Magyar Jövő, 1926. április-június (8. évfolyam, 74-144. szám)

1926-04-01 / 74. szám

Csütörtök, április 1 Tarifális depresszió lesz a Mtáv. reformjának eredménye A kereskedelmi miniszter dönt a B­láv. tarifareform-tervezete felett Budapest, március 31 A Máv. tegnapi ankétjén — mint jelentettük — az államvasutak elnök­ségének kereskedelemügyi minisz­terhez intézett előterjesztése alapján folytak a megbeszélések és az érde­keltségek­­hez fűzték hozzá meg­jegyzéseiket. Az ankét anyagával együtt a tervezet ismét felkerül a kereskedelemügyi miniszterhez vég­leges döntés végett. Minthogy a tarifareformot és a drágítást az úgy­nevezett tarifabizottság már letár­gyalta, lehetséges, amint beavatott helyről értesülünk, hogy a kereske­delmi minisztériumban újabb ankétet már nem hívnak össze. Szükséges volna azonban, hogy a mostani tarifareform dolgát a kereskedelemügyi miniszter végleges döntése előtt még egyszer ankétra bocsássák, még­pedig az érdekképviseleteken kívül az egyes szakminisztériumok bevonásával. Erre volt is már pre­cedens, még­pedig az elmúlt évben, a mezőgazdasági cikkek tarifaeme­lésének tárgyalásánál. A mostani alkalommal is a ke­reskedelemügyi minisztériumon kívül a földmivelésügyi minisztérium és a pénzügyminisztérium képviselőit, továbbá az összes érdekeltségeket újból meg kellene hallgatni, hogy az utolsó szó kimondása előtt még egyszer módjuk lehessen hozzászólni a tarifareformhoz. Аж érdekeltségük kiválásai Kérdést intéztünk az egyes érde­keltségekhez, hogy az általuk teg­­nap előterjesztett módosítások irá­nyában milyen reménységeik van­nak. Kérdéseinkre az érdekeltségek ezekben foglalták össze vélemé­nyüket : — Reméljük, legalább is az a kívánságunk teljesül, hogy a 18 ik osztályba tartozó árucikkek ked­­vezéses tarifáját továbbra is fenn­tartják. Nem merjük feltételezni, hogy ennek a tarifaosztályozásnak a végleges megszüntetésével ártani akarnának a magyar vasiparnak, amely amúgy is nehézségekkel küz­­ködik és ismételt üzemredukciókat volt kénytelen végrehajtani. — Hasonlóképen a meginduló építkezésekre sem lenne kedvező hatással, ha az említett tarifaosztály megszüntetésével a homok-, a ka­vics-, illetve a kőbányák termékei­nek a szállítása megdrágulna. — Reméljük azt is, hogy a sze­mélyforgalomban kedvezéses bérlet­jegyeket hoznak be, kívánságunk­hoz képest. Ezt elkerülhetetlenül szükségesnek tartjuk, mert a drága tarifa e­nélkül szinte lehetetlenné teszi az utazást.­­ További leglényegesebb kíván­ságunk, hogy ne csak 100 kilo­méteres távolságig, hanem legalább is 150 kilométerig terjesszék ki az árutarifa csökkentését. Ez igazán minimális kívánság. Sajnos azonban, nem merjük feltétlenül remélni, hogy ezt teljesítik. Az érdekképviseletek azonban szük­ségesnek tartják hangoztatni, hogy a vasúti forgalom fejlesztése érde­kében is nélkülözhetetlen ez a to­vábbi engedmény. Amennyiben a 100 km­-es határ marad érvényben az árutarifa mérséklésénél, akkor azok a városok, amelyek ennek a határterületnek a zónájába esnek, valóságos tarifális dep­resszió övébe kerülnek.