Magyarország, 1933. február (40. évfolyam, 26-47. szám)
1933-02-01 / 26. szám
2 teendőket és a kormányprogramot. Illetékes helyről közükt, hogy az előtérben a munkaalkalmak szerzése áll, mert az új kormány mindenképpen azon van, hogy enyhítse a munkanélküliséget. Ma fog érintkezésbe lépni Hitler dr. Luther birodalmi bankelnökkel, hogy tájékozódjék afelől, hogy milyen összegeket lehet munkaalkalmak teremtésére felhasználni. A mai minisztertanács fontos személyi kérdéseket is fog tárgyalni. Semleges a centrum Ma délelőttre kérette magához Hiller kancellár a centrumpárt vezérét, ha a s prelátust. Hír szerint felajánlotta a még betöltetlen igazságügy miniszteri állást a centrumnak, de a párt azt nem fogadta el, mert nem hajlandó a kormány felelősségben résztvenni, ellenben megígérte, hogy lábhoz bocsátott fegyverrel várakozó álláspontra helyezkedik és míg a kormány az alkotmány keretei között marad, addig beéri, hogy a birodalmi gyűlésen tartózkodik a szavazástól. Nyílt kérdés, hogy ki lesz a birodalmi gyűlés elnöke. Hitler azt szeretné, ha Göring, mint tárcanélküli miniszter és a légi védelem birodalmi biztosa, megtartaná a birodalomgyűlés elnökségét, ha azonban ennek nehézségei lesznek, akkor Stöhrt jelöli az elnökségre. Hivatalosan a leghatározottabban megcáfolják azt a hírt, hogy Hammersen tábornok, a legfőbb birodalmi hadvezetőség főnöke a kormány rendelkezésére bocsátotta állását. (U-) „Vilmos császár már csomagoltak a hazautazásra“ Angol hír szerint a császárság-ellenes Hitlert rá fogják venni a restaurációra London, január 31. (A Magyarország külön tudósítójától) A boulevard-sajtó ma azzal a szenzációs hírrel lepi meg olvasóit, hogy Doornból kapott jelentés szerint Vilmos excsászár már becsomagoltatott és siet haza, hogy elfoglalja a trónt. De a komoly lapok, így a Times is, arról írnak, hogy Hitler kancellárságának nyomában fog járni a német birodalmi monarchia helyreállítása, noha Hitler eddig monarchiaellenes volt. Bizonyos, hogy azok a császárhű német nemzetipárti miniszterek és maguk a német nemzeti pártiak befolyást fognak gyh- Thárolni Hitlerre, hogy restaurálja a császárságot. (Gr. M.) Kommunista ellenizgatás Berlin, január 31. (A Magyarország külön tudósítójától.) A főváros külső kerületeiben ma korán reggel kommunista röpiratosztogatók cédulákat terjesztettek a munkások között, amelyeken általános sztrájkra hívták fel a munkásságot. Az őrszemes rendőrök sok kommunista röpiratosztogatót letartóztattak. A birodalmi belügyminiszter utasítására a rendőrség elkoboza a kommunista Rote Fahne ma reggeli számát, amelyben a fasizmus ellen bujtogató cikk volt .Harcra félti, címmel (II.) Hmdenbmg búcsúja Schleichertöl Berlin, január 31. A birodalmi elnök Schleicher tábornok volt kancellárhoz igen szívélyes búcsúlevelet intézett és meleg levélben búcsúzott el a többi minisztertől is. Lövöldözések és verekedések Berlin, január 31. Hajnali két óra tájban eddig ismeretlen tettesek Blitzben a nemzeti szocialista párt néhány tagjára több lövést adtak le, amelyek azonban senkit sem sebesítettek meg. Steglitz egyik vendéglőjében kevéssel 3 óra előtt verekedés támadt három nemzeti szocialista és négy állítólag pártonkívüli egyén között. Sebesülés nem történt, a hét embert letartóztatták. A Müllerstrasse és Seestrasse sarkán hajnali 2 A 4 óra tájban verekedés keletkezett kommunisták és nemzeti szocialisták között. Két nemzeti szocialista könnyebb sérüléseket szenvedett. Tizenöt embert letartóztattak, mégpedig tíz kommunistát és öt nemzeti szocialistát. Két hatolt Berlin, január 31. Éjfél után közölték, hogy Maikowski, a nemzeti szocialista párt 33. rohamcsapatának vezetője, aki a charlottenburgi Wallstrassen körül támadt lövöldözés során súlyos haslövést kapott, kórházba szállítása után meghalt. A lövöldözésnek eszerint két