Reggeli Hirlap, 1919. december (28. évfolyam, 231-251. szám)
1919-12-04 / 233. szám
■.ai-wdo, 1919_________*X«»K évfolyam: 233. sz Csütörtök december 4 Reggeli Hírlap «4«yse». ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 96 —K. Vidéki-« Fél évre 48*— „ Négy évre 24'—,, 96’—K. 48*— ?4 , POLITIKAI NAPILAP Kiadóhivatal 3 Miskolc/, Széchenyi u. 15. Telefon : 81M Szerkesztőség 3 Miskolc, Városház tér 22 szám TELEFONSZÁM 4—93. 6—16. Egyes szám Ára: 63 fillér. Huszár Károly ismét nyilatkozott, mint olyan politikus, akinek államférfi- tulajdonságai túlemelkednek a napi küzdelmeken. Meg kell állapítanunk róla, hogy mint a kormány feje, ő az első ebben az országban, akinek kijelentései minden igaz hazafiban nyugalmat teremtenek, még azon az oldalon is, ahol a világnézetbeli különbözőség áthidalhatatlan szakadéka tátong közöttük. Egy bizonyos már, mégpedig az, hogy Huszárnak van ereje nyugalomra, higgadtságra, békére és munkára inteni az országot és van bátorsága, hogy az intelmet ne vonja meg egyes osztályoktól és felekezetektől, vagy ne toldja meg a más nézetűek megfenyítésével. Tessék elolvasni az újságírók közgyűlésén, tehát a nemzet legnagyobb nyilvánossága előtt mondott beszédét. Gerinces, okos, messzirelátó, aki a múlt bűneit ostorozván, az egyesek eltévelyedéséért mégsem okolja az összességet, ellenben hirdeti a munkát és apostoli lendülettel buzdít, hogy iparkodjunk dolgozni egy szebb, boldogabb Magyarország érdekében. Azért tudunk örülni a miniszterelnök e beszédén, mert az ő hangján most az az újságíró szólott a nemzethez, akinek átható objektivitását, átfogó képességeit és konciliáns magatartását eddig olyan hangzavar helyettesítette a sajtóban és minden fórumon, melyben már-már reménytelenül veszett el a tiszta szó s amelyben már-már meghalni látszott a nemzet egyetemes érdeke. Ez általános káoszban mint megmentő oszlop, nemzeti hadseregünk az első, melynek vezére, Horthy Miklós már megsegítette a pártokat a megértéshez. Második fluidumként helyzetünk a sajtót jelöli ki és erre tendál a miniszterelnök beszéde. Szívlelje meg mindenki, akinek füle nem vált sikerté a nemzet rajja előtt, szeme el nem vakult a sors ökölcsapásaitól s akinek még helyén elméje és szive. A nemzet hadserege tettrekészen áll, hogy kard-kard ellen szálljon síkra ezer esztendős határainkért, az ujságiró pedig — éppen most olvassuk — még az idegen megszállás alatt is, demarkáción túl is és a megaláztatás súlyos megpróbáltatása dacára is nemzetét szolgálja. Erős nemzeti hadsereg, erős nemzeti sajtó, oly hatalmas pillére ennek az országnak, melyen összeroppan a külső erő, a belső torzsalkodás hullámai pedig úgy csapnak át fölötte, hogy még csak nyomuk se maradhat rajta. M Turul béja. A magyar estvéken, holdas, bánatos magyar estvéken új dal zeneiül mostanában. A Dunántúl és Tiszán innen, még Pest rengeteg kőhalmazában is, ahol pedig az idegen irodalom és művészet oly mély gyökereket eresztett, magyar levegőjű és zengésű nóta járja, mintha látnánk régen letűnt idők , sarkantyus leventéit és bizó lanítosait bús akácok alatt, vagy régi karosszéken itcék és pintek mellett Nagyaszonyok társaságában könnyező szemmel mulatni. A cigány, aki áhítattal görbül hegedűje fölé, mintha abból a korból maradt volna itt, mikor a nemzeti elkeseredés, honfibánat és a jövőbe vetett hit nótazendülésétől volt hangos a Zenélő Óra, a Fehér Ló és Arany Sas-fogadó. A nemzet akkori elnyomatásainak keserveit halljuk, érezzük átrezdülni korunk minden napján, még ingadozásainkon is. Eb ura a német Bogy a fene enné meg."