Reggeli Hirlap, 1919. október (28. évfolyam, 182-204. szám)
1919-10-09 / 185. szám
4 ba mentem. Egy helyen nagy csődület. Kíváncsian sietek oda. Hát középen egy jókedvű hitsorsos a régmúlt idők vásári hangján kiabálja : „Mindenfajta csak harmincöt... Végeladás, nincs maradás, megbukott a fabrikás . És közbe méri, szakadatlanul méri a fehér vászon, kék kanavász és más esfte jok méterjét, koronában harmincötért. — A többiek ugyanazt 50 K-ért adták. — Ez már konkurencia ! Mintha hoszszú, gonosz álom után ébredni kezdenénk! . . . De alig teszünk tovább egy pár lépést, újra elkomorodunk. A Lacikonyhások asztala helyén csak rossz fekete s még rosszabb „tejes“ kávét ihatik a megéhezett gyomor, amabból kettő, emebből három korona egy csuporral. És vannak, akik meg is isszák. Aki zsiros után áhítozik, véres hurkát vesz, ebből is 3 korona egy kb. 20 centiméteres darab. Ruházkodni mégis lehet már valahogy, hisz odább az ócskás soron egész ruhaüzletek vannak, de enni még mindig nem lehet jól. Pedig a tagok csak úgy dolgozhatnak igazán, ha a gyomor megelégedett . . . A pénzpazarló divat Ha két percig beszélünk valakivel a világ dolgairól, a harmadik percben már heves vitába merülünk. A vita tárgya természetesen nem lehet más, mint a pénz. Istenem, a szegénységhez is a következő dolgok kellenek : Pénz. Pénz. Pénz. Ez az, ami nincs, ez az, ami fáj. Különösen fáj, ha látjuk, hogy mennyire pazaroljuk. Őszintén beszélünk és leszögezzük, hogy mindig szívesen láttuk, ha a férfiak elegánsan, a nők szépen és divatosan öltöznek, de most még megelégednénk azzal, ha csak csinosan és tisztán öltözködnének. Ezzel szemben a divatra költött pénze minden tartalékalapot kifoszt és soha nem ismert hallatlan drágaságot idéz elő. Két mélyen fekvő oka van ennek a pénzfecsérlésnek. A háború és a kommün alatt szerzett vagyonnak az a természete, hogy érvényesülni akar, hogy lássák és irigyeljék. — Nagy gyönyörűség lehet most, amikor a tisztességes ember lerongyolódva jár, finom kelméjű, jószabású ruha örömét érezni és a csillogó ékszerek elkábítani a jámbor halandót. A másik oka az, hogy a fényűző urak és hölgyek nem rendelkezhetnek túlságos jó ízléssel. Ezeknek a szabójuk és szabónőjük olyan ruhát varr, amely a legpompásabb, a legravaszabb, tehát a legjobban megfizethető. Ez a pazarlás vágy még a falu asszonyaiban is tombol. A divatlázról nagyon érdekes adatokat szereztünk be néhány ismert miskolczi cégnél. Hétköznapi viselet a selyem. A selyem ma, — mondotta nekünk egy előkelő női szabócég vezetője, — közönséges cikk és a hétköznapi ruhák anyaga. Ennek az az oka, hogy manapság a női ruházati cikkek között éppen a selyem a legolcsóbb amelyeknek az ára átlagosan 120 koronaméterenként. A gyapjú és pamutcikkek ma még alig kaphatók, ha van is egy kevés csempészet áru, méterjét 500—700 koronáért lehet kapni. Ami békében, — a legfinomabb kelme — 16 korona volt. Szóval nemcsak az ár szól a selyem mellett, hanem az is, hogy selymet lehet kapni, ellenben szövet a roppant nagy ár mellett sem kerül elegendő mennyiségben a piacra. A kereskedő, aki csak elvétve jut ilyen áruhoz, szintén nem igyekszik túladni rajta és a végletekig tartja a ritka holmit. A selyem tehát aránylag olcsó, de sajnos nem a magyar, hanem az osztrák selyem. Magyaroszágon csak egy nagyobb selyemgyár van az is osztrák érdekeltség körébe tartozik, viszont Ausztriában nyolcvan selyemgyár működik és ezek a gyárak most is elegendő mértékben elláthatják magukat nyersanyaggal. Svájcból és ott a selyemgyártásban fennakadás eddig nem volt. Természetes, hogy a selyem rangfokozata most alaposan megváltozott. Selyemruhát most feleannyi pénzért lehet varratni, mint szövetruhát s azzal, hogy olcsób, mint minden