Magyar Jövő, 1936. november-december (18. évfolyam, 251-296. szám)

1936-11-06 / 254. szám

t. a lom sorsdöntő időkben, sajnos, nem bátran és megalkuvás nélkül hitet követett példát mutatóan tudott tenni. len magyar lélek, miint Miskolcon? Más városban talán jobban tud tettekké és tényekké inkarnálódni az a nemzetet megváltó gondolat, melynek a Turul hivatott őrzője és legalább elvileg viselője? És ha úgy is volna, mint ahogyan nincs, hogy itt annyi az ingatag magyar lélek, vájjon a Turulnak, melynek itt kerülete van, mint ítélkező bíró, nem pedig mint vádlott-társ jelentkezhet? És ha úgy is volna, mint ahogyan vádoltatnnk, vájjon mik és kik okozták, hogy a vádra érdemesekké lettünk? Ebben a városban tényleg soha nem voltak nagy lobogások, nem uralkodtak szenvedélyek, indulatok, nem visszhangzott a közélet nagy és nagyobb jelszavaktól. Ellenben hinni és tenni munkás és szorgos cselekvéssel, a legnagyobb elvi alapról, az el nem alkudott keresztény és nemzeti gondolat alapjáról elindulva tenni, cselekedni tudtunk. Hiszen 1926-ban, mikor már minden városban konszolidációba fullasztották a nemzetnek 1919-ben feltámadt élniakarását, itt, sutbadva az átkos pártkeretek akadályát, a város egész keresztény és nemzeti gondolkozású társadalma országos ámulat mellett a fajvédő gondolatot, a keresztény és nemzeti intranzigenciát emelte diadalra. S nem ez a hívő, ez a munkás, ez az áldozatkész miskolci keresztény társadalom alkudta el azt a gondolatot, melyet diadalra segített. Ugyancsak nem ez a miskolci keresztény társadalom volt az, mely ezt az intranzigens, addig pártkeretek felett álló keresztény és nemzeti gondolatot mindenáron egy természeténél fogva opportunista pártkeret alá akarta szorítani, mert hiszen itt hosszú éveken át élt a pártkereteken felül a keresztény és nemzeti gondolat. S annyira élt, hogy évek mesterkedései, egyes ,.százszázalékos“ melldöngetők önérdekű hitehagyásai is, bár sokakat megingatták, de nem tudták még sem kioltani a lényeget. S 1935-ben, mikor a magunk portáján nekünk is dönteni kellett az ország jövendő sorsát illetően, Miskolcon a leltekből szakadt ki a vágy: alárendelni a pártkereteket az 1919 örökségéből reánk maradt nagy gondolatoknak és Miskolc keresztény magyarsága pártközi ellentéteket félretéve, kéz a kézben haladva és harcolva dokumentálta, hogy, ennek a most aposztrofált miskolci keresztény társadalomnak a keresztény erők egysége, a jobboldali gondolat szolgálatában való összefogás mindennél fontosabb. „Szükség volt arra, hogy idejöjjünk“ — mondta a Turul fővezér. Igen, szükség volt. De hasznos a Turulnak is, mindnyájunknak is akkor lesz igazán, ha meglátják, megérzik — ha talán úgy látják, vagy meglátják, hogy még a Turul körében is talán megfogott egyeseket az ide is elért és itt is képviselt, károsan jelentkezett szellemi divat —, hogy itt mégis élt és él a régi, az 1919—20-as évek szelleme, vágya, akarása és szolgálata s ha az ebben való hitet erősítik azokban, akikben ingadozik. És ha a Turul itteni követtábora az idők parancsának is, régi, dicső tradíciójának is elegettetve, erősen, bátran, határozottan kiáll a pártok Magyarországa helyett az egy táborba parancsolt keresztény és nemzeti erők Magyarországa mellé. Amellé az új Magyarország mellé, amely mellett ez a most tévesen aposztrofált miskolci keresztény, nemzeti társada flÄGYÄP JflVO Péntek, 1936. évi november 6. (Folytatás az 1. oldalról.) niszter feleségével együtt autón Budapestre jön. Mához egy