Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)
1848-10-27 / 193. szám
A Marczius Tizenötödike politikai hirlap October—decemberi évnegyedre előfizethetni helyben egyedül a Kiadónál, 2 ft. 30 kr. postán mindennap borítékba küldve 3 frt. 30 kr. Egy hónapos előfizetést csak helyben egyedül a Kiadónál s a hónap első napjától számítva 1 forintjával fogadunk el. Hirdetések egy háromszor hasábozott sorért, vagy ennek helyéért 3 ki* PP- fizettetek. Pest oct. 27. Jellachich neve letűnt a magyar históriából, miután abban alig foglalt el néhány lapot. Hamar lejárta az isten adtának. Helyette Windischgräcz herczeg áll. Szegény magyar nép, megint egy uj chinai nevet kell betanulnia, pedig ez nem erős oldala a magyarnak. Ő herczegsége egynémelly jeles tetteiről ismeretes a közönség előtt. Ő volt, ki Prágát három napig ágyaztatta. Azon időben Bécs kedves hű városa volt a dynastiának, onnan küldték a bombákat s kartácsokat a prágai democratákra. Most Prága hűségessé van ágyuzva, s a golyókat onnan küldik vissza Bécsbe. Különben pedig a világon alig van kevésbé dicsőséges hadi tempó,mint egy város ágyuztatása. Ahhoz egy petáknyi vitézség, egy garasára való katonai tudomány sem szükséges; kiállítják az ágyukat, oda irányozzák egy békés polgár házára s amúgy dugaszból elsütik a tüzérek. Ez az egész. Illy eszközök azok, nyájas olvasó, mellyet használ végvonaglásában az absolutismus a szabadság ellenében. Mindenesetre utolsó, legvégső eszköz, de melly csak egy pár helyen használ, s a mellett minden leágyazott város tíz másikat költ fel álmából. Egy tegnap este a táborból érkezett futár meghozta a hírt, hogy Windischgraetz kedden Bécset hét óra folyvást ágyúztatta. A bécsiek derekasan feleltek vissza a romboló megtámadásnak. A város tizenhárom ízben kezdett égni, de mindannyiszor a tűz rögtön elaltatott. Mindamellett az ágyúzásnak levét magok a megtámadók itták meg, a mennyiben egy bataillon gránátos, két escadron Mengen vasas, s egy battéria ágyú használván az ostrom zavarát, átmentek a néphez, s Bécsben kitörő örömmel fogadtattak. A reactio nem bízik sergében. A katonák kedvetlenek , s csak a szájaskodó tisztek pattognak. Táborunkban tegnapelőtt már tudva volt az ellenség összes ereje, melly felmegyen 46,000 emberre. Szép szám s egy kicsit meghökkenti is az embert, de meg kell gondolnunk, hogy ebből a Jellachich féle osztály csak malheur az egészre nézve; meg kell gondolni, hogy a német és olasz ezredek kenyértörés alkalmával nem fognak a népre lőni, sőt mint a keddi példa mutatja, még átcsaphatnak a másik oldalra is. Ennyit tudunk a bécsiekről. Táborunk az említett futár elindultakor Pahrendorfban szállásolt. Kossuth három napja, hogy ott van, s jelenléte a lelkesedést a hitellenségig magas fokra emelte. A katonák Kossutot úgy tekintik, mint a magyar nemzet teljes hatalmu képviselőjét, előtte, hol megyen, a bataillonok zászlói háromszor hajolnak meg. Egy délután s a következő reggel szenteltetett arra, hogy Kossuth lóra ülve bejárta az egész tábort, s minden csapat előtt egy rövid szónoklatot tartott. A katonák Kossuth szavaira az öröm fanatikus jellemű nemét tanussták. A huszárok leugrottak lovaikról s földre vetve magokat, a gyepen hencsergenek, s ujjogató kiáltásaikkal törték el a levegőt. Száz meg száz apró anecdotta kerül ki, mit mivel egy káplár, mit egy közlegény. Egy szív és lélek uralkodik ottan. Minden ember csak egy eszmét ismer, a hazát! Ebben élnek, ebben mozognak, ebben gondolkoznak. Beszélhet az ellenfél bármit ; haszontalan minden proclamatio, minden manifestum, minden ellenjegyzéssel, vagy a nélkül ellátott legfensőbb kézirat. Katonáink csak azt kérdik : ki a magyar ellensége? Hívják azt Jellasicsnak, Windischgraeznek, császárnak vagy camarillának, neki mintegy. Aki a haza ellen van, e táborban el van ítélve. Az ellenség még innen onnan kap erősítést, de úgy látszik, hogy utolsó forrásait merítgeti. Legnagyobb baja pedig az, hogy a külföldön levő magyar, sőt a német és olasz katonát is őriztetnie kell, különben azok tömegestül jönnek hazájukba s mindenütt a néppárthoz csatolják magokat. A democratia mint isteni szikra, mint elrejtett mag kél ki a földből. Az örök igazság napját kellene azoknak az égről leágyazni, kik e mozgalmak kifejlődését akadályozni akarnák. Azonban úgy veszük észre, hogy egy kicsit megszalasztottuk tollunkat az Optimismus mezején. -Legyünk óvatosak, s ne énekeljünk győzelmet a harcz előestéjén. Nekünk a democratia győzelme még nem minden. Mi mindezek mellett még magyarok is akarunk maradni, mert ha ez nem volna szándékunkban, a harcz e perezben be volna fejezve, s összeolvadnánk Austriával. De ez lehetetlen, ez természet elleni vegyület volna. A história bizonyítja, hogy ezen összeolvadás háromszáz év alatt sem történt meg, s nem is fog megtörténhetni soha. Mit érne nekünk az összeolvasztott monarchiából kifejlődő democratia, ha a mozgalmakba belehaltunk? Az egy kincs volna előttünk, melylyet mások birtokában látnánk. Nekünk független Magyarország kell mindenek előtt. A jelen harcz függetlenségi harcz teljes értelemben. Nem magunk kerestük ezért, nem mi állítottuk oda a kérdést, hanem ellenségeink sodortak oda. A nemzet a marcziusi törvényekkel nyakig meg volt elégedve. Egy Kossuth, Deák, Szemereféle ministerium minden reményt túlhaladott. Mi e ministerumot megtámadtuk, nem mintha liberalitásával megelégedve nem lettünk volna, hanem mivel láttuk, hogy jámbor táblabíró politikájával nem fogja saját magát s ezen törvényeket megőrizhetni, amint ezt a következmény teljesen igazolta. A közönség nagy részének nem tetszett működésünk, mert azt hitték rólunk,hogy ok nélkül, csak ellenzéki viszketegből mindenen túl akarunk hajtani. Pest October 27. Windischgrätz functióját mint generalissimus megkezdte. Először is egy csattanós rendeletet küldött a magyar felkelők sergében szolgáló császári s királyi tisztekhez, mondván, hogy nyolcz nap alatt kötelességüknek tartják magukat e herczegségénél bejelenteni, s magukat parancsa alá adni, különben elfogatás esetére rögtön akasztófára huzatnak. Úgy értesültünk, hogy ezen nyilatkozatra számos katonatisztnek csizmaszárába ment a lelke, és seregenként küldék be lemondásaikat. 193. szám. Pest, October 27. 1848. Nem kell táblabiró politika. Péntekmeans TIZENÖTÖMÉ