más, elvesztette előkelő és fényűző jellegét. A selyem lett a hétköznap ruhája és a legkonzervatívabb elem az, amely még most is pucosnak tartja és nem vásárolja a selymet. Igaz, hogy a közönségnek ez a rétege szövetet sem vásárol, amelyet nem tudna megfizetni, tehát inkább nem vesz semmit és jár a régi ruhájában. A battiszt, amely a legkedvezőbb nyári kelme, már elég olcsón, 60 koronájával kapható, zefir 45, mosó grenadin szintén. A lenvásznat, az egyedüli anyagot, amelyet magyar ipar termel, most még nem lehet kapni. A közönség csak egy szempontot vett figyelembe a ruha csináltatásnál, hogy a ruha varratása ne legyen nagyon anyagpazarló. Nem is csináltatnak ma 9 méterből, hanem csak 5 méter kelméből ruhát. Az igaz, hogy a csináltatása is igen drága, egy kosztüm belekerül 1000 koronába is. A csempészet szerepe. Egy másik szabócég főnöke ezeket mondotta: Véleményem szerint, abban a pillanatban, midőn a csempészet megszűnik, egy-egy ruha alig fog többe kerülni, mint békében. A jelenlegi drágaság oka ott keresendő, hogy azoktól az országoktól, ahonnan közvetlenül beszerezhettük az anyagot teljesen el vagyunk zárva és a kereskedelmi összeköttetéseink szünetelnek. Holott épen most volna a külföldi áruforgalomra a legégetőbb szükség, mert a közönségnek a háborús ruhái is teljesen tönkrementek már. A divat azonban, a blokád dacára, nem ismer országhatárokat. Eredeti párisi divatlapjaim alapján kijelenthetem, hogy a miskolczi divat máris olyan, mint a pesti, a pesti pedig szakasztott párisi divat. A divatos öltözködést a gazdag ember és gazdag nő privilégiumának tartotta mindig és ezen a felfogáson nehéz rést ütni. A szabóipar fellendülése. A szabóipar az utolsó hetekben nekilendült. Talán nem szükséges felemlítenünk, hogy a szabók most is éppúgy csak kékpénzért vállalnak munkát, mint a kommün idején, vagy 1910-ben. De amíg a kommün idején ez indokolt volt, mert mindent, (cérnát, vásznat, kanavászt, gombokat, vasaló szenet) csak láncon (kéz alatt) vehetett horribil összegű kékpénzért, addig ma már ezek a mellékanyagok meglehetősen olcsón és könnyen szerezhetők be fehér pénzért is. A szabók el vannak halmozva munkával. Egy segédmunkás nyolc korona órabért kap átlagosan, tehát naponta legkevesebbet megkeres — minden mellékjövedelem nélkül —, 64—72—80 koronát. Még jobban el lehet képzelni, mennyit keres naponta egy csempész, aki Kassáról, Jugoszláviából, vagy Bécsből Magyarország területére csempészi az árut. Az áru mennyiségétől függ, hogy napi 2000 koronát-e, vagy napi 30.000 koronát. Persze kékben. Egyelőre a kereskedelem a csempészet útján tengődik valahogy. Addig, amíg a szabadkereskedelem vissza nem áll és a külföldi áruforgalom meg nem nyílik, szomorú kilátásokkal állhatunk szemben a tél hidege előtt. A csempészet nem fog tudni mindenkit ellátni meleg ruhával, ami egyúttal olcsó is. @kyf. REGGELI HÍRLAP Miskolcz, 1919 október 9. A kormánybiztos eljárása szibériai hadifoglyainkért. Gedeon Aladár kormánybiztos ma jött haza Budapestről, ahol minden rendelkezésére álló módon megindította az akciót, hogy a miskolciak, s a borsodiak kívánsága, hogy az orosz harcokban fogságba esett szeretteiket mielőbb viszontlássák. Mindazokról a hivatalos helyekről, ahol a szibériai hadifoglyok dolgában eljárt, a legjobb híreket hozta haza. Az oroszországi fogolyszállítás természetszerűen sokkal több nehézségbe ütközik mint az olaszországiaké. Nemcsak az óriási távolság ennek az oka, hanem inkább azok a bizonytalan állapotok, amelyek a polgárháborúk által zaklatott Szovjet-Oroszországban s a hasonló sorsú nyugati és közép Szibériában uralkodnak. Úgyhogy a szállítás erre egyelőre teljesen lehetetlen. Azonban, ha szibériai foglyaink még nem is