Magyarság, 1942. február (23. évfolyam, 26-48. szám)
1942-02-01 / 26. szám
2 dély, Brandenburg, Radziwill herceg és a kozákok közt feloszlatván, Rákóczy kapja Nagy- és Kis-Lengyelországot, valamint Litvánia egy részét Galíciával, Krakkóval és a szepesi városokkal. A királyi cím csak kilátásba helyeztetett a fejedelemnek, ki viszont arra kötelezte magát, hogy a lehető leggyorsabban megkezdi a műveleteket s az ostromlott Krakkó felmentésére vezeti hadait. Ezzel a kocka el volt vetve. Rákóczy a háború mellett döntött s döntése Erdélyben élénk nyugtalanságot keltett. A nép szava az első pillanattól kezdve, mióta a követek idei-oda járásából következtethette, mi készül, folyton a vállalat ellen nyilatkozott. Már 1655-ben felhangzott a tiltakozás (Silyei Balog István: Temetőkért és Utitárs című műveiben). Azután egyre zajosabb lett s a fejedelem legbensőbb családi körébe behatolt. Édesanyjának ösztönszerű „rettegései’“ voltak, melyeket homályosan ugyan, de közölt fiával. Neje, a lengyel anyától származott Báthory Zsófia, sírt a gondolatra, hogy férje a lengyelek ellen fog hadakozni s mindig tiltakozott a föltevés ellen, hogy a vállalatot helyeselte volna. A vallásról, egyházi érdekről lévén szó, a fejedelem azt hihette, hogy terveiért legalább a protestáns papság fog lelkesedni. De csalódott: az erdélyi protestáns papok higgadtabban ítélték meg a politikai helyzetet, mint ő, s éppen a papság köréből hangzott a legkomolyabb tiltakozás ... De Rákóczy, mint „absolutus fejedelem”, azt tehette, amit akart s hivatalosan a kormánytanácsban elő sem terjeszté a szövetség, vagy háború ügyét. Egyenként végzett tanácsosaival, kik egyszerűen meghajoltak akarata előtt: Bánffy Dénes, Barcsay Ákos, Rhédey Ferenc, Kemény János, kikre később a felelősséget át akarta hárítani, mind azt mondották, hogy nem tanácsolták, hanem ellenkezőleg veszedelmes fészkelődésnek jelezték a háborút. Ez csak részben felelt ugyan meg az igazságnak, mert írásban beadott véleményeikben nem ellenezték a fejedelem terveit. Úgy állt a dolog, amint. Kemény János utóbb mondotta: „Soha javallója annak nem voltam, de hogy ellenzője lettem volna, az hozzám sem férhetett, mivel szolga voltam.” Senki sem helyeselte a hadjáratot, de senki sem merte nyíltan ellenezni, hogy magára ne haragítsa a fejedelmet.” Hogy az előkészületek alatt a szövetségesek keresésében is következetlen volt és egyikét-másikát magára haragította és ellenfelévé tette, hogy az először szövetségeseknek gondolt lengyelek kedvéért, ő, a nagy kálvinista, még fia katholizálására is gondolt, csak még jobban bizonyítja azt, hogy mind jobban és jobban eltávozott a valóság talajáról és mindinkább igaznak tekintette azt, amit mérhetetlen családi nagyravágyása és szenvedélye álomként kápráztatott eléje. A lengyel hadjárat megindult. A következményeit, Erdély pusztulását és végül is önállóságának elvesztését a történelemből mindnyájan ismerjük. Kevésbbé ismeretes azonban az, hogy a lengyel háborút követő belharcok idején I. Rákóczy György teljesen elvesztette hazájával szemben a kötelességérzetét és felelősségérzetét. Ezt bizonyítja az az esküvése, amelyet akkor tett, amikor Barcsay fejedelem arra kérte, hogy hagyjon fel már a trónköveteléssel, hiszen láthatja Erdély pusztulását: „Isten engem úgy segéljen, sohasem szenvedem, nem gondolok vele, ha Erdély pusztán marad is, még