Magyarság, 1926. február (7. évfolyam, 26-48. szám)

1926-02-26 / 46. szám

10 BOT — Eltűnések. Garai 64*a 33 éves napszámos a hónap 19-én Alsónémetiből feljött Budapestre, hogy itt a nagykovácsi uradalom intézőjétől munkabérét felvegye. Azóta eltű­nt. — Németh Gilleza 18 éves mindenes egy héttel ezelőtt Ne­­mesgulácsról Budapestre utazott, hogy itt szol­gálatot keressen. E hónap 22-én unokanővéré­­vel, Takács Róza mindenessel elment a központi városháza udvarán levő Márta cselédelhelyezőbe, ahol unokanővére egy percre magára hagyta. Azóta Németh Gizella eltűnt. — Lás rá a Gergely :­5 éves cipészsegéd 8 nappal ezelőtt eltávozott Szentlélek-tér 5. szám alatti lakásáról és azóta adott életjelt magáról. — Kiírt Anna 19 éves varrónő 22-én este azzal távozott el Szve­­tenay­ utca 12. szám alatti lakásáról, hogy a mo­ziba megy. Azóta nyoma veszett. A rendőrség keresi őket. — Boltitűz. Csütörtökön este nyolc órakor értesítették a központi tüzőrséget, hogy a Nép­színház­ utca 16. számú házban lévő Schwabenberg Mátyás játékáruü­zletében tűz keletkezett. A köz­pontról egy őrség vonult ki a helyszínre, amely­nek sikerült egy félórai munkával a veszedel­mesnek ígérkező bolti tüzet eloltani. A tűz való­színűleg rövidzárlat következtében keletkezett. A kár jelentéktelen. A tűz okát a holnap meg­tartandó tűzvizsgálat fogja megállapítani. HALÁLOZÁS Ma délután temették el a Rákoskeresztúri te­mető halottasházából Zemanovich Zoltán dr. ügyvédet. A végtisztességen számosan jelentek ré meg a Délvidéki Otthon, Alföldi Magyar Köz­művelődési Egyesület és a Honvédelmi Párt tagjai, amely köz­ületükben az elhunyt nemes és tiszteletreméltó munkát végzett. Az egyházi szertartás befejezése után a sírnál Illosvay Gusztáv nyug.­államtitkár mondott beszédet, hangoztatván az elhunyt törhetetlen hazafi­ságát és azt a hősi harcot, amelyet a hábom­­ban küzdött végig, amelynek részese volt a bé­kében távol idegen járom alá került szülőföld­jétől. Domonkos Károly főreáliskolai tanár e hó 24-én Budapesten elhunyt. Temetése e hó 26-án, délután fél 4 órakor lesz a kerepesi­ úti melletti temető halottasházából. Az engesztelő szentmise­áldozat e hó 27-én reggel 8 órakor lesz a jó­zsefvárosi plébániatemplomban. ■■ özv. Bauschmann Gusztávné 67 éves korában Debrecenben elhunyt. özv. füzesi Klimkó Edéné szül. alsóleleci és kismartoni Tarnóczy Ágnes február 23-án 84 éves korában Szegeden elhunyt. t­allasy István dr. sz. k.­lusszárszázados, föld­­birtokos e hó 22-én a nosz­vaji Berta majorban, 47 éves korában váratlanul elhunyt. özv. Csorba Gyulán­é életének 12 évében hosz­­szas szenvedés után Békéscsabán elhunyt. Gyergyószentmiklósi Belényessy Alajos Máv.­ifi ügyelő Budapesten meghalt. . Özv. Vargyia Antalné Mikolay, Anna, Sopron­ban meghalt. Szombathelyről jelentik: Kvitai Vid­os Lajos nagyprépost, február 24-én éjjel 73 éves korá­ban szívszélhüdésben meghalt. — Rövid rendőri hírei­. Ma éjszaka a VT­.. Elemér­ utca 6. szám alatt levő pipcében felhal­mozott fa ismeretlen okból kigyulladt. Az elő­hívott tüzérség a jelentéktelen tüzet rövidesen elfojtotta. — Kőbányán a Szállás­ utcában Torma Mihály 46 éves napszámost egy ipar­­vasuti kocsi elütötte. Súlyos