Magyartanítás, 1994 (35. évfolyam, 1-5. szám)
1994 / 1 - Irodalom - Pappné Nagy Éva: „A szabadság táguló-szűkülő keretei”. Tér- és időváltozatok Mészöly Miklós: Jelentés öt egérről című elbeszélésében
Pappné Nagy Éva „A szabadság táguló-szűkülő keretei” Tér- és időváltozatok Mészöly Miklós Jelentés öt egérről című elbeszélésében Mészöly Miklós huszadik század végi modern prózánk élő klasszikusa, írói pályájának egyik jelentős állomása a Jelentés öt egérről (Magvető, 1967) című elbeszéléskötete, mely jellegzetes valóságfeltáró művészi módszereinek sajátos változatait mutatja. Az induló kötetek (Vadvizek, 1948., Sötét lelek, 1957.) ezoterikus, irracionális elemekkel dúsított sejtelmes hangulatisága mellett az írói ábrázolásban megjelenik már a valóság pontos feltérképezésének igénye is. Mintegy tíz év novellatermését tartalmazza Mészöly harmadik elbeszéléskötete. A címadó novella 1958-ban keletkezett. Az elbeszélés tárgyilagos tudósítás a tél hidege elől a kamrába menekülő egércsalád sorsáról. A látszólag érdektelen, köznapi témát a szokatlan írói megközelítés, ábrázolásmód emeli „jelentőssé”. Már a Magasiskola (1956) írásának idején izgatta Mészölyt a dokumentum és a parabola egybeolvasztásának kérdése. „A Jelentés öt egérről ennek a szintéziskeresésnek egyik remek darabja” — állapítja meg Béládi Miklós. „A novella dokumentum élességű képekből épül... a tárgyias részletek nem mutatnak túl önmagukon. Ahogyan a cselekmény továbbmozdul, avval párhuzamosan és szinte észrevétlenül fejlődik, tágul, telítődik jelentőséggel a logikai-gondolati kompozíció.” Béládi szerint Mészölynek ebben a novellában „sikerült először úgy rögzítenie a valóság apró tényeit, hogy azok modellszerűen szerveződjenek öszsze” (Béládi Miklós: Válaszutak. A tények parabolája. Szépirodalmi, 1983.). A mindössze hét oldal terjedelmű remekmű sorsparabola, „a tények parabolája”. Századunk alkotói szívesen nyúlnak vissza az elbeszélés egyik ősi forrásához, a parabolához, melyben a valószerű vagy fiktív történet általános példázattá emelkedik (1. Kafka, Ottlik novellái, Déry, Sánta regényei). Mészöly írása két információs rétegre bontható: az első réteg a valóság realisztikus ábrázolását adja. A mű igazi jelentését a második szféra — a filozófiai, etikai általánosítások információs rétege — hordozza. A veszélyeztetett lét modellje rajzolódik meg e kis lények látszólag jelentéktelen sorsában. Az elbeszélés modellértékű világa a lét két alapdimenziójának, az időnek és a térnek a műben megjelenő változataiban s az elbeszélői pozíció sajátos váltásaiban érhető tetten. Értelmezési kísérletem a tényekből összerendeződő „világmodell” tér- és időváltozatainak feltárására irányul, s csak érintőlegesen utalok az elbeszélői nézőpont sajátosságaira. Mészöly műveiben a tér hangsúlyozott jelenlétére figyelhetünk fel. Ebben az elbeszélésben is fontos szerepet kap az egerek életének két központi színhelye: a pince és a kamra, a „lent” és a „fönt” világa. Az első az elbeszélésbeli történéseket megelőző életszakasz színtere; korábban menedék, a tél beálltával azonban a lét elemi feltételeitől — élelem, meleg — megfosztott világ, mely reménytelen menekülésre készteti „lakóit”. A másik színtér a védelmet nyújtó tág terű éléskamra, zegzugos üregeivel, gazdag polcaival, labirintusszerű járataival. Éhség-menekülés-vándorlás-otthonra találás ismétlődő motívumai tágítják az egyszeri történést létélmény-jelentőségűvé. Az elbeszélés konkrét színterei ezáltal létérzékelést közvetítő modellszerű, metaforikus térré szerveződnek. A térváltozatok nyitott-zárt szekvenciákba rendeződően követik egymást az eseménysor kibontásában, az otthonosság és otthontalanság létélményeinek érzékeltetésével. A nyitott tér zárttá alakulását a lét elemi feltételeinek fogyása-hiánya s az erőszakos külső beavatkozás okozza. A parabolisztikus struktúrájú elbeszélés színterei tehát metaforikus színtérként is működnek; a szabadság táguló-szűkülő kereteit rajzolják meg. Az időváltozatok is a történések parabolisztikus jelentését hangsúlyozzák. A látszólag egyenes vonalú, kronologikus rendben kibontott cselekményben az objektív idő (órávalnaptárral mérhető idő) jelzi a külső rétegben az egyszeri történést, s a szubjektív időélmény (a történéseknek az óraidőtől eltérő érzékelése)