Mai Nap, 1992. november (4. évfolyam, 294-323. szám)

1992-11-01 / 294. szám

ígérni az SZDSZ is tud Az SZDSZ elnökválasztás­a előtti utolsó nagy találkozóját ártotta meg tegnap Pető Iván is csapata Újpesten. Az el­­nökjelöltet az SZDSZ igazi sztárjai kísérték el, ott volt Konrád György, Kis János, Tamás Gáspár Miklós, Wek­­ér Ferenc, Tardos Márton, Soós Károly Attila is. A prog­­amnak kissé túl magabiztos­nak tűnő cím adatott: Sikeres SZDSZ - sikeres Magyaror­szág. Pető Iván előadásából kiderült, hogy azt akarják el­mondani, miként lehet sike­­es az SZDSZ, s amennyiben a párt kormányra jut, úgy az ország. S a nagy nevek is nyilván már azt jelezték: ezek a nevek lennének a siker ga­ranciái. Amikor a kilencvenes vá­lasztások előtt a párt felfutott, a legkövetkezetesebb rend­szerváltónak tartották. Most azt kell bizonyítaniok, hogy ők az igazi nyugodt erők, akik azonban pontosan tudják, mi­ben rontott a kormányzat, s milyen gazdasági receptet kell felszolgálniuk a bajokra - fejtette ki a szónok. Az SZDSZ azt az űrt célozhatja meg, ami az által keletkezett, hogy az MDF ígéretei bevál­tatlanok maradtak. Az SZDSZ olyan párt kíván lenni, amelyik egyben hasznos minden olyan területen, ahol az emberek sa­ját bőrükön érzik az eredmé­nyeket. Mindehhez pedig olyan vezetők kellenek, akik­nek elhiszik, hogy amit mon­danak, azt meg is tartják. Eh­hez viszont a pártnak el kell simítania belső ellentéteit, vagy legalábbis nem kell a nyil­vánosság elé tárnia. Pető Iván erre ismét használta a Forma- 1-es hasonlatát: a szurkolókat nem az érdekli, hogy mi van a bokszban, hanem az, hogyan fut a versenyautó. (kurucz) NEM FÉRT ÖSSZE Az ipari és kereskedel­mi miniszter Bakay Árpád helyettes államtitkárt ok­tóber 28-án az ÁV Rt. igazgatótanácsába tör­tént kinevezése folytán fennálló összeférhetet­lenség miatt-érdemei el­ismerése mellett - beosz­tásából felmentette. He­lyére 1993. január 1-jei hatállyal Szűcs Istvánt, je­lenlegi MDF-es honatyát nevezte ki. A kinevezés feltétele, hogy az adott időpontig Szűcs István képviselői mandátumát visszaadja. Élni vágyott a rakéta Megoldódott a magyar ra­kétaválság: a Dunafalva kö­zelében földbe fúródva talált lövedéket a tűzszerészek es­te felrobbantották. Az utolsó vizsgálatok csak megerősí­tették azt, amit Erdélyi Lajos HM-szóvivő lapunknak pén­teken nyilatkozott: nem SCUD (azaz föld-föld), ha­nem KUB (föld-levegő) rakéta „termett" a helyi téesz kukori­cájában. Mivel a fű jócskán benőtte, már pár hónapja ott pihenhetett. Az ilyen kis hatótávolságú szerkezeteket a 3-4 kilométer magasságban támadó repü­lőgépek ellen indítják a föld­ről, úgynevezett öncélraveze­tő berendezéssel. Ha célt té­veszt, működésbe lép az ön­megsemmisítő rendszer, amely a rakétát az égbe irá­nyítja, ahol felrobbantja. Úgy tűnik, ez a biztonsági beren­dezés mondott csődöt. A szóvivő elmondta, hogy honvédségünk csak lőtere­­ken gyakorlatozik a KUB-ok­­kal, ilyen terep viszont nincs a környéken. Ezenkívül számí­tógéppel tartják nyilván a ra­kétákat, tehát szinte kizárt, hogy mi vesztettük el. Való­színűbb­, hogy a lövedék a határon túli baranyai térség­ből érkezett hozzánk. Hiszen a határtól alig 19 kilométerre van Dunafalva, s ez bőven belefér a KUB 30 kilométeres hatósugarába, ráadásul né­hány hónapja harcok folytak a térségben. Ha a helyszí­nen készült videofelvételek és jegyzőkönyvek kiértéke­lése a jövő héten nem hoz újdonságot, akkor ennyi ma­rad a magyar rakétaválság története. • (f. takács) Kitartó