állapotban szálli­­tották a mentők a Szent István-kórházba. — Prc­il János 61 éves magánzó Viola­ utca 21. szám alatti lakásán hirtelen rosszul lett. Beszál­­litották a Rókus kórházba, ahol kevéssel azután meghalt. — Vincze Emma 22 éves háztartásbeli a Nőp­szính­áz­ utcába,­. egy 52-es jelzésű villamos elé ugrott, a kocsivezető azonban még idejében megállította a kocsit. A leány azért akart meg­halni, mert nincs keresete. — Tisztviselők házépítőszövetkezetének ala­kuló gyűlése. Az Országos Tisztviselő­házépítő Szövetkezet február 28-án délelőtt fél 11 órakor Pest vármegye székházána­­k nagytermében (IV., Városház­ utca 7. szám) tartja alakuló közgyű­lését. ­ A gyermekbetegségek elleni védekezésnél fontos, hogy a gyermek a hideg időszak alatt Zoltán-féle csukamájolajat igyék. színház­művészet Corvin-premier Az amerikaiak sűrűn fordulnak témáért Európához. Érzik, hogy lehetetlenség az, hogy az egész világot olyan filmekkel lássák el, amelyeknek csak amerikában van igazi közönsége. Mohón kutatják, hogy mi érdekli a kontinens népét s abban az igyekezetükben eljutottak odáig, hogy fölfedezték, mint ki­apadhatatlan kincsesbányát, az európai né­pek történetét és az európai romantikát. Film­gyártásban kétségtelenül fölényben vannak, olyan gazdagság áll rendelkezésükre és olyan színészanyag, amellyel Európa nem rendel­kezik. S ha megállapítjuk azt, hogy a témák (európai témák) felfedezésében, azok feldol­gozásában határozott jóindulatot érzünk az amerikai filmeseknél s a kiállításban pedig tökéletes lelkesedést , akkor a leglojális­abban el is ismertük az amerikaiak munkáját. Ter­mészetesen nagy út­ van még addig, amíg ők elérkeznek a művészi intuícióban, a meg­látásban arra a fokra, amelyen komolyan tényezőknek lehet tekinteni őket a művészet terén — európai mérték szerint is. Mennyi bátorság, mondhatni rajongás van a mai C­or­vinz Színház nagy filmjének, a Graustark-nak megteremtésében is. Amit két kézzel lehet szórni fényben, pompában, ked­vességben egy filmre, azt mind rápazarolják erre, hogy szárnyat és illúziót adjanak egy kedves mese szövegének. A Gaustark-ban egy amerikai fiatalember beleszeret egy Charlotte nevű (Norma Talmadge) leányba, aki inkog­nito utazgat s mellékesen a királykisasszony. A filmen az amerikai ötletességet mérik össze a radagorai királyi udvar tradícióival, királyi udvarával, testőreivel, hercegeivel s mondani sem kell, hogy az amerikai szerelmes ifjú szerzi meg a királykisasszony szivét és kezét. A mesét sikerül ragyogó környezetben el­mondani:­­érdekes és izgalmas harc folyik a királykisass­zony szép kezéért s a közönség elmerül a film pergetése alatt a szépségek és a romantika operett-örömeibe. A kisérő film Vihar a szivekben. Egy szeszélyes, vad leány szerelmét mondja el, lenyűgöző és izgalmas, talmik­ai megoldása nagyon jó. Külön ki kell emelni a mai Como-bemutató zenei eseményét, Grieg Peer Gynt-nyitányát, a Solveig-dalt s a tánczenét (A hegyi manók barlangjában). Fenyvessy Árpád karnagy ismét remekelt, a közönség áhitatosan hall­gatta végig a zenekar nagyszerű teljesítmé­nyét. Az előkelő közönség zsúfolásig megtöl­tötte a hatalmas színházat, sűrű tapsokban adott kifejezést tetszésének, adózva