Magyarország, 1923. december (30. évfolyam, 272-294. szám)
1923-12-25 / 291. szám
II ÍRÓK VALLOMÁSAI Kosztolányi Dezső Budán, a Tábor uceában, régi Bástyák tövében kicsinyke ház. Ebben a házban lakik Kosztolányi Dezső. Ízléssel berendezett szobák vezetnek a könyvekkel tetőig tornyozott dolgozóba, ahol Kosztolányit együtt találom feleségével,, Barmos Ilonával. .Kosztolányi megfontoltan, vigyázva ejti a szavakat, amikor magáról beszél: — Családom Nemes-Kosztolányból származik, a Felvidékről s csak dédapám telepedett le az Alföldön. Én Szabadkán születtem. Ebben a nagy kisvárosban nőttem fel, melynek utcáin akkor még nyitott csatornák futottak végig és petróleumlámpák lobogtak. A bácskai metropolis a maga idilli életét élte. Sok családnál reggeltől-hatig terített asztal várta a vendégeket, hegedűszó hallatszott ki az ablakokból, a kocsmákban többnyire tamburásokkal mulattak. Ha esni kezdett az eső, sötétség, magány borult a városra. Sárban cuppogtak a csizmák. Szívszorítóan hatott rám ez a kép. — Gyenge, ideges gyermek voltam. Sokat betegeskedtem. Néma hónapok múltak el, anélkül hogy fölkelhettem volna az ágyból. Az iskolából félévekig elmaradtam, s így társaimtól elszigetelődtem, más, nem-gyermeki és nem-gyermekes világban mozogtam. Képzelődtem és gyakran gondoltam arra, hogy meghalok. Azt hiszem, csak ez a félelem bírt rá arra, — akkor is és most is, — hogy írjak. Meg kell jól néznünk, ami itt van, közöttünk, mert minden elmúlik és értelmet kell adni annak, amit nem értünk, az életnek, főkép pedig az elmúlás elleni szert kellene valaholra feltalálni. Sokáig orvos szerettem volna lenni. Egyszer mutattak nekem egy öregurat, ki zöldre kopott, fekete szalonkabátban tipegett, görnyedtem botjára támaszkodva, egyedül. Azt mondották, hogy valaha, régen, sokat beszéltek róla az egész országban, de most már elfelejtették, s elhagyottan lakik, nem messze tőlünk. Jámbor Pál volt, az egykori ünnepelt Hiador, ki Szabadkán halt meg. Nagyapámmal sokat beszélgettem, ő beutazta az egész világot. Az ISIS-iD-iki szabadságharcban résztvett mint honvédszázados, majd Törökországba menekült, onnan Newyorkba és Filadelfiába. Künn nyomorgott és csak 1867-ben térhetett haza, az általános amnesztiára. Veress Ignác, a törökországi emigrációról szóló könyvében - többször említi őt, név szerint. Személyesen ismerte Petőfi Sándort és Kossuth Lajost. Esténként mesélt róluk és én mohón hallgattam. Tizenötéves koromban írni kezdtem. Nekem nem kellett megküzdenem a hagyományos-banális költőapa előítéletével, mert édesapám, ki műveit ember, — a berlini egyetemet végezte — nem támasztott semmi akadályt elém. — Akkoriban Csáth Géza volt egyetlen barátom, az unokaöcsém, ki helyi lapokba aszecessziós elbeszéléseket írt, én pedig sszecessziós* verseket, szecesszióiig ez volt akkor a jelszó. Tizenkilenc éves korunkban mind a ketten Budapestre jöttünk. Az egyetemen megismerkedtem Babits Mihálylyal, ki egy órán felolvasta verseit. A rendkívüli új költő érzését keltette, azonnal. Én bíráltam verseit. Bírálatom vihart keltett az egyetemen, mert akkoriban jóformán csak a refrénes balladákat és divatos zsúrköltészetet ismerték. Emlékszem, egy sápadt, feketehajú fiatalember azt vitatta, hogy a költészet egyetlen célja a társadalmi jólét előmozdítása és a múlt romjainak eltakarítása. Én azt föléltem ennek a sápadt, feketehajú fiatalembernek, ki Vágó Béla volt, a későbbi népbiztos, hogy a múzsa nem takarítóasszony. Vita keletkezett, melybe mind a két