Magyarság, 1924. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1924-02-07 / 31. szám
1924 február 7. csütörtök MAGYARSÁG * (Új tanárok a Képzőművészeti Főiskolán.) A következő levelet kaptuk: Tisztelt Szerkesztő Úr! A »Képzőművészeti Főiskola« irányzata már többször adott alkalmat vitákra, különösen abból a szempontból, vájjon reprezentálja-e azokat a következményeket, amelyek nemzeti és pedagógiai értelemben a művészi nevelés nagy jelentőségéhez fűződnek. Újabb tanári kinevezések tervéről hallunk. Mint befejezett tényt említik Szentgyörgyi István, K. Strobl Zsigmond és Sidló Ferenc szobrászok kinevezését. Mindhárom név ahhoz a művészi frakcióhoz tartozik, mely a legutóbbi időben kezébe kerítette a művészi nevelést és a művészetek állami irányítását. Ez az irányzat kétségtelenül csak töredéke, vagy egy árnyalata a magyar képzőművészetnek, de sikerült a Képzőművészeti Tanácsban való fürge és ügyes elhelyezkedésével a művészeti érdekekre s így a tanári kinevezések ügyére is döntő befolyást gyakorolni. Hogy miért kellett úgy sietni a tanári kinevezésekkel, amikor Csonkamagyarországnak több főiskolai tanára van, mint nagy Magyarországnak, erre nem akarunk felelni. Magában az is eleget mond, hogy két állás üresedett meg s három tanárt neveztek ki. A magyar művészi nevelés szempontjából az a kérdés, hogy a kinevezett szobrászok művészi és különösen művészpedagógiai értéke s az a belső erő, ami művészi munkájukat, így egész művészi felfogásukat telíti, igazán olyan abszolút értéke, mely a jövő szobrásznemzeték irányítása szempontjából komoly tényező lehet? Ha a művészi értéket veszszük is csak figyelembe, amikor a tanári kinevezések ritka alkalma kínálkozik, nem kellett volna-e a magyarságnak s a művészetnek olyan kiváló neveit figyelembe venni, mint például Zala, György, Pásztor János, Tóth István, Vastagh György, Gách István, Damkó József, Orbán Antal, Lux Elek, Bezerédj Gyula, vagy éppen az elhunyt Beszédes Lászlót, akit erőteljes magyar érzésű, kiforrott művészete mellett soha sem kínáltak meg a tanári székkel? Még ildokosságból és politikából sem szerencsés, hogy három tanári kinevezés újból annak a klikk-szerű csoportnak képviselőit juttassa ilyen pozíciókhoz, amely a Képzőművészeti Tanács és a kultuszminiszter jóvoltából már úgy is monopóliumának tekinti a művészképzés egész területét? Éppen tegnap szónokolt a kultuszminiszter úr egy művészvacsorán a tehetségek érvényesüléséről. Ezek a készülő kinevezések azonban azt bizonyítják, hogy ez a régi hamis jelszó megint csak arra jó, hogy köpönyegül szolgáljon olyan művészetpolitikai törekvések leplezésére, amelyek beláthatatlan károkat okoztak már eddig is az igazi művészetnek és az igazi tehetségeknek egyaránt. Szerkesztő Úr kész híve: Egy művész, aki nem politizál. • (Szimfonikus hangverseny Sopronban.) Sopronban sikerült és magas zenei kultúráról tanúskodó szimfonikus hangversenyt rendezett Zwinz Károly kitűnő vezetése alatt álló Soproni Zeneegyesület. A hangversenyen bécsi művészek is részt vettek és megjelent a város egész előkelő társadalma, vitéz Simon Elemér főispán, Gévay-Wolff Lajos alispán és Thurner Mihály polgármester. * (Hangverseny Kacsoh Pongrác emlékére.) A Székesfővárosi Énekkar február 10-én, vasárnap este 7 órakor a