Magyarság, 1960 (36. évfolyam, 1-46. szám)
1960-09-30 / 35. szám
1960. szeptember 30. MAGYARSÁG MUHI (Folytatás az előző oldalról) legszámosabban voltak köztük a törökfajú tatárok, ezért hívták őket e névről is. Ezt a hadsereget az állandó harc képezte ki, éppen ezért vezéreik, tisztjeik a legrátermettebbek voltak. Már 1220-ban elküldte Dzsingisz kán két hadosztályát Nyugatra Szubutáj vezérével, hogy a kharezmi törökök megvert és menekülő szultánját, Mohamedet kerítsék kézre. Akkor jutottak el már a Krím félszigetig, meghódítva útközben minden népet. Ez alkalommal történt egy mongol vadfegyelmet jellemző eset. Szubutáj a sirváni emírtől alkalmas vezetőket kért, akik seregeit a Kaukázus hegység szorosain átkalauzolj. A kapott tíz fiatalember közül egyet a többi előtt azonnal lenyakaztatott okulás végett, nehogy csapatait tévútra merjék vezetni. Ugyancsak akkor nyerte meg Kötény kún fejedelem két fiát, Juryt és Dánielt szövetségesül, nagy ígéretekkel. Azután őket hajtotta maga előtt a legveszélyesebb harcokban a saját véreik ellen is, az oroszokkal egyesült kún sereg ellen a Kalka mellett vívott véres csatában, amelyben ők is elvesztek. Iven szellemű hadi nép zúdult Európára"1238- ban, ugyancsak Szubotáj vezérlete alatt és kimondottan azzal az utasítással, hogy Németországra törjenek. De állítólag orosz fejedelmek biztatására előbb hazánk ellen indultak harcba. Mindenesetre, ha mi nem magyarok, hanem csehek, oláhok, vagy szerbek lettünk volna, akkor a saját bőrünk mentésére még szövetséget is kötöttünk volna a mongolokkal s azt, a Szubutáj-Kruscsevet úgy a keblünkre öleltük volna, mint most Nyugat teszi. Dehát mi kiálló nép voltunk akkor is, mint történetünk egész folyamán, mint legújabban 1956-ban is. Miért? Mert ez a mi erényünk és végzetünk is. A sajómenti csatavesztésről már sokat írtak, sok szempontból bírálták el a közreható okokat. Én bejártam az egész terepet Ónodtól Hídvégig s azt állapítottam meg, ott helyben, hogy a magyar hadsereget a terep és az elhagyott ősi taktika révén verték meg. Hősi elszántságban nem volt hiány a magyar táborban, kézitusában feltétlenül leverték volna a mongol hadat, mert a magyar sereg derékhada már páncélba öltözött, de erre a mongol sereg nem volt hajlandó lehetőséget adni. Azért vonult az előre kiszemelt, részére alkalmas terepre, a Sajó és Hernád folyók szögletébe. A Hernád 10-20 méteres s a Sajó 25-30 méteres vízmedre mögött a tatárok teljes biztonságban voltak, mert a magyarok páncélos derékhada azokon át nem úsztathatott, míg a tatárok ezt bármikor megtehették. A sajóhídvégi hidat a magyarok azonnal elfoglalták, abban a hiszemben, hogy a helyzet kulcsa a kezükbe került. Tehát a tábor nyugodtan aludt, amikor a tatárok átúsztatva a két folyón, a magyar tábort körülfogták. A magyar hadsereg tökéletes harapófogóba került s álmából fölriasztva ki sem tudott törni szekérvárából. — Hadirendről szó sem lehetett, csak menekülésről. Menekült a király, a vezérkar, a csapategységek parancsnokai maltikra hagyatva szintén menekülésre adtak parancsot így a magyar hadsereg veresége teljes lett. A király meneküléséről már írtam, az osztrák herceg aljas magatartásáról is megemlékeztem, aki a szerencsétlen királyt Pozsonyból személyesen magához csalta és mint az utolsó útonálló kifosztotta, három vármegyét is kizsarolt tőle. Rókát írtak már az ország pusztulásának mérvéről is. Nekem módom van egykori okmányokat, királyi okleveleket idézni erre vonatkozólag. IV. Béla a tatárjárás után az Temánd nemzetségből származó Endrének adományozott egy fianak nevű falut, mert az a tatárjárás után lakatlan lett. De 1257-ben annak egyharmadát visszavette, mert a réglakosokból — az ő lovásznépéből — többen összeverődtek. 