Mérleg, 1982 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1982-05-01 / 5. szám
Budapesti Művelődési Központ Újjáválasztották a társadalmi vezetőséget A KPVDSZ Budapesti Művelődési Központ 1982. március 31-én megtartotta társadalmi vezetőségválasztó közgyűlését. A tanácskozáson részt vett Lőrincz Ernőné, a KPVDSZ Budapesti Bizottságának titkára, Baross Gáborné, a KPVDSZ Kulturális Osztályának vezetője, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa képviseletében pedig Fábián Zoltán. A közgyűlést levezető elnök, Feiszinger Marica megnyitója után a társadalmi vezetőség elnöke, Molnár Lászlóné megtartotta beszámolóját a társadalmi vezetőség és a művelődési központnak az elmúlt háromévi munkájáról. Ezt követően a számvizsgáló bizottság elnöke értékelte az intézmény gazdasági helyzetét, fejlődését az említett időszakban. Az igen aktív és lelkes közgyűlés (14 hozzászóló) jól szolgálta a társadalmi vezetőség és a művelődési központ együttműködésének továbbfejlesztését; a 62 résztvevő megelégedéssel vette tudomásul az intézmény eddig végzett munkáját, és hozzászólásaikkal, javaslataikkal a további segítséget is biztosították. A felszólalók többsége elismeréssel beszélt a művelődési központ eddigi közművelődési tevékenységéről, mindenekelőtt a munkahelyi művelődést szolgáló módszertani segítségadásról. Több hozzászóló foglalkozott a nyugdíjasklubok működtetésének társadalmi fontosságával, és megköszönte mindazokat a programokat, mellyel az intézmény hozzájárult e korosztály szabad idejének hasznos eltöltéséhez. Említésre került még a Társaságot Kedvelők Klubjának munkája is, mely a magányos, egyedülálló emberek hétvégi kulturált szórakozását próbálja megoldani. Szó volt továbbá a szakmunkástanulók művelődésének szervezett programokról, melyeket a szakmunkástanuló-iskolákkal és a vállalatokkal együttműködve oldott meg a művelődési központ, tekintettel fővárosi bázisintézmény szerepére. A tanácskozás hasznosan segítette és megerősítette azokat a koncepciókat, amelyek az intézmény 1982. évi munkatervében szerepelnek. A társadalmi vezetőség elnökének zárszavát követően Lőrincz Ernőné SZOT-okleveleket és jutalmakat adott át a legjobban dolgozó társadalmi aktíváknak. SZOT-oklevélben részesült: Molnár Lászlóné, a társadalmi vezetőség elnöke és Csillag Imre, a számvizsgáló bizottság elnöke. Pénzjutalmat kaptak: Keresztényi József, Monostori Béláné és Szabó Éva, a társadalmi vezetőség tagjai. Tárgyjutalmat kapott: Petráss Magda, az Operastúdió társadalmi vezetőségének elnöke, Varga Mártonné és Szekeres Gyuláné, a számvizsgáló bizottság tagjai. A közgyűlés megválasztotta a művelődési központ új, 25 tagú társadalmi vezetőségét és a 3 főből álló számvizsgáló bizottságot. A társadalmi vezetőség elnökének Molnár Lászlónét, a számvizsgáló bizottság elnökének pedig Csillag Imrét újraválasztotta. A tanácskozás a művelődési központ művészeti csoportjainak bemutatójával ért véget. A megválasztott és újjáválasztott társadalmi vezetőségi tagoknak munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánunk. Frankl Géza igazgató A legnépszerűbb tanfolyam: Szabás-varrás, divatkövetés Hozzak valamit?... Amint elhangzott a címben idézett tőmondat, megkíséreltem besorolni, de annyira színtelenül mondta a felszolgáló hölgy, hogy nem tudtam se a kijelentő, se a kérdő, se a felszólító mondatok közé rakni. Pedig leginkább a felszólító mód felelne meg a szituációnak: a fővárosi Nirvána bár „hajnali”, délután fél hatos műsorára érkezett vendégeknek, akik kényszeredetten rendelnek kávét, hűsítőt — ha már annyira szorgalmazzák a dolgot. A hang