Magyarság, 1935. augusztus (16. évfolyam, 173-197. szám)
1935-08-04 / 176. szám
10 nem lénz Goethe, az összeesküvő Reggelente első dolgom, kimegyek az telőszobába, felveszem — (nem felemelem,hiszen nem olyan nehéz) — az ajtórésen bedobott újságot. Átlapozom. Ezen a mondaton akad meg a szemem: „Goethe bement a szomszéd szobába, ahol ez asztalról felkapott egy könyvet és azt olvasni kezdte.“ Ez a verejtékesen összeszegezett mondat a sémet alaposság árulója. A magyar nem szegezi a mondatot, hanem fűzi. Mondatfüzés. A szegezett mondat széthull. Mire való ez a nagy erőlködés, hogy szájába rágjuk az olvasónak, Goethe odament be, ahol felkapta a könyvet és azt a könyvet kezdte olvasni, amelyet felkapott. Miért ez a roppant bizalmatlanság? Elképzelhető-e Goethéről, hogy a majdani Goethe-adomák olvasóinak megtréfálása kedvéért a szomszéd szobából ravaszul átnyúl a harmadik szobába s onnan kaparintja meg a könyvet, hóna alá csapja és egy másik könyvet kezd olvasni? Lám, mennyivel egyszerűbben jutottam én hozzá ehhez a nyelvi példámhoz. Kimentem az előszobába, felvettem az újságot és belekukkantottam. Semmi ahol, abba, amely és azt. De ne legyek hálátlan: az a cikk nagyon jó volt, csupa jó Goethe-adoma volt benne. Szellemes ötletek. Csak még azt az egyet nem helyeselhetem, hogy Krisztinával kocsiba ülve. Goethe így szólt hozzá: .Most összeesküszünk.“ Goethe nem volt összesküvő. Ha kissé soká ,halogatta is, megesküdött barátnőjével, öszszeházasodtak. Bármily forró érzés hevíti is az oltár elé álló fiatalokat, még nem öszszeesküvök. De a meg igekötővel is legyünk óvatosak. Az esküvő után a fiatal férj elmondhatja: megházasodtam. Felesége nem házasodott meg. Megesküdött. A magyar asszony sohasem házasodik meg, csak férjhez megy, házasságot köt. Ebben különbözik a némettől, angoltól és franciától. Nem mindenki fiatal ember, aki fiatal Visszatetsző, amikor a jegyespárt — a fiatalokat — fiatalemberekként emlegetik. Csak egyikük a fiatal ember. Ezt is kár egybe írni. Hiszen akkor a fiatal lányt, fiatal gyereket, fiatal asszonyt is egybe kellene irni. A mindent egybeírás ragadós, sőt tapadás setegség. Német betegség. „Emma és Pali fiatalemberek voltak még s mindössze hat esztendeje házasok.“ Hátborzongató. Egyszerűen: fiatalok voltak. „Akik nem tudnak megházasodni.“ Ha nem kép aláírása volna ez s nem látnám, hogy egyikük nő, azt hinném, két házasságkötés akadt meg. A kép fiatal párt ábrázol. Még így is azt hiszem, két félpár ember s nem egy emberpár. A „megházasodni“ helytelen szó itt, mert a nő nem házasodik meg. De erőtlen is a kifejezés, mert hiányzik belőle az, hogy nem lehetnek egymáséi. Ez a megházasodni a német verhekraten fordítása. Magyarul: „Akik nem kelhetnek egybe“, vagy: „nem esküdhetnek meg“, vagy: „nem köthetnek házasságot.“ A „nem tudnak“ is hiba. Sokan nem tudnak szabadulni a német können ige kisértetétől. Ha kell, ha nem, igével fordítják. A magyarhat -hétről megfeledkeznek. Pedig nem mindegy, tud inni és ihat, tud enni és ehet, tud inni és irhat A beteg meg tudná enni a tiltott eledelt, de nem eheti meg, a sebesült talán meg se tudná enni, mert nem tudja kinyitni a száját. A szegény, elnyomott ember ki tudná nyitni a száját, de nem nyithatja ki, fél, hogy bajba kerül. A rab tud futni, de nem futhat el, mert láncra verték. Az őrszem el tudná hagyni a helyét, hiszen épkézláb ember, de nem hagyhatja el. A költő tud ínni, de nem írhat meg mindent. Hiába tudok olvasni, nem olvashatok, ha nincs mit, vagy ha sötét van. Ilyesféle a különbség, de nem ilyen egyszerű a kettő között. — Nem hallgathatlak meg, nincs rádióm — mondják barátaim. A tud helyett gyakran a hír ige a helyénvalóbb . Senki se tiltja, hogy megemeljem a mozdonyt, de nem bírom. A birkózó bajnokot nem bírom földhöz vágni. Nem bízok meg vele. Néha szabadon választhatok tud éshathét között. De nem mondhatom — pedig gyakran haljuk — ,holnap nem tudok eljönni hozzád.