Zeneművészeti Főiskola nagytermében Kacsoh Pongrácz emlékezetére hangversenyt tart, melynek műsorán Kacsohdalok és kórusok, Grieg Edwárd, Kodály Zoltán, Demény Dezső és Harmat Artur zenekari újdonságai szerepelnek. A hangversenyen Pekár Gyula fog Kacsoh Pongrácról emlékbeszédet tartani. A hangverseny jövedelméből Kacsoh Pongrác barátai alapítványt letessenek, melynek kamatait a Calvintéri Fővárosi Zeneiskola, melynek Kacsoh igazgatója volt, egy-egy érdemes növendéke kapja. * (A vidéki szinikerületek új beosztása.) A szinikerületek új beosztása ügyében legújabban felmerült, hogy Pécs—Kaposvár—Mohácsot alakítják egy kerületté és pedig úgy, hogy ugyanaz a színtársulat már az év őszétől, a következő beosztással játsszon az említett városokban. Szeptember, október, november hónapokban Kaposváron, december 1-től június 1-ig Pécsett, július és augusztusban pedig Mohácson. A színigazgatót egy Pécsről és Kaposvárról egyenlő számban kiküldött bizottság jelölné ki, a pécsi polgármester elnöklete alatt. Ez* ügyben a napokban fog Sallay Géza országos színészeti felügyelő Kaposvárra utazni. * (Irodalmi ünnepek Pécsett.) La Fontaine irodalmi társaság a kettős ünnepen két irodalmi ünnepet rendezett a Dunántúl egyetemi városában, Pécsett. Vihar Béla főtitkár utalt arra, hogy a trianoni béke következtében Csonka- Magyarország dunántúli városaira fokozott mértékben súlyosodik a magyar kultúrái felszültségfenntartásának kötelessége. Birkás Géza dr. egyetemi tanár népszerű előadásban La Fontaine világirodalmi jelentőségét ismertette. Gázon Béla színművész La Fontaine-meséket szavalt Kozma Andor, Vikár Béla és Zempléni Árpád fordításában. Végül Vikár Béla vetített képekkel kísért előadásban Finnországról beszélt és előadását Simonffy Margót saavakművésznő, a finn irodalom legszebb gyöngyeinek előadásával egészítette ki. A két ünnepen Pécs város társadalmának szinejava és tanulóifjúsága ott volt. A társaság folytatni fogja a világirodalom ismertetését célzó előadásait. * (A színházak hírei.) A Nemzeti Színházban a Szentivánéji álom legközelebbi előadásán Bajor Gizi játssza Puck szerepét. A legutóbbi előadáson Váradi Aranka játszotta. — Karenin Annát, Hubaj Jenő új operáját hosszabb időn át pihentetni kellett, mert a címszereplő Medek Anna beteg volt. A művésznő fellépése óta is csak egyszer játszották a darabot, amely a női főszereplőtől fárasztó, fizikai munkát is megkívánt. Az igazgatóság most úgy intézkedett, hogy a szerepet B. Walter Rózsi is tanulja be, aki Medekkel fölváltva fogja énekelni. — A Blaha Lujza Színház műsorába fel fogja venni a régi népszínművek előadását. A tervet vasárnap délután kezdi megvalósítani, amikor Rákosi Jenőnek: Éjjel az erdőn című népszínműve, Váály Ilonával és Szirmai Imrével a főszerepekben, először kerül színre a Blaha Lujza Színház színpadán. A második soron következő népszínmű ugyancsak Vitály Ilonával és Szirmaival a főszerepekben, a Piros buffyelláris lesz. Fenyvesy Emilt, a Vígszínház kiváló művészét, akit hetek óta betegen ápoltak budai villájában, tegnap délután a Jánosszanatóriumba szállították. Betegsége súlyosbodott, orvosai ,szanatóriumi kezelés mellett döntöttek.. .A Fővárosi Operett Színház elfogadta eladásra és a jövőszezonban fogja bemutatni a Hajtó vadászat című