halálos áldozata volt. 000000000GJBEI313006000000000S Töltőtolla hibás ? Megjavítja Müncheni Star töltőtollgyár magyarorsz. vezírképv. Gergely Rezső, VII., Erzsébet körút 20. Tel.: 444-18 MAGYARORSZÁG__________ ___________________1933. február szerda Semmiféle gazdasági kísérletezés nem lényegét — hangsúlyozzák megint Berlin, január 31. Mértékadó helyről a leghatározottabban megismétlik azt a külföldi sajtó részére már tegnap este kiadott nyilatkozatot, mely szerint szó sincs semmiféle gazdasági, vagy éppen pénzügypolitikai kísérletekről és a kormány tagjának sincsen ilyesmi szándékában. Az új birodalmi kormány álláspontjának ez a lezögezése különösen azzal kapcsolatban történik, hogy tegnap és ma a tőzsdén le akarták törni bizonyos német kölcsönök árfolyamát. Félreérthetetlenül kifejezésre akarja juttatni ez a nyilatkozat, hogy hasonló tőzsdei támadásoknak semmiféle tárgyi alapjuk nincsen. Nagyon valószínű, hogy azok nem is tárgyi, hanem egészen más indokokból származnak. A német kölcsönök címlettulajdonosainak semmiesetre sincs okuk nyugtalanságra. Hasonló összefüggésben hangsúlyozzák azt is, hogy szemben bizonyos híresztelésekkel a birodalmi bank vezetésében semmiféle változás kérdése nem időszerű. A kormánykijelentések megnyugtatták a tőzsdét Berlin, január 31. A birodalmi kormány kijelentései a Burgstrassen (tőzsde) megnyugvást keltettek. A közönség vásárlásainak az irányzata minden téren szilárd volt, mert a politikai stabilitást a kormány kinevezésével hosszabb időre biztosítva látják és azt a reményt táplálják, hogy a munkaszerzési programot erősebben szorgalmazzák, mint eddig. Az árfolyamok emelkedése egyes területeken 7%-ig emelkedtek. Ez főleg az ipari értékek piacán történi A járadékpiac irányzata nyugodtabb volt, de a tegnap kínálat tárgyául szolgáló birodalmi kölcsöncímzereket ma erőteljesen vásárolták vissza. D. u. 4 óra: új minisztertanács Berlin, január 31. A kancellár ma délelőtt 11. órakor kezdte meg tárgyalásait Kaas dr. prelátussal és Persítius dr.-ral, a középpárt vezéreivel. A minisztertanács délután 4 órakor tart újabb ülést, amelyen megvitatja az egész politikai helyzetet. Hitler távirata az osztrák testvérnéphez Berlin, január 3. Hitler birodalmi kancellár Dollfuss osztrák szövetségi kancellárhoz a következő táviratot intézte: »A birodalmi elnökúr a német kormány élére hívott meg. Sietek Önnek, szövetségi kancellár úr, legjobb kívánságaimat kifejezni az ausztriai német testvér nép boldogulása iránt.« Hitler azért vállalta a kancellárságot, mert Schleicher katonai államcsínyt tervezett ? London, január 31. A Daily Express szenzációs formában beroni jelentést közöl állítólagos katonai államcsínyről, amelyet Schleicher tábornok akart végrehajtani a diktatúra kiváltása végett Eszerint Schleicher több magasrangú tisztet rábeszélt az államcsínyben való részvételre és ezt addig akarta végrehajtani, amíg Németországnak nem volt új kormánya. A potsdami helyőrség hajlandó volt Bornin ellen masírozni. A csíny híre Hitlerhez vasárnap éjjel 11 órakor jutott el. Hitler a kancellárságot előzőleg visszautasította, de a hírre nyomban érintkezésbelépott Papennel, aki Hindenburggal teremtett kapcsolatot Vasárnap éjjel és hétfőn reggel Ragen és Hitler kompromisszumot hozott létre, miután immár közös ellenséggel ártottak szemben. A kompromisszum a koalíciós kormány megalakítását eredményezte. Zászlóerdő és nyomott hangulat Berlinben Berlin, január 31. (A Magyarország berlini szerkesztőségének telefonjelentése.) A hangulat ma némileg nyugtalanabb, mint tegnap volt Berlinben. Ezt a tegnap éjszakai véres események idézték elő. Különösen a külvárosokban nyugtalankodnak egyes kommunista csoportok. Napirenden vannak a kisebb tüntetések. A kommunisták a munkaközvetítő hivatalok elé vonulnak és a munkanélkliekkel