... Akkor csak az osztrákokkal viaskodtunk, ma az oláh, a rác, az osztrák és a cseh összefogva tépi testünket, tehát a magyar költészet, vers és nóta a múlt és a jelen minden zokogását kiviszi szívünkből és hordja szét a világ négy tája felé. Ma kétségkívül két miskolczi költőnek, Sassy Csabának és Thurzó-Nagy Lászlónak gyönyörű költeménye, a Turul-nóta, a divatos dalok planétája. Annyi lendület, az invenciónak oly gazdagsága szövegben és dalban, hogy a költemény az idők minden fordulatában úgy fog hatni, mint kristályos imádság, amíg a bánat ki nem múlik a magyar ég alól. Tomi madár szállj, Sehol meg, ne állj, Fehér tollad hullására Minden magyar vár ! Lesz még kikelet Kolozsvár felett, Ha elpusztul karmaid közt A hollósereg ! Várjon mi adta az erőt e két ihletett lantosnak, mi bűvölte meg szivüket, honnan jött az isteni csók, melynek mézében lelkük megführödhetett, hogy aztán ajkukon felcsendüljön a rigmus, ujjuk nyomán a kotta olyan sírásba törjön, melyet csak nagy idők förgetege tud kiváltani ? Mi adta volna más, mint a magyar géniusz, annak teremtő ereje, pusztíthatatlan szívóssága, irodalmukban is, műveltségükben is, neveltetésükben is és megpróbáltatásukban, szenvedésükben, küzdelmeikben is magyar énjük! Mindkettő Miskolcz világhírű tízeseinek csodálatos harctéri teljesítményeiben edződik, ott sugárzik föl a költészet fája lelkük nagyobbik felévé, ott kötnek bonthatatlan frigyet a magyar hősiesség és a lantos művészete között: elsőbbek az elsőknél a hit, a dal, a művészet szárnyán világgá bocsátani, hogy nincs vitézebb vitéz a magyar katonánál. Ki ne ismerné Sassy Csaba gyönyörű dalait, melyek között a harctéren írottak már a megizmosodott költőt magasra emelik gondolatban, formában és kifejezésbeli könnyedségben egyaránt és ki ne ismerné Thurzó Nagy László muzsikáját, melynek jelentős sikereket ért részei szintén a harctéren ötvöződtek, az erőt, lendületet, egyéni pompát és zamatot ott kristályozta rája ennek a magyar ezrednek tengernyi hősi poézise. Sassy az ezred költője, Thurzó a muzsikaszerzője, magyar csodával telisztvü két jóbarát, újságiró, idegéletüket az alkotás lázába vető krónikásai a mának, harcosa a jövendőnek, égnek velünk nagy magyar eszmékért, oly emésztő lobogással, mint a gyertya, melynek mindkét végét meggyujtották. Hallgatom lelkük virágát, a magyar költészet mai legszebb, legmesszebb viharzó alkotását esté ről-estére felsírni, fölreménykedni a Pannónia asztalai mellett. És akik éneklik, mind mind távoli bujdosásból, magyarok szenvedéses kálváriájából hazaérkezettek. Nekik szól e nóta s nekik is íródott, az ő dicsőségük fűződik majd hozzá, midőn száll, száll és sehol meg nem áll a Turulmadár és a magyar kikelet valóban földerül Kolozsvár felett. Mert igy kell annak lenni, ahogy ti jósoljátok, költői felketek rezonáltságában a magyar célt megérző két kenyerespajtás. Nézzetek az éneklők fölgyulladt szemébe, hallgassátok szívük dobbanatát: benne ég e tekintetekben Erdély, a Felvidék, a Bánát, a Bácska és Nyugatmagyarország hűséges sóvárgása és megdobban szívük minden ütemén a magyar elszántság, a nem, nem soha! Az idők megváltozásának fő lökőerejét adhatja politika, fegyver, vagy az elemek csapása. De A csehek gúzsba kötik a felvidéki magyar sajtót A kassai újságírók kálváriája A Schmerling- és a Bach-korszak szomorú ideje, sötét évei járnak fel kísérteni a megszállott magyar területeken. A magyar szellem, a magyar érzés, a magyar nemzeti gondolat fekszik felravatalozva Kassa városában. És a magyarság kisírt szemmel, szívekbe markoló fájdalommal, összeszorított ajakkal állja körül a ravatalt. Nincs hozzá csodatevő ereje, nincs hozzá varázshatalma, hogy már most felébressze a nagy tetszhalottat, akit csak gyászolni szabad. Mindent, ami Kassa magyarságára emlékeztet, gondosan eltávolítottak a céhek. És nehogy csak egy relikvia, egy emlék is maradjon, amihez a magyar fájdalom, a busongó magyar bánat zarándokolni járjon : ledöntötték a kassai honvédszobrot, mely azóta a kassai múzeum sötét lépcsőházában várja a feltámadás hozsánnás idejét, zsolozsmás tavaszát. De még ez sem volt minden óvintézkedés a koporsóba zárt magyar szellemmel szemben. Mert ott voltak a magyar újságok. Az Esti Újság, mely állandóan élesztette a magyar együvétartozás, összetartás tüzét. Hol nyíltan, hol a sorok között hangot adott annak az érzésnek, mely Szlovenszkóban a magyar húsvétot várja. Az anyaország minden örömét megsokszorozva, minden bánatát megfelezve tartja a magyarság elé. Erős bástyái, bevehetetlen, legyőzhetetlen lövészárka volt a magyar érzésnek. Volt, amíg most, rájuk nem