operettet, amelynek szövegét Martos Ferenc, zenéjét Huszka Jenő írta. • (Bachns-éj.) Néró császár kalandos szerelmi históriájáról szól a Városi Színház nagyszabású új operettje, a Bachus-éj. A világhírű bécsi zeneszerző, Granichstildlen Brúnó szellemes, hódító dallamaiból, az elmés, fordulatos, rendkívül eredeti librettó, ezer színéből és gazdag ötleteiből már a próbákon az igazi nagy siker jelei bontakoznak ki. A kitűnő operettben, melynek társszerzője Marisokká Ernő, parádés szerephez, pompás művészi feladathoz jutott Lábosi Juci, a színház kiváló vendégprimadindája, Néró császár szerepében Környey Béla, az Operaház ünnepelt hőstenorja, Tisza Karola, az ellenállhatatlan táncszubrett és Sziklay József, aki kacagtatóbb lesz, mint valaha. Az előadást Stephanidesz Károly vendégkarnagy vezényli és Ferenczi Frigyes reidezi. ürült el». Az amerikai filmgyártás legnagyobb szenzációja ! Holnap, pénteken mutatja be a Royal Apollo és az Onnia az amerikai filmgyártás ezidei legnagyobb szenzációját., ,,A nászhajó*" című nyolcfelvonásos Rádius—Paramount-világattrakciót, melyet a múlt év december eleje óta egyhuzamban még ma is játszik a henyork i Capitol-színház. Ebből az alkalomból bemutatjuk „A nászhajó" három főszereplőjének : Theodor Kostolffnak, az emigrált orosz színésznek, Betty Compsortnak a hagedűművésznőből lett filmszárnak és Serj Lytellnek az arcképét, melyet a „Chicago Daily News"-ből vettünk át 9 * (Renaissance-Színház: Simonyi Mária, Somogyi Erzsébet, Táray, Bérczy, Makláry a Búzakalászban.) * (A Magyar Színház újdonságában, a Kék Hawai-ban) lejátszódó izgalmas cselekmény négy felvonásra oszlik. Az első Carrendish (Vágó) úriházában, a második Fairbank marquis (Stella) lakásán, a harmadik egy londoni esküdtszéki tárgyalóteremben, a negyedik felvonás pedig a Tower-börtön egyik termében játszik. A dráma menete a harmadik felvonásban éri a tetőpontját, amelynek törvényszéki tárgyalása, ■ a leghatásosabb és legizgalmasabb színpadi produkciók egyike. . .. * (Vasárnap délután lesz az első népszínmű-előadás a Blaha Lujza Színházban. Szinre kerül Rákosi Jenő Éjjel - az erdőn című népszínműve, Szczitormay Elemér muzsikájával. A darab hálás szerepeit Vaály Ilona, Berczelly Magda, Rozsnyai Ilona, Abonyi, Szirmai, Tamás, Matány, Tihanyi és Boross László játsszák. Az előadás 3 órakor kezdődik és mérsékelt helyáru. * (Nemzetközi hangversenyiroda [Falk Miksa-utca 10. rendezései.) (Jegyeladás: Zipser és König. Andrássy-ut 4. és Kókai-könyvkereskedés.) Andai Piroskának, a bécsi Staatsopar művésznőjének egyetlen hangversenye február 14-ikén. (7., fél 9.) Maiecker—Buxbaum bécsi vonósnégyesének bemutatkozó kamaraestje, Braun Paula zongoraművésznő és, Herzog Stella dalénekesnő közreműködésével február 24-ikén. (7., fél 9.) Műsor: Cherubini, Brahms, Schubert, Jámbor Ági, Braun Paula mesteriskolájának művésznövendéke első hangversenyét március 11-ikén (7., fél 9.) tartja. Vera Schwarz, a berlini Staatsoper kiváló művésznője, aki szereplésekor meghódította közönségét, egyetlen hangversenyét március 14-ikén. (7. 