“ Egyszerűen: nem jöhetek el, mert nincs időm.De, ha telefonon beszélünk, nem mehetek el). S hogy visszakanyarodjunk, ahonnan elindultunk: nem házasodhatok meg, mert már van feleségem. „Amint viszontlátjuk egymást, mig házasodunk.“ Ezt írhatná férfi a barátjának, arra gondolva, hogy majd együtt tartják esküvőjüket. Halász Gyula. umam Bafi 1935 augusztus 4. vasárnap A százéves Újpest Számtalan Budapesten lakó embert ismerek, akik még sohasem voltak Újpesten. Ennek a városnak idegenforgalmát csupán kiváló labdarúgó sportja jelenti. Pedig ha az ember a szemlélődő utas kíváncsiságával bolyong Újpest utcáin, feltétlenül sok érdekes és értékes benyomás birtokába jut. Hatalmas gyártelepek égbetörő kéményei aljában egy egészen egyéni színezetű várost fedez fel, mely noha összenőtt az ország fővárosával, nagyon sok, sőt túlnyomó esetben megtartotta a vidéki városok sajátságos zománcát. Újpest lázasan és nagy lelkesedéssel készül, hogy születésének százados évfordulóját méltóképpen ünnepelje meg. Ez az elmúlt száz esztendő tettekben és nagy akaratokban gazdag volt. Újpest ezalatt az évszákesttől, bebizonyította nagyrahivatását, önálló ipart, kereskedelmet alapított és megszülte a maga irodalmi és művészeti függetlenségét is. Vannak jeles írói és művészei és hírlapirodalma pedig szinte meglepetéstkeltő. Amint hallottam, már készül a nagy munka, a város évszázados életének és fejlődésének történeti megírása. Múzeuma is lesz Újpestinek és itt fognak megőrzésre találni mindazok az emlékek, melyekkel Újpest tartozik múltjának és jövőjének. Minden magyar ember büszke örömmel köszönti majd a centennáriumát ünneplő Újpest városát és elismerést mondva az elmúlt évszázad gazdag terméséért, kiván még sok és bőséges évszázadot,zad alatt teljesen önállósította magát Buda- Fényes Elek sírján a városi kertészet szemétdombja van! Minden városnak, falunak őszinte tükörképe a temetője. A határszélen elterülő temetők a közeledő utasnak már eleve jelentést tesznek a város vagy falu egész történetéről, lakóinak lelki idéről. Nagy fájdalommal kellett tapasztalnom azt, hogy Újpest temetőkultúrája sok kifogásra és megrovásra ad alkalmat. Három temetője van: az úgynevezett régi temető, mely kőfallal van körülkerítve, az új újpestmegyeri temető és a régi temető közvetlen szomszédságában lévő zsidó temető. A régi temető, mely bizonyos szempontból dísztemetőnek tekinthető, csak felerészében ápolt és gondozott. A temető másik fele siralmasan elhanyagolt és kegyesetlenség sok-sok durvaságát tükrözteti viszsza. A halottak sírhalmai fölé csőszházat építettek, kertészetet csináltak. Úttalan bozótok teszik lehetetlenné a sirok felkeresését s ha az ember mégis ki akarja elégíteni kutató vágyát, úgy kezén és arcán tüskék által vert karcolásokat vihet haza emlékbe. A temetőnek ezen a részén pihente csendes álmát egy hosszú, küzdelmes és félreértett élet után, csokaji Fényes Elek (1807 —1876), az első magyar statisztikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Keleti Károly akadémiai emlékbeszédében a magyar statisztikai irodalom megalapítójának jellemzi és emlékezetének halhatatlanságot ígért. Hát igaz, csokaji Fényes Elek munkássága a statisztikai tudomány történetéből kitörünhetetlen, de sírját ne keresse senki. Újpest nem tartotta fontosnak, hogy nagy halottjának nyugvóhelyét megőrizze a jövendő számára s ha nem tévedek, csokaji Fényes Elek porzó hamvai felett ma a kertészet szemétdombja van. Ideje volna már annak, hogy megállapíttassék a felelősség kérdése nagyjaink sarjait illetőleg, mert lehetetlen állapot az, hogy halhatatlanjaink sírja fölé idővel a temető szemétdombját tegyék. Beniczky Lajos emléke Siralmas állapotban találtam rá Beniczky Lajosnak, a szabadságharc nagyemlékű, hős honvédezredesének sírjára. A temető legelhagyatottabb részén, egészen a kőkerítéshez dobva van a síremlék, melynek érdekes a felirata: „Beniczky Lajos 1848—1849-es honvédezredes. Született 1813 május havában. Megszűnt élni 1868 jul. 16-án. Eltemették 1868 okt. 4-én. — A fóti plébánia Halottak Anyakönyvéből: Budae occisus et in Ráckeve e Danubio extractus. Magna cum solemnitate sepultus.“ (Budán megöletett és Ráckevén a Dunából kifogatott. Nagy ünnepséggel eltemettetett.) A felirat magyarázatát az adja, hogy Beniczky Lajos, aki a hatvanas évek egyik kiváló és harcos országgyűlési képviselője is volt, 1868 jús 16-án este az egyik kávéházban ült, mikor egy hordár levelet hozott neki, mire ő eltávozott. Ekkor látták utóljára és holttestét három hónap múlva vetette ki a Duna. Ez év január első napjaiban a TESz újpesti szervezete új síremléket állított Beniczky Lajos hamvai fölé, így olvastam egy rövid újsághírben, de azt hiszem, tévedés van, mert csak a régi síremléket javították ki. A felírást újból vésték s itt a névnél egy szembetűnő hibát vétettek. A hős honvédezredes nevét csupán „c“ betűvel írták fel. A sír mai helyén nem maradhat. Annyira a sírra építették a kőkerítést, hogy a sírt ma körüljárni sem lehet. Noha örökös ellenzője vagyok az exhumálásoknak, de Beniczky Lajos hamvainak méltóbb helyet kell keresni, méltóbb és hibanélküli síremlékkel. Már rendezettebb és méltóbb síremlék alatt, de a legelhanyagoltabb környezetben nyugszik Lebstück Mária (1830—1892), a legendáshírű szabadságharci honvédhuszárfőhadnagy. Újpesten még ma is élnek sokan, akik emlékeznek a hősnőhonvédra, aki haláláig hordta főhadnagyi egyenruháját. Síremlékén olvashatók mindazok a helységek nevei, melyek mellett vívott csatákban kitüntette magát: „Branyiszkó, Bábolna, Tétény, Turcsek, Igló, Rózsahegy, Szepesbél, Kápolna, Verpelét, Hatvan, I1akamaz, Szolnok, Komárom, Budavár.“ Újpest híres emberei A temető másik fele már a példás gondozás nyomait viseli. Rendezett utak, szépen ápolt sírok és művészies síremlékek a nagyvárosi temető benyomását teszik. A temető kőkerítése mellett elég nagy darabon sírboltok sorakoznak, melyek az újpesti patrícius családok pihenőhelyei. Itt nyugszik többek között Mády Lajos (1848 —1918), a pesti egyházmegye esperese, az újpesti ref. egyház alapító lelkipásztora. Külön sírboltban, teljesen egyedül pihen Böhm Gusztáv (1821—1878), ,,a nemzeti színház dalmű rendezője“, a jeles zeneművész és zeneszerző, Erkel Ferenc segítőtársa, aki a milánói Scala színházban is vendégszerepelt. A Bachman-család sírboltjában alussza örök