Magyar Jövő, 1926. április-június (8. évfolyam, 74-144. szám)
1926-06-10 / 128. szám
Csütörtök, Janing 10 MAO VAR JOVO A SZÉTSZAKÍTOTT MAGYARORSZÁG ------- * ------ Lengyelvér — Csehország mosakodása a magyar nyugdíjasok kérdésében Mint Prágából írják, Holota János, dr. magyar nemzeti párti képviselő ugyancsak sarokba szorította a cseh kormányt a nyomorgó és éhező magyar nyugdíjasokkal és árvákkal szemben tanúsított embertelen magatartásáért. Elhangzott beszédére Hrusovsky, cseh előadó Binet ellenséges politikájáért a magyar kormányra próbálta hárítani a felelősséget. Cinikusan nem átallotta Halota dr-nak azt ajánlani, lépjen ősz,szeköttetésbe a magyar kormánnyal, hogy ez minél előbb megtegye a a nyugdíjasok ügyében kezdeményező lépéseit. (Mintha a magyar kormány nem „kezdeményezne” már évek óta !) Azt is állította Hrusovsky, hogy a magyar kormány szándékosan nem akarja ennek a kérdésnek rendezését, hogy ezáltal a felvidéki magyarságot állandóan nyugtalanságban és nagy elégedetlenségben tartsa (! ?) . A Ruthénföld újabb kálváriája. Beregszászból jelentik, hogy a gazdaságilag amúgy is tönkretett Ruthénföldre ismét nagy csapást mért a cseh kormányzat. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a Ruthenföldre előirányzott befektetési összegből 32 millió cseh koronát töröl. A spórolás jelszava alatt viszszafejleszti minden vonalon ezt a boldogtalan Felföldet. Nem ad pénzt se iskolára, se a Tisza szabályozására. A Ruthénföld 800 iskolájára és azok fenntartási költségeire mindössze nevetségszámba menő 162 ezer cseh koronát irányoz elő. Elejti a Tisza szabályozását is és a partvédelmet, mintha híven akarná lemásolni az oláhok rendszerét, amely tavasszal Békés megyét döntötte halálos veszedelembe. Ha áradás következnék be Feketeházánál, vagy Csapnál, úgy az beláthatatlan és katasztrófásnak mondható anyagi károkat okozna a Ruthénföld sík vidékein. — Hlinka árulása. Hlinkáik Ézsau módjára egy tál lencséért eladták Felvidékünk autonómiáját. Kassáról írják, hogy a Hlinka- párt cseh kormányba való lépése befejezett tény. Két miniszteri tárcáért és néhány zsupáni állásért Hlinka eladta programmját és elárulta a tót népet Alibijét biztosítandó most Amerikába ment Hlinka, ha azonban távollétében mindezeket kész programja szerint megvalósítják. Hlinka amerikai útjáról mint tót hercegprímás (?!) fog visszatérni. Ez tervnek elég csinos és Hlinka hercegsége is egészen jól fest az állítólagosan demokrata Csehországban, csak még az a kérdés, hogy mit szól e nagyratörő tervekhez a római Kúria, mely döntő percekben nem egyszer egyaránt orrára koppintott már Csehországnak és Romániának, mely az apostoli királyi címet akarta elkaparintani a „regele” számára? Egy azonban bizonyos, hogy a közeljövőben a tót néppártban teljes felfordulás és káosz fog bekövetkezni, amennyiben a tót fajvédők gárdája a tót nemzetet többé nem respektálva és nevét megtagadva egyesül majd a cseh fascistákkal. Miskolc, máius 9 A tragikus véget ért Tarján Klárika bestiális gyilkosát a nyomozás nyolcadik napján is eredménytelenül kutatják a detektívek. A gyilkosnak semmi nyoma nincs. Ma még az is teljesen rejtélyes, hogy milyen okból gyilkolták meg az alig négy esztendős gyermeket. A rendőrség kétségbeesett erőfeszítései, amellyel világosságot akarnak deríteni erre a tragikus rejtélyre egyremásra hiábavalóknak bizonyultak. És itt nem a rendőrségben, nem a nyomozó testületben van a hiba. A nyomozásnál egyáltalán nem történt semmiféle késedelem, semmiféle mulasztás és ezt csak azok a felelőtlen elemek hirdethetik, akik nem ismerik a nyomozás szövevényes szálait. A bűnügyi krónikában ritkán fordult elő eddig, hogy egy gyilkosság nyomait oly pompásan tudták volna elrejteni, eltüntetni, mint ennél a bestiális