen, udvarias szó után szabadulni igyekezett ettől a kellemetlen­­ frátertől. De az még egy kérdést szegzett Beni­ének: — Hát önagy­sága hogy van? . . . Benkében hirtelen jéggé fogyott minden csöpp, gyönyörűen feltámadt öröme. Igen, tisztán látta, hogy Bánóci arcán kaján, titkos sajnál­kozás móly motoszkál, mint lefüggönyözött ablak mögött a rejtett lámpafény ... — Köszönöm... — dadogta — köszö­nöm jól. .. Isten veled! — és már rohant egy újabb kérdés, egy újabb sokatmondó, rej­tett mosoly elől. Kipabfu odaért a röczskávéi háza elé. Az MAGYARORSZÁG 2 Budapest 1919 szombat, október 11. Az igazi út * Majna-Frankfurtban októbr elején meg­nyílt a nemzetközi vásár. A világháború előtt ez a vásár volt a nagy nemzetközi kereske­delem találkozó helye. Most újra megnyílt. És részt vesznek rajta az ellenséges országok is. Jelentékenyen képviselve van Belgium is. Irigységet, haragot és elkeseredést érzünk, amikor erről olvasunk német újságokban, íme, Németország már megkezdhette a mun­kát. Németország m­ár érintkezésben van a világgal s a kereskedelem révén már rajta van a nagy gyűlöleteket, szilaj elfogultságo­kat kiegyel­gető nemzetközi érintkezések pia­cán. Mikor jutunk mi el oda? Hol vagyunk mi meg mindig? Elszigetelve, elhagyatva ten­­­­gü­nk, lengünk. Hangulataink, érzéseink és gondolataink kétségbeesés meg reménykedés közt hullámzanak. Attól nem tudunk szaba­dulni, erről meg nem akarunk lemondani. Mert a mostani rettenetesen szomorú helyzet­ből ki kell menekülnünk. Bárhogyan is, de kell. Ez a ,,kell“ nemzeti életünket, jövendő sorsunkat jelenti. És bármilyen gyöngék, bár­milyen elhagyatottak legyünk is, mégis csak saját magjónknak kell a bajok és veszedelmek lek­üzd­ésável jövőnket megalapoztunk. Szinte elképzelhetetlenül nehéz ez a feladat. Elvégzéséhez minden jóravaló magyar ember erejének egyesítésére van szükség. De a mi politikai és társadalmi életünk m­ég min­dig a széthúzás képét mutatja. Szomorú hely­zetünkben a nagy megpróbáltatások és vesze­delmek által megedzett kitartásról, egységes határozottságról, a jövendő nemzeti hivatott­­ság­­ megértéséről kellene a világ előtt bizony­ságot tennünk. Ehelyett egész belső életünk merő civakodás, hatalmi féltékenykedés, apró­­cseprő kérdéseken tülekedő versenygés. Általá­nos és szent kézfogás helyett a közélet terén sárral dobálóznak az emberek. Mindenki a polgári erők tömörítésének­ szükségét hangoztatja. Csernoch­ hercegprí­mástól kezdve Andrássy Gyulán át mindenki. És tíz hosszú hét­ u­tán a gombam­ódra kelet­kezett pártok még mindig csak tárgyalnak. Mintha bizony nem maga az egyesülés lenne­­ a legégetőbb, a legfontosabb nemzeti­­rrgy. Emellett el kell törpülnie minden egyébnek. Hirtelen támadt tűzvész idején a rémült emberek leghaszontalanabb dolgaikat kapkod­ják össze. Az értékeseket veszni hagyják. Ez a jelenség észlelhető most nálunk, mikor ránk­szakadt rettenetes zuhanással az irtó vesze­delem. Csakhogy ez a veszedelem rájm hirte­len jött és nem csak órák óta tart. Már ész­hez kaphattunk volna. Maga a bolsevizmus, ez a szörnyűséges átok, ez a véres gonoszság egymagában elegendő lehetett volna, hogy összeforrassza a lelkeket és elméket, az aka­ratokat és kötelességeket szerencsétlen orszá­gunk megmentésére. A magyar társadalom azonban a bolsevizmus után is a turáni átok V­égzetszerű súlya alatt marcangolja saját testét. Budapest, október 10. Az árterületek megvédése. A Tisza május havában rendkívül megáradt és óriási területeket öntött el vízzel. Az áradat megrongálta a­ töltése­ket, de a vörös hadsereg hadműveletei is jelen­tékeny károkat okoztak. Kétségtelen, hogy a véd­­töltések ilyen állapotban nem igen alkalmasak arra, hogy az árterületeket megvédjék, már­pedig az ország gazdasági érdekei megkívánják, hogy ezek a védtöltések rendeltetésüknek megfelelő álla­potban tegyenek. Ezért is határozták el az ár­mentesítő társulatok, hogy a megrongált töltéseket a tavaszig rendbehozzák. Csakhogy erre sok pénz kell. Miután ők nem rendelkeznek a szükséges anyagi eszközökkel, a kormánytól kérik a szüksé­ges pénzt.

Next