Evangélikus Algimnázium, Miskolc, 1885

, itt szereztetek, kincsetek lesz az a mit ifjuságtokban gyűj­töttetek. De én nem akarom előttetek ama másik iskolának képet feltárni, nem akarom erőtöket ama nehéz iskolára való utalás­sal gyengíteni; iskola éveinknek kedves emlékei tűnnek fel előttünk a képzelet derült látkörében, nem kivánkozunk mi ki a négy fal közzül, mely naponta befogad bennünket; ve­letek vagyunk most is, miként a kertész őrzi a virágait, gon­­ozunk titeket most is, miként a kertész gondozza növényeit, az iskola mint üvegház védi gyengéit most is, mint a kertész­­nek üvegháza védi a külső zivatarok, hó, jég, fagy ellen. Láttatok-e már magot, melyet tavasszal a földbe vetnek ? M­i i­s kicsiny az legtöbb esetben s mi lesz aztán belőle? növény, mely virágot hoz, és gyümölcsöt terem ; virágot, mely gyönyörködteti, gyü­mölcsöt, mely élvezetet nyújt, kárpótolja a fáradságot. Ilyen fejlődő mag­a ti tehetségeitek, mellyel a jóságos Isten titeket is megajándékozott, meg van ez a kincs telke­tekben is, — az ifjúság ideje az, melyben az fejlő­­désnek indul, már most kell megkezdenetek és folytatnotok azon bánya munkát, mely ama mélyen rejtett kincsért leszáll, kiássa és felhozza — különben megmarad a mag puszta magnak —a kincs rejtett kincsnek a felszin alatt, holott sema a gyémántnak, sem az aranynak, sem az ezüstnek nincs ér­téke addig, a mig a föld kebelében van elrejtve, értéke, be­cse azon perczczel kezdődik a mint felhozzák, nap a napfé­nyével megütközik — világot lát, elkezd ragyogni, visszatük­rözi a napnak sugarait, szivárványainak fényét s ékességévé, lesz annak, értékévé, kincsévé annak a ki megszerezte. Ilyen bányászoknak és bányamunkásoknak kell lenne­­tek már most, hogy folyton nagyobb és n­agyobb értéket hozzatok fel lelketek mélyéről, ezen gazdag bányából, hogy mennél több kincset vigyetek magatoknak az iskolából; a tudomány és ismeretek ezen bányájából — — — a munka nem könnyű, nem fáradság nélküli, de ne féljetek, előttetek mennek vezetőitek, hogy el ne essetek, előttetek mennek a világitó mécscsel, hogy lássatok, élvezet­nek azon helyre, hol a kincset feltaláljátok s ha majd megta­láljátok azt, mit közös munkával kerestetek, áldó szavakkal kisérnek el odáig, hol ama kincsek értékesítése bekövetkezik.

Next