Mikológiai Közlemények - Clusiana, 1963
1. szám - Beköszöntő (Dr. Madas András)
Beköszöntő Egyesületünk elnöksége lehetőséget adott arra, hogy a múlt évben megalakulhatott a Mikológiai Szakosztály. Ezáltal megvalósult az a régóta óhajtott elképzelés, hogy a magyar mikológus szakemberek egyesületi, társadalmi munka terén is kifejthessék a tudományos ismereteket fejlesztő, terjesztő és kicserélő hasznos együttműködésüket. A gombákkal kapcsolatos minden szakterületen, de különösen az erdészetet közelről érdeklő, az erdőállományokat károsító gombákkal és a hazai erdőinkben terme ehető gombák hasznosításával foglalkozó kutatásokban Egyesületünk keretében rendelkezésre áll minden segítség a mikológusok munkájának támogatására. A Mikológiai Szakosztály vezetőségében megtalálhatók az öszszes nagy gombákkal foglalkozó magyar mikológus szaktekintélyek. A gombákkal kapcsolatos legkülönbözőbb tématerületek külföldön is ismert nevű szakemberei önzetlen, lelkes, fáradságot nem ismerő, célkitűzéseikért szívósan küzdő szervező munkájukkal szünet nélkül fáradoznak a magyar mikológia ügyének felvirágoztatásán. Ebben a küzdelmükben haladást jelent, hogy elnökségünk lehetővé tette a Mikológiai Szakosztály munkájának, értékesebb előadás-anyagainak és elkészített szakközleményeinek időszakos kiadványokban való ismertetését. Pótolni kívánjuk ezzel a szerény megoldással a hiányzó magyar gombászati szakfolyóiratot is, publikációs lehetőséget nyújtva a mikológiai kutatások eredményeinek ismertetéséhez. Az első kiadványt most azzal a kívánsággal bocsátom útjára, hogy legyen ez a magyar mikológiai életben újabb határkő, amely a tudomány fejlődésének és terjedésének útját jelzi. Dr. Madas András az Országos Erdészeti Egyesület elnöke 0135249