álmát if.j. Bachmann Károly (1876—1923), a kiváló festőművész, aki különösen mint miniatűrfestő vívott ki szép nevet magának. Ha tovább kutatgatunk ebben a temetőben, meglepetéssel tapasztaljuk azt, hogy milyen sok kiváló ember tért ide végső pihenőre. Itt nyugszik például Follinusz Aurél (1854—1922), az ismert nevű színész és színműíró a kolozsvári Nemzeti Színház nagyérdemű igazgatója, az óriási sikert elért, pályadíjat is nyert „Náni“ című népszínmű szerzője. Itt található a sírja Hubay Gusztávnak (1825—1908), az 1848—19-es honvédszázados és színigazgatónak, aki a síremlék felirata szerint: „Karddal, szóval harcolt a haza dicsőségére. Legyen neve emlékezetes örökké.“ Megemlítendő halottai még a temetőnek: Horváth Ferenc (1827—1881), 1848—49-iki honvédhuszár őrnagy, Újpest volt bírája; dr. Koós Gábor (1805—1905),a Kereskedelmi Akadémia kiváló tanára, a jeles szakiró, a kémia és áruismeret kitűnő tudósa; Schneider Szelényi József (1861—1910), dohánygyári igazgató és író, aki különösen hangulatos verseivel ért el sikereket; dr. Rákóczy Géza (1869—1924), c. tank. kir. főigazgató, az újpesti állami főgimnázium igazgatója, a jeles pedagógus; Geduly Lajos (1862—1931), „pestm. evang. egyházmegye tb. főesperese, az újpesti ág. evang. egyház ujjáépitője és 42 éven át lelkésze“; dr. Miklós Antal (1870—1932), Újpest érdemekben gazdag polgármestere; Erkel István (1858—1933), m. kir. postai főfelügyelő, aki síremléke feliirata szerint: „Erkel Ferenc utolsó fia.“ Minden dicséretet megérdemel az a figyelmesség és kegyelet, mellyel a hősi halottak sírjait gondozza a város. Egyforma síremlékek alatt csaknem 100 hősi halott pihen itt a temető főhelyén. Ugyancsak ápoltak a vörös rémuralom áldozatainak, Martinovits Béla és Karo Orczy Imre sírjai is, kik Istenért és hazáért szenvedtek mártírhalált 1919. VI. 24-én. Sírfeliratokban nem gazdag ez a temető. Az általánosan ismeretes síriratokon kívül alig találni néhány eredetiségre valló feliratot. Talán legmegkapóbbak a Kiss Károly (1882—1910) síremlékére vésett sorok: „Tudom, elmegyek... s nem a távozás fáj ... Hisz oly édes lesz a pihenés, a béke. — De ... majdan, egykor még ... hátha a sorsom vár Valami szegényre ...?“ A megyeri temető Az újpesti-megyeri temető az előbb ismertetett és teljesen megtelt, csupán kivételes temetkezésekre fenntartott, régi temető pótlására létesült. Az alig kétévtizedes temető területét a gróf Károlyi uradalomból hasították ki. Még csak drótkerítés határolja, de belső elrendezése, halottasházának kedvező fekvése, gondozottsága az éles szemmel biráló kritikusnak is elismerésére tarthat számot. Sokkal több művészi síremlék díszíti mint a régi temetőt s ma már az újpesti előkelőségek is szívesen jelölik itt ki nyugvóhelyüket és Újpest köz- és kulturális életének nem egy kitűnősége pihen már itt. Csendes temető ez s csupán a fásítás hiányzik még ahhoz, hogy Budapest környékének egyik legszebb temetője legyen. Itt temették el a magyar irodalom egyik tehetséges és szorgalmas munkáját, a fáradhatatlan buzgóságú lapszerkesztőt, Áldor Imre (1839—1928), főgimnáziumi tanárt. A múlt század utolsó évtizedeinek volt ismert nevű írója, ki mint lapszerkesztő, nagy szolgálatokat tett a magyar irodalomnak és az íróknak. Életét így méltón jellemzi sírkeresztjének a felirata, mely Petőfi Sándor — „Jövendölés“ — című versét juttatja eszünkbe: „Takarjon bár a szemfedő, neved örökké élni fog.