­­ Ez kedvezőtlenül érinti majd az illető városok fejlődését. Abban az esetben pedig, ha a távolsági határt felemelnék, a vidéki városok fejlődése kedvező irányba terelőd­nék. Különben is, amennyiben a száz kilométeres határt fentartják, nem számíthat arra a Máv­ elnök­sége, hogy a teherautók versenye csökkenni fog. Marek dr. beszéde után Hodobay Sándor dr. polgármester szólalt fel. Örömmel veszi tudomásul a fúzió Ügyének levételét a napirendről. Ebből a tényből megállapítja, hogy a Hi­telintézet vezetősége figyelemmel volt a város egyetemének érdekeire és ezért megérdemli a bizalmat. Kéri a kisebbségi részvényeseket, vonják visz­­sza bizalmatlansági indítványukat s az ügy fejleményeit bizzák az inté­zet vezetőségére és rára, a város polgármesterére, aki meg fogja védeni a jövőben is a kisebbség érdekeit is. Láng Lajos dr. az iparos-nyug­­díjintézet nevében kijelenti, hogy nekik csak az a céljuk, hogy az ilyen közintézmények, mint az iparos­­nyugdíjintézet, ne menjenek tönkre. Patay Gyula felszólalása után az elnök kimondja a határozatot, hogy a a közgyűlés tudomásul veszi a fúziónak a napirendről való le­vételét. Ezután a kisebbség bizalmatlan­sági indítványát ismertetik. Tárgya­lásra azonban nem került az indít­vány, mert azt visszavonta a ki­sebbség. Tarnay elnök megállapítja, hogy most a bizalmatlanság ügye el van intézve, de nincs az a kérdés, hogy teljes-e a bizalom az igazgatóság iránt. Ezért elrendeli a név szerinti szavazást. Marek dr. ellenzi a szavazást, mert a többség véleménye nyilvánvaló. A szavazás megejtése után az elnök kihirdeti, hogy 106.620 szava­zatot adtak le, amely teljes égiszé­ben bizalmat szavaz a vezetőségnek. A kisebbség tartózkodott a szava­zástól. Stern Sámuel, Malmos Géza dr. felszólalása után Horváth Elemér a Hitelben képviseletében kijelenti, hogy intézete nem kívánta saját érdekeit szolgálni a fúzióval és mint eddig, a jövőben is figyelemmel lesz a város érdekeire. Az elnök zárszavaival ért véget a közgyűlés. A Hitelintézet közgyűlése tudomásul vette a fúziónak a napirendről való levételét A kisebbség visszavonta bizalmatlansági indítványát, de tar­tózkodott a bizalomnyilvánítás felett elrendelt szavazástól Miskolc, március 31 Rendkívül nagy érdeklődés mellett szerdán délben tartotta meg a Mis­kolci Hitelintézet rendkívüli közgyű­lését Tarnay Gyula dr. elnök elnök­letével. Az elnök megállapítja, hogy 117.497 részvény van képviselve a közgyűlésen, amit megnyitottnak je­lent ki. Holländer Béla dr. olvasta fel ezután az igazgatóság javaslatát, amely szerint tekintettel arra, hogy a kisebb­ségi részvényesek egy csoportja akciót kezdett a Hitelbankkal való fúzió ellen és mivel Ho­dobay Sándor dr. polgármester időközben városi bank alapítá­sára tett ajánlatot, visszavonja a tárgysorozaton szereplő fú­zióra vonatkozó javaslatát. Az igazgatóság e javaslatához el­sőnek Friedmann Géza dr. szólt hozzá, aki annak az álláspontnak adott kifejezést, hogy a Hitelintézet továbbra is megmaradjon. Majd Marek Géza dr. fejezte ki örömét a kisebbségi részvények ne­vében afelett, hogy a fúziót levették a napirendről. Garanciát kér azon­ban arra, hogy ilyen kísérlet nem fog a jövőben megismétlődni. Rámutat arra, hogy amikor az egész ország sínyli a gazdasági válságot, nem lehet merényle­teket tervezni a részvényesek ellen. Az elnök figyelmezteti a felszó­lalót, hogy a fúzió nincs napiren­den, maradjon a tárgynál. MAGYAR NOVO Életbelépett a pengő­tarifa a postánál — Mérsékelték a posta, táviró és távbeszélődíjszabást — Életbeléptek az új nemzetközi táviródíjak is — A koronaértékű bélyegeket csak az év végén vonják ki a forgalomból — Budapest, március 31 A kereskedelemügyi minisztérium­tól vett értesülésünk szerint április 1-ével a posta, távirda és távbeszélő­díjakban díjmérséklések lesznek.