Felvidéki Népszava, 1947. január-június (3. évfolyam, 1-145. szám)
1947-04-13 / 83. szám
Krixkrax kimúlt Krixkrax szörnyű alak volt, ő jelentette népiskoláink oktatási eredményeinek a csődjét. A tanító bácsi hiába tette ki a lelkét, hogy néhaiért az írás mesterségébe beavassa, mire valamelyikből miniszteri tanácsos, hivatalt önök, helyettes vagy más eféle végrehajtó, aktaaláíró szerv lett, rendszerint tökéletesen kárba veszett a tanító kicsi fáradozása: az öreg nebulókról kiderült, hogy még a nevüket sem tudják leírni. Nevük helyett mindig Krixkrax tolakodott az olvasó elé. Vagy legjobb esetben Krixkrax ikertestvére, Kacskaringé. Az aláírás azonbanmindenképpen olvashatatlan volt. Az öreg tanító bácsi pedig váltig tűnődhetett azon, miért is adott nebulóinak annakidején kitűnő, vagy elégséges osztályzatot a szépírásból, amikor ezek most még csúnyán, még olvashatóan sem tudnak írni. Te magad pedig csodálkozhattál vagy bosszankodhattál azon, hogy az ügydarabon, a végzésen, határozaton, fizetési meghagyáson, idézésen, amelyek pedig vagy előnyödet, vagy hátrányodat jelentették, sohasem tudtad kisillabizálni az abban foglaltakért felelős tényező aláírását. Vagy már nem is boszszankodtál, hanem mosolyogtál, ha csak az ügydarab másolatát kaptad meg és az „olvashatatlan aláírás sk.“ szavakkal fémjelzett másolat hitelességét egy másik olvashatatlan aláírás igazolta, mint irodaigazgató, segédtiszt, vagy más eféle. Kacskaringó igazolta, hogy Krixkrax rendelkezése, döntése hiteles. Igaz, ott volt a pecsét is, de sokszor azt is úgy nyomták az aktára, hogy nem lehetett abból sem kiokosodni. Krixkrax és Kacskaringó ügye most a Gazdasági Főtanács elé került s a G. F. úgy vélte nyilván, hogy az „olvashatatlan aláírás“ a felelősségek alól való kibújási törekvéseket takar. Krixkrax és Kacskaringé ugyan azzal magyarázhatták a dolgot, hogy a főnökök és végrehajtó szervek sokat írnak, elromlott az írásuk, nincs is idejük, hogy az aktákra tisztességesen és olvashatóan írják rá a nevüket. A G. F. viszont nyugodtan hivatkozhatott arra, hogy Petőfi, Jókai, Kossuth, Arany, Ady, József Attila is éppen eleget írt ki, mégpedig kizárólag kézzel, mégis minden soruk, minden aláírásuk tisztán és világosan kiolvasható. Igaz, hogy ők tudatában voltak felelősségüknek és vállalták is azt. A G. F. következésképen meghozta ítéletét a halál Krixkraxra, Kacskaringóra és a felelőtlenségre. Nincs többé „olvashatatlan aláírás sk.“. Egy chiliben nem fog többé Krixkrax dönteni, hanem a Felelős Név. És ez így van rendjén. (duta) MEGHÍVÓ A MÁV Alkalmazottaktemetekésési Egyesülete, Melinda u. 1. sz. alatti nagytermében 1947. év április hó 13-án délután 3 órakor határozatképtelenség esetén 1947 év április hó 20-án délután 3 órakor évi rendes közgyűlést tart, melyre a tagokat ezúton is meghívja az Elnökség. Tárgy: 1. Elnöki megnyitó és évi jelentés. 2. Titkári, pénztárnoki, számvizsgálói, háznagy jelentés, felmentvény megadása. 3. Titkár választás. 4- Költség előirányzat ,1947 évre. 5 Indítványok. Indítványok a közgyűlés előtt 8 nappal előbb írásban az elnöknek adandók be. Szóbeli indítványok rém tehetők. « Mmnt kfssiimegértSiskun' Erélyes intézkedéseket a lelépési uzsora letörésére 31 Felvidéki Képszava több alkalommal foglalkozott már azzal a helyzettel ami Miskolcon a lakáskérdés körül tapasztalható. Legtalálóbb valóban a dzsungel elnevezés. Most újból szélesebb kereteket öltött a lakásüzérkedés, elszaporodtak az önkényes lakásfoglalások, valósággal mindennapivá válik a lakáshivatal megkerülése. A tényleges helyzet az, hogy akinek van pénze és vállalja a „költség megtérítést“ magyarán nevezve: a lelépés fizetését, az hozzájuthat a lakáshoz, de kispénzű robotosok hiába keresnek lakást továbbra is kénytelenek egészségtelen, vagy esetleg veszélyes lakásukban senyvedni, mert a dzsungel nagy vadászai ejtik el a vadakat, a megürülő lakásokat ezek szerzik meg maguknak. Ez tűrhetetlen helyzet. A kezdeti néhány száz forintos — milyen sok pénz ez annak, akinek megélhetésre sem jut! — „költségmegtérítések“ után vérszemet kaptak a telepessel uzsoráskodó és egy különösen megfelelő lakás átadási díjaként már 2900 forintot is fizettek. A város vezetőségének meg kell tehát vizsgálnia a helyzetet és a lakosság a legjobban ráutalt rétegei érdekében a