Katolikus gimnázium, Miskolc, 1909

11. Tanulmányi kirándulás az Aldunára. Szép képek, leírhatatlan érzések zsonganak bennem: az aldunai ki­rándulás emlékei. A képek szépen gördülnek, valóságos színjátékot rögtö­nöznek. Ám megjelenik az első kép. Robogó vonat vidám diáksereggel. Az út tele énekkel, kacagással. A kocsik ablakából kikandikáló ragyogó diákfejek. A megtömött útitáskák megfelelnek hivatásuknak. Sunyin mosolyognak a fiúk s a táska minden öt percben nyilik. . . Az állomások röpülnek egymásután. Budapest következik. Este van, mikor kiszállunk s elnyel a világvárosi zaj. Rövid két óra időzés s ismét vonat áll elénk, visz a sötét éjbe. A kalandos alvás viszontagságai várnak. Egy pár diák nem alszik, odaszorítja fejét az ablaküveghez s nézi a röpülő tűzszikrákat, elmerül a tekintetük a végtelen sötétségbe. Bájos intimitások között elszáll az éj. Szabadkánál vagyunk. Borzas, gyűrt alakok haszmá­lódnak le a vonatról. Hősies érzések között reggelizünk hajnali négy órakor a szabadkai állomáson. Tovább megyünk. Elénk tárul a megmérhetetlen Alföld. Hangulatos képek ragadják meg figyelmünket: a távolból felénk integető gémes kút, a legelésző gulyák, szélmalmok. Körülbelül Péterváradnál eszmélünk fel az alföldi érzésekből, látva a hatalmasan elnyújtózó Duna vizét. Ez már az Alduna vidéke. Az első szín véget ér. Zimonyban vagyunk, ebben a kis városban, az ország határán. Fontos szerepet játszik e város a magyarság érdekeinek védelmében. Benépesül a város elég szép főutcára sétáló csoportjainkkal. A temető elhagyott csendjét felveri a mi kegyeletes látogatásunk. A sír­köveken — ami nekünk új dolog volt — ott találtuk a meghalt ember arcképét. Idevaló diákok sompolyogtak utánunk, de mi idegenkedtünk tőlük, mert magyarul nem tudtak. A zim­onyi órák legfenségesebbje a millenniumi emlék megtekintése volt. Impozáns, karcsú torony emelkedik az égnek, tetején a hatalmas turul madár. Az emlék körül a régi vár romjai. Ősmagyar érzés rezeg a lelkünkben. Tetejéről, mely egyúttal tűzjelző torony, élveztük a páratlan kilátást: a Duna víztükre messze-messze, a meddig a szem ellát. A párák a levegőben csodás fényhatásokat rögtönöz­nek, sötét színbe öltöztetve a távoli hegyek erdőit. Majd ismét est borúl reánk s ránk szakad a legnagyobb meglepetés: alvás a Zimonyban hor­gonyzó „Margit" hajón, melyen egyúttal Orsovára hajózunk. Mi nagyobbak a II. osztályú fülkékben, a kisebbek pompás I. osztályú hálóteremben aludtak. Minden használható ruhadarab segélyével felpárnázva, kezdtem meg alvási kísérleteimet. Igaz a szomszédom lába éktelenkedett a fejemnél.

Next