Miskolczi Napló, 1918. szeptember (18. évfolyam, 197-221. szám)

1918-09-01 / 197. szám

Vasárnap, szeptember 1. MISKOLCZI NAPLÓ A város akciót indít a csendőrkerü­leti parancsnokság megszerzésére. Monstrem küldöttség megy a miniszterhez. (Saját tudósítónktól.) A Miskolczi Napló adott hírt róla, hogy a kor­mány egy új csendőrkerületi pa­rancsnokság felállítását tervezi és ha Miskolcz energikusan síkra száll a maga érdekeiért, hozzájuthat a nagyfontosságú intézményhez. Fel­hívtuk a várost, hogy mozduljon meg és kövessen el minden, lehe­tőt, hogy az új csendőrkerületi parancsnokságot Miskolczon helyez­zék el, mert két város Szombathely és Szatmár versenyeznek érte és ha Miskolcz nem mozgat meg mindent, a két város közül fogja valamelyik a parancsnokságot megkapni. A város tanácsa — Miskolczi Napló értesülése alapján — tegnapi ülésén már tárgyalta a fontos kér­dést dr. Hodobay Sándor helyettes polgármester ismertette az ügy fon­tosságát és előterjesztése alapján elhatározták, hogy a legközelebbi közgyűlés­ben bejelentik, miszerint a város a legszélesebb ak­ciót indítja a csendőrkerü­leti parancsnokság elnye­réséért. E célból felíratott intéznek a miniszterhez, bejelentve, hogy a város kész áldozatokat hozni azért és legközelebb nagy monstre­ küldöttséget me­­nesztenek a miniszterhez. Felkérik a város kí­vánságának támogtására Borsod vármegyét, vala­mint dr. Gedeon Aladár főispánt is. A vármegye bizonyosan támo­gatni fogja a várost, melylyel kö­zös érdeke, hogy az uj csendőr­kerületi parancsnokság székhelye Miskolczon legyen. — Látogatás négyes! Szepessy András Miért kapta az őrnagy a Mária-Terézia-rendet! — A kulistyei csata története. — Négyesi Szepessy András halála. — A Miskolczi Napló munkatársától. — de király legfőbb haduri jogának gyakorlásával halála után jutalmazta négyesi Szepessy András őrnagy vitézségét a legnagyobb kitüntetés­sel, ami katonát érhet­ a Mária- Terézia-renddel. A közönséget in­formálni akartuk a nagyszerű ka­tona vitézi tetteiről és felkerestük a hős katona özvegyét, hogy tőle négyesi Szepessy András kitünteté­sének és hősi halálának részleteiről egyet-mást megtudjunk. Négyesi Szepessy András özvegye jelenleg birtokán­­tartózkodik a borsodmegyei Mezőnyék község­ben. Ide kellett kimennünk, hogy vele találkozhassunk. Itt beszélget­tünk vele egy csöndes, szelíd őszbe hajló vasárnap délután. A kíváncsi­ság elhalkult bennünk, letompította a megilletődés, amint hallgattuk a mindig gyászruhát viselő úriasszony halk szavait, beszédét a férjének, azóta az avasi temetőben örök ál­mot pihenő négyest Szepessy An­drásnak hőstetteiről és halálának körülményeiről. Első kérdésünk, hogy milyen körülmények közt kapta meg az elhunyt hős őrnagy a kitüntetést ? — Szegény férjem betegen feküdt a klinikán — beszéli az özvegy. A kulistyei harcokban szenvedett nehéz sebében tehetetlenül feküdt. Egy napon egy feldúlt arcú száza­dos rohan fel hozzám a lakásomra, férjem után tudakozódik. Mikor mondom neki, hol találhatja meg, izgatott hangon szólít fel, hogy vezessem azonnal a férjemhez, mert neki rögtön be kell terjeszteni igé­nyét a Mária-Terézia-rendre s az okmányt a férjemnek is alá kell írnia. A százados ugyanis magának vindikálta a kulistyei harcok min­den dicsőségét. Ez az eset adott impulzust a férjemnek, hogy láb­­badozása közben megírja a kulis­tyei ütközet hiteles történetét. A munkában hűséges segítőtársa volt egy főhadnagy barátja. Ennek a biztatására jelentette be igényjogo­sultságát a Mária-Terézia-rendre. — Nem tudna valamit beszélni nagyságos asszony, a kulistyei harcokról? — De igen, most is birtokom­ban van a leírásuk. A kulistyei magaslat nagy szerepet játszott az első szerbiai harcok idején. A magaslat ugyanis a szerb és ma­gyar állások közt feküdt s nagyon fontos volt, hogy ki tartja meg­szállva. 