Mérleg, 1981 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-01 / 1. szám

Kérdés — felm­ér Téma: a bizalmi jogkör Kérdés: A Munka Törvénykönyve 16. §-a alapján a közvetlen felsőbb szak­­szervezeti szerv egyetértése szükséges a szakszervezet választott tisztségvise­lőjének munkaviszonyával kapcsolatos több fontos kérdésben történő döntés­hez. Kit kell közvetlen felsőbb szakszervezeti szervnek tekinteni? Felelet: Annak a dolgozónak, akinek több választott szakszervezeti tiszt­sége van, mindig a legmagasabb tisztségének megfelelő közvetlen felsőbb szak­­szervezeti szerv jogosult a Munka Törvénykönyvében biztosított jogok gyakor­lására. A SZOT állásfoglalása alapján a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv mindenhol operatív testület legyen. Közvetlen felsőbb szakszerevzeti szerv: 1. Ahol összevont taggyűlés van: bizalmi helyettes, bizalmi, főbizalmi helyet­tes, főbizalmi és a társadalmi munkabizottság tagjai esetén — a szakszervezeti bizottság. Az szb tagjai, az szvb tagjai, a társadalmi munkabizottságok ve­zetői, a vállalati munkaügyi döntőbizottság vezetője és tagjai esetében — a megyei, budapesti bizottság, a középszervi jelleggel működő tröszt, nagyválla­lati szakszervezeti bizottság. 2. Ahol bizalmi testület működik: a testület tag­jai, az szvb tagjai, a munkabizottságok vezetői, a munkaügyi döntőbizottság vezetője és tagjai esetében — a megyei, budapesti bizottság, a középszervi jel­leggel működő tröszti, nagyvállalati bizalmi testületek. Ahol kétszintű bizalmi­testület működik, a 2. pontban jelzett tisztségviselők jogvédelmét az eggyel magasabb szintű bizalmi testület szakszervezeti bizottsága látja el. 3. Az a bi­zalmihelyettes, bizalmi, főbizalmihelyettes, főbizalmi és társadalmi munkabi­zottsági tag, aki nem tagja a bizalmi testületnek — a szakszervezeti bizottság. Kérdés: A bizalmi testület hatáskörébe utalt kérdésekben a döntést lehet-e más szervek hatáskörébe vonni, vagy utalni? Felelet: Nem lehet. A bizalmi testület ülésein a hatáskörbe utalt kérdéseket mindig konkrét döntéssel kell lezárni. Ha erre valamilyen ok miatt nincs mód, a témát ismét vissza kell vinni a testület elé. Kérdés: Milyen legyen a bizalmi munkája a bizalmi testület ülései között? Felelet: A bizalmiak csak akkor tudnak eredményesen részt venni a testü­let munkájában, ha maguk mögött érzik a szakszervezeti csoport többségének véleményét és támogatását. A testület két ülése között ennek a háttérnek a kialakítása, erősítése, formálása a legfontosabb feladat. Ha a bizalmi nem akar passzív szemlélője maradni a testületi üléseken zajló eseményeknek, akkor szüntelenül gyarapítania kell ismereteit, tudását. A csoportélet keretében meg­felelő kapcsolatot kell kiépítenie csoportja tagjaival, és bizalmi társaival is. Képesnek kell lennie a központi akaratot a tagság körében gyorsan, lényegre­­törően ismertetni, elfogadtatni és érvényesíteni. Képesnek kell lennie arra is, hogy a tagság akaratát, álláspontját értékelje és ha azt helyesnek, jónak tartja, kifejezze és érvényesítse, mindezzel formálva a csoport tagjainak felfogását, nevelve őket a közösség szolgálatára. Kérdés: Mit értünk állásfoglalás alatt? Felelet: A határozathozatal egyik formája az állásfoglalás. Erre olyankor kerül sor, amikor a szakszervezeti vezetőtestület egy adott kérdésben, vagy kérdéscsoportban saját hatáskörében nem határozhat, de szükségesnek tartja álláspontját kifejteni, illetve rögzíteni, mintegy igényelve a döntésre jogosult szervektől és vezetőktől, hogy intézkedéseik megtételekor ezt vegyék figye­lembe. Állásfoglalásra kerülhet sor a gazdálkodás alakításával összefüggő kér­désekben. Ez esetben megfogalmazzák a szakszervezet véleményét, ajánlásait és a testület a gazdasági vezetőktől igényli az intézkedést. Állásfoglalás az is, ha a testület megbízást ad alsóbb szerveknek, vagy saját vezetőinek, hogy meghatározott — még