Maros, 1930. január-június (4. évfolyam, 1-147. szám)

1930-03-18 / 63. szám

1 «Mal Kedd is Szerda Kohn és Kelly An­erikai vígjáték 8 fal­lo­sás­ban, a főszerepben: G­orga Sidney és Ver­a Gordon­ block 295 szavazatot kapott. Tanács­­tagsági arány: 10:6. Szászrégenben a kormány paktu­­mok kistáj­a, amelyet a magyarok és szászok is támogattak, mind a 18 helyet elnyerte 1322 szavazatával. Az egyetlen ellenzéki lista a kom­munistáké volt, akik 321 szavazatot kanak. Dicaőszentmártonban a magyar párt a nemzeti paraszt­párttal kötött kartellt, miután azonban a paktu­­mos listán nem akartak kellő kép­viseletetet adni a szocialistáknak, a munkásság különlistát áhított. Az eredmény a következő: Kormány 735, szocialisták 322, liberálisok 117 A kormánylista 10, a szocialisták 6 helyet kaptak. Harosvisarbols spiNMUgtta­ti aiHSE. sportBosesIlUt­injaihoz Városunk sportegyesületei közül egyesületünk volt hosszú időn ke­resztül mint legrégebbi az egyedüli, mely a sport összes ágait egyforma szeretettel felkarolta. A gazdasági erkölcsi és sportvi­­szonyok az utóbbi években azonban oly mértékben változtak, hogy egye­­sületünk a football sport terén kény­telen volt szereplését és csapatának működését a lehető legminimumra korlátozni. Ezeknek a tényezőknek a hatása alatt valamint azon okok következ­ménye folytán, hogy a football spor­tot művelő tagjainak nagyobb része katonának vonult be, továbbá az eleddig vallott és minden körülmé­nyek között követett amatőr szellem fenntartása és a ma divatos álama­­törizmus letörése végett, egyesületünk arra a belátásra jutott, hogy a foot­ball szakosztály működését egyelőre bizonytalan ideig szünetelteti, a foot­ball sport terén az egyesület presz­tízsének fenntartása és jóhírnevének megóvása, valamint a többi sport­ágak hathatósabb és intenzívebb mó­don való művelhetése és támogatása érdekében nyilvános mérkőzéseket nem játszik. Reméljük azonban hogy a szüne­­t­eltetés alatt fogunk tudni oly játé­kosokat nevelni, kik a régi hagyo­mányos szellemben nevelkedve az MSE, zászlóját a footballban megin oly dicsőségre fogják vinni, mint amily magasan hosszú három évti­zeden keresztül állott. Tg.-Mureș, 1930. március hó 12-én tartott választmányi ülésből. Gyalui Pál Nagy Jenő alelnök fő­­ikér Brft. kiser felvágo­tak nspoata frissen kaphatók Starnbarg Lafs?*nál Kossutse­msa 9. Kaka Márton ur bodifájából kiléptem, önálló ihlett! nyílott­ktam Kossuts ucca 9 ss. alatt, heti elsőrendű borokat, sört, ti­­queort, rumot és mindenféle szeszes halt a legjobb minőség­ben áruitok. Paetos Usiolgálás Olcsó Arak, Sternberg Lajos 2 : Ésndarin, Citron, Non­»­hQ*;*, de tolya, dió, diabél, príma iszvlisztva nagyban és kicsiny­ben k­ivalóbban beszerezhető, Hispincon, [QPOi-cipász mellett R0888H és WEISZ Szartól, Csifértikla frlM tm\ Sulii fesa* 1830. Unio 18 G­handi szakít eddigi békés m­ódszerével London, márc 17 Ghandi tegnap megérkezett Gor­avi faluba, ahol kijelentette, hogy vasár­napon és hétfőn pihen. Szokásához iven hétfőn ez egész nép hallgat. Kijelentette továbbá, hogy a függet­­enség kihívásához nemcsak pénz, hanem vér is kell. Ezt a kijelentést úgy magyarázzák, hogy Ghandi sza- M­ani fog eddigi békés módszerével. Több önkéntes csatlakozott ismét a zarándokokhoz. N­agyarán­yú tömegtüntetések Indiában Bombay, márc. 17. India valamennyi nagyobb vero­sában tüntettek és felvonultak, pasz­­szív ellenállást tanúsítva. Nagyará­nyú tömegtüntetések voltak Lahoré­­ban, Agvalpindiben és Penluban. Delhiben a hindu nemzeti zászlók alatt mintegy tízezer nacionalista vo­nult fel. Ghandit rövidesen letartóztat­­ik London, márc. 17. Ghandi a diákoknak azt üzente, hogy ne tanuljanak, a kereskedők­­nek pedig, hogy zárják be boltjai­kat, mert most mindenkinek az or­szág felszabadításán kell dolgoz­nia. Angol körökben ezt hiszik, hogy Ghandit rövidesen letartóztatják. Mi lesz az uj tanáccsal ? Lm feletti* gegy sem ? - Popescu flúcien dr. Kjettúta Marosvásárhely, márc. 17 A kedélyek még mindig nem csil­lapodtak le a választási hangulat izzásában. Széles körben képezi ta­lálgatás tárgyát, hogy mi történik, megalakul-e az uj