1914. szeptember 24-én történt, hogy férjem parancsot kapott zászlóaljával a magaslat elhagyására, amely akkor a magya­rok kezében volt és amelynek védelmét az 52-esek vették át. Ezt a szerbek megtudták s rohamot intéztek a magaslat ellen. Távozás közben férjem meghallotta az ágyú­zást, visszafordult zászlóaljával a saját felelősségére. A csekély­számban hátramaradt 52-esek ekkor már vad, pánikszerű menekülésben kezdték elhagyni a magaslatot, de a visszatérő zászlóalj megjelenése új erőt öntött beléjük. Felvették a küzdelmet a szerbekkel. Egy egész szerb hadosztállyal kellett meg­küzdenie a mintegy ezer főnyi magyar csapatnak. A szerbek ez alkalommal használták először a kézigránátot, ami a magyar hon­védek soraiban nagy meglepetés­­szerű félelmet keltett. Este 8 óráig tartott a küzdelem, de a magaslat mégis a magyarok kezén maradt. Férjem az esetről azonnal jelentést tett Tabajdynak, a jelenlegi állam­titkárnak, aki akkor divizionárus volt. Tabajdy azonnal, a fenyegető veszedelemmel mit sem törődve felkereste a férjemet a hegygerin­cen, meleg szavakkal és könnyező szemekkel ölelte át s mondotta neki, hogy ebben a pillanatban nem is lehet fölismerni a férjem tettének nagy jelentőségét. — Férjem az ütközetben egy szerb katonától a puskatussal ne­héz ütést kapott a házgerincére. Ajultan terült el a földön. Össze­tiporták volna, ha tisztiszolgája, Szabó József — aki jelenleg is a családnál van, vállaira nem veszi és ki nem viszi a küzdők közül. Felélesztették s egy félóra múlva férjem hordágyra helyezve vezényelt tovább a harcban. Végre is telje­sen kimerült, állapota napok múlva még rosszabb lett. A gerincet sújtó ütés ugyanis lepattantott egy kis csontszilánkot, annyira, hogy fér­jemet Budapestre kellett hozni és meg kellett operálni. Felgyógyulása után azonban nem volt maradása. Egyre vissszakivánkozott az ő ka­tonáihoz, akik állandóan leveleik­kel keresték fel. Hiábavaló volt Braun és Marenzi generálisok, hadosztályparancsnokok minden rá­beszélése, akik marasztalták, férje­met nem lehetett eltéríteni a szán­dékától. Kiment Volhyniába. Itt egy ideig a 29-eseknek volt a parancs­noka. Ekkor kapta a Signum Laudist. Közben mellhártyagyulla­­dásba esett. És itt könybelábad a gyászruhás úriasszony szeme.­­ 1916 január 11-én történt Rarancenél, hogy az oroszok áttör­ték az egyik közeli zászlóaljnál a frontot. A legénység már futásnak eredt, mikor férjem elhatározta, hogy kimegy közéjük és megjele­nésével próbál bátorságot önteni beléjük. Tiszti szolgája vissza akarta tartani: — Ne menjen ki őrnagy uram, hiszen úgysem a mi zászlóaljunk­nál van a baj. — Férjem azonban hajthatatlan maradt. Kiment a küzdők közé és ez végzetessé vált reá nézve, mert egy srapnelszilánk érte s azonnal meghalt. Még aznap éjszaka bevit­ték a faluba, ahol az egész tiszti­kar jelenlétében temették el. Mi akkor tudtuk meg férjem halá­lát, mikor egy délután távirat ér­kezett a legényétől: „Őrnagy uram meghalt, holmijával jövök.