Mérleg, 1986 (22. évfolyam, 1-4. szám)

1986 / 1. szám

egyház állásfoglalásainak igazságot szolgáltassunk. Az egyház az Isten hasonlatosságára teremtett emberről szóló igazság nevében emelte fel a szavát. Igaz ugyan, hogy értékeléseiben tévedett is vagy súlyos mulasz­tások is terhelik, melyekért a századok folyamán a keresztények voltak felelősek (vö.Gaudium et spes, 36) A hívők, főleg a kicsinyek és szegények közösségei mindig átélték az evangélium felszabadító igazságát (Jn 15,15; 1 Jn 2,20b, 27b), és ez különböző mértékben alakította a keresztény népek kultúráját és erkölcsét. A szabadság történetének új szakasza nyílik meg szemünk előtt. A tudomány és a technika, a munka és a gazdasági élet valamint a politika felszabadító erői azonban csak akkor gyümölcsöznek, ha a Jézus Krisztusban az embereknek kinyilatkoztatott igazság és­­ a szenvedésnél is erősebb­­ szeretet lesz az ihletésük és mértékük. A II. fejezet tárgya „az embernek a szabadságra való meghívása és a bűn drámája”. A szabadság nem abban áll, hogy kényszer nélkül akármit tehetünk, hanem abban, hogy meg tudjuk tenni a jót. Az ember annyiban válik szabaddá, amennyiben felismeri az igazságot és ez az ismeret - nem pedig valami más erő - irányítja akaratát. Ennyiben az ember önmaga oka, de ugyanakkor Isten teremtménye és képmása is, ezért az ember szabadságát vagy „történelmi gyakorlatát” nem tehetjük meg léte és fejlődése feltétlen alapjául! Isten és a vele való kapcsolat ad értelmet és tartósságot az emberi szabadságnak, amely korlátozott és alá van vetve a tévedésnek. „Ha az ember Istennek szolgál, uralkodik” (II.János Pál). A szabadság még hátrányos körülmények között sem hal el teljesen, az eredményes felszabadítás csupán jobb feltételeket teremt a szabadság tényleges gyakorlására. A társadalmi élet az ember számára nem kül­sődleges: az ember csak másokkal együtt gyarapodhat és teljesítheti hivatását. A szabad személyiség kibontakozását, ami mindenkinek a kötelessége és joga, a társadalomnak támogatnia kell és nem szabad akadályoznia. Ez az erkölcsi követelmény az emberi jogokban fogalma­zódott meg. Korunk nagy és gyors változásai dráma kihívásokat jelentenek az ember számára, hogy eszével és szabadságával uralja és ellenőrizze az igazi emberi célok megvalósítására kifejtett erőket. Isten szabadságra hívja az embert. A szabadságvágy mindnyájunkban él. És mégis ez a vágy majdnem mindig szolgasághoz és elnyomáshoz vezet. Az ember bűne, azaz a szakítás az Istennel a döntő oka azoknak a tragédiáknak, amelyeket a szabadság története ismer. Sok kortársunknak előbb újra fel kell fedeznie a bűn iránti érzéket, hogy megérthesse ezt. Az ember szabadságvágyában benne rejlik az a kísértés, hogy megtagadja saját természetét. Amikor mindent akarni és tudni és ezzel elfelejteni igyekszik, hogy véges és teremtett, akkor olyan akar lenni, mint Isten. Azáltal, hogy az ember mindent saját önkényének akar alárendelni, az .

Next