Miskolczi Napló, 1903. március (3. évfolyam, 49-73. szám)
1903-03-01 / 49. szám
MI. árfolyam Miskolcz, 1903. márczius 1. Vasárnap 49. (449.) szám POLITIKAI NAPILAP ELŐFIZETÉSI ARAKÍ tf»lyb«a ! Egész évre 12 kor. Vidékre ! Egész évre 18 kor. Fél évre . . 6 kor. Fél évre . . 8 kor. Negyed évre 3 kor. Negyed évre 4 kor. ügyes szán éra 4 fill. Kapható minden hírlapelárusitónál. FFJ.Kr.ft. SZERKESZTŐ : dr. Kovács József SZERKESZTŐ : HUBERTH JÁNOS SZERKESZTŐSÉGI KIADÓHIVATAL Széchenyi-utcza 34. szám Széchenyi-utcza 34. szám Szelényi és Társa könyvnyomdája, Szelényi és Társa könyvnyomdája, hová a lap az állami részét illető mindenhová az előfizetések, hirdetések és jel kerismény intézendő. Telefon 62 szólalások intézendők. Két épület és egy telek. Miskolez, február 28. —6. Az épitkezések időszaka ismét eljött, de, — amint mi a viszonyokat ismerjük, — el is fog múlni, anélkül, hogy a már számtalanszor megsürgetett és mindenki által szükségesnek vélt középítkezések folyamatba vetetsenek. Azonban ez nem tarthat minket vissza attól, hogy ismét és ismét rá ne mutassunk a hiányokra, rá ne mutassunk a lépten-nyomon mutatkozó visszásságokra, amelyek nálunk ezen a téren uralkodnak. A minap mondottuk éppen ezen a helyen, a színház kérdéssel kapcsolatosan, hogy vannak bizonyos ,,ére 1t kérdések“, amelyek olyan régen „függnek“ már a közélet ágasbogas fáján, hogy immár túlélésbe mennek át. A sajtónak ennélfogva kötelessége, hogy rázogassa ezt a fát, amíg egyik-másik „függőkérdés” lehull s ezzel a megvalósulás stádiumába lép. Ezúttal két épülettel és egy telekkel óhajtunk foglalkozni. A két épület a következő : a régi ev. ref. főgimnázium és a régi közkórház. A telek pedig : a vármegyeház mellett levő, városi és megyei közös tulajdont képező telek, rajta a hires „kivülbelül bedőlt“ bagolyvárral. Kezdjük az elsővel: a régi ev. ref. főgimnázium épületével. Ebben az épületben jelenleg a Múzeum és a Városi női ipariskola van elhelyezve, de mindkettő panszkodik, hogy a rendelkezésükre álló lokalitásban nem férnek el. Bizonyos, hogy e két üdvös és fontos intézmény fejlődésének szempontjából egy cseppet sem lehet előnyös, ha olyan helyiségben kénytelenek szorongani, ahol nem férnek el. Ez mindenkép bénítólag hat. Hiába vannak a legszebb frázisok például a Múzeum — városunk ezen elsőrangú fontosságú, kulturális intézmények felvirágoztatásáról, ha hiányzik ahhoz a legelemibb előfeltétel, a helyiség. Ugyanez áll a missiót teljesítő női ipariskolára vonatkozólag. Ezen iskolának fejlesztése, kibővítése határozottan közérdek, de arról szó sem lehet mindaddig, amíg a mostani helyen van. Ezekben tehát röviden konstatáltuk, hogy a régi ev. ref. főgimnázium épületében jelenleg elhelyezett közintézmények nem jó helyen vannak. Térjünk most át a régi kórház épületére. Ebben jelenleg a hatalmas fejlődésnek indult és fontos hivatást betöltő Városi zeneiskola van elhelyezve. A teljesség kedvéért megemlítjük, hogy úgy mellesleg rendőr kaszárnya czéljaira is szolgál. Fölösleges hosszasan bizonyítanunk, hogy zeneiskolának nem éppen ideális lokalitás a régi kórház épülete. Azonfölül pedig, — daczára, hogy az épületben van még üres, de alkalmatlan helyiség, — a zeneiskolában is vannak mizériák az elhelyezkedés tekintetében. Szóval a zeneiskola sincsen megfelelő helyen ott, ahol jelenleg van. Már most mi lenne a teendő? Miután a régi gimnázium épületében levő Múzeum és női ipariskola köztudomás szerint nem férnek a részükre átengedett lobantásokban, azokat onnan ki kell telepíteni. Helyettük pedig, az ekkér megüresedő épületbe, a városi rendőrség lenne elhelyezendő. Ezzel a rendőrség pompásan megfelelő helyiséghez jutna és megszűnnének az e téren most uralkodó anomáliák, amelyek felsorolására ez az egész czikk kevés lenne. . Az épületet nem is kellene átalakítani ; úgy, amint van, teljesen megfelelne a rendőrség czéljainak és csak arra az egyre mutatunk rá, hogy ezzel megszűnne az a szégyenletes és a humanizmust