“ Alig egy-két sírral odább egyszerű síremlék alatt nyugszik a magyar irodalom és újságírás másik veteránja: Brankovics György (1843—1930). Mint regény és tárca író vált ismeretessé, de maradandó érdemeket mint lapszerkesztő vivett ki magának. Hosszú éveken keresztül a — Budapest — című képes politikai napilapot szerkesztette, melyet az egyszerűbb újságolvasó közönség legnépszerűbb lapjává tett. Sorsa igazi magyar író sors: az újpesti szeretőiháznak volt szerény lakója, temetésén is csak szegénytársai vettek részt, kik közül az életben lévők még ma is szeretettel emlegetik a vidám és oly sok szépet mesélni tudó öreg „kollégát“. Szép síremlék alatt pihen Újpest egyik legnépszerűbb embere, Szonkovszky Magasartyi József (1863—1930), róm. kath. plébános, a jeles hitszónok. A síremlékek feliratait tekintve, az újpestmegyeri temető messze felülmúlja a régi temetőt. Ha bolyongunk a síremlékek erdejében, nem egy sírkőből eddig teljesen ismeretlen feliratok állítanak meg. A temetők költészetét kedvelők itt bőséges kielégülést nyernek. Pintér Károly (1876—1931), a „Palota- Újpest“ c. lap főszerkesztőjének díszes síremlékén hazafias célzatú s így igazán korszerű sírvers Olvasható: „Karddal és tollal szolgáltad a hazát, Melyet szived híven, forrón szeretett! Sírodban boldog nyugodalmat az ád, Hogy régi, szép, nagynak álmodd nemzeted! A jótékonyságáról és áldozatkészségéről Újpesten általánosan ismert Martinovich Iréné, missziós nővérnek, aki 1929-ben halt meg 50 éves korában, síremlékén a következő lélekbemarkoló sorokat olvassuk: „Legyünk sokan, sokan... kérünk mindenekelőtt apostollá lelket és sze- , vető szivet, mellyel az embereket visszahozzuk Isten útjára.“ Idézet ez a nagy püspök, Prohászka Ottokár „Missziós levelek“ című munkájából. Miklós Alajos (1876—1933), gdmin. tanár, a „Pro Ecclesia et Pontifice“ tulajdonosának síremlékéről Tacitus szól hozzánk: „Vita per virtutem acta, Manet in animis hominum.“ (Az életet ki erénnyel végzi,, megmarad az emberek lelkében.) Nagyon sokat lehetne még írni az újpesti temetők életéről. Amit beszámolóm elején a városról írtam, ugyanazt elmondhatom temetőiről is. Nagyon kár, hogy a százéves Újpest nem lepi meg köszöntőit egy százéves épségben megőrzött temetővel. Ez volna a város történetének legszebb dokumentuma, ami azután biztosítaná a város jelenlegi kormányzóinak is a halhatatlanságot. Mert nem szabad elfelejteni azt, hogy amiképpen mi élők megbecsüljük az elmúltakat, azonképpen fogja a jövendő őrizni a mi emlékezetünket, mikor már mi is a végtelenségbe futó múltnak leszünk a porszemei. Káros Pál A tehervonat belefutott a veszteglő gyorsvonatba Párisból jelentik: A francia—svájci határon, Annemasse pályaudvarán pénteken este vasúti szerencsétlenség történt, amely aránylag még szerencsésen folyt le. Egy tehervonat belefutott a pályaudvartól néhány száz méterre a síneken veszteglő paris reviani gyorsvonatba. Az összeütközés ereje igen heves volt. A gyorsvonat utasai közül 28 megsebesült, a sérülések azonban többnyire könnyebb természetűek. Kilenc megsebesült utasnak azonban félbe kellett szakítani az utat, hogy Annemasseban orvosi kezelés alá helyezze magát. Az anyagi kár igen jelentékeny. Az összeütközésért a tehervonat mozdonyvezetőjét terheli a felelősség, aki tévedésből elnézte a tilos jelzést. SSPPi-Stül 51-53., ISUTKt.fr. 2 ?zóna feléri® (átesni élesen azonjalra máson, és telefonon: 91f-4-?6