tanács, vagy pe­dig különböző okok miatt erre sor nem kerül? Vannak olyan verziók, melyek szerint petíciót adnak be a tanács­­­választás ellen és erre az esetre a tanácsalakulás aligha történhetik meg simán. Húsz nap alatt lehat beadni felebbezést a tanácsválasz­­tás ellen és erre az esetre, a­mely nagyon közelállónak látszik — hu­zamosabb idő is eltelhetik, ameddig a tanács megalakulása lehetővé vá­lik. Hozzájárul még ezekhez a fai­rekhez az a kijelentés is, amelyet Pop­escu Adrian dr. tett, aki — mint mondotta — foglalkozik azzal a gondolattal, hogy lemond az interi­­már bizottság elnökségéről és a tanácsválasztás eredménye alapján összeállítandó tanáccsal nem kíván együttdolgozni. Jelenleg dr. Popescu Adrien Buka­restben tartózkodik és csak akkor lehet majd a dolognak ezt a részét illetően tisztán látni, ha Bukarestből hazaérkezik. ------------------------------------------------------------------­-----­A német ifjúság is kéri Hindenburgot, hogy ne szentesítse a Joung-egyezményt Ber­­n,­mdre. 17 Az ifjúsági egyesületek szövetsége 1 memorandummal fordult Hindenburg elnökhöz, hogy ne szentesítse a Young-egyezményeket. A memoran-­­ dómban a langemarki halottak ne­­­vében szólnak. (A langemarki csa­tában ugyanis mind egy szálig el-­ pusztultak.) Hindenburg nyilt levél­­­ben válaszolt a memorandumra, azt­­­írván, hogy a birodalmi kormány és a parlament minden tekintetben meg­nyugtató felvilágosításokat adott, a­melyeknek a diákság aggodalmait szét kell oszlatni. A langemarki ha­lottak emlékét éppen azzal tartják ébren, ha az új generáció hasonló áldozatkészséget tanúsít, mint a vi­lágháború első önkéntesei. Halálra lapította a boroahordó egy marosmegyei fuvarost­ ­ Marosvásárhely, márc. 17. Különös körülmények közön tör­­­­tént tegnap halálos szerencsellen­ség a megye egyik községének kö­­­­zelében, az országúton.­­ Costeche Mihály 47 éves fuvaros bort szállított szekerén. Somosd köz­ség közelében a lovak egy arra ha­­­­­adó járműtől megijedtek és vágta­lanba kezdtek. Ennek következtében a rossz után a szekéren lévő boros hordó inogni kezdett és igy történt meg, hogy a nagy boros hordó összetört és lezuhant a földre, ma­­gával rántva a fuvarost is, aki oly szerencsétlenül esett le, hogy a boros hordó halálra lapította Ojtó­ késsel elvágta falenege nyakát, majd saját nyakát metszette el Sopron, márc. 17. Borzalmas családi dráma játszó­dott le Sopronban. Sehol János 50­­ éves gazdálkodó válóperét pénteken tárgyalták a törvényszéken és a bí­­róság feleségétől elválasztotta. Sehol erre nekikeseredve elment feleségé­hez és kérlelni kezdte, hogy térjen vissza hozzá. A gazdálkodó a ház istállójában várta meg, míg felesége hazajön. Az asszony kis idő múlva érkezett meg és Schöl kérésére is Az Adriai Biztosító Társulat, Iriest SS“ 1““ a f. hó 15-én megtartott sorsoláson a következő betű kombinációk huzattak ki: S. W. G. G. R. G. F. N. K. K. A. A. V. D. H. U. Tg.-Muresi vezérügynökség, P. Reg. Ford. 7. ARAGONIT MŰVEK R. T. Targu-Mures keres azonnali belépésre fém, kő és faesztergályosokat. Kőcsiszolásban jártas munkásokat, segédmunkáso­kat és fényezőket. Jelentkezni lehet Vaida Voevod 10 szám alatt hajthatatlan maradt. Erre a meg­vadult ember a nála lévő ajtó kés­sel elvágta felesége nyakát, majd a véres tett elkövetése után saját nya­kát metszette el. Ezután átvágott nyakkal a ház ablakához vánszor­­gott és bekopogtatott. Hét gyermeke csaknem holtra vált az ijedtségtől, amint látták apjuk vértől csepegő, borzalmas fejét megjelenni az ab­lakban. Az asszony pár percnyi kínlódás után meghalt, a férfi pedig kórházba szállítása után félórával követte feleségét a halálba.________ Perlekednek a megfiatalító professzorok Be­lgrad, márc. 17. Uzetae dr., Voronojt utánzója, aki mint ismeretes, Újvidéken több m­eg­­fiatalitási operációt végzett, pert in­dított Maianovics nevű kollegája el­en, amit a sajtóban kigúnyolta ée­­tutaiánnak nevezte. Az ügyet a belgradi törvényszék tárgyalja, mely Uzelac kérésére S­em­acnot és Vo­­ronoffot szakértőnek merte meg. Spanyolnátha torokgyulladás és meghűlés ellen véd Maida Hasd a Koronában

Next