akkor sem hagyom becsületemet; ha én nem bírom, más ne is bírhassa; ha csak öt vagy hat hétig birom is a’ fejedelemséget, de még is bemegyek”. * Nem történelmet akartunk írni, csak okulást akartunk szerezni lapjairól, hiszen „a történelem az élet mestere”. Minden ember életében adódik olyan időpont, amikor sorsát üstökön ragadhatja, ítélőképességétől, józan eszétől, tettrekészségétől és jellemétől függ ilyenkor, hogy ábrándoktól mentesen szerencséjét alapozza-e meg vagy szenvedélyektől elvakultan, balsorsát pecsételi-e meg egész életére. A nemzetek életében is vannak időszakok, melyek hosszú időre döntenek a népek további sorsa és élete felett. A nemzetközi életben ható eszmék és erők helyes felismerése, azoknak előítéletmentesen való mérlegelése és a nemzet szolgálatába való önzetlen beállítása, minden egyéni, osztály vagy pártérdeknek háttérbe szorítása, ilyenkor a nemzet vezetőinek legszentebb kötelessége. Az egyedülálló embernél, aki senkitől sem függ és szabadon rendelkezhet önmaga és minden java felett, egyszerű ilyenkor a dolog. Nem tartozik senkinek és senkiért sem felelősséggel. A következményekért csak önmagának felel, azokat saját magának kell viselnie. Öröméből és szerencséjéből juttathat, ha akarja másoknak is és biztosan lesznek olyanok, akik szívesen vállalnak ezekből részt. De bánatát és balszerencséjét másokra át nem ruházhatja, ha akarná sem, mert erre vállalkozót keresve sem fog találhatni. A munkavállaló, a munkaadó, a barát, a rokon, a testvér, a gyermek, a szülő és végül a nemzet és vezetői esetében a felelősség kérdése azonban már nem ilyen egyszerű, mert hatványozottan érvényesül. Ezekben a közösségekben a sorsdöntő elhatározások fokozatosan annál lelkiismeretesebb és tisztultabb elmélyedést kívánnak, minél szorosabb és kiterjedtebb a közösség. Mert a szerencse, vagy balsors a döntésre hivatott egyénen túl tovább gyűrűzik az egész körre, az egész közösségre, akár volt része az elhatározásban, ha mindjárt csak nézetének nyilvánítása vagy tanácsadás révén is, akár nem volt benne része. A következményeket mindenkinek viselnie kell, ha ártatlan is azoknak felidézésében. És ne higyyük, hogy erre az esetre áll a közmondás: „Megosztott öröm; kettős öröm; megosztott bánat, fél bánat.” A történelem és a gyakorlati élet azt mutatja, hogy a rabiga súlyát mindenki egyformán érzi és a nyomorúság, ha megosztják, nem lesz kisebb az egyénre nézve, hanem csak fokozódik és súlyosbodik a társait nyomora folytán! Aki vezetni akar, álljon a valóság talaján és ismerje az életet önmagából és nem eléje tartott tükörből. Aki pedig vezetőnek tanáccsal akar szolgálni, az ne legyen Kemény János szerint „szolga” és ne féljen a fejedelem haragjától, ha az igazságot szolgálja. Mert a felelősség tiszta lelkiismeret mellett viselhető csak, ha közösségek életéről vagy haláláról van szó! EGY HÉT VILÁGPOLITIKA KÉT BESZÉD Világpolitikai és világháborús eseményekben egyaránt gazdag hét áll mögöttünk. A politika frontjáról két beszéd az, amellyel foglalkoznunk kell: Churchill parlamenti beszámolója, így is mondhatnánk: egy kéretlen és hívatlan diktátor szánalmas mosakodása; a másik beszéd Hitler Vezér és Kancellár pénteki hatalmas összefoglalója a német nemzetiszocialista munkáspárt történelmi múltjáról, történelmi jelenéről és arról a történelmi jövőről, amelynek végleges formába öntése még vár erre a hatalmas mozgalomra, amely egyre élesebben üti rá pecsétjét Németországon túl is Európa testére és Európa lelkére. Milyen hálás feladat egymás mellé állítani ezt a két beszédet és lemérni .