folyamatban lévő — ügyben az állásfoglalás értelmében járnak el, intézkedjenek. Kérdés: A bizalmi munka módszere az egyetértési jog gyakorlásakor mikor helyes? Felelet: Akkor helyes, ha nem saját egyéni véleményére alapoz csupán, hanem minden egyetértésre váró kérdésben megkérdezi a csoporttagok véle­ményét, megvitatja velük a készülő döntést és figyelembe veszi észrevételei­ket. A csoport tagsága, minthogy jól ismeri a dolgozókat, megfelelő érvekkel és tárgyilagos szemlélettel segítheti a helyes véleményformálást, melyet az­után a bizalmi egyetértési jogának gyakorlásakor érvényesíthet az illetékes fórumok előtt. M. F. 2 FIGYELŐNK KEDVEZŐEN FEJLŐDÖTT A BELKE­RESKEDELEM. Az elmúlt öt év eredmé­nyeinek gyorsmérlegét összegezte ezen a címen az az MTI-tudósítás, melyet majd mindegyik országos és megyei lap közölt Ebből az MTI-anyagból megtudhatjuk töb­bek között, hogy az eddigi számítások sze­rint a kiskereskedelem áruforgalma, folyó áron, az 1975. évi 218,4 milliárd forintról 1980-ra mintegy 346 milliárd forintra emel­kedett. A tervidőszakban a lakosság 520,7 milliárd forintért vásárolt élelmiszereket és élvezeti cikkeket, ruházkodásra 238,3 mil­liárd forint jutott, s legjobban növekedett a tartós fogyasztási cikkek forgalma. A ház­tartások ugyanis 666,8 milliárd forint érté­kű vegyes iparcikkel lettek ellátottabbak. Az elmúlt öt évben — annak ellenére, hogy a fővárosban némiképp elmaradtak a háló­zatfejlesztésben — sokat javultak a vásár­lási körülmények is. De beszámol arról is ez a tudósítás, hogy a tervidőszak első évé­ben 90 ezer, 1980-ban 110 ezer, az öt év alatt pedig összesen 591 200 személyautót vásárolt a lakosság. VEVŐCSÁBÍTÁS. Mi mindent próbál meg a kereskedelem, milyen új eszközökkel és ötletekkel igyekeznek az üzletek számára vásárlóközönséget toborozni? Erről olvas­hattunk cikket a Magyarországban. Dicséri ez az írás a kereskedelem kezdeményező kedvét és szellemességét. Mint Bedecs Éva megállapítja, az ember csak kapkodja a fe­jét, a fogyasztó ámul és új fogalmakkal is­merkedik, többek között azzal, hogy mi az a „fizess és vidd!”-elv, mit jelent a disz­kont, miért árul olcsóbban az Expo Áruház és csakugyan egy ugrás-e a Sugár? Ez va­lami nyugati dolog — gondolják sokan és van is valami benne, mert az effajta vevő­csábító akciók nem számítanak magyar ta­lálmánynak. Vegyük példának a tavalyi év sokat vitatott kereskedelmi slágerét, a bol­tok csütörtöki meghosszabbított nyitvatar­tási idejét. Most már, amikor egyértelműen igazolódott, hogy a bevásárló­ csütörtök Ma­gyarországon sem mondott csütörtököt, iga­zán nem kell titkolni, hogy a maratoni vá­sárlónapok ötlete külföldön járó kereske­delmi szakemberektől származik, akik már évek óta tapasztalták, hogy a nyugati nagy­városokban a boltok és áruházak nyitva­tartási ideje igyekszik alkalmazkodni a vá­sárlók kívánságához. De idézi ez a cikk a Skála-Coop vezérigazgatójának, Demjén Sándornak azt a véleményét is, mely sze­rint „a sűrű fillér jobb, mint a ritka fo­rint”. A továbbiakban olvashatunk ebben az írásban arról is, hogy mi igazolja a Skála- Expo létrejöttének szükségességét. A vásár­igazgatóság télen, a holt idényben is igyek­szik hasznosítani a pavilonok területét, a Skála pedig a kiköltözéssel a nagy karácso­nyi csúcsforgalmat igyekezett enyhíteni. A sokat eladni, de olcsón, ma is klasszikus, egyszersmind időszerű üzletpolitikai sakk­húzásnak bizonyult. A diszkont ezúttal is beváltotta a hozzáfűzött reményeket. De ír Bedecs Éva a cikkében a nemrégiben meg­nyílt Sugár központ vonzerejéről és a Cor­vinról is, melynek jelszava: rugalmasabban alkalmazkodni a vásárlási szokásokhoz. A vevő ugyanis szívesen vásárol ott, ahol mindent megkap egy helyen, így az élelmi­szert is. A Centrum áruházak 1980 január­jában szentesített élelmiszer-programjának egyik első fegyverténye volt például, hogy még a nyáron megnyílt a Corvin csemege­osztálya. A