együtt tüntetnek. Tüntetés a tőzsde előtt A nemzeti szocialisták ma nagyobbszabású tüntetést kíséreltek meg és pedig a tőzsde ellen, amely ha rövid ideig is tartott, de igen ideges hangulatot keltett Berlin utcáin. Körülbelül 100 főnyi csoport alakult. Csupa egyenruhás, rohamcsapatos legény, akikhez még civil ruhás nemzeti szociálisaik is csatlakoztak. _ A tüntetők ellepték a tőzsde környékét és agreszszív hangon kiáltoztak. Tüntetésüknek főleg zsidóellenes éle volt. Mielőtt a rendőrség megkezdte volna rendtisztító munkáját, egy nemzeti szocialista képviselő felállt a tőzsde lépcsőzetére és fegyelemre és oszlásra szólította fel a nemzeti szocialista tüntetőket. Ekkor már a rendőrség is megérkezett és visszaszorította a nemzeti szocialistákat a börze környékéről, esetre mérvadó személyi változások is szóba fognak kerülni. A nemzeti szocialisták ragaszkodnak ahoz, hogy Poroszország vezetése minél erősebben az ő kezükbe kerüljön■ Földmívelésügyi miniszterré Willikehst, a nemzeti szocialista párt vegyik igen harcos tagját, a Reichsandbund elnökét fogják kinevezni. Tápoznia, kell állásából Kaehlir kultuszminiszternek is, akire a belga művészeti kiállítás miatt haragszanak oly nagyon a nemzeti szocialisták. Az A .helyére is egy nemzet szocialista sepürsgra kerül, Rust dr. középskolai tanár személyében. Munkanélküliség és Reichsbank Az új kormány délután négy órakor ismét minisztertanácsot tart, amelyen ezúttal már megpróbálják kidolgozni a legközelebbi idők programját. Elsősorban a munkaalkalmak megteremtésének kérdése kerül szóba. Az ehhez szükséges összegek előteremtéséhez a Reichsbanknak is hozzá kell járulnia, ezért tanácskozás lesz a Hitler-kormány és a Reichsbank elnöke, Luther dr. között. Luther, akinek lemondását biztosra vették, nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelentette, hogy nem is gondol a visszalépésre. Miután a birodalmi kormánynak közvetlen befolyása nincs is a Reichsbank elnöki állására, így nincs mód arra, hogy Luthert visszavonulásra kényszerítsék. Ilyen körülmények között mindazok a kombinációk, amelyek Schachlnak előtérbe nyomulására vonatkoztak, legalább is egyelőre meghiúsultnak látszanak. A porosz kérdés A kabinet mai ülésén már minden Diadalmámor Az általántos hangulat Berlinben természetesen nyomott, miután egyáltalában nem tudják, hogy milyen irányban tolódnak az események. A jobboldali tábor egyelőre diadalmámorban úszik és igyekszik a tegnap éjszakai tüntetésnek, messzemenő szimbólikus jelentőséget, adni. Azt hangoztatják, hogy egymásra talált a Hindenburg által megtestesített régi Németország és az új német generáció, amelynek egyedül hivatott vezére Hitler. Általában mindazok a támadások, amelyek a nemzeti szocialista részről oly heves tónusban hangzottak el, még pár nap előtt Hindenburg ellen, egy csapásra megszűntek és a legidillikusabb béke és harmónia uralkodik a köztársasági elnök és a nemzeti szocialista párt között, amelynek vezetősége hivatalos levélben fejezte ki köszönetét Hitler kancellárikinevezéséért. Hitler kancellár tegnap délután átköltözött Kaiserhofból, eddigi főhadiszállásáról , a birodalmi kancelláriátus épületébe. Magával vitte szárnysegédét, Brücknert is. Hitlert valóságos kis nemzetiszocialista tábor veszi körül. A nemzetiszocialisták kiadták a jelszót, hogy horogkeresztes zászlókkal díszítsék fel Berlint. Ennek a felszólításnak a nemzeti szocialista párthívek engedelmeskedtek is, úgyhogy több kerületben, de különösen a Westenden valóságos horogkeresztes zászlóerdő ünnepli Hitler kancellári kinevezését. Ezzel a felső parancsra elrendelt örömünneppel szembem áll az a nyomotthangulat, amely, a gazdasági életet hatja át a teljes bizonytalanság és a bekövetkező eseményeknek teljesen homályos volta miatt. Ráskay László Blokmélf csak e név el valód il l . %