Magyar Élet, 1943. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1943-01-01 / 1. szám
Edwaard Ilivit ték és 10 páncélost elpusztítottak, illetve zsákmányoltak és hadifoglyokat ejtettek. A francia csapatok Középtuniszban és Kairótól nyugatra páncélos felderítő kocsikkal néhány esetben előretörést kíséreltek meg, azonban a tengelycsapatok ezeket a számbeli fölényben lévő, de rosszul felfegyverzett és összefüggéstelenül harcoló csapatokat minden esetben visszaverték. A megvert egységek felbomlottak és nehéz gyalogsági fegyvereik hátrahagyásával előmenekültek. Zuhanó bombázók és gyors harci repülőgépek páncélos és gépkocsi gyülekezéseket támadtak meg. Falhívás Nyúlbőrök és mindenfajta vadbőrök beszolgáltatására. Központi átvételi telep: Vay-út 40. sz. a. Hölcz Gyula és Füzesséry Tihamér nyersbőrnagykereskedőknél. Miskolc thj. város polgármesterétől. 49.786/III./ki. 1942. Tárgy: Élelmiszer jegyek beváltásának szabályozása. HIRDETMÉNY. 1943 január havában a cukorjegyek közül az 1—4-ig, a lisztjegyek közül az 1—4-ig, a zsirjegyek közül az első 4, a petróleumjegyek közül az 1—2-ig sorszámozott szelvények válthatók be. A cukorjegyek a fennálló rendelkezések értelmében csak a rajta feltüntetet határidőben, tehát hetenként válthatók be. A lisztjegyek közül az 1-es és 3- as szelvényre fehérliszt, a 2-es és 4- es számú szelvényre egységes búza kenyérliszt szolgáltatható ki. Bármely lisztjegyszelvényre a fagyasztó rizs kiszolgáltatását is kérheti. Egy-egy szelvényre 40 dkg. liszt, vagy 20 dkg. rizs adható ki. A petróleumjegy egy-egy szelvényére január hóban db-knt 12 dl. petróleum szolgáltatható ki. A húsiparosok a zsírjegyeket hetenként válthatják be, az egyes szelvényeken feltüntetett határidőben és fejadaggal. Az elszámolásra nézve eddigi rendelkezéseim érvényét továbbra is fenntartom. Miskolc, 1942 december hó 31. Polgármester helyett: Dr. Szlávy László, s. k. h. polgármester. UAQIABALET Szerint az elmúlt 12 hónap jelentékeny lépéssel vitte előre Tokió, december 31 (NTI) Togo miniszterelnök a japán néphez intézett újévi üdvözletében megállapítja, hogy az elmúlt 12 hónap katonai eredményei jelentékeny lépéssel vitték előbbre Japánt az ellenség végleges megsemmisítéséhez. Japán elhatározta, hogy a szövetségesekkel való további szoros együttműködésben a jövőben is állandó támadásokkal fogja biztosítani ezt a"Végső győzelmét. Ebben a percben — mondotta Togo miniszterelnök — örömteljes megelégedéssel állapíthatom meg, hogy Európa baráti országai, nevezetesen Németország és Olaszország, a lezajlott esztendőben még szorosabbra fűzték a Japánhoz való kapcsolataikat. Ezek a hatalmak minden harctéren bebizonyították meglepő harci erejüket. Éppen ezért szívemből kívánok nekik szerencsét ezekhez az eredményekhez, amelyeket a legnagyobb mértékben csodálok. Szívből köszönöm őszinte együttműködésüket Japánnal. (MTI) BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN kedves vevőinek Piva Carlo cukrász Szent Imre herceg-tér 5. sz. (Mindszenti templommal szemben.) Boldog újévet kíván vevőinek és ismerőseinek Kárpáti Istváim dohányárudája — Rudolf-laktanyával szemben b. u. é. kissebori Dely Károly élelmiszer nagykereskedő Telefon: 16*36. Miskolc ZsolcaUkapu 15. Kedves vevőimnek és ismerőseimnek BOLDOG ÚJÉVET kívánok1 * 3 4 IKORSZKY DEZSŐ Boldog újévet kíván Első Miskolci Szeszkereskedelmi Vállalat cégt. HERPAI ALADÁR szesz-, rum- és likőrnagykereskedő MISKOLC, Búzatér 21. sz. Telefon 14*2 1. Tisztelt vevőimnek és ismerőseimnek BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNOK TÓTH JÓZSEF bornagykereskedő és pezsgőgyártó Kisavas 12. Tel.: 1866. Az ÚJ ÉV alkalmával köszönjük meg eddigi nb. pártfogását és kívánunk Önöknek minden jót. Reméljük sikerült vásárlásaival megelégedését kiérdemelnünk és a JÖV - BEN is nálunk szerzi be ruhaszükségletét. Hazafias üdvözlettel KORMOS IMRE ÚRI SZABÓ Széchenyi u. 103. férfi, fiú és gyermekruha keresk. Külön mértékutáni szabóság. Reklám Telelőn 1869 nélkül nincs kidé. 2itt üzleti forgatott Ha célravezeti és művészi igényeinek is megfelelt Ízléses nyomtatványra van szüksége, úgy még ma rendelje meg LUDVIG ISTVÁN kBmrmaffltkban Miskolc, MkAezia. II Péntek, 1943. évi január hó Megállapították Miskolc képviselőválasztóinak névjegyzékét Miskolc város központi választmánya folyó hó 31-én dr. Szlávy László h. polgármester elnöklete alatt ülést tartott, amelyen megállapították Miskolc város országgyűlési képviselőválasztóinak 1943. évi névjegyzékét. A névjegyzékben a múlt évi 14.787 választóval szemben 14.633 választó van felvéve. Kihagyatott összesen 630 választó, s újonnan felvétetett 173 választó. 100 piros rózsa szombat estétől a színházban Pályázati hirdetmény hadiárvák segélyezésére Miskolc, december 31 A honvédelmi miniszter pályázatot hirdetett olyan hadiárvák segélyezésére, akiknek apja az országgyarapítás, vagy az ország megvédéséért folytatott harcokban hősi halált halt. Az erre vonatkozó polgármesteri hirdetményt alább közöljük. Miskolc thj. város polgármestere, 1 49.817/ki 1942. sz. HIRDETMÉNY A magyar kir. honvédelmi miniszter úr 73.887—1942. évi. 14. sz. alatt olyanhadiárvák részére,a kiknek atyja mint legénységi állományhoz tartozó honvéd, illetőleg csendőr egyén, az ország területének visszaszerzéséért és megvédelmezéséért folyt harcokban a megnagyobbodott hazáért hősi halált halt, segélyezésre pályázatot írt ki. A segélyek a „vitéz nagybányai Horthy Miklós Magyarország kormányzója 20 évi országlása emlékére létesült segély alapítvány” vagyonának 1942. évi kamatjövedelméből kerülnek, kiosztásra. A kérvények benyújtásának határideje 1943 évi január 20-a. A részletes pályázat a budapesti, közlöny december 19, 20 és 22-ik számában jelent meg, amelyre az érdekeltek figyelmét ezúton is felhívom. Miskolc, 1942. december 29. Dr. Szlávy László, s. k. h. polgármester. BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN kedves vendégeinek, barátainak és ismerőseinek BUTTIGNON ERMENEGILDO olasz cukrász