-Azok jelentőségét — már az egész háború és az egész emberiség jövője szempontjából. Mert mind a két beszéd a közeljövőt súrolta, — de nemcsak Angliát vagy Nsmetország jövőjét, hanem az egész emberiségét is. Az öncsinálta diktátornak az elmúlt időkhöz viszonyítva lehalkult a hangja és lemaradtak fölényes gesztusai és nagy maga beígérései. A mutat rám tudta menteni, — mert ellene szólt a jelen; azok a súlyos csapások, amelyek az európai, az afrikai és a távolkeleti frontokon alapjaiban ingatták meg annak az -úvl világbirodalomnak szerkezetét, amely háromszáz év óta a maga szája íze szerint, a saját önző érdekei szempontjából irányította az emberiség életét. Churchill már nem arról beszélt most, hogy az angol világhálóm ereje még elégséges lesz a győzelem kivívására: nyíltan beismerte, hogy minden bizalma az északamerikai testvérdemokrácia támogatásában van, majd ha kész lesz az amerikai fegyverkezési mammut-programm. — egy csapásra megváltozik a mostani baljós helyzet. De már óvakodott attól, hogy terminust mondjon: — mikorára várható ennek a mammut-programmnak megvalósítása? Mikor lesznek készen a tankok repülőgépek, ágyúk tízezrei, illetve százezrei és mikor lesz meg az a 8—10 millió tonna tartalmú új hajótér, amely szükséges a papíron kitervelt irtózatos mennyiségű hadianyagnak a távoli világfrontokra való eljuttatásához? Churchill hosszan beszélt, de lényegében nem mondott semmit: egy nagy negatívummal zárta beszédét: mintha, csak az lett volna a legegyénibb megérzése, hogy úgy még sohasem volt, hog valahogy ne lett volna, — majd most is csak lesz valahogy! De viszont — döbben fel bennünk a kérdés: — hát ez az államférfiúi nagyság, ez a felelősség nemzet és nemzetek sorsáért? Hát aki szuverénül irányítja egy olyan világhatalom sorsát, amely még tíz évvel ezelőtt a tempót diktálta az emberiségnek, — az a milliókért való felelősség legsúlyosabb óráiban kockajátékot játszik, — hatra, vagy vakra? Aval így is feltehetjük a kérdést: hát a politikai demokrácia annyit magasztalt és egyetemi katedrákról hirdetett legtökéletesebb rendszere még azt sem teszi lehetővé, hogy valóban feleljenek a miliók sorsáért azok, akik a vezető pozíciókba a felelősség vállalásával ültek bele? Mert hiszen bármily szánalmas volt Churchill vergődése az angol alsóház előtt,■ bárhogy készült is az anszol politikai világ arra, hogy fölveti a felelősség kérdését, — most 454 szavazattal 1 ellenében mégis bizalmat szavazott annak a miniszterelnöknek, aki ezt a bizalmat egyetlen elfogadható érvvel, semmiféle bizonyossággal vagy eredménnyel alátámasztani nem tudta. Úgy látszik, az angol alsóház e heti ülésén nemcsak egy világbirodalom temetési előkészületeit beszélték meg, hanem ezen túlmenőleg egy politikai rendszerét is. arrobm°k egész életképtelenségét csak most látjuk igazában. HITLER BESZÉL Különösen akkor látjuk tisztán ezt a nagy és már régen esedékes temetést, ha az angol premier beszédével szembeállítjuk a nemzetiszocialista német bí-o-'alom megteremtőjének és vezérének, Hitler*'■k hatalmas összefoglalását. A szemmel látható és kézzel fogható eredményekre viszszatekintő múlt, a német nemzetiszocializmus