Mélyépítéstudományi Szemle, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955-06-01 / 6. szám
Paleocapa az eredeti terv 300—1000 öl távolságban húzandó töltéseivel szemben — ugyancsak a helyi viszonyoktól függően — 500—1000 öl távolságban építendő töltéseket tartotta célravezetőbbnek. A két javaslat közti különbség valójában abban keresendő, hogy Paleocapa véleménye szerint a Tiszavölgy rendezésének feladatai sorában legfontosabb és legsürgősebb ármentesítést lényegében a folyó szabályozása nélkül, a szabályozástól függetlenül is meg lehetett volna oldani. Az egymástól elválaszthatatlan szabályozást és ármentesítést két önálló feladatnak tekintette, sőt — nyilván nem kis részben a mielőbbi eredményes árvédelmet sürgető közvélemény nyomásának hatása alatt — a szabályozást magát (az árvízi és a középvízi meder szabályozását) másodrendű kérdésként kezelte. Azt felismerte, hogy az ármentesítés érdekében is szükség van az átvágásokra, de azt már nem látta be, hogy az árvédelmi töltéseknek is szerepük kell legyen a folyó — árvízi medrének — szabályozásában ! A töltéseknek egyéb szerepet, mint az árvizek visszatartását, nem szánt. Egymástól való távolságukat akkorára vette, hogy ,,a folyó kanyargásaival együtt beleférhessen“. Szerinte ugyanis a töltéseknek „nem az a rendeltetésük, hogy a folyó eleven folyását kormányozzák, sem pedig, hogy hatását kiállják. . .“ E tévedéseknek nyilvánvaló magyarázata csak az lehet, hogy Paleocapa nem ismerve a Tisza sajátos viszonyait, a Pó-völgy ármentesítésénél bevált módszereket akarta alkalmazni nálunk is. Paleocapa egyébként sok értékes gondolatot tartalmazó s önmagában véve egységes elveken nyugvó javaslatának eltérése a Vásárhelyi-féle tervtől elegendő volt arra, hogy Vásárhelyi álláspontjának mellőzésére vezessen éppen a legdöntőbb kérdésben : a töltések vonalozásának kérdésében. Az a körülmény, hogy a két — önmagában egységes — terv egyike viszonylag közelebb fekvő, a másik viszonylag távolabbi töltésezést javasolt, a töltésvonalazás kérdésének lebecsülésére vezetett s a munkálatok során a legteljesebb anarchiának, az egyéni, helyi szempontok érvényesítésének — a befolyásos földesurak kívánságai érvényesítésének ! — nyitott utat. Így történt azután, hogy a szabálytalan vonalvezetésű gátak, melyek helyenként a folyó medrétől távol, helyenként közelebb épültek, a munkálatok első évtizedeiben, amikor még az alsó átvágások sem fejlődtek ki — nem tudtak a tengerré dagadó folyó tartós nyomásának, a hullámverésnek és a változó szélességű hullámtéren előálló keresztirányú áramlásoknak ellentállni. A Tisza árvizei ismételten tönkretették a kezdetleges árvédelmi berendezéseket és ismételten végigpusztították az Alföldet. Az idő igazolta Vásárhelyit, aki a folyó medrével párhuzamosan építendő gátakkal kialakított hullámteret úgy tekintette, mint egy kiszélesített medret, ahol az árhullámok gyors levonulása a gátak helyes vonalozásától függ. Ennek az elvnek megfelelően a helytelenül épített töltés egyes szakaszait ki kellett igazítani. Rendezni kellett a hullámteret is, pontosan megállapítva a szabadonhagyandó hullámtér szélességét. Vásárhelyi Pál általános Tisza-szabályozási tervezete, műszaki fejlődésünk történetének e nagyértékű dokumentuma, mint mondottuk, az idők folyamán elkallódott, sőt feledésbe merült. A műszaki irodalomban csupán egyes adatai (így pl. a 102 átvágás), ill. részletei váltak közismertté. A tervezet — mely az egyelőre meg nem talált térképek és tervrajzok kísérő szövege volt — teljes egészében csak a közelmúltban lezajlott Vásárhelyi-emlékünnepély alkalmával vált ismeretessé. Vásárhelyi Pál ebben a javaslatában a Tiszaszabályozás tervét az egész Tiszára vonatkozóan, részletesen s a gyakorlati kivitelezés számára alkalmas formában dolgozta ki. A tervet, mely egyébként nemcsak alapelveiben, de felépítésében is azonos az „Előleges javaslattal“, a teljesség és a gyakorlati szempontok érvényesítése mellett elsősorban az különbözteti meg az első vázlattól, hogy Széchenyi Tisza-hajózási terveinek megfelelően fokozott figyelmet fordít a hajózó út biztosításának kérdéseire. Ennek megfelelően az addig három fő fejezetből álló leírás (ti. a vízrajzi leírás s az átvágások és a töltések ismertetése) két tíz fejezettel bővül : az egyik a munka során szükséges vízi építményeket (például az átvágások létesítéséhez szükséges terelőműveket), a másik pedig a hajózás érdekében szükséges teendőket (medertisztítás, vontatóútépítés, a malmok és a révek rendezése stb.) ismerteti. Vásárhelyi ebben a tervében is a Tiszavölgy vízrajzi leírásából kiindulva ismerteti a szabályozásánál követendő eljárásokat. Ennek a leírásnak különösen figyelmet érdemlő részei azok, melyek a kanyarulatok kialakulását ismertetik s azok hatását állapítják meg a folyó sebességére. Az átvágásról szóló részben nemcsak az átvágások készítésének módját, a velük kapcsolatos építményeket ismerteti igen részletesen, hanem előre figyelmeztet arra is, hogy az alsó szakasz hosszabb, és kötöttebb talajon készítendő, átvágásai nehezebben fognak kialakulni s ezért azok kifejlődését szélesebb vezérárok ásásával és kotrógépekkel kell majd siettetni. Vásárhelyi leginkább a töltésekről szóló fejezetet bővíti ki. Itt ismételten rámutat arra a hidrológiai törvényszerűségre, hogy a folyók árterének a mederhez közelebb fekvő területei általában lényegesen magasabbak, mint a távoliak s így az általa javasolt közeli töltésvonalazás nemcsak célszerűbb, de olcsóbb is lesz. Hangsúlyozza, hogy a szabályozás — az árterek összeszűkítése és az átvágások létesítése — a nagyvizek emelkedésével, az árhullámok hevesebbé válásával fog járni és a gátak méreteit ennek megfelelően kell megállapítani. Vásárhelyi általános szabályozási tervének részletességére jellemző, hogy itt utasításokat ad olyan kérdésekben is, mint a töltések építésének módja, a homok és az agyag keverése, tömörítése, a gyepesítés, valamint az előterek befásítása , a gátak hullámveréstől való védelme érdekében. — A Tisza-szabályozás végül is nemcsak alapelveiben, de kivitelében is Vásárhelyi útmutatása alapján készült el. 286