ezzel a színház kitűnő vezetékéért elsősorban is Laj­tos Elemér igazgatónak. (P. J.) * Rózsahegyi-jubileum a Városi Színház­ban. A Nemzeti Színház kitűnő művészét a Városi Színházban ünnepelték ma este huszon­­ötéves művészi jubileuma alkalmából. Az ün­nepséget a zenekar nyitotta meg a Hunyadi­­nyitánnyal, majd megkezdődött a műsor, me­lyet magánszámokból s Zilahy három egy­­felvonásosából — Birtokpolitika, Ökör, Ró­zsika — változatosan állítottak össze. Közre­működtek Basilides Mária, Makai Máta, Hal­mos János, Belle Gabriella, Rózsahegyi Ma­rica (a jubiláns bájos, ügyes kislánya), Keéri Szántó Imre és Székely Mihály. Az ének­számokat Ábrányi Emil karnagy kísérte. Az este a legmelegebb hangulatok közt folyt le, a közönség, m­iként pályatársai, simogató sze­retettel vette körül Rózsahegyi Kálmánt, az emberábrázolás egyik legnagyobb magyar mesterét. * A Nemzeti Színház Shakespeare ciklus kedvezményes bérletei. A Nemzeti Színház Shakespeare-ciklusának kedvezményes bérle­teiért elkésve olyan sokan jelentkeznek, hogy az igazgatóság a bérletek kiadását 1-éig meg­hosszabbította. A meghosszabbított bérleteket nem az igazgatósági iroda, hanem az elővételi pénztár adja ki a rendes pénztári órák alatt. * Kalevipoeg-est. Hatvanöt év előtt jelent meg könyvalakban északi testvéreink nagy nemzeti eposzja, a Kalevipoeg. Az évforduló alkalmából a Turáni Társaság finn-észt inté­zete sikerült Kalevipoeg-estet rendezett a Vármegyeháza dísztermében. Pekár Gyula elnök megnyitóbeszéde után elénekelték az észt himnuszt, majd Bán Aladár dr. ismer­tette a Kalevipoeget, amelynek fordítását tel­jesen befejezte. Legifjabb Szász Károly há­rom szép részletet szavalt el a nagy eposzból, Sebestyén Arnoldné észt népdalokat adott elő nagy megértéssel. Megérdemelt nagy si­kere volt az Észtországban élő s jelenleg Budapesten időző kiváló magyar zongora­­mű­vés­znőnek, Laky-Schuster Matildnak, aki Liszt, Dohnányi és Kodály szerzeményeiből tolmácsolt néhányat virtuóz termikával és mélyreható átérzéssel. A sikerült estet Zsi­linszky Gábor konzul zárta be, köszönetet mondva az ünnep szereplőinek és rendezősé­gének, s bemutatva a tall­ini fűrn­ észt-magyar egyesület lelkes üdvözlő átiratát. * Magyar művésznők sikere Bécsben. A bécsi művésznők néhány kiváló magyar festő­nőt hívtak meg, hogy a Hagenbundban­ ren­dezett és február első napjaiban megnyílt ki­állításukon vegyenek részt. A kiállításon egy teremre való művészi alkotás képviselte a ma­gyar festőnők előkelő művészetét. Bremm Ritta, Telkessy Valéria, Rajnerné Istvánffy Gabriella, Mészárosé Kisfaludy Mariska, Feszty Masa, Klammer Mariska, Polris Erzsi, Kats Endréné, Pongrácz Sarolta festőművé­szek és Somló Sári szobrászművész vett részt a kiállításon. Az osztrák művészeti kritika igen nagy elismeréssel adózott a szép sikerrel résztvevő művésznők alkotásainak. * Finn egyetemi tanár ünneplése. Finn­országban országos ünnepségek keretében ké­szülnek megünnepelni Klemetti Henrik egye­temi tanár születésének ötvenedik évforduló­ját. Klemetti Henrik Magyarországon is is­meretes. Ő volt, aki 1906-ban Magyarorszá­gon járt és nagy sikereket aratott világhírű Suomen Laulu nevű finn énekkart megalapí­totta