Magyarság, 1925. október (6. évfolyam, 220-246. szám)
1925-10-01 / 220. szám
5 szlávizmust s nagyban egyengeti a szláv konföderáció útjait. Mivel az összes emigránsoknak körülbelül csak 10%-a helyezkedett el jól s szerzett magának biztos, állandó egzisztenciát, a többi■folyton a hazájába való visszatérés gondolatával foglalkozik. És ez az, ami, szerény véleményem szerint, keveseknek fog sikerülni. ’A történet tanúsága szerint az otthonmaradottak sohasem fogadták szívesen az emigránsokat. Elég, ha a francia vagy a lengyel emigrációra gondolunk. A nagy francia forradalom után az emigránsok nem kaptak általános amnesztiát, hanem csak az térhetett vissza, aki erre külön engedélyt kapott. Azt hiszem, hogy az oroszok is így járnak. Az emigránsok tragédiája abban rejlik, hogy nem asszimilálódnak, nem olvadnak bele abba a népbe, amelynél új otthonra találtak. Különösen az értelmiség, tehát az orosz emigránsok nagyobb része él elkülönült életet, mert reméli, hogy száműzetése csak ideiglenes s előbb-utóbb visszatérhet hazájába. Ma is a hazatérés reményében ringatják magukat az oroszok. Kétségtelen, hogy egy más népbe való beolvadás igen nehéz dolog, hisz le kell mondani az egyéniségéről, új emberré kell átváltozni aznak, aki végleg elszakad a nemzetétől s ez az elszakadás egész életén át fájdalmas emlékeket ébreszt föl benne még akkor is,ha az előbbinél kedvezőbb anyagi körülmények közé kerül. Nem tudom elhinni, hogy az orosz emigránsokat ensek beengedjék a hazájukba. Nem tudok olyan politikai s gazdasági változást elképzelni, amely ezt lehetővé tenné. Ha a mai kormány alakul át más, mondjuk, demokratikus, alkotmányos kormánnyá, ennek nem lesz rájuk szüksége. Ha belső forradalom vagy államcsíny, vagy akármiféle más módon megdöntők a bolsevikiek uralmát, igen természetes, hogy azok, akik a rübben forgolódtak errefelé a garázda lovasbetyárok és éppen a Rongyos csárda veres zsidó kocsin íjrása adott pandúrkézre egy betyárt... Gyi, béla fürtös fekete gubájában az öreg hajdú kocsis dehogy állott volna meg itt itatni... Gyi, hé! .— Hát, mini; volt az, Mihály bácsi ! — kérdeztem. — A betyárt bizony felkötötték, mivelhogy éppen rögtönitélet volt. — És azutáni — Azután pedig... Hé ! — a szófukar öreg hajdú kocsis túl a csárdán, a hires debreceni országúton megállította a toporgó lovakat. — Már a debreceni nagytemplom aranycsillagai sem ragyognak ... Késéssel, sötétben érkezünk Debrecenbe, urficskám !... Ami pedig ezt a rongyos csárdát, illeti... Ennek nagyon szomorú vége lett, urficskám! — A kereke’ már körülnézte, a szerszámot megigazgatta, de" mielőtt elindultunk, ostorával a düledező, perzselt falak felé csapott. — Beszéljen már ! — buzdítottam a mogorva öreget. — Ezen biz’ nincsen sok beszélni való... Az akasztott betyár cimborái egy istentelen fekete éjszakai csárdára törtek... A veres zsidót kilencedmagával agyonverték, mint a kártékony férget... Véres holttestüket ott... Ni. abba a dűlt kávája, kutyérynélküli kútba dobták... Végül még tüzescsóvát dugtak a Rongyos-csárda nádereszébe... Azóta még inkább pusztulnak perzselt, piszkos romjai... Másik kocsmáros nem is került, hogy felépítsék még egyszer a szörnyű csárdát! — Hejh, hejh ! — többet nem igen tudtam mondani. Őszidőtájt hideg rémuralom éveit hazájukban élték át s életük kockáztatásával küzdöttek hazájuk szebb jövőjéért, nem fogják az emigrációnak átengedni a teret. Még a cárizmus visszaállítása sem lesz igen kedvező az emigránsokra, hisz az emigráció pártokra szakadt, egyesek Cirill Vladimirovics, mások Konstantin Konstantinovics, ismét mások más trónkövetelőnek a hívei s az egyes pártok között igen nagy az ellentét. S mi lesz a cárizmus visszaállítása esetén a külföldön élő forradalmi szocialistákkal, demokratákkal, köztársasági pártiakkal s a volt