Marczius Tizenötödike, 1849 (2-67. szám)

1849-05-21 / 27. szám

népét megtámadták s visszaverték, ami két embert, ők 60—80-at vesztettek halottakban. Más részről a topánfalvi hegysoron Abrud nyugoti részén a város megtámadására nagy tömegben nyomultak előre, de innen is egy pár ágyulövéssel megszalasztatak, és pedig a nevetségig rémületes futásukban felső ruháikat s élelmiszereiket is elhányták; a számos zsákmány közt, mellyet itt nyerünk, a vezér aranyzsinóros zekéje is volt, itt egy huszárt vesztettünk, az ellenség közül mintegy 25 maradt a csatatéren, de űzés közben csatáraim itt-ott többet ellövöldözének. A butyesdi szorosnál ugyan e napon a lázadók visszanyomták a Reviczki-csapat 1. századát és egyesülve a Vöröspatak felé nyomult lázongó tömegekkel, e gyengén védett várost, Vöröspatakot megtámadák, elfoglalók s felgyújtották s mint hírlik, a bent szorult magyarokat utáló csecsemőig felkonczolák. E vész elhárítása talán lehetséges lett volna, ha Drágos képviselő úr és az abrudbányai bíró Boer úr ez egész nap azon meggyőződést nem igyekeztek volna rám erőszakolni, hogy az oláhok békülni akarnak és fognak, azonban a verespataki szerencsétlenség megtörténte után este Drágos úr azon hírrel jött hozzám, hogy Jánk békülni többé nem akar — hanem harczot akar életre halálra. Holnap a csata színhelye talán Abrudbánya lehet. Május 11-től. Jánk, az úgynevezett havasi király, beváltotta szavát s megkezdő ellenünk az élethalálharczot. — Felprédálván Vöröspatak városát, Abrudbánya ellen indult, s 9-kén 2 órakor délután már megérkeztek tribunjai, és a város felett elnyúló kopasz béretek ormait vandal lármáju népe elfoglalta, kik irtóztató szitkok s fenyegetések közt a várost több oldalról rohanni kezdettek. Bátor harczosaink is megkezdék a rohanást, a küzdés nagyszerű lett, a lázadók minden pontokon nagy veszteségükkel visszanyomattak és üldöztettek, s újabb rohanás csak új győzelemre vezetett bennünket, s egész késő estig teljes meggyőződésünk volt, hogy e nap szabadságharczunk nevezetes napja leend, mert , még mi egész nap alig néhány embert vesztettünk, a bérczeket a lázadók holt tetemeivel borítottuk el, összes veszteségünk 17 ember , 2 tiszt, de az ellenség részéről fölül 2000 esett el. Az éj beálltával a talán 10,000 főből álló csoport nyitá rohanásait és seregünk folytonos tüzeléssel verte őket mindannyiszor vissza — de nem akarván seregemet e barbárok dühének ki- tenni, magamhoz vévén a városban levő magyar írókat, reggeli 4 órakor visszavonulást rendeltem, mellyet Butyesdig, rendes csatározással vonulván vissza, szerencsésen befejeztem. Az oláh lázadók Drágos képviselő urat elfogták, alkalmasint vérszomjuk áldozata lett. — Dobra, a lázadók egyik vezére, az utczán összevagdaltatott — Butyán és Viczian Brádon vannak őrizet alatt. Hallom, Abrudbányát felégették, s a magyarságot kiölték, mi már náluk azon éjre volt kitűzve, mikor én 6-kán Abrudba bevonultam.I (Közlönyből.) , Szepesi tudósítás máj. 8. 1849. A háború súlya ugyancsak nehezkedik szegény vidékünkre s jó érzelmű lakosaira. Vogel és Benedek osztrák tábornokok, miután Rozsnyót elhagyták, Dobsinának vevén utjokat, f. hó 3-án d. u. 5 órakor rabló csordáikkal hozzánk beköszöntek és Poprád városa alatt tábort ütöttek. Leirhatlanok az egymáshoz közel fekvő Szepes Szombat, Poprád, Sztrása, Matheocz és Felka városokon általok elkövetett zsarolások. Egy városra, hol alig van száz ház, 5—6—8000 ezüstöt, őszrák bankjegyekben lefizettetni kívánt sarezot vetettek, azon kívül számos vágómarhát, nagy mennyiségű szalonnát, kenyeret, bort, pálinkát kellett adnunk kiéhezett seregük számára. Midőn igy kedvükre tanyáztak nálunk, f. hó 5. reggel felé 2—3 óra közt a göltöri után Ibanovnicza felől számos lövések tétettek a most alakult vadászcsapat által, mellyeknek hallattára Vogel, a magyar sereg közeledését vélve, seregével mintegy 500 előfogatos szekereken, mellyek még máig sem kerültek meg, nyakrafőre Liptó felé futott, s pár órával később Benedek is követte, kinek emberei valamivel becsületesebben bántak a lakosokkal, mint a gyalázatos Vogeléi. Mind a két sereg Sz.