formálisan kigúnyoló állapot, amely ma a rendőrségi börtönviszonyok terén nálunk uralkodik. Májusi álom. AKiskokzi Napló* eredeti tározója. Irta : Dr. Gombosáé, Miklósy Ilona. Emlékszel-e arra a csodaszép májusi délutánra, midőn először láttuk meg egymást ? Te nem tudtad, hogy jövök feléd, én nem gondoltam, hogy vársz reám, s mégis éreztük mindketten, hogy végzetünk felé sietünk. Szép, igazi májusi idő volt. Midőn a természet már kezdi beváltani azt, amit igért. Sejteti velünk a nyár forró, édes, részegítő melegét langyos leheletében. Már zöldül minden, már balzsamot lehel a levegő. Már megkezdődik az érlelés nagy munkája, az élet titokzatos működése, a tavasz sejtelmes ígérete, amelyet a nyár vált valóra. Éreztem ezt én, ott, abban a csodavárosban, amelyet mintha tündérek, — Erős tündérei — építettek volna a szerelem szolgálatára. Szerelmet lehel ott minden fa, bokor, levél. A szem megittsul, a szív megrészegszik, ha látja szépségeidet, te bűbájos város. Szép vagy, csodálatos vagy, mint a szerelem. De félelmes, zordon is, mint a szerelem. Szemem nem tudott betelni veled, midőn először láttalak. Szivem megtelt ezernyi édes sejtelemmel s hívtalak téged nagy, dicső szerelem, mert szeretni kell ott mindenkinek, a ki él, sőt azt hiszem még a halottak is megéreznek valamit a te tavaszod mámorából s édesen adják át magukat a megsemmisülésnek. Oh az a májusi délután, midőn mentem feléd, öntudatlanul s mégis telve ezer sejtelemmel . . . Kőr ütöttem sok ismerősöm haladt s midőn egyik kanyarulatnál élénkbe tűnt e csodaváros egyik istenien szép részlete, szivem megittasult s megragadva a mellettem haladó kezét, felkiáltottam : — „Szeretni, csak szeretni kell itt, mert ez a város a szerelem számára van teremtve !“ Társaimat is elfogta ez a láz s kigyulladt arccal, mámoros szemekkel haladtunk tovább. Már nem beszéltünk, csak néztünk. Felittuk a szépségeket szíveinkkel némán, hangtalanul. Művész lelkünk megérezte, hogy minden szó szentségtörésnek hangzanék a te ragyogó szépséged mellett, természet. Csak a dal és a költészet méltó reá, hogy hozzád szóljanak. S én önkéntelen dalra nyitottam ajkaimat , énekeltem. Mit? Nem tudom. Nem előre megírt, kottára szedett dallam volt az. Csak úgy jött hirtelen az ajkaimra. Társaim némán hallgatták s éreztem, hogy az ő szivük is megtelik eddig soha nem hallott szavakkal s dallamokkal. Emlékszel Stecchetti bájos kis versének utolsó két sorára : „Kigondolt s meg nem irt kis énekek, Lágy szók, miket nem mondtam el neked !* Soha, szerelmünk legteljesebb pillanataiban sem találtam meg többé azokat a szavakat, azt a dallamot. A sejtelem éneke volt az, az Ígéret dala. — Megérkeztünk. Egy kis ház volt ott fent a tetőn, elrejtve százados tölgyek között. Előtte csodaszép pázsit terült el s én levetettem magamat a fűbe s mohón szívtam be az anyaföld édes, részegítő illatát. Társaim letelepedtek a házacska előtt fölállított asztalokhoz s a költői hangulat mellett sem feledkeztek meg a prózáról, jókedvűen fogyasztva a csapláros tej és vajból álló lakomáját. Hívtak engem is maguk közé. De én nem tudtam megválni tőled földanyám. Hallgattam meséidet, melyeket fülembe súgtál te nagy termékenyítő, ki ezerszeresen adod vissza mindazt, mit neked áldoznak az emberek. Táplálsz bennünket mig élünk s örök nyughelyet adsz, ha kimúltunk. Egyszerre csodás, mesésen édes illatot vett körül : heliotrop és rózsa illata. Kábító volt ! S amint feküdtem ott a fűben, hirtelen úgy éreztem, mintha megrezdült volna alattam a föld, mintha egy óriási szív dobogását hallottam volna. A te szived mozdult meg ugye öea?! Fölpillantottam, te állottál előttem fekete ruhádban, szomorú szép szemeddel. Kezedben egy nagy csomó virágot tartottál. Innen volt tehát a kábító illat gondoltam s felemelkedve néztem reád, te is én. AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZU TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER. A „MISKOLCZI NAPLÓ“ mai száma 8 oldalra terjed.