­­ Ugyanakkor életbe lépnek a Párisban a múlt évben tartott nemzetközi távíró­­értekezleten megállapított új nemzetközi táviródíjak is. Azonkívül a posta úgy az alkal­mazottaknak, mint a nagyközönség­nek a pengőérték számításához való szoktatása céljából ugyanettől az időponttól kezdve tarifáit kereken kifejezhető tételnél pengőértékben állapította meg és ennek megfelelően új pengőértékű postabélyegeket is ad ki. Egyelőre 4, 8, 16, 20, 32 és 40 filléres postabélyegek kerülnek a for­galomba. A 4 és 8 filléresek a ko­ronázási jelvényeket, a 16 és 20 filléresek a koronázási templomot a Halász-bástyával, a 32 és 40 fillé­resek pedig a királyi várat ábrázol­ják. A fillérértékű bélyegekkel egy­idejűleg a megfelelő koronaértékű bé­lyegek is használatban marad­nak. Utóbbiakat csak az év végével von­ják ki a forgalomból. Április elsejétől a következő dijak lépnek életbe. A levél dijak A levél dija helyi forgalomban 20 grammig 1000 korona (8 fillér), 20—40 grammig 1500 korona (12 fillér), 40—250 grammig 1700 korona (16 fillér), 250-500 gram­mig 3000 korona (24 fillér), a tá­volsági forgalomban 20 grammig 2000 korona (16 fillér), 20-40 garammig 3000 korona (24 fillér), 40-250 grammig 3500 korona (28 fillér), 250-500 grammig 5000 korona (46 fillér.) A belföldi forgalomban 500 gramm­nál súlyosabb levelek nem adha­tók fel. A levelezőlap díja a helyi for­galomban 500 korona (4 fillér). Az expressdíj belföldi forgalom­ban a levelekért, értéklevelekért és utalványokért 5000­­ (40 fillér.) A postautalványok díja a belföldi forgalomban a következő 500 ezer koronáig (40 pengőig) 300.000 ko­rona (24 fillér), egy millió koronáig (80 pengőig) 5000 korona (40 fillér), 25 millió koronáig (200 pengő) 10 ezer korona (80 fillér), 7,5 millió koronáig (600 pengő) 15.000 korona (120 fillér), 15 millió koronáig (1200 pengőig, 25.000 korona (200 fillér). Az értéklevelek biztosítási díja a belföldi forgalomban 5.000.000 ko­ronánként, vagy ennek jövedelme után 5000 koronára (40 fillér) száll le. A csomagokat a belföldi for­galomban a jövőben bérmen­­tetlenü­l is fel lehet adni. Ez esetben a címzettől beszedendő pótdíj csomagonként 2500 korona (20 fillér)­ A távirati dijak A távirati dijak a belföldi forga­lomban 10 szó dija 9000 korona, amely azonban 1927. január 1-ével 8750 koronára (7 fillér) száll le. A helyi forgalomban 450 korona. A díjmérséklésnél hatályon kívül he­lyezték azt a kiviteli intézkedést, amelynél fogva a korábbi, de a folyó évre meg nem újított rövidí­tett divil táviratokat dmkiegészítési díj ellenében kézbesítik. A távbeszélő díjak A távbeszélődíj úgy Budapesten, mint a vidéken 3000 koronáról 2500 koronára (20 fillér) csökken. Tete­mesen kisebb lesz a soronkívülli bekapcsolási díj is, amennyiben az eddigi 4, 7, 5, illetve 2,000000 fo­kozatok helyett a két héten belüli MAIMMSASASASMMAIMSAMSMMWMAMMMMIAMMAMMAMMW VEGYE MEG MA KÉPES lapjat* AZ EGÉSZ CSALÁDJA ÖRÖMÉT LEL! MAJD BENNEI ARA 7500 KORONA. 40 OLDAL * MINDENÜTT KAPHATÓI ::­,ríX£LOREHZ RADIO'S^­Lorenc rádió ma a legtökéletesebb. Egyedárusitó-négy vármegye részére METEOR Széchényi­ u. 111. Rádió-felszerelések legolcsóbb,leg­nagyobb raktára

Next