Református gimnázium, Mezőtúr, 1923
Igazgató évzáró beszéde, 1924. jan. 15-én. Nagyérdemű Közönség! Kedves Ifjúság! Évnyitó beszédemben azt mondottam, hogy hazánk mai elesett állapotában nem kuruzslószerekre, nem jelszavakra, van szükségünk, hanem igazi férfiakra. Megrajzoltam a férfi-ideált és annak elérésére buzdítottam az ifjúságot. Most, hogy itt állunk megilletődött lélekkel az iskolai év végén, elárulom a műhelytitkunkat; azt akarom elmondani, hogyan, milyen úton-módon, milyen mesterek szavára hallgatva, példáját követve, igyekszünk a reánk bízott ifjakat ideális férfiakká, igazi férfiakká nevelni. Mindenekelőtt bevallom, hogy feladatunkat, az embernevelést, nagyon nehéznek, a legnehezebb, de egyúttal a legszebb, a legnemesebb művészetnek tartjuk s tisztában vagyunk vele, hogy minden jó törekvésünk mellett is nagyon kevés kézzelfogható, pontosan kimutatható sikert tudunk elérni. Azért jó nevelő csak az lehet, akinek hegyeket mozgató erős hite van abban, hogy munkája, amely a nevelendőre gyakorolt lelki ráhatásokban áll, nem maradhat teljesen hatástalan, annak eleven erőként ott kell tényezőként szerepelnie növendéke lelki alkatában. Akiben nincsen ez az erős hit, az rövid idő alatt elkedvetlenedik s reményvesztetten, kedvetlenül és sikertelenül végzi munkáját. Az ilyen ember ne legyen nevelő. Nagyra becsüljük a művészet minden ágát, de valamennyit egyszerűbbnek, könyebbnek tartjuk a magunkénál. A szobrász, a festő, vésővel, ecsettel, a neki engedelmes holt anyagból, az előtte aktként ülő nagy tér-