hétre délben érkezik meg autóval a magyar fővárosba, ahol három napig fog tartani hivatalos látogatása. Kihallgatáson fogadja őt Horthy kormányzó, de természetesen beható tárgyalásokat folytat majd az olasz külügyminiszter Darányi miniszterelnökkel s Kánya külügyminiszterrel is. Ciano gróf és felesége tiszteletére háromnapos budapesti tartózkodásuk alatt fényes fogadóestélyeket fognak rendezni és Darányi miniszterelnök vadászaton is vendégül látja Ciano grófot. Az olasz külügyminiszter budapesti látogatását követi majd Horthy kormányzó római, majd bécsi útja. Rómában nemcsak a Quirinálban, hanem a Vatikánban is látogatást tesz Horthy Miklós kormányzó. A kormányzó hivatalos római látogatásával tetőpontjukat érik el a hat hétre összezsúfolódott, rendkívüli fontosságú külpolitikai események, amelyeknek befejezéséül Olaszország részéről viszonozzák a kormányzó római látogatását. Diplomáciai körökben nagyon valószínűnek tartják, hogy Viktor Emáimét olasz király kora miatt nem vállalkozhatik külföldi utazásra, a kormányzó látogatásának viszonzásául Umberto olasz trónörökös érkezik december elején Budapestre s a tiszteletére rendezendő nagyszabású ünnepségek ugyancsak méltóan fogják dokumentálni a két ország között fennálló szoros barátságot. Umberto olasz trónörökös december közepe táján, de még feltétlenül karácsony előtt viszonozza Horthy Miklós látogatását és többnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezik. Novemberi látogatás az adóhivatalban Sírószemű adófizetők — Ismét megszorították az adóprést — Az adóhivatalban lehetne igazán kitapasztalni a mai rendszer igazságtalanságát — Egy tízpengős bankjegy érdekes és jellemző története Miskolc, november 5. A november jelenti az adóhivatal számára a szüretet. Ilyenkor mindig megszorítják az adósráfot a pénzügyi kormányzat kívánságára és ilyenkor az adóhivatal szinte kegyetlen, mert az állami hatóság kiadja a parancsot, hogy be kell szállítani az adót. Az adóhivatalban voltunk. A főpénztár előtt olyan tömeg áll, mintha nem fizetésre volna kötelezve, hanem kapna valamit. Valami nagy értéket, amiért érdemes órákon át ücsörögni. Pedig arról van szó, hogy a tömegek adót fizetnek, hogy megszabaduljanak az árverésektől, a bútorok elhurcolásától, a családi békesség és vagyon megbontásától. Mert ebben az időszakban az árveréseket nagyon komolyan kezelik. Az államhatalom kéri, követeli és, ha másképpen nem megy, erőszakosan gyakorolja a maga jogait. Százak és százak fizetnek. Ezekből a fizetésekből áll elő Tyler kedvező mérlege, de százak és százak vannak, akik hiába minden rendszabálynak, nem tudnák fizetni, akármennyire is akarnának. Vannak itt komoly és meglett férfiak, megtört asszonyok, iskolás és diákruhás kislányok, akiket az apa küldött fel, mert maga nem akar többé pirulni az adósság és hátralék miatt, holott harminc esztendőn keresztül pontosan fizetett. Kasza Sándor hivatalfőnök szobája előtt küldöttségben állnak a felek, reggeltől délig és nem engedik, hogy egy percig is foglalkozzék a maga aktáival. Fogadja a feleket és kénytelen tudomásukra adni, hogy nem segíthet azokon, akik nem fizettek. Akik mégis fizetnek, azoknak lehet némi kedvezményt adni. Nem sokat, csak éppen valamit, hogy az év végéig befolyjon az adó. Az állam nagyon szigorú és követeli a maga jogát Bejön egy háztulajdonos, aki bebizonyítja, hogy addig nem lesz a házaknak értéke és nem is indulhat meg az egészséges ingatlanforgalom, amíg a rendkívüli házadópótlék