7.) tartja. Ralph Benatzky dr. és Josma Selim, Bécs kedvenceinek zeneestje március 16-ikán. (7., fél 9.) * (Geyer Stefi) a febr. 19-iki kamarazenekari estén Mozart ritkán hallható G-dúr versenyét játssza. * (Wittgenstein Pál) február 19-ikén a neki ajánlott Schmidt-variációkat játssza Komor IV. kamarazenekari estjén. * (Tolnay Vilmos úr, főiskolai tanár) A magyar népballadáról tart előadást pénteken d. u. fél 4 órakor az Urániában. » (51űvészek Szövetkezetek Rózsavölgyi hangversenyei.) Szatmári Tibor zongoraestje, febr. 9. (7., fél 9.) Budapesti Hangverseny-Egyesület HL népszerű ,zenekari estje febr. 13. Műsoron: Csajkovszky F-moll szimfónia. Vendégek: Basilides és Keleti Lilly. Vezényel: Unger. Zenekar-Egyesület febr. 18-iki estjén Solt. Lőwinger Irma Beethoven G-dúr és Weber F-moll versenyét játssza. Vezényel: Lichtenberg. India Alfréd hegedűestjei febr. 20. Mainzer Leopold zongoraestje febr. 22., szenzációs sikerű bemutatkozása után. Hinterhofer Grete bécsi zongoraművésznő estje febr. 27. Steuermann Eduard. Bécs legünnepeltebb modern pianistájának estje február 29. : ■ * (Ifj. Gonda Béla író) Az otthon művészetéről kezdett előadárcát folytatja szombaton d. u. fél 4 órakor az Urániában. . *: (A Filharmóniai Társaság 8. bérleti hangversenye) február 11-ikén lesz. (Nyilv. főpróba 10-ikén.) Vezényel: Tittel Bernát, közreműködik: Hertz Gyula zongoraművész" (Wien). • Műsor: Beethoven: I. szimfónia, Chopin: zongoraverseny e-moll és Strauss: Symphonia Domestica. Jegyek Rózsavölgyinél kaphatók. * (Farkasüvöltés — filmregény a rejtelmes Tibet fennsíkjain), továbbá tudományos expedíció a Mont-Blanc csúcsán ma utoljára az Urániában 5, háromnegyed 7, fél 9 és 10.10 órakor. * (A legszebb Ady-dalokat énekli) Sárossy Mihály, a 10-ikén, vasárnap este fél 9-kor tartandó Ady-estén. Jegyek Aczél Testvéreknél élt a Zeneakadémián. * (Bonéi Alessandro), a jelenkor legnagyobb olasz tenoristája mai sürgöny© szerint megérkezett Bécsbe, ahol egy TV-dík estélyt is ad, miután a tervezett három, estélyre az összes jegyek elkeltek. Ez oknál fogva budapesti hangversenyét nem február 14-ikén a Rigadóban, hanem február 16-ikán fél 9-kor a Zeneakadémiában tartja meg. A február 14-ikére váltott jegyek a Harmóniáról újakra kicserélendők. A Nemzetközinél (Zipser és König cégnél) váltott jegyek érvénytelenek; azok nevezett cégnél visszaváltandók. * (Uránia — Farkasüvöltés — filmregény a rejtelmes Tibet fennsíkjain), továbbá a Mont-Blanc csúcsán ma utoljára 5, háromnegyed 7, fél 9 és 10.10 órakor. peranca (7, v'M«r«.zott Városi r , 7) Vérwz. Cü, /) Vi* (3. 1) Király (V, ftlagyar 0, */StS)3©lv Szinh. i8is Sz. (■/,«. V,MPöv. Op. Sz. aiau.i And' w. Csütörtök este halomé Velencei kalm. Trubadúr Lili A király JTözeskalács A vörös malom.Mihályiné 2 1. Buzakalász Pompadour A balsa szűz A mama keze Ponteinente Csav., Br.jazzekOdip., Mizsntr. A falu rossza Tarka-est. Az orvos dilem. Mézeskalács A vörös malomMihályi u. 21. Buzakalász Pompadour A balga szűz A mama keze Szombe *ste Hoffmann meséiA vén gazemb A tükör. HasisA kék posták. Kabaré'’ *19) Mézeskalács A vörös malom Nem csalom Buzakalász Pompadour A balga szűz A mama keze 1 d. u.. — Guark lányok] Hamb. meny. Nebinisvirág Az ördög A Imjadér A vörös malomKéksz. ny. fel.Farkasok az éj. Három grácia Éjjel az erdőn A mama keze lemn'sete Siba királynőjeOdip., Mizantr. Faust A kék posták Alelano emb. Mézeskalács A vörös malomi Ujhályiné 21. Búzakalász Pompadour A balga szűz A mama keze