szélsőség beleszólt. Mi egyikhez sem tartoztunk, akárcsak ma és haladtunk — nem középen, nem a kettő között — hanem másfelé, a magunk útján. Babits később vidékre került, de a köztünk való kapcsolat nem szűnt meg, hosszú episztolákat írtunk egymásnak, mint a régiek. Ezeket a leveleket leveles ládámban őrzöm. Van köztük Babitsnakis francia levele is, rimes alexandrinusokban. Juhász Gyulával szintén az egyetemen jöttem össze, ki az irodalmi ifjúság vezére volt s nekünk mindkettőnknek hit, jó barátunk. Verseim ebben az időben egy szegedi lapban jelentek meg, mert Budapesten a mi költészetünkről még tudni sem akartak. Osvát Ernő, ki már akkor mindent látott és tudott, figyelmes lett "rájuk, egy délután magához kéretett a Ichystof-kávéházba, s a Figyelőben, mely a Nyugat előfutárja volt, közzétette háromersemet. Húszéves voltam. • Aztán Bécsbe kerültem, az egyetemre, s mikor visszajöttem, Vészi József szerződtetett a Budapesti Kaplóhoz, melyet kívüle a megboldogult Kabos Ede szerkesztett. Itt találkoztam először Asdy Endrével. Barna zsakettet viselt, gomblyukában krizantémot, az akkori kor divatja szerint. Délelőttönként bejött a szerkesztőségbe, ceruzával írt, közel hajolva a papírhoz, mert rövidlátó volt. Sokat cigarettázott. Panaszkodott, hogy csak veronállal tud elaludni. A Páriss-szállóban lakott. Első könyvemről — a Négy fal között-ről — ő írt tárcát a Budapesti Naplóba. Egyik vasárnap az ő versei jelentek meg a tárcarovat élén, a másik vasárnap az enyémek. Mikor ez a lap megszűnt, magához hívatott Kiss József, A Hét szerkesztője, ki pompás, szőnyeges szobájában, régi bútorai közt fogadott. Kéziratomat nagyítóüveggel olvasta, figyelmesen és utána megkínált egy vastag Dimitrinóval. Semmihez sem hasonlítható esemény volt számunkra a Nyugat megindulása, melyet láz, lárma, dicsőség követett. Ebben a körben találkoztam először Karinthy Frigyessel, ki szalmakalapot hordott, gumikupakos vasbotot — forró nyárban — és már akkor hízelegtek neki ismert írók, hogy csúfolja ki őket. Első nagyobb dolgomat, A szegény kisgyermek panaszait a Nyugat adta ki. Úgy érzem, ez a versciklus mondja el mindenkinek, miértírok. A gyermek, az Ősi és hívő ember, azt kérdezi,, mi az élet és mi a halál, mik azok az emberek, kiket először lát és én felelni igyekeztem ezekre a kérdésekre. Nagy terhet ráztam le magamról, mikor elkészültem vele. Nyugodtabban jártam és már arra is gondolhattam, hogy kifelé nézzek, másokat is megfigyeljek. Csak ekkor kezdtemprózát írni. Öt-hat arannyal zsebemben nyomorogtam. Egy-egy könyvem tezteletdíjából elutaztam Párizsba és Rómába, Olaszországban sokat kóboroltam. Elbeszéléseim megjelentek németül is. Ezek még líraiak voltak. Regényeimben szakítottam minden , liraisággá. Legfőbb vágyam ez, hogy nyugodt, szenvedélytelen legyek. Ilyenlegújabb regényem is, a Pacsirta, melyben a vidéki környezethez térek vissza. ■ ........ ....... ' ' * • • ,-,v: — Slogy milyen irányban halad m-Itt a jövő magyar költészet, arra ma bajos felelni. Több tehetség érkezett, ki magába hasonlította egisz irodalmi korszak minden vívmányát és oly. .sokszínű nyelven ír, époly jól versel, mint az elötte járók. Ez azonban csak az irodalom általános színvonalát bizonyítja, újat keveset találhatnak ezen a téren. Aratás volt. A mezőn kevés kaszálatlan kalász áll. Másfelé kell menniök, új területre. Annyi bizonyos, hogy ma már a legfinomabb stilizálás is unalmas.okonszenvvel nézem azokat, kik egészen új formákkal kísérleteznek. Nem iskolákról beszélek, tehát az expresszionista iskoláról sem, csak tehetségekről. Azt hiszem — és ezt majdnem biztosan merem jósolni, mert lelkünkben él a szükségessége —, hogy mind a vers, mind a próza leveti majd díszes ruháját, egyszerűségre törekszik és mindinkább közeledni fog a realizmus szókimondásához, mely a sok burkolt jelkép után a meglepetés ingerével hat majd rálik. Az Újabb versek közül ezért szeretem Erdélyi József tiszta, népdalszerű költeményeit. 