legsürgősebben meg kell tennie a szükséges intézkedéseket és lépéseket. Elsőrendűen fontos, hogy a kormányzattól felhatalmazást kapjon a város vezetősége arra, hogy a legszigorúbban járhasson el azokkal a háztulajdonosokkal szemben, akik a lakáshivatal kiutaló határozatának felmutatása nélkül engednek be új lakókat házukba. A telepesekkel való üzérkedés megakadályozására legcélravezetőbbnek azt tartanánk ha az üzlethelyiségek kiutalására vonatkozó kormányrendelet előírásait alkalmaznák a lakáskiutalásokra is. A Nemzeti Bizottság a politikai pártok képviseletében a városi tanáccsal együtt megállapíthatná a ráutaltsági és jogosultsági sorrendet, a lakáshivatal pedig ezekről a jogos igénylőkről nyilvántartást vezetne és a beérkezett igénylések alapján valóban a méltányosság és a jog szempontjainak alkalmazásával utalhatnák ki a lakásokat. Ebben az esetben nem is volna értelme annak, hogy bárki is telepest fizessen, úgysem volna biztos afelől, hogy az általa igényelt — és megfizetett — lakást nem fogják-e sokkal ráutaltabb családnak kiutalni. Fontosnak tartjuk, hogy, a Felvidéki Népszava által is többször sürgetett lakáskatasztert mielőbb összeállítsák. Tudjuk, hogy ez nagy munkát jelentene, az általunk javasolt új kiutalási rendszer is eredményezhet zökkenőket, de tudomásul kell venni hogy lakásínséggel — sajnos — még jó ideig számolhatunk és különösen súlyos ez a kérdés éppen Miskolcon, mert ez a város folyton fejlődik és a fejlődéssel együtt növekszik a lakásínség kérdése is. Sürgős és megfelelő intézkedésekre van tehát szükség. Ne feledje, hogy a nehéz , . .. idősben is jól szolgáltuk ki, vásároljon nálunk! SZÉCHENYI UTCA Sylvester csemegeüzlet 11 Magyar Postargitríigéztár miskoíci füók-a (Hunyodl-u. 7.) iegközelebbi árverése 1947. ápr. 18-án d. t. 3-kor tartja. Megtekintés az ártrés napján d. n. 1-3 ig. Árverésre tárgyfelvétel 8-tél 3-ig Glück A. Andor üreg, porc. kereskedése Miskolc, Zsolcai kapu 16. Tel. 17—11. Fáradságát ne sajnálja, számítását megtalálja Ha BÚTORT akar venni O ^ 10 1* 0 II flián kell menni Konyhák, hálók, kombináltak nagy választékban Mellékutca kis rezsi az árat olcsóbbá teszi Apponyi 25 1 Illatszer, pipere és ház * brasies,:uonanym Miskolc, Széchenyi utca 25 sz. II illáié minőséül Ital borok Likőrök és pálinkái élők. Békebeli minőségben legolcsóbban beszerelhetők a Dorsodmenti vendéglősök R Midl Lonovics utca 11. Telefon: 11-91. Ne sajnálja a fáradságot, tekintse meg pincészetünket PatotUi rA nagymiskolci SzIM vezetőségei hétfőn 6 órakor ülést tart. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését* Titkár. A Martintelepi szociáldemokratát pártszervezete április 18-án, pénteken délután fél 7 órakor a Balass utca 2. szám alatt tisztújító taggyűlést tart, melyre az összes tagokat meghívja, tagsági igazolványát mindenki hozza magával. A v szesetőség. Z&cdí&z&of&Q&U étet A famunkások szakszervezete szerdán este fél 6 órai kezdettel taggyűlést tart Széchenyi u. 115. alatt . A Magyar Házfelügyelők és Segédházfelügyelők Szabad Szakszervezete vasárnap, április 13-án délután 3 órakor Szemere u. 5. sk. alatt taggyűlést tart. Megjelenési kötelező. Vezetőség. — A magánalkalmazottak ««akt. sffk vezetőnek előadássorozatában szerdán délután 5 órakor Molnár Ferenc főtitkárhelyettes tart előadást. A Bőripari Munkások Vezetősége 16-án, szerdán este 6 órakor Arany János utca 138. szám ak.1 . helyiségében ülést tart Hropsz és egyéb cukorkákat viszonteladók részére gyárt Misiold Cskorkaüzem ] Széchenyi-u 96. Tel: 26-96. » királyeidnál. Udi. Vasárnap, április 13. Budapest I. 7.00: Görögkeleti hu.net. 8120: Hanglemezek. 8130: Orgonaszámok. 9.00: Hanglemezek. 9.30: Református vallásos félórái 10.00: Római katolikus egyházi ének. 11.00: Dialógus. 11.20: Vonósnégyes. 12.20: Hanglemezek. —* 13.00: Bányászfélóra. 13.30: Jaz®, együttes. 14.10: Hanglemezek. 15.00 Elbeszélés. 15.20: Énekszámok. -r 15.45: Vasárnapi krónika. 16.00: Magyar nóták. 17.10: Magyar Parnasszus. 18.00: Hanglemezek. 18.10 Beszélgetés. 18.30: Operaest. 21.101: Zongoraszámok. 22.35: Hanglemezek. 23.00: Hanglemezek. Királat és ablaküveg minden vastagság és nagyságban, vonalas és pettyes üveg, tükörára korlátlan mennyiségben Gránit II. a fehér tányér — — 1.76 V II. a pettyes bögre — — 1.96 Vizespohár ff.-----------------96