“ Sike­rült keresztülvinnem, hogy holttes­tét hazahozassam s itthon temet­hessem el. Már éppen el akartam utazni, mikor egy napon értesítést kaptam, hogy férjem holttestét ex­humálták s útban vannak vele ha­zafelé. A dolog nagyon meglepett, végre is megtudtam, hogy az exhu­málás azért történt meg az én ér­kezésem előtt, mivel az oroszok ál­landóan lőtték a község temetőjét s attól kellett tartani, hogy a le­csapódó gránátok, melyek házmély­­ségnyi gödröket vágtak a temető­ben, feldúlják a férjem sírját. Feb­ruár 2- án helyeztük azután örök nyugalomra a férjem holttestét Miskolczon az avasi temetőben. Kértük az özvegyet, hogy beszél­jen valami kedves epizódot férje életéből. — Ahol Budapesten laktunk — beszélte — abban a házban a ház­mester leányának a vőlegénye kint volt a fronton a 29-esek között. A leány naponta feljárt hozzánk és egy alkalommal csak úgy ötletsze­rűen azt mondottam, kérdezze meg a vőlegényét levélben, ismeri-e a férjemet? Fordult a posta és egy szép napon megjött a válasz. In­­dignálódv­a felelte a vőlegény, hogy hát ki ne tudná, ki az Szepessy András őrnagy úr? A katonák, mi­kor rohamra mennek, akkor is a haza mellett az­ ő nevét éltetik. — Azután Jászberényben történt, ahol hosszabb ideig tartózkodtunk. Mikor a férjem őrnagy lett, egy női küldöttség kereste fel, amely egy nagy bokrétát nyújtott át neki. Ez az átadás lakoma közben tör­tént. Volt a férjemnek egy kedves zászlósa, aki odasettenkedett a fér­jemhez : — Bandi bátyám, adja nekem azt a szép csokrot. A férjem elnevette magát, mert tudta, hogy a csokorral szabadság jár ajándékba. S jól sejtett, mert a zászlós távozási engedélyt is kért s c­ak később derült ki, hogy mi­lyen céllal. Titokban ugyanis be­utazott Budapestre, ott a csokorral felkereste sógornőjét, Novák Irma festőművésznőt, aki a csokor képét vásznon megörökítette és azt visz­szahozta a férjemnek. Még ma is őrzi a család a csokor képét. Itt megpihen a riporter tolla. S mikor pontot teszünk a cikk végé­re, úgy érezzük, hogy bocsánatot kell kérnünk attól a könnyesszemű gyászruhás özvegytől, akiben ezen a csöndes vasárnap délután kiván­csi kérdéseinkkel a visszaemléke­zésnek fájó, véres sebeit feltéptük. És ezt a bocsánatot itt, a közönség előtt kérjük báró négyest Szepessy András özvegyétől. (j. k.) Ibolya kézfinomitó kitűnő hatású ViSftVácif­e illatszertárában I­orgSnLa Széchenyi u. 62 Tanügy — A kereskedő tanonciskola! beiratások szeptember 2., 3., 4 én délután 3—4 ig és vasárnap délelőtt 10—12 ig eszközöltetnek az állami felső kereskedelmi iskola tanácster­mében, mely idő alatt minden mis­kolczi kereskedőtanonc köteles ma­gát beíratni. A határidő pontos betartását a szülők és főnökök kü­lönös figyelmébe ajánljuk, mivel a határidőn túl jelentkező tanoncok addig mulasztott órái igazolatlan mulasztásoknak vétetnek. Az évi tandíj 14 korona, mely a beiratás­kor előre fizetendő és ugyanakkor bemutatandó az iskolai bizonyít­vány és tanoncszerződés. Az igaz­gatóság. — Változások az érseki leány­nevelő Intézet tantestületében. Az irgalmas nővérek tartományfőnök­­nője Dézsy M. Amanita nővért Miskolczról Szatmárra, Ferencz M. Brigittát Lőcsére, Koch M. Lucianát Rozsnyóra helyezte. Helyükbe jöt­tek Plavits M. Fremiota Nagy­károlyból, Cserpes M. Venildis Szatmárról és Sporner M. Eutropia Kalocsáról. — Beiratás és évkezdet az ér­seki leánynevelő intézetb­e. Az irgalmas nővérek vezetése alatt álló miskolczi érseki leánynevelő intézet összes elemi- és polgári osztályai­ban szeptember 2-án lesznek a­­be­­iratások. Az évkezdő isteni tisztelet az elemi iskolások részére szept. 6-án, a polgári iskolák tanulói ré­szére szept. 7-én reggel 8 órakor lesz. A rendes tanítás szept. 9-én reggel 8 órakor kezdődik az összes osztályokban. H­irdetések felvétet­nek a kiadóban.

Next