pedig azért kelletlen, mert a felszolgáló hölgynek megvan a véleménye az olyan vendégekről, akik nem átallnak a műsor kedvéért jönni ide. A helyzet az, hogy március 14-től május 31-ig — szombat kivételével — Berlin Pódium néven műsor van — a Nirvána bárban! A jámbor színházlátogató a Berlin Pódium elnevezésből arra következtet, hogy a műsor a Berlin Étteremben van. Ez az első csalódás. (Miért nem úgy hirdetik, ahogy a valóságban van, Nirvána Pódium...) a másik: ez a kényszerfogyasztási róka fogta csuka helyzet. A Hacsek és Sajó címmel hirdetett minden hétfői műsorban Kibédi Ervin és Hlatki László mosolyogtatja, nevetteti, emlékezteti a nézőket. Amit előadnak, színvonalas, mulatságos, mégis, valahogy hiányérzete van az embernek, ha a negyvenforintos belépőre gondol, mert valójában kétszer húsz perc az egész. És a szünetben jön a hangulatrontó mondat: „Hozzak valamit. . Aztán azért is csalódik az ember, mert a szűk helyiségben a „pódiumtól" távolabb ülők (főleg a középre szorultak) nem sokat láthatnak az előttük tornyosulóktól, pedig hely lenne, de tábla figyelmeztet: „FOGLALT" és rajta a név. Ez az ötszemélyes asztal az egész műsor alatt üres maradt, kivéve természetesen a „FOGLALT” táblát, mert az végig ott van ... Hiába jó, kedves a két művész mókázása, a közönségből kényszervendéggé előlépett nézők a műsor végén pánikszerűen menekülnek. Pedig elhangzott a kérdésnek szánt feszmű mondat: „Hozzak valamit. . ." Szerintem vendéglátószellemet, vendégmegtartó miliőt és gyakorlatot kellene hozni a délutáni órákban a Nirvánába, de úgy tapasztalom, ez éppen kifogyott az ottani pultról! Sz. ZS. Magyaros vendégszeretet ére sokszor leírtuk, idéztük okkal, ok nélkül. Olykor dölyfösen, annak tudatában, hogy a miénknél különb vendégbarátsággal egyetlen nép sem büszkélkedhet. Szó se róla, hazánk a vonzó országok közé tartozik. Bár kétségtelen, hogy földrajzi fekvésünk, is közrejátszott abban, hogy a múlt éviben csaknem 15 millió külföldi látogatott hozzánk — Délkelet-Európából rajtunk át vezet az út Nyugatra, s északról is sokan hazánkon keresztül közelítik meg déli úticéljaikat —, azért a turisták száma is látványosan nőtt. Március második felében a II. Tavaszi Fesztiválra 15 ezer külföldi érkezett, s a budapesti szállodák a máskor holtszezonnak számító hetekben bizony bátran kitehették a „Megtelt” táblát. Érdemes egy pillanatra elidőzni az idegenforgalom gazdasági fontosságánál. Talán nem mindenki tudja: a múlt évben konvertibilis devizában számolva a turizmusból származó bevételből a külkereskedelmi passzívum 39 százalékát fedeztük. Dollárból és egyéb „kemény” valutából annyi folyik be, mint amennyi például az alumíniumkohászatból. S talán az sem közömbös, hogy a turisták nálunk hagyott dollárjait olcsóbban termeljük, mint általában az áruexportban. Szó se róla, ez nem lebecsülendő eredmény. Csakhogy korántsem lehetünk elégedettek. Vendégeink ugyanis — más országokhoz képest — nálunk még mindig nem nyúlnak mélyre a zsebükbe. Egy nyugati turista például általában mindössze 13—14 dollárt költ Magyarországon, holott kontinensünkön az átlag eléri a 40 dollárt. S ez mindenképpen elgondolkodtató. Csodálkozni azonban nincs okunk. Egy hűvös, borús áprilisi szombat délelőtt a Váci utcában népes görög turistacsoport járt szinte boltról boltra: magyaros emlékeket, térítőt, hímzett blúzt, matyóbaibát, miegymást vásároltak. Véletlenül két üzletben is beléjük botlottam. Az egyikben feltűnően kevés eladó állt a pultok mögött. „Hja, az ötnapos munkahét, nehéz kiadni a szabadnapokat!” — mentegetőzött a boltvezető helyettese. A másik — igaz, szűkebb