gyilkosságnál. Már önmagában véve az a körülmény, hogy a gyilkosnak sikerült minden nyomot eltüntetni, arra enged következtetni, hogy a gyilkost csakis a bizonyos fokú intelligenciával rendelkező egyének között kell keresni. Egyszerű ember, felbérelt orgyilkos az eddigi gyakorlat és példák szerint feltétlenül hagy maga után egy oly nyomot, amely elvezetné hozzája a detektíveket. A gyilkos — és ez a rendőrség véleménye szerint — tehát semmi szín alatt sem lehetett intelligencia nélküli ember. Erre mutat minden körülmény, kezdve attól az ördögi elővigyázatosságtól, amivel sikerült úgyszólván láthatatlanul kilopni a gyermeket egy forgalmas utca kellős közepéről egészen addig a bámulatos körültekintésig, amellyel oly alaposan tüntette el az összes nyomokat, hogy tizennégy detektív nyolc napos éjjelt nappallá tevő idegfeszítő kutatása sem tudta megállapítani, hogy hol történt a gyilkosság. A feltevések tömege kergette egymást nyolc nap alatt. Naponként érkeztek a jóindulatú anonim levelek a rendőrségre, amelyek javarésze egy irányt jelöl meg a nyomozásnak, amellyel a tettes elfogható volna, de ezek mind csupán egyéni vélemények, szubjektív értékű hipotézisek minden konkrét adat nélkül. A nyomozás holtpontra jutott. A budapesti két detektív teljesen elölről kezdte el a nyomozást ebben a rejtélyes ügyben, teljesen külön miskolci kollegáitól, akik ugyancsak külön folytatják a hajszát a gyilkos után. A nyomozás újból a Melinda utcából indult ki, ahol utójára látták a kis Tarján Klárikát játszadozni a tanúk. A detektívek ezúttal oly házakat jártak sorra, ahol eddig egyáltalán nem keresték a tettest, abból a feltevésből kiindulva, hogy hátha ezek a házak rejtenek oly mélységes titkot magukban, amelyből a legkisebb elszólás, vagy jel utat mutat a további nyomozásra. Azzal a rendőrség már teljesen tisztában van, hogy a gyilkos csakis bezárt helyen, akár lakásban, akár pincében végezhetett áldozatával. De hogy hol van ez a hely, azt eddig még nem sikerült megállapítani. Szerdán délután általános razziát tartottak a detektívek a Melinda-uca környékén és e razzia alkalmával két oly pincét találtak a Sarolta utcában, amelyről megállapították, hogy oda észrevétlenül is besurranhat az utcáról akárki, anélkül, hogy a házbeliek észrevennék, hogy idegen jár a pincékben. Ezenkívül azonban nem találtak semmit se a detektívek, a pincék sem mutattak oly nyomot, melyből következtetni lehetett arra, hogy ott játszódott le a véres tragédia. A Sarolta-utcai nyomozással egyidejűleg egy levelet kapott a rendőrség, melyben a névtelen levélíró egyenesen rámutat arra, hogy a gyilkosságot a Sarolta-utcában követték el. A levélíró elmondta, hogy a múlt héten kedden este 6 óra tájban látott egy ismeretlen embert a Saroltautca felé menni, karján egy kis leánnyal, aki szemmel láthatólag idegenkedett a férfitől. Miskolc, június 9 A napokon át tartó esőzések szerdára szinte katasztrófálisan megduzzasztották a Sajót és Boldvát s az ezekbe torkoló patakokat. A folyók áradása tegnap elérte a kulmínációs pontot s több ezer holdra menő területet árasztott el a mederből kilépő víztömegük. Rimaszombat katasztrófája A megszállott Felvidékről érkezett jelentések szerint Rimaszombatra és Rimatamásfalvára vasárnap borzalmas árvíz zúdult. A hetek óta tartó esőzés és a szombaton az Osztrovszky Veporban bekövetkezett felhőszakadás az évek óta szabályozásra szorult Rima vizét annyira megduzzasztotta, hogy a folyó völgyének egész hosszában kiáradt. Az áradat vasárnap hajnalban érkezett el Rimaszombat határába s a város legnagyobb részét elöntötte. Harminc év óta nem volt ilyen árviz a kis városban. A lakosság a gyorsan hömpölygő víztömeg elől, amely másfél méteres magasságot ért el, menekülni nem tudott, a város végén lévő alacsony