Miskolc Város Hivatalos Értesítője, 1925 (9. évfolyam, 1-7. szám)

1925-02-01 / 1. szám

2 hivatalos értesítő Miskolc, 1925 február ha szolgáltasson, 1910. évi január hó 31-én tartott ülésében közigazgatási szak­­könyvtár létesítését határozta el. A közigazgatási szakkönyvtár tekin­télyes anyaga a forradalmi zavarok között annyi kárt szenvedett, hogy a könyvtár jelen állapotában rendeltetésé­nek meg nem felelhet. Tanácsunk elengedhetetlen és sürgős követelménynek tartja a közigazgatási szakkönyvtár teljes újjáalakítását és ki­egészítését s e célból a következő intéz­kedéseket teszi: 1. A közigazgatási szakkönyvtár a főjegyzői hivatalban helyeztetik­ el, keze­lésével dr. Halm­ay Béla főjegyzőt, helyet­tesítésével pedig dr. Máday Lajos I. aljegyzőt bízzuk meg; 2. A könyvek, valamint a folyóiratok stb.törzskönyvbe bevezetendők,ugy, hogy a törzskönyv a könyvtári anyagnak mindenkor hű és hiteles jegyzéke legyen; 3. A városi tisztviselők a könyvtárat a hivatalos órák alatt használhatják, egyes könyveket onnan kivehetnek, a törvényeket és rendeleteket azonban 24 óra múlva, szakmunkákat stb. pedig legkésőbb egy hét múlva tartoznak be­szolgáltatni; 4. Könyveket stb. a könyvtárból csak az e célra szolgáló űrlapon kiállitott elismervény ellenében szabad kiadni s a könyvek megrongálásáért, vagy be nem szolgáltatásáért annak kivevője kártérí­téssel tartozik. 5. A szakkönyvtár gyarapítása végett a beszerzendő könyvek jegyzékét minden évben a költségelőirányzat egybeállítá­sakor kell meg­állapítani s e címen költségelőirányzatba megfelelő összeget a felvenni. Midőn ezen elhatározásunkat a városi tisztviselők, segéd- és kezelő­személyzet tudomására hozzuk, reméljük és elvárjuk, hogy a tisztikar helyes irányú működésének megkönnyítésére s szak­szerű ismeretek gyarapítására irányzott törekvésünk mindnyájuknál visszhangra fog találni. Kelt Miskolcon, 1925. évi január hó 7-én tartott tanácsülésünkben. A városi tanács. Miskolc fhjf. város polgármesterétől. 1142 ki. 1925. szí­m. Rendelet az ínségbélyegek alkalmazása tár­gyában. A m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter ur 110.432. Vill. a. 1924. sz. a. jóváhagyta törvényhatósági bizottságunk­nak 267. kgy. 1924. sz. a. kelt azon hatá­rozatát, mely úgy intézkedett, hogy a magánfelek érdekeit képviselő bead­ványokra, valamint a magánfelek érde­kében kiadott mindennemű hatósági ki­admányokra viségbélyeg ragasztandó, mely viségbélyeg feleösszege, tehát 50 százaléka azon állami bélyegjegy illeték­nek, melyet a magánfelek a vonatkozó törvény, illetve rendeletek alapján a be­adványra, illetve a kiadmányra ragasz­tani kötelesek. Amidőn tehát ezen inségbélyeg alkalmazását a városi közigazgatás minden ágában elrendelem, egyben fel­hívom a hivatalfőnökök figyelmét arra, hogy a legszigorúbban ellenőrizzék az inségbélyegek szabályszerű s pontos alkalmazását. Az inségbélyegek mikénti alkalma­zása tekintetében utalok az e tárgyban kiadott 37026­ ki. 1924. sz. rendeletemre. Miskolc, 1925. január 15. Dr. Hodobay Sándor, polgármester. 11. Közgyűlési határozatok Miskolc fhjf. város törvényhatósági bizottságának 1925. évi január hó 29-én tartott rendes közgyűlésében hozott határozatok. Jelen voltak Dr. Soldos Béla főispán elnöklete alatt: Dr. Hodobay Sándor polgármester, Dr. Halmay Béla főjegyző, Nikell József, Csontó Dezső, Dr. Rimóczy József, Dr. Plank Miklós tanácsnokok, Dr. Silbiger Bertalan f. főügyész, Dr. Kozslik István f. ügyész, Dr. Máday Lajos, Dr. Fekete László I. aljegyzők, Szűcs Jenő, Dr. Tréki Török Andor II. aljegyzők, Dr. Bodnár Gyula 111. aljegyző, Rázsó Imre árva­széki ülnök, h. elnök, Dr. Hegedűs Béla árvaszéki ülnök, Dr. Szabó Ármin f. fő­orvos, Szűcs Sándor műszaki főtanácsos, Peiker Béla főszámvevő, Paál Zoltán, Balikó Dezső, Vonga László számvevők, Gulassa József alszámvevő, Binder Ferenc pénztárnok, Than József közgyám, Pazár István vízműigazgató, Árva Pál, Bátorffy Ferenc, Bulyovszky Gusztáv, Farkas István, Feldmann Mór, Feuerstein Izidor, Friedländer Jónás, Frohmann Emil, Fodor Kálmán, Dr­­­ Forgács Dezső, Gábor Ernő, Gálffy Ignác, Dr. Glós Károly, Dr. Greuffer Antal, Greutfer József, Gergely Marcell, Dr. Halmos Géza, Dr. Hoványi Cornél, Kasza József, Komjáthy

Next