kis boltban barátságtalan, mogorva lányok állták a görögök ostromát. Kelletlenül mutogatták a portékát, s egy segítőkész kisfiúnak — félreértve mozdulatát — alaposat rásózott egyikük a kezére. Látszott rajtuk: unják a vevők rohamát, alig várják a zárórát. Pedig ősztől tavaszig ebben az üzletben aligha tolonganak a vásárlók... Alighanem ideje lenne az efféle magatartáson változtatni. Valahogy úgy, ahogy a vendéglátás magára talált az új feltételek között. Csak két példa: a Dunakorzó és a Kis Pipa étterem étlapját szívem szerint részletesen idézném. Olyan dús és minden igényt kielégítő választékkal várják vendégeiket, hogy a gasztronómia legínyencebb hívei sem találhatnak kivetnivalót. S ami az árakat illeti, a két étterem vezetői ugyancsak elismerést érdemelnek. Akárcsak a Margithíd tövében a Budai Ételbár, ahol már 20 forinttól kitűnő, ízletes húsételt fogyaszthat a vendég. Nemrég Kőszegen vendégeskedtek az idegenforgalmi újságírók. Völgyi István, az Expressz Utazási Iroda igazgatója mutatta be legújabb szállodájukat, a Park Hotelt. Bravó! — mondtuk házigazdáinknak, hiszen a patinás épületből — korábban a határőrség használatában állt — viszonylag csekély ráfordítással takaros, kényelmes szállodát alakítottak ki, ahol a kétágyas szoba főszezonban sem kerül többe 210 forintnál. Iti tagadás, a fővárosban ilyen olcsó szálláshely nem áll vendégeink rendelkezésére. Szállodai férőhelyeink azonban a most következő hónapokban örvendetesen gyarapodnak, s ennek is őszintén örülhetünk. Míg például a szomszédos Ausztriában 660 ezer szállodai ágy várja a turistákat, addig nálunk mindössze 35 ezer. Márpedig a magyar vendégszeretethez — ugyan, ki tagadná?! — az is szorosan hozzá tartozik, hogy az ide látogatók éjszaka kényelmesen álomra hajtsák a fejüket. Gyapay Dénes Kérünk egy receptet! Rovatunk vendége: Balatoni Ferenc Amikor 1841-ben Privorszky úr megnyitotta az Úri (ma Petőfi Sándor) utcai üzletét, a cégtábláján ez volt olvasható: Café Renaissance. Az akkori Pest talán legkorszerűbb kávécsarnokában elsőként szikrázóan fehér világosságot árasztó gázlámpákat szerelték. Később mégsem erről a fizikai fényről vált nevezetessé, hanem a szellemi világosságról, melyet a törzsvendégei árasztottak. Privorszky távozása után a következő hirdetés adatott közzé: „Jelentés az Úri utcai kávéházról, Pesten. Tisztelettel jelentem a’ t. ez. közönségnek, miképpen az úri uberában, a Libaschiiczky féle házban levő jelességéről ismeretes és minden kéjemmel ellátott kávéházat átvevőm, valódi italokkal (a’ kávéház reggelenként fris tejföl vagyon) és pontos szolgálattal ’s tisztasággal törekedem minden Óhajtásnak megfelelni. E’ terjedelmes kávéházi teremben a legolvasottabb magyar és német hírlapok nagy választékban lelhetők. Van a kávéházban négy jeles tekeasztal, ’s nem hibázik semmi sem, mi a’ mulató társaság örömét emeli. Azon vendég urakat, kik levélbeli ügyeikben czímemet használni akarják, a’ legpontosabb átvételről biztosítom. Pesten octoberben, 1842. Pilvax Károly kávéháztulajdonos.” Az iménti hirdetés tehát — megtalálható egyébként Gundel Imre—Harmath Judit: A vendéglátás emlékei című könyvében — száznegyven éve látott napvilágot. Most, száznegyven év múltán Balatoni Ferenc mesterszakácscsal, a belkereskedelem kétszeres kiváló dolgozójával, a Pilvax konyhafőnökével beszélgetünk a pályájáról, a szakmáról és természetesen a Pilvaxról. — A Belvárosi Vendéglátóipari Vállalatnál szabadultam 1963- ban. Azóta is ez az első és egyetlen munkahelyem. Megragadtam a szakmában és nem is bánom, pedig ez a pálya már nem vonzó. Akikkel végeztem, közülük