és azt magyarországi körútján vezette. Az ünnepségek alkalmából a budapesti Tu­ráni Társaság finn és észt intézete meleg­hangú átiratot intézett a rendezőbizottsághoz. * A németek vendégjátéka. Vaskos hu­morú és aláhúzott vaskossággal megjátszott bohózatfélét mutattak be ma a Fővárosi Ope­­rettszínházban vendégszereplő bécsi színé­szek, akiknek ma esti vállalkozását legföljebb jószsi játékosságuk menti. Nem vagyunk ki­váncsiak az ilyenfajta külvárosi darabokra és csak sajnáljuk azt a színészi munkát, amelyet rápazaroltak. A kitűnő együttesből Hans Lackner, Theo Schall és Wanda Rotter játé­kát emeljük ki. A nagyszerű rendezés Beér igazgató munkája. * Bemutató a Kamaraszínházban. A Nem­zeti Színház Kamaraszínháza legközelebb be­mutatja Vándor Kálmán Özv. Varga Ábrisné című színművét. A főbb szerepeket Ligeti Ju­liska, Kiss Ferenc, Barthos Gyula, Bodnár Jenő és Kelemen Mária játssza. A Céhbeliek VI. kiállítása. A Céhbeliek Vl-ik kiállításának rendezése már megkezdő­dött a Nemzeti Szalonban, amelynek termeit az igazgatóság újra festette és átalakíttatta. A Céhbeliek tárlatán a következő céhtagok vesznek részt: Balla Ede, Baranski E. László, Bánffy Miklós gróf, Beck Ö. Fü­löp, Beran Lajos, Csánky Dénes, Czencz János, Bankó József, Béry Béla, Edvi Illés Aladár, Gábor Móric, Glatz Oszkár, Hornyai­ Ödön, Horvai János, Jaschik Álmos, Kató Kálmán, Kis­falnál Stróbl Zsigmond, Kotász Károly, Kö­vesei Géza, Kukán Géza, Kunffy Lajos, Kun­­wald, Cézár, Lechner Jenő, Lux Elek, Maróti Major Jenő, Mérő István, Nagy Sándor, Nad­ler Róbert, Pásztor János, Petri Pich Lajos, Sidló Ferenc, Szentgyörgyi István, Szlányi Lajos, Teles Ede, Ughváry Sándor, Foss Ele­mér, Zádor István. A kiállítást vasárnap dél­előtt nyitja meg Klebelsberg Kuno gróf köz­oktatásügyi miniszter. * Nemzetközi fényképkiállítás. Az észt­országi fotoklub Tallinban május hóban nem­zetközi fényképkiállítást rendez. A kiállítás csoportokra tagozódik: Művészi fényképezés: a) amatőrfényképezők és amatőr egyesületek munkái; b) hivatásos fényképészek munkái. Természetes színes fényképezés. Tudományos fényképezés (természetrajz, ipar, mikro­­fotográfia, törvényszéki fényképezés). Foto­­xuechanikai (heliogravür, fototypia, cinko­­gráfia). Fényképirodalmi- és kiadói művek. A kiállításon résztvet­ni óhajtóknak szándékukat legkésőbb március 15-éig kell az észtországi Fotoklubnak bejelenteni. Közelebbi felvilágo­sítást az észtországi Fotoklub (Eesti Foto­klub, Tallinn, Kuninga 1.) ad. * Költői est: Kétheliyiné Wakots Margit dalénekesnő és Mécs László, az ismert költő március 12-én este 6 órakor a Zeneművészeti Főiskola nagytermében együttes költői estét tart. EL HOLMIJÁT! gNE KŐTVA-VETVELJE I ■ ex83­­.........­ ■ ■' ■ ■■■ 1 — ig Dfl 86M:n l jobb árat. kap érte, g. U ha n Magyartél apró* hirdetései között Ili kínálja *1» fifl­lel, J. 68*99 adásra. Tel, J. 68*99 g £saau&iKCMaBafaadfcdiBaia«iMUiiHHBa» T­ I SZÍNHÁZAK HETI MŰSORA: A»;drassi­ ui« sZirház • l/jl, v,« Udvar. Szintié? 