9 ■— Politikával nem foglalkozom. Ez gyakorlati, alkalmazott tudomány, melyhez nem értek. Nem értem azokat az írókat sem,akik — akár a jobb-, akár a baloldalon — politikai jelszavakat hirdetnek s pártokhoz kötik szekerüket. A politika észszerű. A mű, részét észszerűtlen, ösztönös. Egy művésznek nevetségesen együgyű azzal bíbelődnie, az élet sok rejtélye között, hogy kék, vagy zöld cédulával szavaznak-e az emberek. Ezt a racionalizmust mindig kicsinyesnek tartottam. Egyetlen versemben, egyetlen regényemben sincs semmiféle politikai célzás. Ami belső érzésemet illeti, szívesen vallom, hogy pesszimista vagyok. Nem hiszek semmiféle külső csodában. Csak fejlődés van, belső és egyéni. Filozófiai nevelésemnél fogva kétkedően nézem a történelmet és azt látom, hogy a Ma mindig hasonlít a Tegnaphoz és a Holnap is olyan, mint a Tegnap és Ma. Az ember jár és csak a benne lévő egyévi szikra válthatja meg. Szívem és szavam a szegényeké, a szenvedőké, a magyaroké. Napról-napra mélyebben érzem magyar voltomat.. Nem gondolom, hogy bármikor is, bármely mesterséges, racionális eszközzel eltüntethetik azt a mélységes különbséget, azt a szinte metafizikai ellentétet, mely a magyarul beszélőket elválasztja azoktól, akik — mondjuk— dánul beszélnek. Ezt a meggyőződésemet állom. Legkönnyebb az Emberiséget szeretni. Az semmire sem kötelez. Mert az Emberiség sem Péter, sem Pál, hanem holt fogalom. Nehezebb szeretni azt a földet, melyen születtünk, azokat az embereket, kik közöttünk vannak. Ez már erkölcsi felelősséget támaszt velünk szemben. És legnehezebb azokat szeretni, kik közvetlen környezetünkben élnek, megérteni a családot, mely minden titok, egyéniség és költészet forrása.. . Budapest, 1923 december 25. kedd 11 3MC A Gr”!? A!H» Cl S Lüán.Cf ■Üllői út Irta: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Mily messze van éntőlem már az ég Mily messze vannak már a csillagok. Az Üllői út is mily végtelen. Az elhagyott vasárnap-éjszakán Izzó kohóként ég a klinika. Zúgnak sötéten a kórházi fák. A hosszú úton könny van és szemét. Vér és szemét, csak bánat és szemét. Emlékeinknek lombja is szemét. Cél nélkül itt egy ember mendegél. Olyan az arca, mint az a tükör, Amelybe egyszer éjjel néztem én. Póbál fütyülni, szája megvacog, eíőre néz, megáll, most visszanéz. Egy vazkorlátra ráborulva sír. ■ I A szörnyű lovas írta: Oláh Gábor Fekete ménen vágtat egy lovas, tíz utat vad taktusban szinte marja. IRá mord felhőből sötét hó havaz. S a magános lovasnak nincsen karja. Zabolátlan, kantártalan lova Szilaj vaksággal zúg az útgerincen, Sodorja irgalmatlan tétova... És a szegény lovasnak lába nincsen. És a szörnyű lovasnak szája van csak, S őrült fájdalma önmagába mar. Mig oldalt erdők, városok rohannak, Vadul ordít: „Magyar vagyok! Magyar!" Ezet az egész világon legjobbnak elismert vacmim- és félwatos minőséglampik minden kiv.telén és bármely feszülségre immátr Magyarországon is kaphatók. Vessérképvhdiet és l&rakt&r : .®€ífS*12 3ndapest, V.. .. áciet &. szám. Felerán s 139- a.