16 év múlt el, mire a régi lakosság megmaradt része vissza,mert költözni feldúlt otthonába . Az oklevél (V. VII. 456.) ezt a falut Nagy-Csanak néven említi, amelynek híres vásárai voltak. Ma pedig Kis-Csanak néven egy kis puszta, Nagyigmánd határában. Az oklevélben szomszédként említett Tarjam Csicsó, Beled, Teleki, Árpa és Azélbég falvaknak még a nyoma sem maradt meg. Ezt a vidéket a tatárok huzamosabb időre szállták meg, mert a szomszédos Pannonhalmát és Komárom várát sikertelenül ostromolták. Ez utóbbinak egy Faluvéne nevű vagy című parancsnoka volt, aki hősies magatartásááért IV. Béla királytól 1245-ben (Fej. TV. 3. 254.) öt ekealj (750 hold) földet kapott Hetény községben, mely a tatárjárás óta lakatlan volt. Győr környéke is sokat szenvedett tőlük, mert a város szomszédságában lévő Hecse község (ma ilyen nevű puszta) még 1282-ben is lakatlan volt s mint ilyet adományozta el IV. László király Geréb fia Jánosnak (V. IV. 237.). A másik ilyen a tatárjárás óta lakatlan hely volt Győr megyében a mostani Rába- Szentmiklós, akkor Bika nevű falu, amelyet IV. László 1282-ben adományozott el Osl fia Gergelynek. Ez 41 év múlva is puszta hely volt még, pedig földje igen termékeny. Pozsony környékének pusztulására jellemző az az oklevél, amelyet IV. László 1288-ban adott ki Jakab pozsonyi bíró részére. Ebben (W. VT. 319.b 30 ekealj (4500 hold) föld elajándékozásáról van szó, amely még 47 év múlva is puszta és lakatlan volt a tatárjárás óta, noha a Pozsony melletti két Vödric patak és Károlyfalva között feküdt oly népes városnak a szomszédságában, amilyen Pozsony volt addig. De az ország többi része is tele volt ilyen lakatlan helyekkel. Pl. V. István 1271-ben Kengyeltelki, szepesmegyei községet, mint a tatárjárás óta lakatlan területet adta Tamásnak, a király mosónépei ispán jának (V. VIII. 34.). IV. László ugyancsak a szepesmegyei Vörösalma községet, mint a tatárjárás óta puszta helyet adta Péter nevű hívének 1277-ben (W. L. 465.), mert ennek testvére, Ivánka az előző évben az ő oldalán küzdve esett el a tatárokkal való ütközetben. Amint ez az oklevél bizonyítja, a tatárok 1276-ban nagyobb erővel betörtek az országba, de a király vezérlete alatti magyar sereg kiverte őket. Szabolcs megyében Pap és Jéke szomszédos községek. Az elsőt IV. László adományozta el 1276-ban, a másodikat pedig 111. Endre idegenítette el 1291. (Fej. VI. 1. 