megépítésének múltja adott találkozót ebben a hatalmas beszédben a sorsdöntő jelennek, amely az óriási frontokon acél, a vér, a tűz jegyében ölt formát. És adott találkozót annak a jövendőnek, amelyért ez a gigantikus küzdelem ma folyik. Folyik pedig nemcsak kint a harctereken, az orosz hómezőkön és az afrikai sziklás, homokos sivatagban, de ugyanolyan elszántsággal folyik a nap 24 órájában a nemzetiszocialista német birodalom minden kis műhetében és hatalmas gráripari organizációjában, az irodákban és a laboratóriumokban: csak egy front van; a német névközösség egyetlen és egységes frontja; a különbség csak az, hogy e front harcosai más-mris fegyverekkel küzdenek a végső győzelemért: a katona fegyverei, a munkás a szerszámjával, a tisztviselő az értelmével. Helyesen írta Göbbels a miai nap, hogy az a 4500 teli vagon téli meleg holmi, amelyet Hitler felhívására önként ajándékozott a szibériai téllel küzdő német hadseregnek a nemzetiszocialista társadalom,— ez a legcsattanósabb válasz arra az angolszász inszinuációra, hogy a hitleri rendszer belső válsággal küzd, hogy a fáradtság jelei mutatkoznak már és hogy az elégedetlenség hangjai hallatszanak Berlin felől. Ezzel a 67 millió darab téli holmival szembeállítjuk azt a tízezer darab ócska alumínium edényt és eszközt, amelyet hasonló felhívásra a wilder leggazdagabb demokráciájában, az USA-ban gyűjtöttek össze az elmúlt negyedév alatt! Beszélnek tehát e szembeállított számok és vallanak arról, hogy melyik rendszer az életképesebb, melyikben teljesíti kötelességét a polgár önmagával és a nemzettel szemben? Talán még egy szám: az egyik német gyalogezred Moszkva előtt küzdő katonái az ezred elesettjeinek árvái számára karácsonyra önkéntes adakozással 46.200 márkát gyűjtöttek össze s ezt 23 darab, egyenként 2000 márkás takarékkönyvben helyezték el a kis árvák számára. Azok számára, akikről egyébként a nemzetiszocialista népközösség új rendszere amúgy is gondoskodik! Hitler vezér és kancellár Churchill módjára nem a vaklövőre, a kockavetésre bízta e hatalmas küzdelem sorsát, hanem beszéde végén háborús programot adott. Ezt a programot, a német technikai hadsereg a tavaszi döntő offenziva idejére új és mérhetetlen tömegű harci eszközt küld a frontra a haderőnek s ezek az új harci eszközök és a fölállítandó új fegyveres alakulatok mérik majd ki tavasszal a halálos csapást arra az eszeveszett őrjöngő ellenfélre, amely most a borzalmas téli hadjárat során hekatombáit áldozza föl az emberanyagnak, — azért, hogy a front némely szakaszán jelentéktelen térnyeréshez jusson. A keleti front, amely többmint ezer kilométerre szorította vissza Európa határáról a vörös rémet, — elbírja azt a Moszkva előtti 50—80 kilométert, amit visszahódított Timosenko marsall. Vasárnap, 1942. február 1. Műmém és mtészei 1. Gyümölcsfák betegségei 2. Gyümölcsfák nyesése 3. Szőlő kártevői 4. Hogyan készítsük el virágos kertünket. 5 Törpe gyümölcsfák és alakfák 6. Szőlő metszése 7 Gyümölcsfák rovarkártevői 8. Folyékony gyümölcs készítése 9. Alma termesztése 10. Körte termesztése 11. Szilva termesztése 12 Szőlő. Must. Bor 13. őszibarack termesztése 14. A szőlő, gyümölcsös, konyha- és virágoskert trágyázása 15. Szobanövények 16. Gyümölcsfák átoltása 17. Gyümölcs, zöldség ház feldolgozása 18. Ribiszke, köszméte, málna, szeder és szamóca termesztése 19. Sziklakert 20. A gyümölcs és zöldség a konyhán 21. Kajszin-, cseresznye- és meggytermesztés A FENTI KÖNYVEK ÁRA KÖTETENKÉNT 1.20 P. Kapható a „Magyarság” Könyvosztályában: Budapest, II., Hunyadi János út 2. Postán kizárólag a könyv árának és 8 fillér portának előzetes beküldése után szállítják. ............................................................ ! » » És még egy kijelentése volt Hitler vezér és kancellárnak, amelyet ki kell emelnünk: „Ez a háború egész Európáért és így valóban az egész emberiségért folyik!” Ha ezt a német birodalom vezére állapítja meg, akkor ez a megállapítás nem képezheti vita tárgyét. Ugyanaz a Hitler mondja ezt, aki viszont megfellebbezhetetlen igazságként állapította meg már húsz évvel ezelőtt a Versaillesben összetákolt Európa életképtelenségét, — tehát egy olyan időpontban, amikor a világpolitika, nagyságai a genfi népszövetségi tanácskozásokon szinte naponként letették a főesküt arra, hogy a legtökéletesebbet alkották meg és a legjobb után vagyunk valóban a nemzetek szövetsége, — sőt ezen túl: az örök béke felé. És íme: Hitler győzhetetlen és hatalmas hadserege most a fegyverek erejével harcola ki a valóban biztos jövőt és időálló új rendszert, — de hol van már a Népszövetség és annak világnagyságai? — Egy albizottsága létezik még mindössze, — ez is áttette székhelyét másfél év előtt a tengerentúlra, — Washingtonba. Egyébként ez is rossz vonatra váltott jegyet, mert hiszen az európai háború elől menekült és most belecsöppent a távolkeleti háborúba. A MAGYAR MINISZTERELNÖK BESZÉLT A kormánypárt pénteki összejövetelén Bárdossy miniszterelnök adott tájékoztatót. Komoly megnyilatkozás volt ez, útmutatás a jövőre. Előrevetítése annak, aminek jönnie kell. Jönnie kell, mert oly kérdések, nagy európai kérdések megoldása előtt állunk, „amelyek bennünket is nagy elhatározások elé állítanak”. És egy másik mondata: „Erre a nemzetre a cselekvés időszaka következik!” Ez a magja a miniszterelnök mondanivalójának. A cselekvő Európa, az életéért és létéért tíz körömmel harcoló Európa a cselekvést parancsolja a mi számunkra is, — mert Európában élünk! Ma nincs külön magyar érdek és külön magyar jövő, — a sorsunk és jövendőnk azonos Európa sorsával és jövendőjével. És ez jól van így! Ezeréves múltúnk, amikor is mindig az őrtálló szerepét töltöttük be ezen a helyen, ahol élünk, — arra kötelez, hogy európai hivatásunkat most is teljesítsük. Mi ma ez a hivatás? Ha múlt századokban a tatár és ozmán veszedelemmel szemben voltunk Európa őrtállói — ma az ázsiai újbarbárság, a kommunizmus őrült agyréme szólít bennünket a közös európai frontra. Gyönyörű feladat ez, — méltó egy harcos nemzethez. Most Európáért és abban önmagunkért küzdünk, de ez egyszer és végre meglesz áldozatvállalásunk gyümölcse is. Mert ha Európa keletétől messze Ázsiába szorítja vissza Európa kollektív erőfeszítése a mindennél pogányabb új veszedelmet, — úgy végre lélekzethez jutunk mi is és foglalkozhatunk nyugodtan és békében a magunk belső problémáival, — azokkal, amelyeket azért nem tudtunk megoldani eddig, mert kimerültünk, elvéreztünk az őrtállás szerepében. Ez hát a magyar jelen programja: most harcra készülünk, hogy utána gazdag és termékeny magyar életet építhessünk! Ruttkay R. Kálmán Magyar-, gép- és gyorsírót vagy gyorsírónőt keres előkelő iparvállalat „Keresztény" jelige alatt Magyar Hirdető Iroda Rt., Sándor utca 7.