éhezők Rossz hírt kaptunk a tizedik lapja éhségsztrájkoló bics­keiektől. Tegnap délután hat­kor dr. Tajti Károly bicskei körzeti orvos mentőautót hí­vatott, mely a Korányi Kórház belgyógyászatára szállította izr. Kónyiné Bodzás Julian­nát, az önkéntes tűzhalált halt a kis feleségét. A negyven­­éves asszony, aki két gyer­­mekét hagyta pátyi otthonuk­ban, a sztrájk során 47 kilóról 59-re fogyott, s az orvos ki­­merültséget, általános le­­gyengülést állapított meg. A többi 27 éhségsztrájkoló változatlanul kitart. Nekik egyelőre nincsenek egész­égi problémáik, de ahogy Jalencsik Ferenc, a Létmini­­mum Alatt Élők Társaságá­nak elnöke mondja, délutánra igen elfáradnak. Majdnem biztos, hogy a jövő héten újabb éhezők váltják fel társai­kat az ország több helységé­ben, és az akcióhoz további tömeges csatlakozás várha­tó. Óriási erkölcsi támogatás­nak érzik az MSZP Országos Elnökségének pénteki telefa­xát, amelyben teljes szolidari­tásukról biztosítják őket. Hiá­ba ment le Bicskére, nem fo­gadták el Fodor Istvánnak, a független képviselőcsoport vezetőjének felajánlását, hogy szívesen közvetít a tilta­kozók és a kormány között. Az éhezők kitartanak amel­lett, hogy nem kell nekik köz­vetítő, ha a kormány akar tár­gyalni, üljön le velük szemtől szembe. (mti) 1992. november 1., vasárnap Drágább a központi fűtés - ebben fogunk kitelelni! LIGA-ETvagy A minimálbér 9700 fo­rintra emelését javasolja, a nyugdíjaknál pedig 18 százalékos emelést tart elfogadhatónak a Liga. A kétkulcsos áfa bevezeté­sének tervezett formáját elutasítja, s nem tartja szükségszerűnek, hogy egymillió munkanélküli le­gyen jövőre, amint azt jó­solják. A Liga szerint ez társadalmi robbanással fenyeget, ezért szorgal­mazza, hogy a munkanél­küliség problémája kapjon elsőséget minden tárcánál. A szakszervezeti szövet­ség,csak akkor vesz részt az Érdekegyeztető Tanács munkájában, ha a kormány megfelelően felhatalmazott képviselettel és megegye­zéskészséggel ül le a tár­gyalóasztalhoz. Mindezt Horn Gábor megbízott el­nök hangsúlyozta a Liga hét végi országos választmányi ülése után. A szakszerve­zetek akár együttesen is hajlandók fellépni a gaz­dasági-szociális követelé­seik kikényszerítéséért. ❖ A Doroghoz közeli Csol­­nok községben szombaton emléktáblát avattak abból az alkalomból, hogy 1956 októ­ber végén a helyi forradalmi bizottság felszámolta a kény­szermunkatábort, s azzal ha­zánkban megszűnt az utolsó olyan bánya, ahol politikai el­ítéltekkel végeztettek kény­szermunkát.­­ Szombatra virradóra a Ti­sza Vásárosnamény fölötti sza­kaszán másodfokú árvízvédel­mi készültséget rendelt el a Fel­­ső-Tisza-Vidéki Vízügyi Igaz­gatóság. A folyó felső részén és külföldi vízgyűjtő területén ugyanis árhullám alakult ki. Szocialisták: képmutatás A MSZP Országos Választ­mánya szerint október 23-án fasiszta provokáció történt a Kossuth téren. Tegnapi nyi­latkozatukban aláhúzzák: „A kormánykörök képmutató re­agálása újabb bizonyítéka annak, hogy politikai céljaik elérése érdekében­­ az euró­pai demokráciákban példát­lan módon­­ a szélsőjobbol­dali erőkre is támaszkodnak. A gazdasági csőddel szem­beni tehetetlenségüket leple­zendő, konfrontációra törek­szenek, és ennek érdekében bátorítják és igyekeznek sza­lonképessé tenni a politikai alvilágot”. A választmány úgy látja, hogy a kormányzat a szélsőjobb szervezett fellé­pését arra is felhasználja, hogy kiagyalt szélsőbaloldali veszéllyel riogassa a társa­dalmat. A LEGFRISSEBB ITTHONRÓL 3

Next