ideiglenes kormány híveivel? A politikai okokon kívül még más okok is megnehezítik az emigránsok visszatérését, Oroszország a sok nyomor és szenvedés dacára is fejlődött, új életviszonyok következtek be, melyeket az emigránsok nem ismernek. S ami a legnagyobb ok: Oroszországnak ma már nem igen van szüksége az ő munkaerejükre, tudásukra s tapasztalatukra. Az összes állások be vannak töltve. A mai tisztviselők nem engedik át a helyüket s a gyárak, üzemek és iparvállalatok vezetői — akik pedig ma már többnyire szakemberek — szintén nem állanak félre a visszatérők kedvéért, sőt valószínű, hogy mind tiltakozni fognak egy általános amnesztia megadása ellen s a kormány kénytelen lesz engedni, hogy ne tegye ki az országot újabb megrázkódtatásoknak. Az emigráns sajtóban gyakran olvashatjuk, hogy Oroszországnak szüksége van az emigránsokra s ezért megnyitja előttük a kapuit. A tények azonban az ellenkezőjét bizonyítják. Oroszországban ma van tudományos és irodalmi élet, ha nem is olyan, mint azelőtt." Működik az akadémia, működnek az egyetemek s virágzik az irodalom. Új értelmiségi emberekre nem igen lesz szüksége Oroszországnak, hisz az újabban diplomát szerzett embereit is alig fogja mifelénk az alkonyat. Borzongva húztam összébb a farkasbőrös bundát. A három aranysárga ló — a városhoz közeledve — vidáman kezdte rozdogálni a csilingelős csengőt... Amodébbról már felénk csillantak a városi külsőségek pislogó fényei. — Hé, hó! — a böszörményi kapunál tökvirággal bejuttatott veremházban lakott Debrecen város hatalmas, szigorú sorompó-őre. Itt még a belépő cédulát meg kellett váltani. Ezeknél a debreceni kapuknál a kisebb, ostoba gyermeket azzal ijesztgették a távolabb lakozó hajdúk, hogy: »Debrecenbe csak úgy bocsátják be az idegeny embert, ha csontot visz a szájában!« A gyermek persze nem gondolt rá, hogy az embernek a fogai is csontból vannak... Bizony régi, nagyon régi idők, emlékek ezek. De bármilyen messzire elkerültem, bármerre forduljak, elébem kanyarodik mindégy, mindenütt a híres debreceni országút és ekkor addig megyek, mendegélek rajta, hogy bőrös öreg kocsinkon, az oroszosan székében fogott három aranysárga lóval ismét a drága szülőföldön vagyok. Vidáman, csilingelnek a csengők... A fekete fürtös-gubas, öreg Mihály kocsisunk, az egykori vitéz Dom Miguel-ezredbeli gránátos hátrafordítja viaszkolt bajuszú, kemény, szürke hajdú fejét: — Már a debreceni nagytemplom aranycsillagai sem ragyognak... Késéssel, sötétben érkezünk Debrecenbe, urficskám! — Egész gyönyörű, büszke, erős magyar nemzedékek felvonultak és letűntek ezen a híres debreceni országúton, rajtam kívül , azonban nincsen már másik, aki emlékeznék és siratótkosgatna felőlük, tudni elhelyezni. Ma jóval több a főiskolai hallgatók száma, mint a forradalom és a háború előtt. Ma politikát kevernek a közoktatásba, de ez semmit sem változtat azon a tényen, hogy a diákok úgy ahogy elsajátítják a szükséges szaktudás elemeit. Ha a viszonyok megváltoznak, az egyetemeket s főiskolákat végzett emberek hamarosan elfelejtik a politikai jelszavakat, amelyeket ma opportunitásból kénytelenek hirdetni. Hisz még a középkor sem tudta kiölni az emberből a gondolat szabadságát, pedig akkor a máglyára vitték a tudomány mártírjait, miért volna rosszabb a mai ember? Ugyancsak azt hiszem, hogy gazdasági téren sem lesz nagy szükség az emigránsokra, mert a régi gyárosok, iparosok és kereskedők nélkül is fog tudni boldogulni Oroszország! A közgazdasági élet vezetőinél az összeköttetések voltak fontosak, ma azonban ezeket elvesztették s az új emberek új összeköttetéseket szereztek. Azt szívesen fogják látni, aki tőkét visz magával, de vájjon sok ilyen akad-e majd az emigránsok között? Szubjektív meggyőződésemet tehát egész sor objektív ténnyel tudom alátámasztani és még sok