128.). Az oklevél mindkettőt az első tatárjárás óta lakatlannak mondja, tehát még 50 év múlva is meglátszott hazánk földjén a mongol csizma nyoma. A délvidéken is hasonló volt a helyzet. V. István 1264-ben (II. (). VII. 124.) Marcel fia Andrásnak adta a valkói várhoz tartozó és a tatárjárás óta lakatlan Szerkény, Csendes és Máté nevű falvakat. Végül III. Endre 1290-ben (V. VII. 75.) az Aba nembeli Omodé nádornak adományozta az egész Ungmegyét, mert már V. István alatt fontos szerepet töltött be, a kiskorú IV. Lászlónak sok esetben védő kardja volt, a morvamezei csatában a cseh Ottokár ellen jobbkeze mutatóútját vesztette el, a Hód tónál nyert győzelem oroszlánrésze őt illette s egy ízben a betörő tatárokat a saját seregével visszaverte. IV. Béla az osztrák herceg zsarolása után a somogymegyei birtokára, Segesdre költözött. Oda menekült öccse, Kálmán herceg is, aki azonban ott a Sajónál szerzett sebeiben meghalt. Innen próbálta a király a Dunántúl védelmét megszervezni Pál országbíró Zalai főispán vezérlete alatt. Ez sikerrel is járt mindaddig, míg 1212 januárjában a Duna csontkeménnyé nem fagyott s így lehetővé vált az egész tatársereg átkelése. Innen Somogy megye drávántúli részébe ment, ahol egy Budia nevű hű emberének volta vendége. Ennek emlékére adományozta neki a Vízköz (Wiscuz) nevű királyi birtokot (V. III. 337.). Majd Zágrábba ment, hogy a nyugati hatalmakkal összeköttetésbe lépjen. De ott értesült, hogy Kádán mongol vezér már a nyomában van s ez egészen Spalatóig üldözte. Itt is csak a tenderen bírt előle megmenekülni. Tíz év múlva a sajómenti végzetes csata után híre jött a tatárok újabb nagyszabású hadi készületének Magyarország ellen. Ekkor először II. Frigyes német-római császárhoz fordul Béla segítségért, akinek még hűbéresi bódulatát is felajánlotta. De amíly szívesen és készséggel segítették meg a német császárok a magyar trónkövetelőket a törvényes király ellen, auryira elzárkóztak a törvényes király és az ország megsegítésétől. Azután a napnak,I TI. Gergelynek is írt egy komoly tartalmú levelet. Ennek rövid tartalma a következő: “Az ország romokban hever, köröskörül, mint farkasok lesnek rá a szomszédok, p oroszok, bolga(Folytatás a következő oldalon) RÓMA az „örök Város” írja: V I Z I T O R Anyagtorlódás miatt a cikksorozat folytatása a lap következő számában jön. — 7. oldal 1955 óta várhatóTM Washington (—) Nikolai Fedorovich Artamonov, egy megszökött szovjet flotta-kapitány a minap tett vallomásában hangoztatta, hogy határozott tudomása szerint a Szovjet már 1955 óta egy meglepetésszerű és borzalmas atomháborút tervez az Egyesült Államok ellen. A31 éves tanú ismertette, hogy minden békenyilatkozata és leszerelési handa-bandája mellett a szovjet haderő parancsa, hogy minden időben készenlétben legyen egy USA elleni háborúra. — Biztos vagyok abban — mondta a kapitány, — hogy a Kreml abban a pillanatban támad, amint azzal számolhat, hogy támadása sikeres lehet. A szovjet diktátor győzelmimámort akar és a hatalmát félti. Szemtanúja akar lenni annak, hogy az ő “szocializmusa” győzedelmeskedjék az USA- ban is. Maga az orosz nép békét kíván, de a vörös diktátorok ellen a szervezetlen tömeg tehetetlen. A vörös hadsereg magasrangú vezérkari tisztjein kívül senki sem ismeri a Kreml támadási terveit, azonban ők is tisztában vannak azzal, hogy az Egyesült Államok kezdeményező támadására hiába várnak. Arthur Holde a neve az illetőnek, aki “Jews in Music” címmel egy $5-ért kapható könyvvel szaporította az amerikai könyv m.Tit Kritikusok szerint valóban az a tény, hogy “a zene mostani formájának megteremtésében a "P’jó zeneszerzők jelentős mértékben hozzájárultak’ (Kétségtelenül így vanelég, ha a rádiót, vagy a TV-t bekapcsoljuk.)