Miskolczi Napló, 1913. június (13. évfolyam, 124-148. szám)
1913-06-10 / 131. szám
XIII. évfolyam Miskolcz. 1918 junius 10. Kedd. 181. (8498.) szám POLITIKAI (IHPNil) ELŐFIZETÉSI árak : Helyben: Egész évre 16 kor. Fél évre 8 „ Negyed évre 4 fi.gyes szám ára 6 fillér. — Kapható minden hirlapelárusítónál. Vidékre: Egész évre 20 kor. Fél évre 10 „ Negyed évre 5 Felelős szerkesztő: HUBERTH JÁNOS. Szerkesztőség: Hunyadi-utca 2-ik szám. Telefon 315. Kiadóhivatal: Hunyadi-utca 2-ik szám. Telefon 114. A lap szellemi részét illető közlemények aszerkesztőséghez ; előfizetéses hirdetések és felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. Hétfői Mho, Miskolcz, június 9. Hétfőn nem jelenik meg a Budapesti Közlöny, mert akkor talán már a mai napon közzétennék a legfelsőbb királyi kéziratot, hogy a király gróf Tisza Istvánt nevezte ki miniszterelnökké. De ami késik, nem múlik. Ha ma nem, holnap. Ha holnap nem, legkésőbb holnapután, de az bizonyos, hogy Lukács László utóda a miniszterelnöki székben ugyanaz a gróf Tisza István lesz, aki június 4-ikét megcsinálta, a magyar alkotmányt rongygyá tépte és saját beismerése szerint megsértette a törvényt; ugyanaz a Tisza István, aki rendőröket vitt be a képviselőház üléstermébe és kihurcoltatta az ellenzéki képviselőket; ugyanaz a gróf Tisza István, aki egy egész hadsereggel, bakákkal, huszárokkal, csendőrökkel vétette körül a képviselőházat; ugyanaz a gróf Tisza István, aki a fővárost ostromállapotba helyezte és lovascsendőröket küldött a fővárosi polgárság nyakába; ugyanaz a gróf Tisza István lesz Magyarország miniszterelnöke. Magyarország életében most egy nagy dráma játszódik le. Sápadtan a belső indulattól, dermedten nézi a nemzet ezt a drámát. Amelynek egyik fejezete — és nagyon valószínű, hogy a legborzalmasabb fejezete most kezdődik a Tisza miniszterelnökségével. Lukács László hallatlan formák között bekövetkezett bukása maga egy megrázó dráma, a legmeglepőbb fordulatokkal. Utána ez a botrányosan gyors, ijesztő hamarsággal lefolytatott kormányválság, amely Tisza kinevezésével nyert befejezést. Egy kipróbált drámai rendező se tudná az izgalmat jobban fokozni és meglepőbben beállítani, mint ahogy az események most lefolynak. Most már csak az a kérdés, hogy ebben az idegrázó drámában kinek jut a tragikus sors, a bukás: gróf Tisza Istvánnak, vagy a nemzetnek? Mert senki sem kételkedjék abban, hogy nagyon komolyba megy a játék. Közönséges kifejezéssel élve: nem babra játszanak. Tagadhatatlan tény, hogy maguk a munkapárt tagjai túlnyomó nagy részben megdöbbenéssel és sápadt nyugtalansággal fogadták Tisza István megbízatásának első hírét. Mindenki érezte, hogy elég volt a harcból és hogy ez az ország békére vágyakozik. Persze, most már, amikor bizonyossá lett Tisza kinevezése, egyszerre elhallgattak az aggodalmaskodók és úgy tesznek, mintha nagyén kedvükre volna Tisza miniszterelnöksége. Pedig az igazi, őszinte megnyilvánulás az volt, amikor féltek Tisza megbízatásától. A mostani megnyugvásuk csak a változhatatlanba való belenyugvás. Ne tévesszen meg senkit a válság boszorkányosan gyors lefolyása, ne magyarázza ezt senki úgy, mint a király tüntető bizalmának megnyilatkozását. Ennek a rémes, sőt ijedt gyorsaságnak egészen más oka van. Olyan ez, mint amikor egy épületet két oszlop tart, amelyek közül az egyik kidől és ezáltal az épület összeomlással fenyeget. Ilyenkor a leggyorsabban alátámasztják a bedőléssel fenyegető házat. Ez a mostani válság képe. A munkapárti épület alól kidőlt az egyik oszlop, Lukács László; hamar alá kellett