érvényben van. Ezt a kormány csak egy évre léptette életbe és imre már tíz éve életben van. Fizetni, fizetni — ez a jelszó. És a fizetést nemcsak sürgetik, hanem minden eszközzel követelik is. A csütörtöki napra, legalább ötven árverés volt kitűzve, a felek az árverés elhalasztását kérték sírva és rimánkodva. Fizetni, fizetni... Az állam érdekeit természetesen mindenki megérti. De csak egy ilyen helyszíni szemle mutathat igaz képet az életről. Szinte a szemekben és ruházatokon, a hangok őszinteségén látszik, hogy ezek a síró és rimánkodó felek nem tudják megfizetni azokat az adókat, amiket az állam tőlük kíván. De sohasem lehet találkozni itt, az adóhivatal pénztára előtt — panaszolják a pénztár előtt felgyülemlett tömegben — azokkal, akik például csak tantiem adót fizetnek, a kartellek és nagybankok embereivel, akik a maguk aránytalanul csekély adóját lerójják és csekken küldik be az adóhivatalba. Folyton változnak a tömegek. Új és új emberek jönnek hasonló panaszokkal és hasonlóan kisírt szemekkel. Itt, az adóhivatalban, lehet igazául gyakorlati módon meglátni, hogy milyen szükség van egy nagy adóreformra, amely a mai labirintus és könyörtelenség helyébe a méltányosságot és a reális helyzetet állítja be és ennek alapján szedi be esetleg bármilyen könyörtelenséggel is az igazságosan kivetett adót. Egy kis epizód. Egy úr talál egy tízpengőst a pénztári helyiségben. Beviszi a főnök szobájába. Jegyzőkönyv készül, hogy: az igazolt tulajdonosnak átadják a pénzt. De ki lehet az igazolt tulajdonos? Egyik tízpengős olyan mint a másik és ki írná fel a bankjegyek számát? Akárki bejöhet és magáénak követelheti a tíz pengőt. Végre is úgy döntenek, hogy a pénzt egyelőre letétbe helyezik. Ha nem jelentkezik igazi tulajdonosa, jótékony célra fordítják a pénzt. — Bejön egy hölgy, aki nagyon valószínűen igazolja, hogy ő vesztette el a pénzt. De nem kéri vissza. Azt mondja, adják jótékony célra. Nos, ilyen a magyar adófizető. Szíve és lelke van, áldozni akar és hajlandó adni, ha tud. Nem sajnál ilyenkor még tíz pengőt sem a jótékony céltól. Bár ez a példa jelentkezne a legfelsőbb pénzügyi hatóságok előtt. Az adófizetésnél érvényesülhet leginkább a közmondás, hogy csak addig lehet feszíteni a húrt, amíg el nem szakad. Mennyivel más lenne a helyzet, ha az adóbehajtásnál a húrt még a feszülésig sem engednék. Csak addig nyújtanák, amíg a zsigerek a melódia kiadásáig engednek... Madrid egyik külvárosát már elfoglalták a nemzetiek Madrid, november 5 A nemzeti csapatok a getafei repülőtér birtokbavétele után benyomultak Carabanchel külvárosba, amely már Madrid városhoz tartozik. A felkelők tüzérsége ugyanakkor lőni kezdte a többi külvárosokat. A kora délutáni órákban elkeseredett harc folyt a Cuatro Viento repülőtér birtokáért. Eltemették Kosztolányi Dezsőt A magyar irodalom országos gyásza kísérte utolsó útjára a modern magyar irodalom nagy halottját, Kosztolányi Dezsőt. A Kerepesi úti temetőben a temetési szertartást Almássy József krisztinavárosi segédlelkész végezte. Közreműködött a temetésen az Operaház tagjaiból alakult férfikar. A Pesti Hírlap szerkesztősége nevében Benda Jenő, az újságírótestületek és intézmények nevében Boross László búcsúzott. Rédey Tivadar, a Kisfaludy Társaság nevében mondott utolsó Istenhozzádot. A színpadi szerzők nevében Móricz Zsigmond, az írók Gazdasági Egyesülete nevében pedig Szegedi István és végül a szabadkai öregdiákok részéről György Károly dr. ügyvéd búcsúzzott az elhúnyttól.