jöhetnek haza, szolgáljon vigasztalásul az, hogy a magyar kormány közbenjárására Kelet-Szibériába, Vladivosztok környékére szállították őket, tehát olyan vidékre, mely már az entente védnöksége alatt áll, s ahol ellátásukról is az entente gondoskodik. — Rendes ruházatuk van már, eledelük jó és elegendő, sőt zsoldjukat is rendesen kapják. Egyidejűleg tudatjuk a helybeli hadifogoly akció intéző bizottságának tagjait, e hó 9-én, csütörtökön d. u. 5 órára a Vármegyeháza nagytermében tartandó értekezletre hívta meg a kormánybiztos. Ezen a gyűlésen a helybeli nőegyletek elnöknői és titkárai is jelenjenek meg. Több mint négyezer munkanélküli Miskolczon. Nagy a munkanélküliek száma — halljuk úton-útfélen. Nincs nyersanyag, szén, pénz — nincs munka sem, mert ezek szoros összefüggésben vannak egymással. — Ha nincs elegendő munkaerő, nincs, aki szenet bányászszon ; ha nincs munka, áll az üzem — nincs pénzforgalom. A munkanélküliséget tehát a fentemlített dokokban kellkeresni, vagy azok hiányát a munkáskezek aránytalan elosztásában, ami végeredményében munkanélküliséget szül. Munkanélküliek után érdeklődve, fölkerestük a Hatósági Munkaközvetítőt. A bolsevizmus bukása után nagy tömegben rohanták meg a munkanélküliek a munkaközvetítőt. Itt szomorúan értesültek arról, hogy a munkaadók munkaerőért egyáltalában nem, vagy nagyon csekély mértékben fordulnak a munkaközvetítőhöz. Lassanként megunták a Pannónia második emeletére való meddő mászkálást, elmaradtak. A legutóbbi kimutatás szerint munkanélküli kevés van bejelentve nevezetesen: szakmunkás 50, segédmunkás 12, magántisztviselő 87, kereskedelmi alkalmazott 15. A munkaközvetítő becslése szerint azonban négy-ötezer munkanélküli van Miskolczon. Élelmezési és ruházati iparban mindenki kap foglalkozást, a vas és faiparban nincs munkaerő kereslet. A gyárak vagy nem vesznek fel munkásokat, vagy oly alacsony munkabért kínálnak, hogy a munkás nem tud abból megélni. Sokan Budapestről hozzák a munkaerőt, bár a nagy gyárak eléggé humánusok a munkásokkal szemben. Cselédért rengetegen fordulnak a munkaközvetítőhöz, úgy látszik azon-ban a cselédeknek nincs tudomásuk arról, hogy a munkaközvetítő dolgozik, mert nagyon kevesen fordulide közvetítésért. A Vasgyárban a korlátolt üzem miatt a szakmunkásokat közmunkákra használják fel. Napszámos munkára a közvetítő hivatal is csak ipari munkásokat tud adni. Hogy mennyi Miskolczon a munkanélküliek száma, pontosan megállapítani nem lehet, mert részben nem jelentkeznek már a hatósági munkaközvetítőnél, a szakszervezetek sem működnek s nem tarthatják nyilván a munkanélküliek számát. A munkaközvetítő a napokban új helyiségbe költözködik. Az a terve, hogy a Miskolczon és környékén levő összes munkanélkülieket jelentkezésre hívja föl s igy a beszerzett statisztikai adatok alapján a munkanélküliek tömeges elhelyezését megkíséreli. A város és az elbocsájtott alkalmazottai Tekintetes Szerkesztőség 1 A „Reggeli Hírlap“ október 7-iki számában: „Elbocsájtja a város az ideiglenes alkalmazottakat“ című cikket tisztelettel azzal kérem kiegészíteni, hogy mi, az eddigi elbocsájtott 12 alkalmazott (egy-kettő kivételével) igen hasznos szolgálatot tettünk a városnak az adóbehajtások közől elbocsájtásunk utolsó napjáig. És ahelyett, hogy némi kielégítésben részesültünk volna, hat havi 74 — 80 koronát utaltatott ki a városi hatóság személyenként és ezzel bocsájtott bennünket el a legválságosabb időben a télnek családunk eltartására. Jólehet a városnak továbbra is lehetett volna ránk szüksége a mostani adóbehajtásoknál és más hivataloknál és sok oly egyén van még mai napig is alkalmazásban, kiknek a megélhetése jobban van biztosítva és családjuk nincsen. Egy elbocsájtott alkalmazott.