6,J. 8) Fővár. Operett­­szinhaz (3, V?8) Kamara-Színház (3, v­s. Király Szinház 1 «, */iS. 1 Magyar Szinház :1. ■/„­) Nemzeti Színház iH. « Operahaz (7) denaiss azmnaz 1 ,4, */»Hi­varosi Szinház 13, h2m Vígszínház (H. U,Si Péntek A néma asszony A kísértés Josephine Kék róka A királyné rózsája Dr. Szabó Juci A cigány Tasi un E. bérlet 18. sz. Csitri­ Majomszínház 1 s K­ombát . . . , r A néma asszony A kísértés­ Válás után A királyné rózsája Dr. Szabó Juci Ahol unatkoznak Pillangókisassz. Bér­. szünet Csitri Csókon asszony Nagytakarítás­­ Va.árnaD­' dí,U,a n * * A né ma asszony Ö 13— Elzevir Alexandra Engem szeress Zenebohócok Hatty adui Siegfried C. béri. 19. sz. Marika Ezer év Brassbound kap.I I *a,«rnaP 1 C90. „ A néma asszony A kisértés Gioconda A­ királyné rózsája Dr. Szabó Judi Csitri Csókos asszony Majomszínház |­1 filmszínházak HETI MŰSORA: Cap­í tot Tel. J. «3-8?) társa (Tel. 63—00)Q orvin J.T .8-89 .1. 1»R­ft4 Mozgókép 0. Lipót 982—82. Omnia (Tel. J. 1­25) Orion V. Bekü­­nt 1. (Tel. J. 150—O1) Palace New York oal. ?em. Tetőt. J. 65—23) Royal-Apollo Tel. J. 118—94, UFA Teréz-körut 60. Tel. L921-82 ca L 921-83 Urania iTel. J. 121-881 . Péntek L . :­­ A száműzött herceg A párisi leány A 14-ik vendég • Előadások hétk. 5, 7, 9, vas. ^4 M16. %8. Wi A hattya A makrancos férj Előadások hétk. 4 e. e. lő, V. 1 ifi v,6. Vl8. Vili. Graus f&rk Vihar a szivekben Hiradók Fényjátékok Előadások -!,e, 148, xlslO. v. 1 ,4, tél 6, fél 8, fél 10. Graustark Fickó Előadások hétk. 4, 6, 8, 10, v. U.1,.4,5, »/.7,‘/A 10 A a­zÁmű­zött herceg A párisi leány A 14-ik vendég Előadások 4, 6. 8. lö­kés A hattyú A makrancos férj Előadások n­ét. 5, »/^1O ó. vas. 4, 6, 8, 10 A­ mindenki asszonya Meszalliánsz Gaumont híradók Előadások h* 1 20, */jlO, V. fél 4, fél 6, fél S fél 10 A két molnár­­legény Szeretőm­ a fele­ségem Előadások hétk. 5, */16, V»10, v. fél 4, fél 6, félé, fél 10 A hattyú A makrancos férj Előadások h l/a ¡» 7, í/*10, v. i, 6, b év 10 órak­or UFA és magyar híradók Őnagysága táncosa Tartuffo Előadások hétk. 5, V*8, V*10, van. és ún. H/*4, 8/«6, 8, 10 A száműzött herceg A párisi leány A 14-ik vendég Előadások h. 5,7,8, 1/1l0, Va 0*4, V,6, 1/18, * ill Szombat . / . Vasárnap .... VlOZGÖKEPSZíNHAZAK HETI MŰSORA Batthyányi (1., Markovich*, utca 4 belvárosi Irányi-utca hétk. és vasárnap­­ 5, 7. Víló Elite Vígsz. m. hétk. 1 1/48. m­­. n. *4. u­.h. u.8. y.10 ORFEUMOK, KABARÉK HETI MŰSORA Kiskora­édia Révay-utca Papagáj Erzsébet-körut Royal Orfeum Erzsébet-körut Péntek Honsour Paris Ahol a pénz nem boldogság ^^arázB^ering^" Kitty, & lápvil­ág Gaomontc híradó Tempó 1 Biberó­l! Az élő bosszú Péntek . . Lelépés A .Rézi* Ang am Aug Rott, Steinhardt Kezdete 8 órakor­ ­ Dixie Boys Original iazz-band Kezdete 10 órakór A TERÍZKÖRUTI SZÍNPAD vendégjátéka a Royal Orfeumban Nagy Endre, Sala­mon Béla Soha többé... ! ‘A %4 Tel. Jet*. 121­ 68 Szombat . » Bubifrizura min­dennek az oka A férfigyűlölő Ugyanaz Ugyanaz Szombat........................................ Vasárnap 4 . ügy ma* Ugyanaz • Ugyanaz Varárnap .... 1926 február 26, péntek 3 Király­ Színház szenzációs sikere. Vaságyak, sodrony ágybetétek k­­­legolreadosa Prohasika-gyárnál VI.Dr.Zlohy Jenő u.46 Kihelyezi pénzét rizikómentesen, jó kamat mellett, bármely valutában jogi és kereskedelmi tekintetben is jártas Dr. Hegyi bankház Budapest, IV. ker., Eskü-tér 8. szám, II. emelet 1.

Next