MAGYAR NEMZET EGYIK VEZÉR­CIKKÉBEN ARRÓL ÍRT RÁCZ JUDIT, hogy az ipar és kereskedelem szorosabb együttműködése bővíthetné a kínálatot. Ez azonban többé-kevésbé sajnos, még ma is csak óhaj. Ipar és kereskedelem rendszere­­sen találkozik az úgynevezett börzéken, ahol a hazai gyártók teljes kínálatát egy helyen láthatják — s megrendelhetik — a keres­kedők. Hogy miért nem kerül mégsem min­den szép, divatos holmi a vevőkhöz? Mert — a várakozásul ellentétben — még ma sem születnek valódi szerződések ezeken az éppen e célra rendeltetett bemutatókon. Mert a szériagyártáshoz gyakran nincs meg­felelő alapanyag, mert nem tudják garan­tálni az időbeni szállításokat, s még szám­talan létező, de el nem fogadható indok te­szi „döcögőssé” az összhang megteremtésé­nek útját. ESSEN & TRINKEN: „Hasznos” masiná­kat ajánl ez a népszerű német gasztronó­miai magazin azoknak, akik nem akarnak mindig szigorúan diétázni és az elfogyasz­tott kalóriákat számlálni. Ilyen például az a „beszélő” jégszekrény, melynek ha kinyit­ják az ajtaját, így figyelmezteti a torkosko­­dót: Már megint ennivalót keresel? Hát nem szégyelled magad? Majd meglátod, mi lesz ebből, te hájpacni. A „beszélő” jég­szekrénynél lényegesen olcsóbb és ezért na­gyobb jövő elé tekinthet viszont az a vil­la, amely zöld színt mutat — igaz, rövid ideig —, ameddig szabad enni, és pirosat, amikor már nem. De ha ekkor is szájába venné a mohó tulajdonos, enyhe áramütés a büntetése. Piacra dobtak ezeken kívül egy úgynevezett diétakomputert is. Ez összead­ja a napközben megevett kalóriákat és es­tére eldönti: fogyasztható-e még valami? Természetesen ez a csodamasina is számol az emberi gyengeséggel: ha mégis enne a tulaj, a gép hangosan fogyasztó tornára ad utasítást. Például, egyetlen vékony szend­vicsért 30 perc futással kell fizetni. A kér­dés ezek után azonban már csak az, hogy miként lakhat mégis jól az ember, ha ilyen őrködő és éber gépei vannak? A válasz egy­szerű: ki kell húzni a dugójukat a konnek­torból Egyből elnémulnak. a Magyar Reklámszövetség minősítő versenyén Az esztendő kirakatrendezője A Magyar Reklámszövetség a kirakatrendező szakma fejlődésének és magas szintű bemutatkozásának elősegítésére meghívásos, minősítő szakmai kirakatversenyt hirdetett. A verseny célja az volt, hogy olyan szintű kirakatok készítésére ösztönözzön, amelyek tükrözik kirakat­­kultúránk értékeit, egyben országosan meghatározó, előremutató sze­repet töltsön be, jelölve a követendő utat a kirakatrendezők számára. A minősítő szakmai versenyt november 7-e tiszteletére hirdet­ték meg, a szövetség az orszá­gos, fővárosi és a megyei kira­katversenyeken első helyezést nyert szakembereket kérte fel a részvételre. A feltételek között szerepelt, hogy a „szakmai diplo­mát" már elnyert kirakatrende­zők nem indulhattak, az alkotó jelleg érvényesülése végett a ki­rakat csak egy ember munkája lehet. A kiírás értelmében csak azok nyerhették el a minősítést igazoló „szakmai diplomát”, akik az elérhető maximális 100 pont­ból 80-nál többet kapnak mun­kájukra. A Magyar Reklámszövetség dekoratőr szakosztályának közel­múltban tartott kibővített vezető­ségi ülésén Merena Sándor, a szakosztály titkára értékelte a ve­zetőség 1980. évi munkáját, a szakmai minősítő versenyt, majd Szabó Imre, a Magyar Reklám­­szövetség főtitkára adta át a­­szakmai diplomáikat. Tóthné Rédey Györgyi (Budapest, Úttörő Áruház) 91, Horváth László (Szombathely, Borostyánkő Áru­ház) 85 és Veres Ildikó­­ (Buda­pest, Kelenföldi KÖZÉRT) 82 ponttal érdemesült a „szakmai diplomá”-ra, amelynek révén jo­got nyertek a­­kirakatrendező mestertanfolyamra. Ugyancsak ezen az ülésen ad­ták át Magyarországon első íz­ben a Magyar Reklámszövetség által alapított, „az év kirakatren­dezője” vándordíját. — Sokan nem is gondolják, mi­lyen nagy felelősség s egyben le­hetőség van a kirakatrendezők kezében — mondta Szabó Imre. — Egyáltalán