más ok is szól amellett, miért nem tartom valószínűnek, az emigránsoknak válogatás nélkül való hazabocsátását. Eszembe jut egy beszélgetés, amelyet 1913 decemberében folytattam Pétervárott Pagodin kievi professzorral, a pánszlávizmus lelkes apostolával, az ismert szlávofil vezér fiával. Körülbelül ezeket mondotta: Szükségünk van rá, hogy minél több orosz éljen a külföldön, különösen a szláv népek között. Minden külföldön élő orosz őrszem, akár vállalkozik erre a szerepre, akár nem. Hogy azután jó sora van, vagysem, ránk nézve teljesen közömbös. Még a nagy forradalmárok is, mint például Gercen, Bakunin, Lavrov, akaratukon s tudtukon kívül is a nagyszláv eszme képviselői ■ voltak. Vájjon nem így fognak-e gondolkozni az uj Oroszország államférfiai? Bulgáriában, Jugoszláviában s Csehországban az emigránsok az orosz nyelv és műveltség terjesztői s tanítói. Egyetemi s középiskolai katedrákról hirdetik az orosz tudományt, vájjon ezeknek az Őrszemeknek meg fogják-e engedni a hazájukba való visszatérést? Oroszország érdeke, hogy a helyükön maradjanak. Már csak azért is el fog tekinteni a kormány az általános amnesztia megadásától, nehogy a honvágy állásaik elhagyására kényszerítse őket s minden hazavágyó kérését egyenként fogja elbírálni. Lehet, hogy tévedek, de ma ez a hitem. Érdekes, hogy Oroszország történetében mily nagy szerepe volt mindig az emigrációnak, az állam terjeszkedését a múltban mindig az emigráció előzte meg. A moszkvai rémuralom (III. és IV. Iván) elől délre és keletre menekült a lakosság s amikor a moszkvai kormány megtudta, hogy a Volga alsó folyása mentén s az Azovi tenger mellékén nagy orosz szigetek vannak, kötelességének tartotta, hogy azokat a területeket meghódítsa s birodalmába kebelezze be, így volt Szibériával is. Előbb voltak ott az emigránsok s csak azután következett Szibéria meghódítása. A mai emigráció is hasznára valt Oroszországnak, mert a többi szláv népek közé elviszi nyelvét, s kultúráját s azzal a szláv konföderáció útjait egyengeti. Mivel minket szlávok vesznek körül, tatán ránk nézve sem közömbös az orosz emigráció kérdéses további sorsa. j csaBBBsrsamJSHfi»» 11 r —■ 11 MAGYARSÁG 1925 október 1, csütörtök A német küldöttség szombaton utazik a locarnói értekezletre Mai számunkban részletesen issmertettük a nyilvánosságra hozott, Stresemann jegyzékére adott franíia és angol választ. A párisi lapok a két válasz teljes megegyezésében kedvező jelet látnak a locarnói é étekezlet kimenetelére. A berlini reggeli lapok a szövetségi értekezletre vonatkozó diplolmáciai iratváltás közzététele alkalmából azt írják, hogy most mért szabad az út és nincs semmi akadálya a locarnói értekezlet megtartásának. A német küldöttség Luther, birodalmi kancellár és Stresemann, birodalmi külügyminiszter vezetése, alatt szombaton fog Berlinből Locarnóba elutazni. A Taeglicht* Rundschau hangoztatja, hogy azok az ellentétek, amelyek az utóbbi napokban Németország és a nyugati hatalmak között előállottak, csupán arra a kérdésre vonatkozóak, hogy a német jegyzéket hivattalosan milyen módon kezeljék. A tegnapi nap folyamán azután a jegyzék közzétételével napirendre tértek az incidens fölött. A lap ki-emeli még, hogy az értekezlet tárgyalásainak légköre nyerni fog azáltal, hogy a német emlékiratban, megemlített kérdéseket még az értekezlet összeülése előtt tisztázzák. Ami különösen a kölni zóna kiürítésének kérdését illeti, úgy a Taegliche Rundschau, mint a Kreuzzeitung és a Deutsche Tageszeitung aláhúzza, hogy Német-ország számára egyszerűen lehetetlen biztonsági szerződést kötni, mielőtt az első rajnavidéki zónát a szerződésszerűen fennálló német joghoz képest ki nem üzitik. Minden vasár- és ünnepnap 3 előadás 3,6 és 9 órai kezdettel• M 3 és a 6 órai előadások helyárai mérsékeltek ROYAL ORFEUM -BAN