több mint a fele már búcsút mondott a tanult mesterségének. Hogy miért? Az okok közismertek és hosszan lennének sorolhatók. Ki marad meg mégis? Aki az átlagnál is jobban szereti ezt a szakmát, aki megalkuszik azzal, hogy a szakácsművészetnek már legendás problémája, hogy állandó munkaerőgondokkal kell küszködni, hogy a munkakörülmények sem mindig megfelelőek. A mi konyhánk is szűkös és levegőtlen, s a felszereltsége is kívánnivalókat hagy maga után. Megoldási ígéret van rá, hogy rövidesen korszerűsítik a konyhánkat. A krónikus munkaerőhiányt viszont fogalmam sincs, hogyan lehetne megoldani. Nálunk is a segédszemélyzetet az öt tanuló pótolja... — Úgy tudom, nemegyszer járt már külföldön is. — Így igaz. Valóban főztem már Bécsben, az NDK-ban és az NSZK-ban is. Van tehát összehasonlítási alapom, fel tudom mérni a szakma valóságos helyzetét. — A Pilvax étlapja milyen sajátos kínálattal szolgál? — Különlegességeink közé tartoznak például a különböző gidahúsból készített ételek, ezeket az előző vezetőm, Papp Dénes vezette be. A közönség egy pillanatig sem idegenkedett ettől a kezdeményezéstől, a gidaleves, a gidapörkölt csakhamar népszerű lett. Különlegességeink között szerepelnek továbbá azok a halételek is, melyek Papp Endrének, a Bécsi Mátyás Pince vezetőjének kreációi. — Kaphatnánk öntől is egy receptet? CSIRKE ROTHSCHILD MÓDRA. A csirkét a következő töltelékkel töltjük: spagettit főzünk, zsírral, vajjal elkeverjük. Gombát és szárnyasmájat pirítunk. 2 dkg vajból és 2 dkg lisztből tejmártást készítünk, tojásokat habarunk hozzá, majd a spagettivel, tejföllel, sóval, petrezselyemmel, törött borssal összekeverve a csirkébe töltjük. A csirkét tepsibe tesszük metéltre vágott kelkáposztára és reszelt hagyma alapra, majd 5 dkg forró zsírnál leöntjük. Bort és egy deci vizet öntünk rá, fedő alatt pároljuk. Ha megpuhult, kivesszük és pirosra sütjük, levével beforraljuk, s a megfőtt kelkáposztával tálaljuk. A. T. A bérfejlesztésről A KPVDSZ Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága a múlt hónap végén a megyeszékhelyen, Nyíregyházán tartott ülést. Tájékoztató hangzott el az ötnapos munkahét beindításának tapasztalatairól, s ■napirendre került a tavalyi bér- és jövedelempolitika alakulása. A megyei bizottság 23 áfész-nél, valamint a szakmai szakszervezethez tartozó kereskedelmi vállalatoknál vizsgálta a bér- és jövedelempolitika alakulását. A szövetkezetekben és a vállalatoknál az elmúlt évben a forgalomnövekedés 91,4 százalékát a termelékenység növelésével érték el. Ennek is köszönhető, hogy a bérintézkedések többsége reális volt. Néhány szövetkezetben azonban nem használták ki kellően a lehetőségeket. A vásárosnaményi szövetkezetben 5,37°/0-os bérnövekedésre lett volna lehetőség, de csak 3,760/g-nyi bérnövekedést hajtottak végre. A nagyhalászi és a jánkmajtisi szövetkezet is jelentős összeget viszszatartott a bértömegből. A három szövetkezetnek ez a döntése nem számít egyértelműen hibának, mert az ötnapos munkahét bevezetése miatt létszámnövekedést hajthatnak végre, s ehhez bértömegre van szükség. Hiba és bérfeszültség volt azonban öt nagyközségi szövetkezetben. Ezeken a helyeken — Nagykálló, Újfehértó, Nagyecsed, Nyírbéltek és Győrtelek — a fizikai dolgozók jóval kevesebb béremelést kaptak, mint a nem fizikaiak. Győrteleken például a fizikaiak bére 2,3 százalékkal, a nem fizikaiaké 10,2 százalékkal fokozódott. Nagyecseden a fizikaiak átlagbére tavaly csupán 3,2 százalékkal, a nem fizikaiak átlagbére viszont 14,2 százalékkal nőtt. A megyei bizottság ülésén állást foglaltak a helyesebb bérpolitika kialakítására. (Suba)