nem közömbösek azok az impulzusok, amelyeket az emberek, különösen a külföl­diek a kirakatok által szereznek. Mert mit lát elsősorban az ide­gen : az utcát, az embereket, a kirakatokat, s a kirakatok előtt állva a látottak jó vagy rossz közérzetre hangolják. E lehető­ségekkel jól és felelősséggel élt Dudás József, az Eger és Vidéke Afész dekoratőr csoportvezetője, Szabó Imre, a Magyar Reklámszö­vetség főtitkára (balról) és Dudás József, „az év kirakatrendezője” vándorserleggel aki az utóbbi két esztendőben sok versenyen jeleskedett. Szakmatörténeti pillanat volt, amikor a 31 éves egri kirakat­­rendező átvette „az év dekora­tőre" vándordíját. Nézzük, mivel vált érdemessé erre a magas szakmai elismerésre? Az 1979-es Agria kirakatverse­nyen az iparcikk kategóriában a reklám fődíjat nyerte el, élelmi­szer-kirakata II. díjat kapott (I. díjat nem adtak ki). Szegeden, az ünnepi heteken a ruházati kate­gória első díját vitte el, majd a szövetség felkérésére csehszlová­kiai versenyen vett részt, s Da­rabont Tamásnéval közösen ké­szített kirakatukkal II. díjat hoz­tak el. Az 1979-es évet a fegyve­res erők napja alkalmából meg­hirdetett Heves megyei kirakat­verseny II. díjával zárta. Az 1980-as esztendő ugyan­csak sok örömet hozott. Az MSZMP XII. kongresszusa tisz­teletére hirdetett versenyen kü­­löndíjat kapott kirakata. Az Ag­ria ’80-on már valósággal tarolt: élelmiszer-kategória: I. díj, ipar­és kik-kategória: I. díj és vándor­serleg. A szegedi ünnepi játéko­kon a ruházati kategória fődíját kapta meg kirakatötletének meg­valósításáért, s ugyancsak első­díjas volt a Heves megyei KRESZ-kirakatversenyen. Szabó Zsigmond Eseteim — aprólékokkal vés Klárikától. De mivel az éves szabadság őt is megillette, há­rom hétig egy fiatal hölgy he­lyettesítette. Ő is aprólékot árul, igaz azonban, hogy „csont” ké­pében. El is határoztam, hogy mivel közel lakom a piachoz, beviszek egy mintát az Állator­vostudományi Egyetem anatómiai tanszékére, hátha hasznát ve­szik valamire, mert ugyebár fogyasztásra ... Meggondoltam magam, majd csak kibírok há­rom hetet csirkeaprólék nélkül is. Ahogy jártam-keltem a pia­con, megláttam az egyik bolt pultján — igaz, kissé letakarva — libaaprólékok sokaságát. És mivel kedvem szottyant rá, vásá­roltam is egy kilót. Fizettem harminchat forintot, ami tulaj­donképpen a „friss” libaaprólék fogyasztói ára. Amikor hazaér­tem, és kicsomagoltam, csodál­kozva vettem észre, hogy apró jégdarabkák csillognak a meg­vásárolt árun. Vagyis mirelit készítményt kaptam „friss” áru helyett... Azt mondtam ma­gamban, a fene egye meg, nem a két áru közötti árkülönbözet érdekel — pedig ez kilónként ti­zenhárom forint —, de addig nem vásárolok aprólékot, amíg Klárika vissza nem jön a sza­badságáról. Jött azonban a vasárnap és tyúkcomb vásárlására kaptam megbízást a családi konyhafő­nöktől. Az egyik boltban ki is választottam egy párat. Tetszett még a színe is, mondtam ma­gamban, hogy ez a tyúkocska alaposan becsapta társait, mert kiválogatta a tápszerből a kuko­rica javát. Most kivételesen nem a minőséggel volt fenntartásom, inkább azzal, hogy a kiválasz­tott áruhoz ,,mellékelték” a tyú­kocska farrészét is ... Ismét eszembe jutottak az­ ap­rólékokkal kapcsolatos ko­rábbi tapasztalataim, melyekért korántsem illeti elismerés az ille­tékeseket. A minőség ... ? Vagy talán én lennék nagyon is „aprólékos”? Erre tessék már válaszolni nekem. Varga Zsigmond VII., Hernád u. 14. A A­i tagadás, szeretem a szár­­nyasaprólékot, méghozzá válogatás nélkül, legyen az liba, kacsa, csirke, pulyka. Lehet, hogy gyermekkori em­lékeimből fakadnak a vágyak, ugyanis gyermekkoromban ne­künk mindig csak az aprólék ju­tott osztályrészül, a „főbb”, ne­mesebb darabok mindig édesapá­mat illették. Nos, mind a mai napig változatlan az aprólékok iránti hűségem és a Garay pia­con rendszeresen vásárolom is a mindenki által közkedvelt, ked-

Next