házakba az ablakon keresztül tódult be a víz, bedőléssel fenyegetvén a rozoga házikókat. Az emberek értékes dolgaikkal a padlásokra menekültek, a bútorokat rögtönzött tutajokra az ablakokon keresztül dobálták ki. Mentés tutajokon és csónakokon A hatóság azonnal erélyes mentéshez látott. A kivonult tűzoltóság mellett rendkívül hasznos munkát fejtettek ki a cserkészek és a Rimatamásfalván és Szabadka pusztán állomásozó katonaság. Tutajok és csónakok járják egész nap a veszélyeztetett helyeket és a gyors mentési akciónak köszönhető, hogy a nagy elemi csapás emberéletben kárt nem okozott. Az áradat Rimaszombatból tovább terjedt a szomszédos Rimatamásfalvára, amelyet teljesen víz alá temetett. Az ár elöntötte a szántóföldeket, a bolgár Pár órával később a Sarolta utcán járt a levélíró és az egyik házból gyermeksírást hallott, majd utánna egy gyermek hívta kétségbeesett kiáltással anyját segítségül. Azt is elmondja a levélíró, hogy eddig nem tulajdonított fontosságot az esetnek, mivel azt hitte, hogy a ház egyik lakójának gyermeke sirt s csak mikor már minden nyom, ami a gyilkos hajszája közben felmerült, összeomlott, tartja kötelességének bejelenteni az esetet, hátha ezen a nyomon sikerül előkeríteni a gyilkost. Amíg a Fabó- csoport detektívjei ebben az irányban folytatták a nyomozást, addig a budapesti detektívek egy nyomoréklábú fiatalembert fogtak gyanúba a Melinda utcáról, be is kinézték az őrszobára, a kihallgatás azonban ezúttal is eredménytelenül végződött. A további nyomozások során azután úgy a budapesti detektívek, mint a Fabócsoport egy közös, új nyomot találtak, amelynek a tisztázása azonban az éjjeli órákban még tartó kertészetet és a Feled-tiszolci vasútvonal töltését, úgy, hogy azon a közlekedés lehetetlenné vált. Gömör egész területéről, Tiszolctól a Sajóig óriási árvizet jelentenek, amely a főleg mezőgazdaságból élő gömöri nép egész évi munkásságát megsemmisítette és a lakosságát anyagi romlásba döntötte. A Rima völgyében különben hétfőn senki sem hajtotta álomra fejét. Az emberek kétségbeesetten nézték házaik és ingóságaik pusztulását. A Sajó áradása A Rima megnövekedett víztömege tegnap érkezett a Sajóba, mely Bánrévénél egyszerre 296 méteres ponton kulminált. A Sajónak ez a vízállása csak három centiméterrel kevesebb, mint az 1913 évi borzalmas katasztrófát okozó árvízveszedelem alkalmával. Szerdára a Sajó Bánrévénél 10 centimétert apadt, azonban Hét község határa még mindig víz alatt áll. Egyébként a Sajó borsodi szakaszán szerdán az áradás tetőpontjára emelkedett. A Sajó Szuhakálló, Sajókaza, Barcika, Sajókazinc, Bánhorvát, Vadna, Sajószentpéter, Sajólád községek határában az árterületeket teljesen elöntötte s akaszálókat, legelőket több helyen egy méteres víztömeggel árasztotta el. Kiöntött a Szuha la Vadna községnél az áradás olyan nagymérvű, hogy az állomásra vezető út teljesen víz alatt áll s a község lakosai el vannak zárva az állomástól. Mucsonynál a Sushapatak lépett ki a medréből s pusztít a község határában. Egyébként a Sajó völgyében fekvő községek takarmánytermését az áradás elhordta s ezzel felbecsülhetetlen kárt okozott a gazdáknak, akik minden reményüket, a szépen fejlődő vetésekbe s buja kaszálókba vetették. A Boldva völgyében hasonló a helyzet s itt is számos község határa a (Lóth Ha, Bojda Juci és Petrovich Sz.) Csak ma ! Uránia ! — Délután fél 5 kor isi Tel. 1085 A Sarolta-utcában sejtik a detektivek Tarján Klárika meggyilkolásának színhelyét — Szerdán újból átkutatták a Melinda-utca környékét — Közös nyomot találtak a miskolci és budapesti detektivek — Tetőpontját érte el Borsodban az árvízveszedelem Rimaszombatot elárasztotta a Rima — Kiöntött a Szuka is Fürdőruha, sapka óriási választékban legolcsóbban QU - N Á L Telefon 6 53 3