támasztani, nehogy összedüljön az egész. Ez a magyarázata a szokatlanul gyors lefolyású válságnak. A kérdés most csak az, hogy nem történt-e a számításban hiba. Mert nagyon könnyen meg lehet, hogy éppen Tisza István, akit a munkapárt fentartó oszlopának szántak, fogja a munkapártot és úgy, mint a szabadelvűpártot megsemmisíteni. Ha az összes ellenzéki lapok, kivétel nélkül, úgy írnak Tisza miniszterelnökségéről, mint mi, az ellenzéket feltétlen bizonyossággal egy táborba fogja terelni, viszont a kormánypártot alighanem a megsemmisülésbe viszi. Igen jellemző erre vonatkozólag a bécsi Neue Freie Presse vasárnapi vezércikke. Ebben a cikkben ki van fejtve, hogy volt egyszer egy miniszterelnök, aki az uralkodójának, midőn egy győzelmes há- A vonat elindult. — A „Miskolczi Napló“ tárcája. — Krizsanec János, egy kis felvidéki szárnyvonal kalauza, a gócpont nagyvendéglőjében indulás előtt még fölhajtott két pohár sört, évődött, tréfálkozott az ismerőseivel, régi vicceket mondott el, azután kiment a pályaudvarra, hol már több vonat állott indulásra készen. Kissé kábult volt Krizsanec a sörtől s a vendéglős füstös levegőtől. A vonatja felé tartott, amely rendszerint a budapesti gyorsvonat mellett levő vágányon várt indulásra. A budapesti gyorsvonat még ott állott, előbb az indul, előkelő fejek néztek ki a kocsik ablakaiból, szánakoztak a szegényes, kis pályaudvaron és látszott rajtuk, hogy már szívesebben lennének Budapesten. Ezen túl kellett volna lennie a Krizsanec vonalának. De nem ott állott. Az a szerencsétlen tolató más vágányra állította a félötöst, a Krizsanec vonatját. Így történt azután, hogy amikor megadta az ismert jelt az indulásra a vonat, amely előtt állott, nem akart elindulni. Azonban elindult egy másik vonat ,és ki is robogott az állomásból: a Krizsanec vonatja. Senki sem vette észre, hogy baj van: egyedül ő. A haját tépte, káromokodott, — szidta a tolatót, aki most bizonyára elbújt, mert érzi, hogy bűnös. Azután — mit volt mit tennie — elkezdett szaladni a vonat után. Az emberek röhögtek rajta, amíg csak ki nem ért a pályaudvarról. Hová szalad kalauzul? — kérdezték tőle gúnyolódva. — Talán elveszítette a vonatját? — mondták neki. Gúnyos arcok vihogtak, vigyorogtak feléje, ő azonban ezt már nem hallotta, hanem szaladt a vonatja után. — Jaj! Soha még ilyet! No, most mi lesz velünk? — nyögte Krizsanecz. — El fognak csapni. Talán még nyugdíjat sem adnak majd. Jaj, a gyerekeim, a feleségem, mi lesz velem! Még látta a vonatot, most kanyarodott be a szomszéd falu határába. És ő még csak itt van nem messze a pályaudvartól. — És most már egész erejéből futott tovább a pályán. Most kétségbeesve harcolt Krizsanec , az bizonyos dolog, hogy bármely nemzetközi versenyen az első díjat vitte volna el távfutásból, őszi vetés ideje volt éppen és künn voltak a gazdák a földeken. Krizsanec oda se nézett, egyrészt, mert félt, hogy nevetségessé válik, másrészt pedig úgy vélte, hogy időveszteség az is, ha félrebillenti a fejét. És futott tovább. Hátha valami szerencsétlenség történik a pályán, máskor megremegett erre a gondolatra, most azonban szinte szerette volna, ha valami — tudja Isten micsoda — véletlen játszanék közre s nyílt pályán megállana a vonat. Így legalább rendbe jönne minden, az üzletvezetőség nem tudná meg a dolgot. De így, de így! Rettenetes. Már a Garamhídnál volt, amelyen lassan szokott átmenni a vonat: neki itten is rharolt KOBRÁK Miskolcz, Széchenyi utca 14. Első Magyar Biztosító Társaság palotában. 9 119 tartósak elegánsak kényelmesek Megyei telefon 499.