- i Miklóson áll, amint hallatszik; Rózsahegyen perdig Görgei Ármin mondatik lenni, és igy Dem- Zlinszky seregének egy része Liptó felé nyomul Iván, reménylhető, hogy Vogel és Benedek két tűz közé fognak szorittatni. Alig indultak el ezek, midőn városunkban szállásoló vadászaink azon sürgetős parancsot vettek, hogy tüstént Késmárk felé induljanak, mert Galiicziából ismét bejött egy 800 főből álló csapat Gr. Szirmay István vezérlete alatt, hihetőleg Vogel segítségére, ki azonban már hegyen-völgyön túl volt. Ezen csapat elébe mehnvén a vadászok, a guerillák és számos nemzetőrök, az ellenséget Tótfalunál megtámadták, őt positiaiból egész a határig kiűzték, egy kapitányt és két közembert lelőttek, kétszázat foglyokká tettek és sokat, köztök Szirmayt is megsebesítették. Bár kezünkbe került volna a gaz honáruló! (Közlönyből.) A császáriak embersége. Hitele érdemlő kút- forrás szerint Vogel, a hatalmas, és egy szegény fogságba esett huszár közt következő jellemzetes párbeszéd kerekedett. Vogel. Hány emberből áll a rebellis tábor ? ! Huszár. 40,000-ből. Vogel. Hazudsz gazember! Huszár. Nem felelek róla, közembernek azt nem mondják meg, úgy lehet, hogy 50,000 cm- s bér is van. Az osztrák tábornok kérdezgetései közben, többek közt azt hozta fel a huszár, hogy biz a magyar katonának van bora elég, kenyere és hú-sa bőven, a pénznek sincs szűkében, s nem rabolom! Vogel. Látnivaló, milly jó dolgotok lehet, mert hiszen rongyosok vagytok, mint az ágról szakadt! Huszár: Nem is jövünk ám most Galiicziából, hanem 20 ütközetből, mellyben a németet vertük. 107 Vogel. Hitszegő, rebellis kutya, hallgatsz, vagy mindjárt főbe lövetlek. Huszár. Megszoktuk mi a lövéseket is. S uram fia, ki hitte volna!? Vogel tábornok, e nagy madár, úgy felmérgesedett a szegény huszár férfias beszédeire, hogy azonnal ötven botot vágatott reá. Szép tulajdon az a dühösködés, kivált vezérben. Ezen tulajdon emelte Windischgrätzot is a vezérek legnagyobbikává, úgy, hogy ha szánjuk is a becsületes huszárt, szinte kívánnunk kell más részről: Adj uram az osztrákoknak minél dühösebb vezéreket, kiknek ajka legalább is tajtékba boruljon, valahányszor távcsővel messziről csak egy magyar huszárt pillantanak is meg! (Közlönyből.) Selmecz május 17. Polgár szerkesztő! Nem igen tudok hazánkban várost, honnan kevesebb tudósítás menne hírlapokba, mint épen innen, ez pedig nem azért történik, mintha itt elég ok nem volna s jövőre is nem lenne, mi csak is nyilvános úton javítható, hanem azért, mert az emberek legnagyobb része nyúlfélénkséggel fél még ezen szótól is: tol 1-h arcz, mert a harcz szót magában foglalja , ezért elhatároztuk, ön lapjába néha egy czikket küldeni , s a világ elejébe adni elítélés végett olly dolgokat , mellyeket rászallunk, de önzéstelenségből csak magunk elitélni nem akarunk. April 18-ka volt azon szerencsés nap, melylyen megszabadultunk a Gleichberechtigung elve szerint fölállított selmeczi térparancsnok zsarnok kormányától és zsoldjában álló kémeitől, az öröm és lelkesülés igazán átalános volt, mikor megmentőinket megláttuk, s akkor volt alkalmunk teljesen meggyőződni, hogy az osztrákok hazánkba berohanásuk s bánásmódjuk által ügyünknek nagyon nagyon sokat használtak, de ez által megtanultuk az embereket több oldalról ismerni: voltak , kik rettenetesen szerettek volna nagy hazafiak lenni, de féltek, hogy örömükben olvadozó érzelmüket az osztrákok visszatérése ismét megfagyasztja s igy fagyott állapotban maradtak; voltak, kik hazafias érzelmüket nyerseségben gondolták legjobban nyilvánítani; voltak végre, kik el akarták hitetni az emberekkel, hogy ha azon napon a szerencse a mieinket el nem hozza, ők elfogatnak s Pofonba vitetnek, s miért ? azért, mert semmit sem tettek, legfelebb hazafias érzelmüket tisztán megőrizték, de ez uraim a mai időben nem érdem, ez kötelesség, s ezen után szerezni magának érdemet, nem férfiakhoz illő, mert ez nevetséges, de ezért nem kárhoztatjuk önöket, mert nem tettek, mert hatáskörükben sem volt, legfelebb a főkohómesternek, kinek erélyességét s ügyünk melletti küzdését azért is ki kell emelnünk, mert nem e hon szülöttje; a többiek inkább materiális szempontból kívántak ezen után kitűnővé lenni, mint pl. egy főbányanagyi hivatalért vagy egyébhez hasonlókért.